Nótázás
Árgus 2006/8
A Székesfehérvárott szerkesztett, megújult Árgus tetszetős szépirodalmi összeállítással jelentkezett legújabb számában. A kritikai rovat a fiatal költőket, írókat szemlézi. Bárány Tibor pedig Teslár Ákos (Márton László: Minerva búvóhelye regényéről) korábban közölt írását elemzi azzal vitázva – Egyszerű és tiszta nóta címmel.
- 2007. március 1.
Az Árgus 2006/8. száma Határ Győzőtől, Bertók Lászlótól, Zalán Tibortól, Nádasdy Ádámtól, Szlukovényi Katalintól, Falcsik Maritól, Acsai Rolandtól, Bajtai Andrástól, Pollágh Pétertől, Varga Virágtól és Csobánka Zsuzsától közöl gazdag verskínálatot.
Novellával jelentkezik Majoros Sándor, a közeljövőben megjelenő regényéből közöl részleteket Petőcz András (Harminc perccel a háború előtt), Nagy Gergely (Angst) és Halász Margit (Éneklő folyó). Lövétei Lázár László fordításában pedig a moldáviai író, Alexander Vakulovski Pizdec című regényének részletét élvezhetjük.
Varga Emőke Kondor Béla versét elemzi, juhász Sándor tanulmánya Elischer Gyula portréját rajzolja meg. A címlapot is magyarázó Zichy Jenő tanulmányt Kovács Eleonóra követte el.
A kritikai rovatban Teslár Ákos Závada Pál A fényképész utókora című regényét, Dunajcsik Mátyás Bajtai András kötetét, Nemes Z. Márió Pollágh Péter verseit, Szele Bálint Kovács Péter Törmelék című kötetét, Gönye László Varga Virág meséit, Varga Andrea Acsai Roland kötetét recenzálja.
Hegyi Dóra El-Hassan Róza retrospektív kiállításáról írt.
Bárány Tibor Teslár Ákos Márton László-kritikájával vitázik
Árgus
Irodalom, művészet, valóság
2006/8
17. évfolyam
140 oldal, 500 Ft
Főszerkesztő: Pallag Zoltán
Szerkesztő: Király Levente
Szerkesztőségi titkár: Czinki Ferenc
Munkatárs. Izinger Katalin, Szele Bálint
Laptervező, tördelő: Varga Gábor Farkas
Korrektor: Bognár Attila
Web: Bartus József
Szerkesztőség: 8000 Székesfehérvár, Kossuth u. 14.
Telefon: 22/315-346
Email: argus.szerk@gmail.com
Web: www.argus.hu
Hozzászólás