hirdetés

Nyilas Atilla: Dekonstrukció

2018. szeptember 6.

Nagy Kata és Németh Bálint az én ítéletemet kastélyra súlyosbítják, mert feladatot is kapok hozzá: lennék én az egyik titkosnapló-író. No hiszen! Hozzá is kezdek, olyan fájlnevet keresek, amit ha Sopotnik Zoltán, akivel a szobán osztozunk, meglát, ne jöjjön rá, hogy mi az — Dekonstrukció. Ez jó lesz. – A József Attila Kör szigligeti titkos naplóját Nagy Márta Júlia mellett Nyilas Atilla írta. Az ő naplóját olvashatják.

hirdetés

Augusztus 29., szerda

Vonattal jövünk Bodrogi Csongorral, 8-kor indul a Déliből. Csongor Szvoren Edinát olvas a kritikaszemináriumra készülvén, én az Élet és Irodalmat. Nézem Szvoren Edina kötetét, Verseim a címe. Lapozgatom, vajon mi lehet benne? Persze hogy novellák, állítólag nem is rosszak.

Megérkezünk a badacsonytördemici vasútállomásra, éppen indul onnan a busz Szigligetre, 11 óra körül itt vagyunk a kastélynál, de megtudjuk, hogy a szobákat csak két órától lehet elfoglalni. Bort kóstolunk és veszünk a Szászi pincészet vár alatti üzletében, Csongor fölmegy a várba, én addig kávézom, kisfröccsöt iszom. A Pupos éttermet nem találjuk nyitva, az Aranypatkóban ebédelünk. Nincs szabad árnyékos asztal, Darvasi Lászlóék odaengednek az övékhez. Lécei között elég széles hasadékok a terítő alatt, könnyen feldőlhet a talpas pohár, az enyém fel is dől. Miután Darvasiék távoznak, s ketten maradunk Csongorral, kiderül, ő nem nagyon ismeri Darvasit — dicshimnuszt zengek a tárcáiról. Kettőről konkrétan meg is emlékezem, az egyik a nemzeti tizenegyes, kiből-miből áll Szív Ernő csapata, az egyik játékos például a leves úgy általában. A másik tárca, amelyet fölemlegetek, az az, amelyben a beszélő azt ecseteli, mit él át, miközben a felesége a közös ágyban maszturbál.

Kettőre megebédelünk, megyünk az irodára, előbb a MEDOSZ üdülőbe küldenének mindkettőnket, aztán Nagy Kata és Németh Bálint az én ítéletemet kastélyra súlyosbítják, mert feladatot is kapok hozzá: lennék én az egyik titkosnapló-író. No hiszen! Hozzá is kezdek, olyan fájlnevet keresek, amit ha Sopotnik Zoltán, akivel a szobán osztozunk, meglát, ne jöjjön rá, hogy mi az — Dekonstrukció. Ez jó lesz.

Ma a kritikaszemináriumot választottam. Balra tőlem ül a Kulter tudósítója, hátrébb meg egy lány, aki „érdeklődő", mint én, talán ő a másik... Szegő János azt mondja, hogy mondjunk minél jobb dolgokat, hátha köztünk van a naplóíró. Arról beszélgetünk, mi a kritika, és kinek szól. Csipesszel a lángot, ahogy Garaczi László írta még régen, a kritika kritikája. Visy Beatrix szavával Szántó Kamilla „gyalogkritikája" Deres Kornélia Bábhasadás című kötetéről. Megjegyzem, hogy Deres Kornélia valószínűleg számolt azzal az áthallással, ami abból adódik, hogy Málik Roland egybegyűjtött versei Báb cím alatt jelentek meg.

A szemináriumba belekongatnak, jön a vacsora. Utána a nagykapu közelében dohányzom, megy el Vendel bácsi, szépen elköszön. Tavalyról emlékszem rá, de állítják, hogy már Gerevich András elnöki idejében is eljárt a JAK-táborba.

Sopotnik rám tör, kopogtatás nélkül, én meg mint a rajtakapott gyerek, gyorsan leteszem a tálcára a szöveget. Jön a fedősztori, hogy hétfőn be kell mutatnom egy kötetet, pontosabban egy képzőművészeti katalógust, ami amúgy igaz, félek, mégse mondom elég meggyőzően.

Este Nagy Kata elnöki megnyitója után a vajdasági Híd folyóirat mutatkozik be. Megtudhatjuk, hogy ott is hasonló a helyzet, mint nálunk, csak nagyságrendi eltérés van, ott egy maroknyi ember próbál megfojtani egy másik maroknyi embert, vagy egymást? Nem emlékszem pontosan, hogy mondta Virág Gábor.

