hirdetés

Nyirán Ferenc: Az a '69-es nyár

2018. szeptember 10.

Beleszerettem az elsőéves Mariannba, aki épp úgy nézett ki, mint Florinda Bolkan a Vizsgálat egy minden gyanú felett álló polgár ügyében című filmben. – Kamaszkorom legszebb nyara sorozatunkban Nyirán Ferenc írása.

hirdetés

Az ember nem komoly tizenhét évesen,
és ha nyílik a hárs, mely alatt zöld az árnyék.
(A. Rimbaud)

 

Már túl voltunk egy évvel a nagy hatvannyolcas bevonuláson, és egy hónapja, hogy meghalt Brian Jones, a Rolling Stones alapító embere.

Egy éjszakán át dolgoztunk a kisváros vasútállomásán, mert valamelyik marha kitalálta, hogy vagonrakodással lehet megszerezni az augusztusi nyaraláshoz épp elegendő pénzt.

Éjfélkor, ahogy a vagon tetejéről ledobáltuk a mázsás farönköket, még minden szépnek tűnt. Majd amikor az aljáról kellett volna felemelni és kidobni a vágányok mellé, megmozdítani sem bírtuk a három méter hosszú, egy méter átmérőjű rönköket.

Egy markolóval félórás munka lett volna.

Az őr szólt, hogy nem gurulhat a vagon alá, vagy a fehérre meszelt sávon belülre az anyag, mert akkor az érvénytelen, nem fizetnek semmit.

Örültünk, ha ki tudtuk lökni azt a párat, ami még hátravolt.

Hajnali négyre végeztünk, nyolckor mentünk a pénzért.

Nem fizetnek, mert nem szabályosan ürítettük ki a vagont, a sávon belülre estek a rönkök.

Kimentünk a vasúti szolgálattevővel, minden rendben volt, sávon kívül a rönkök.

A képünkbe röhögtek.

Kiderült, az éjjeli őr elhúzta őket a jó helyre, így ő kapta meg az egész éjszakai bérünket.

Végül megszántak minket, és löktek két vagy háromszáz forintot.

Így indultunk el barátunk szüleinek balatonkenesei nyaralójába.

A szomszédban közgázos egyetemista lányok építőtáboroztak, kaptunk őszibarackot rendesen. Ez jól jött, mert ennivalóval nem terveztünk.

Beleszerettem az elsőéves Mariannba, aki épp úgy nézett ki, mint Florinda Bolkan a Vizsgálat egy minden gyanú felett álló polgár ügyében című filmben.

 


Persze, hogy béna voltam, hiába feküdtünk az üres faház priccsén. „Feri, kérlek, ne kelljen megtennem..."
Jó, ha nem, hát nem.
Nappal a tóparton gitároztunk, nyomattuk a Rolling Stones-számokat, az egyetemista csajok – idősebbek voltak két-három évvel, akkor az sokat számított –olvadoztak.
Rendőrök igazoltattak, amikor Világosról jövet gyanúsak lettünk, kezükbe ömlesztettük a kilenc-tíz személyit, nesztek, válogassatok.
Fiatalok voltak, humoruk is volt, találgatták, melyik kié.
– Áh, maga egyetemista? – kérdezte a fiatalabb egyenruhás házigazdánkat, Bélát.
– Igen.
– És mit tanul?
– Biológiát.
– Dezoxiribonukleinsav? – élcelődött a tizedes, ez azért akkor újdonság volt, Béla is csodálkozott a zsaru tájékozottságán.

A szomszéd várban, Balatonvilágoson épp befejeződött barátaink, a Kugli és a Fókabácsiék esti zenélése, az utolsó akkordok még utolértek minket.

A közeli Kádár-üdülőből Omega szűrődött ki, a Rózsafák, meg a Ballada a fegyverkovács fiáról, s mi inni mentünk.

Az építőtáborból is buli zaja szüremlett, s miután már elsirattuk Brian Jonest, és könnyezve emlékeztünk meg arról, hogy Mick Jagger egy Shelley-verssel búcsúztatta barátját, beléptünk az udvari tánctérre.

Mariann már mással táncolt. Éva is, sőt minden ismerős lány foglalt volt, csak én álltam magányosan a füves tér szélén.

Egyszer csak István lépett mellém, és megkérdezte: akarsz dugni?

Bemutatott egy szombathelyi főiskolás lánynak, és magunkra hagyott.

Táncoltunk, ittunk, táncoltunk, ittunk, majd betámolyogtunk Béláék faházába.

Amikor túllettünk a dolgon, kérlelni kezdett a lány:

– Ne mondd meg Istvánnak, légy szíves... légy szíves... ne mondd el neki!

Kimentem az udvarra, néztem a csillagos eget, és egyszeriben eltűnt Brian Jones, el az építőtábor, el az addigi gyerekkorom, el a tópart és az udvaron faágakon száradó szakadt farmereink, ott álltam pőrén, lélekben kifosztva, semmit nem értve, de mégis valahogy már félig felnőttként.

Így veszítettem el a szüzességemet tizenhét és fél évesen, és még csak azt sem tudom, kivel...

 

Nyirán Ferenc

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.