hirdetés

Nyerges Gábor Ádám: Tisztul a kép

2018. augusztus 7.

Csak hogy valamennyire tisztuljon a kép: kamaszkoromban, azt hiszem, koravén nyugdíjas voltam, majd fiatal felnőttként kezdtem hősszerelmes, buta kamasz lenni, húszas éveim derekára pedig hirtelen megállapodott, eltökélt és komoly, fejben olyan negyven körüli, még épp csak nem kiégett férfi... – Kamaszkorom legszebb nyara sorozatunkban Nyerges Gábor Ádám írása.

hirdetés

„jaj én vagyok az ómega s az alfa"

Nem is én lennék, ha valamilyen hívószóra lenne egy szokványos, kerek, épp oda passzoló történetem. A nyár és a kamaszság nem nagyon találkozott az életemben, egyáltalán, a kamaszságot eddigi életem más-más, másként és másként oda nem illő szakaszaiban tudtam le előlegben-utólagosan. Magyarán ide-oda zökkengetett bennem az idő.

Ennek megfelelően kamaszkoromban sem nagyon voltam kamasz, nem lázadtam, nem is kamaszkodtam túl a legtöbb érzelmet, legfeljebb talán csak a szerelmi bánatokat. De a nyár nekem akkortájt főleg csak meddő időt jelentett, kiesést a tulajdon életemből. Elszakadást a barátoktól, akik, persze, többségükben itt-ott-amott üdültek, ilyen meg olyan programokra mentek – én nem. Nehéz természetű, mindenféle szociális görcsösségeket halmozó, (ilyen értelemben) visszahúzódó (és, nem utolsó sorban, csóró), mulya gyerek voltam – vagyok, azt hiszem, máig. Nem jártam koncertekre és fesztiválokra, táborozni egész életemben rühelltem.



És hát igen, a nyaralás. Kifejezetten rossz, mármint hibás gyártmányú, nem a szériának megfelelően működő kamasz voltam, még jócskán hormonrobbanva is a szüleimmel szerettem nyaralni, mint úgynevezett (én neveztem így) koravén lúzer, vagy, ahogy a mindig informatív gyakorikerdesek.hu a segítségemre siet: „Omegahím: A hierarchia legalján van, senkit se érdekel, rossz génekkel rendelkezik, a nők/nőstények számára nem vonzó, a férfiak/hímek pedig rendre legyűrik a dominanciaharcban, tehát a legrosszabb egyedek".

Szóval kamaszkoromnak nincs sem legszebb, sem ellenkező fajtájú nyara, csak többnyire semmilyenek, felfüggesztett, üresben járó életszakaszok ömlesztett emléke, olvasás, városban unottan lófrálás, filmnézés és zenehallgatás itthon, vagy a balatoni nyaralónk emléke, ahova a születésemtől az egyetem első egy-két évéig le tudtunk menni, sokáig még egy egész hónapra is, majd, ahogy fogyott a pénz, évről évre már csak kisebb időközökre, végül semennyire.


De, ahogy folyvást kizökkent idejű életem szakaszai hovatovább szétszálazhatatlanul összekeverednek, minduntalan más-más helyeken viszont felbukkanva, a kamaszkor egy része, az optimista, naiv és buta fázis jócskán a húszas éveimben talált meg, az életszakasznak megfelelő, rossz, utólag megbánt döntések elmaradhatatlan kíséretében. Csak hogy valamennyire tisztuljon a kép: kamaszkoromban, azt hiszem, koravén nyugdíjas voltam, majd fiatal felnőttként kezdtem hősszerelmes, buta kamasz lenni, húszas éveim derekára pedig hirtelen megállapodott, eltökélt és komoly, fejben olyan negyven körüli, még épp csak nem kiégett férfi, és akkor most, a közegyezményesen (bár érthetetlen, miért) oly bűvösnek tekintett harminc előtti célegyenes utolsó méterein villog a kurzor, kéne jöjjön a hiányzó láncszem, tehát egyszer pont annyi évet érezni belül, amennyit a személyi igazolványom is állít.


Nem tudom, hogy kell adekvát módon tölteni egy nyarat – és ez jó. Nem tudom, de csinálom. És, mint akiből egyszeriben útra vált minden bénító és mérgező hatású ballaszt, egyszerűen magától tisztul a kép, ahogy minél több szabaddá tehető időt töltök azokkal, akikkel arra érdemesnek érezzük egymást (meglepő tapasztalat, hogy milyen sokan is vannak), miközben nem történik semmi különös. Semmi fesztivál, tábor, koncert vagy nagy csinnadratta. Telik az élet, ízlelgetem a közhelyet. Nézzük a vébét, vagy csak ülünk ilyen és olyan asztaloknál vagy bokrok hűsében, mondjuk egy fröccs mellett, kölcsönösen fontos, egyre fontosabb, egyre meghittebb társaságban, figyelünk és odafigyelünk egymásra. Újradomesztikálódó, de még menhelyi reflexeket őrző állatok ösztöneivel hagyom újra eszembe jutni, berögzülni: újratanulni, hogy ilyen is van, hogy mindez lehet akár magától értetődő, természetes.



És közben telik az élet, mint amit észrevétlen helyretoltak. Nincs semmi különös, de ezt az imént lehagytam, holott épp ez a lényeg, hogy telik és nem csak megtörténik, nem csak passzív félként elszenvedve, letudva. Ez akár felfogható úgynevezett (én így nevezem), alfaságnak. Mint egy illuminált, fejfájós, túl hosszúra nyúlt éjszakából észrevétlen előmerészkedő első, tétova fénysugarak, még csak derengeni kezdő, de már pontosabb kontúrok. Tisztul a kép. És közben, egyébként – észrevehető a dögmelegből meg a madárhangokból – amúgy nyár van.
Kizökkent kamaszkorom talán legszebb nyara.

Nyerges Gábor Ádám

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.