(Ezúton kérek elnézést, hogy ebben a hevenyészett naplóban a programokat nem a megfelelő komolysággal tárgyalom, de csak lopva írhatok, és memóriagondokkal is küzdök.)

A JAK Líraműhely bemutatkozó estjén azon izgulok, a moderáló Nagy Márta Júlia mikor ejti vagy veri le a mikrofont a földre, ahogy teszi-veszi. Nem is kell csalódnom.

Szkárosi Endre azt a játékot eszeli ki, hogy fürgén ide-oda mászkál az épületben, és meg kell próbálni követni őt. Számos vállalkozó indul a versenyen, de sorra maradoznak el. Végül a legkitartóbbak kemény magja hirtelen rohammal beveszi az elnöki lakosztályt, az éppen ott lakó Garaczi László elképedten figyeli az esti betolakodókat.

Valaki elszántan, éjszakába nyúlóan gitározik a nagyteremben. Bort, bluest, békességet! — kívánom Deák Bill Gyula refrénjével.

Augusztus 30., csütörtök

Tóth Krisztina tanárosan szigorú a líraszeminárium vezetésében, amikor kicsit késve beérek, éppen fejmosást kap valaki, hogy nem készítette el a házifeladatot, nem írta meg a szonettet a gyereksapka-vásárlásról és a terhestesztről, vagy valami hasonló. Az egyik költőnövendék úgy is szólítja, hogy tanárnő. Nekem már csak kisszék jut a könyvtárban, Láng Orsolya, aki egy hasonlón ül mellettem, odasúgja nekem, hogy Költők a cicaszéken. Örülök, hogy ő is emlékszik Garaczinak erre az írására. Tóth Krisztina több verscímet is „vizenyősnek" tart, szembeállítja velük azt a fajta jó címet, amely olyan, mint a zseblámpa, „bevilágítja a verset".

Minden rendben van, ebédnél már ott van Marczinka Csaba. Jelenlétével igazolja, hogy az országban pillanatnyilag ez a legjelentősebb irodalmi esemény.
Kalapos Éva speciális „workshopján" a résztvevők légzőgyakorlatokat végeznek, kitapintva egymás bordakosarát, valamint nyelv- és szájmozgásokat, aztán felolvasópróbák zajlanak.

A Solitude-programon Tóth Kinga felvételről jelentkezik. Lesi Zoltán beszél vállalkozásáról, két magasugróval foglalkozik, egyikük nem indulhatott a náci olimpián zsidó származása miatt, a másikuk pedig interszexuális volt, és amikor kiderült, hogy elsődleges nemi szervei nem egészen nőiek, megfosztották valamely jelentős érmétől.

Beszélgetés a kastély előtti teraszon — miért zöld Lesi Zoltán körme? Biztos azért, mondja valaki, mert ez összefügg azzal, hogy interszexuális témával foglalkozik.
Este a „kultúrkampf" kiterjed a kastély területére is. Kukorelly Endrének szokás szerint van egy elmélete, amelyről gyakorlatilag bármennyi időn keresztül képes beszélni, hangsúlyozom, nagyon élvezetesen. Ez most az, hogy az egyik oldal lenézi a másikat, az meg emiatt frusztrált, és ezen kéne legelőbb segíteni, azaz „először mindenki a maga portája előtt söpörjön". Fehér Renátó okosan, összeszedetten érvel, Papp-Für János pedig olyan színben igyekszik feltűnni, mint aki maga is a „párbeszéd" híve. Mondjuk emellett szól például az is, hogy elfogadta a meghívást ide a JAK-táborba.

A feszültséget jó néhányan tánccal vezetik le, Sopotnik Zoli fél öt körül érkezik csak meg a szobánkba.

Augusztus 31., péntek

Sopotnik kialvatlan, szétcsúszott arca. A fürdőszobát szétáztatja, és annyi tusfürdőt használ, hogy még engem is fölélénkít a szaga a szobában.

A prózaszemináriumon hasonlóan komoly munka folyik, mint a kritikán és a lírán. Darvasi László olvassa föl az egyik neki elküldött írást, közben apróbb hibákat kapásból javít, mondhatni röptében; zavaros szöveghelyekre, belső ellentmondásokra hívja föl a figyelmet. „Érzi a nyelvi elszántságot", mint mondja, de nem kell annyit variálni.

Csak egy szék van a szobánkban, és Sopotnik Zolinak dolgoznia kell, kóválygok az épületben, hova bújhatnék el naplót írni. Segítséget kérek az alkotóház dolgozóitól. Eszter a teakonyhát ajánlja, de ott túlságosan szem előtt lennék. Balassa Andrea, az alkotóház vezetője megszán, és ideadja a kulcsát egy éppen berendezés alatt álló szobának. Egy darabig írok, aztán benézek megint a kritikaszemináriumra. Ott tanúja leszek, ahogy Pataky Adrienn remek Celan-kritikájából sorra húzatják ki vele az információkat.

