legutóbbi találkozásunkkor azt a megtisztelő ajánlatot tetted, írjam meg, hogyan él(t)em át az  októberi események megünneplése kapcsán felbukkanó utcai és nem utcai, társadalmi csapdaként megmutatkozó, de nem társadalmi méretű és felhatalmazású őrületeket. Örültem a felkérés tényének, de már akkor tudtam, nem leszek képes majd eleget tenni neki. Azon egyszerű oknál fogva, mert a politika régóta nem érdekel, sőt, kimondottan taszít, az októberi események pedig kétségtelenül politikai megmozdulásoknak tekinthetőek. Elszomorodva láttam ugyanakkor, hogy írótársaink egyike-másika érthetetlen és fölösleges gesztusokkal és hangsúlyokkal – melyeket számomra cinikusnak tetsző kacsintások kísértek – ide vagy oda leteszi a voksát, olyanok is, akikről soha nem feltételeztem volna ezt. Ugyanakkor felnéztem azokra, akik, elkötelezettségüktől függetlenül – hogy ne a durva pártállást, vagy a még durvább és elnagyoltabb népies-urbánus ellentétpárt használjam –, objektíven próbáltak megítélni országvezetői gőgöt, leleplezett és még lefedett hazugságot, emberi és rendőri brutalitást, állami és állampolgári provokációt, jogos és/vagy jogtalan érzelemkitörést a Magyarország nevű glóbusz árnyékos és napfényes oldalán. És jómagam nem kívántam csatlakozni a mind erőszakosabb, és egyre kakofonikusabb kórusok egyikéhez sem. A véletlen sietett a segítségemre, hogy amolyan szitát hozó lányként (ezt ezért ne képzeld el most…), küldjek is neked valamit, meg ne is küldjek. Régi, már elfelejtett kiadvány került a kezembe a lakásfelújításom során kényszerű könyvtárátpakolás és -rendezés közben. Egy (vagy a) Szakkollégiumi Értesítő 1988 márciusi különszáma, melynek kiadásában az ALORS is szerepet vállalt. Az 1848-as eseményekkel és azok megünneplésével foglalkozó miniantológiában a következő szerzők kaptak bizalmat Hajdufy Eszter szerkesztőtől: Alexa Károly, Berkovits György, Czakó Gábor, Gergely András, Horgas Béla, Konrád György, Kuczka Péter, Kurucz Gyula, Mészöly Miklós, Petri György, Szőcs Géza, Zalán Tibor. Azért soroltam el így őket, hogy érzékeltessem, akkor, még, egyazon követ fújtak azok, akik ma már a saját, külön köveikre pazarolják írói hitelüket vagy akár emberi idegrendszerüket. Nem gondolnám, hogy a vers jelenhez kapcsolódó konnotációit nekem kellene most kikeresgetnem és fölmutatnom. Magam sem tudom, hogyan, miért, de kísértetiesen aktuálisnak tetszik a szöveg, és úgy vélem, abban kereshető a hasznossága, hogy sokfelé el- és továbbgondolható 2006 őszén is, vagy akkor különösképpen. Ha te is alkalmasnak találod rá, úgy ennek a majdnem két évtizeddel ezelőtt, az átkosban keletkezett versnek az újraközlésével tenném le az asztalra a… mimet…? semmiképpen sem voksomat… legfeljebb szelíd (hajdani és mostani) tűnődéseimet…

Baráti üdvözléssel

Zalán