Ebéd után, 2 órára hirdetve tartok egy úgynevezett workshopot, amely előzetesen „a publikálástól az első kötetig" ígér praktikus tanácsokat, és amely ígéretnek, úgy vélem, sikerült eleget tennem. Játszottunk is egy kicsit, mindenki fölírta, szerinte melyik az öt legjobb folyóirat. Az összesített eredmény: a Jelenkor és az ÉS holtversenyben, aztán Alföld, Hévíz, Műút. Hasonló a kiadókkal: Magvető, Kalligram, Jelenkor, Európa, Scolar.

Lírai tendenciák a legfiatalabb kortársaknál: a Telep-csoportot ismét a mennybe menesztik. Nemes Z. Márió szerénykedve hozzászól, hogy a paradigmaváltás nem kizárólag a telepesek érdeme, hanem „generációs teljesítmény". Kemény István és kabai lóránt neve az egész beszélgetés alatt nem hangzik el. Viszont az iroda-büfében lehet kapni kabai-pólót, ez azért megnyugtató.

Kerekasztal-beszélgetés a Me Too kampányról és mozgalomról, a szexuális zaklatásról. Vida Kamilla tökéletesen vezeti le. Mindenki a jó oldalon áll, a résztvevők és a hozzászólók is, sőt az egész közönség érezhetné úgy, ha valakinek nem motoszkálna közben a fejében az, hogy ha őszinte akar lenni magához, akkor annak a lánynak abban a helyzetben nem lett volna szabad megfognia a kezét, és ki tudja, még kinek mi.

Új JAK-füzetek bemutatója. Baróthy Zoltán kötetére Dézsi Fruzsina ráolvassa a „mágikus realizmus" kifejezését, Baróthy tiltakozik, aztán fölolvas egy tipikus mágikus realista részletet. Simon Bettina Strand cím kötetéből elragadtatottan ad elő, mintha vezeklő lenne, akinek éppen látomása van. Németh Bálint viccei sorra félrecsúsznak, amit ő maga is érezhet, viszont az ehhez való viszonyulásában látok valami szeretetreméltóságot.

Miként tavaly, idén is benéz Petőcz András, kocsival ugrik át, ha jól emlékszem, szepezdi házából, megmutatja magát, kicsit beszélget íróiskolai tanítványaival, aztán visszaindul.

Szeptember 1., szombat

Erős villámlással, dörgéssel ébredünk. Ma van a keresztmamám születésnapja, próbálom hívni, írok neki. A szobatársam, Sopotnik Zoli csak nem akar magamra hagyni a szobában. Ha foghíjas marad a naplóm, részben ezért marad.
Megérkezik Fekete Richárd, aki Sopotnikot váltja a szobánkban, mondom neki, nagyszerű, a Zolit már úgyis untam. Elérti.

Egy esküvői pár fényképezkedik a kastély belső parkolója felőli oldalán. Remélem, szerencsét hoznak.

Ebéd közben Nagy Kata sokatmondóan pillant felém. Igyekszem uralkodni arcomon. Kéri Piroska és Sarankó Márta meggyanúsítanak a naplóírással, tudniillik én elejétől a végéig itt vagyok, és korábban még nem írtam, de Nagy Gabi a védelmemre kel, mert meséltem neki, hogy tavaly milyen jól éreztem magam, és azért jöttem el idén is. Riadt lehet a tekintetem, kérdezik, rossz kedvem van-e, megint azzal jövök, hogy hétfőn be kell mutatnom egy kötetet, amiatt vagyok feszült.

Fekete Richárd, az új szobatársam kérdezi, hogy hogy haladok a kötetbemutató szöveggel, mutatom neki a még otthon, Budapesten készített jegyzeteimet, hogy nézze meg, mennyit foglalkoztam már a kiadvánnyal, rápillant, aztán nevetve mondja, hogy eszerint időm javát én is pótcselekvésekkel töltöm.

A közgyűlésről röviden annyit, hogy az elnökség beszámolójáról, illetve a kérdésekre adott válaszairól szóló szavazáskor Vendel bácsi nemmel szavazott.
Hivatalosan én nem tippelhettem, ezért hadd tegyem meg ezúton, hiszen én sem tudom, ki a másik naplóíró. Tehát: Borda Réka?

Visy Beatrix azt a fajtát nevezte „gyalogkritikának", amely a címmel kezdi, iskolás módon sorra veszi a ciklusokat, aztán a végén, amit addig elmulasztott, mond talán valamit a nyelvről. Ez meg egy gyalognapló, és itt a vége, fuss el véle, jött egy busz, benne ül egy vén krampusz.

Nyilas Atilla

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.