Az első életév második felében jelentős változások történnek a gyerekek játékvilágában: valódi játszótárssá válnak. Hogy a kezdeményező, utánzó, mindenre az öröm hevességével reagáló kicsiknek jó partnerei lehessenek a felnőttek, érdemes a mondókákat hívni segítségül.

A Naphegy Kiadó hiánypótló könyvecskével jelentkezett. A Kerekítő című kötetben – amint azt alcíme is jelzi – „ölbeli játékok, mondókák” szerepelnek, nem csupán szövegként, de instrukciókkal ellátva. A Jakabosné Kovács Judit drámapedagógus válogatásában közreadott népi rigmusok modern szín- és formavilággal párosítva, Kállai Nagy Krisztina illusztrációival láttak napvilágot. A könyvhöz hanganyagok, valamint további játékötletek is kapcsolódnak, amelyek a www.kerekito.hu oldalon találhatók meg. Az oldal nagy sikerről számol be: a november első hetében megjelent kötetet már karácsony előtt újra kellett nyomni.

Az ovi-ügy nagyobb gyerekeknek szól – olyan nagyoknak, akik már óvodába járnak! Finy Petra cserfes Emmáját már A tesó-ügy elmesélésekor megismertük és megkedveltük; ezúttal az ovi-ügy rejtelmeibe avatja be mindentudón a kortársait. Tapasztalatai szerint „Nyáron csak beszélgettek az óvodáról. Például a születésnapodon, amikor három gyertya van a tortádon, és mindenki azt hajtogatja, nagylány vagy, aki óvodába fog menni.” Ez a nagylányság csak odáig tűnik jó mókának, míg ki nem derül, „az óvó néni csak gyerekekre vigyáz. Anyukák felügyeletét sajnos nem vállalja.” Emma az egerek itatásától mégis eljut annak felismeréséig, hogy egy csomó minden izgalmasabb az óvodában, mint otthon, s ezekbe az izgalmakba minket is (vagyis következetesen: Téged is) beavat. Ez a hol önmegszólító, hol kibeszélő egyes szám második személyű narráció olykor mintha meg is döccentené a szöveget, amelyről azonban összességében elmondható, bátrabb-szabadabb, mint az első rész volt. Szójátékai – hogy a dadus néni „megdadusgat”, ha el vagy szontyolodva, vagy hogy a nagycsoportos Bence „álljkidózik” – bájosak, a „gyerekszáj” hitelességével csengnek, s kellő sűrűségben (ritkaságban) lepik-örvendeztetik meg az olvasót.

Nem mondható el ugyanez Finy Petra Gréta garbója című kötetéről. A „Versek óvodásokról” alcím a versek óvodásoknak kitételt is feltételezni engedi, ám – talán a szabadvers nyújtotta szabadság miatt? – a túlburjánzó nyelvi ötletek mintha inkább igyekeznének a felnőtteket elszórakoztatni. Vagy még inkább: az óvodás beszélő mögül mintha nagyon is kilógna a szerző keze-lába. Meg persze a szíve. Felnőtt szív ez, felnőtt érzésekkel, sőt felnőtt műveltséggel. A felnőtt tiszteleg Lázár Ervin előtt a Szegény Dzsoni és Árnika című verssel (lehet, ezt nem is tagadja; a vers pozíciója árulkodó: ez zárja a kötetet). És a felnőtt reminiszcenciái lépnek működésbe, amikor egy agresszívnak tűnő, érthetetlen metafora fogalmazódik meg az Értelmiségi fogyatékos című versben: a nagymama szíve „behúz egyet az ő szívüknek” – miféle kép ez? –, „amelyik mintha százéves álomból ébredne”. Csak nem A jégre kell itten gyanakodnunk Szorokintól? Hogy olykor nyilvánvalóan a felnőtt hangja szól („A lányom készülődik.” Hájfolt) kevésbé zavaró, mint az efféle gyermekinek álcázott felnőttségek.

De természetesen az ízig-vérig gyerekségek ebben a kötetben is szívderítőek. „Azt mondják, hogy néha vicceseket mondok, / mert félrehallom a szavakat.” Tulajdonképpen nem is csak félrehallásokról van szó, hanem „értelmesítésekről”: hiszen a „koszméh” nyilvánvalóan értelmesebb szó, mint a poszméh, hasonlóképp a „langalétra” alkalmasabb kifejezni valakinek a nyúlánkságát, mint a langaléta. A naiv etimologizálás más irányban is működni látszik: ha van szeptember, miért ne volna „szeptasszony” is? Ha van tréfamester, bizonyára van „tréfatanítvány” is!

Finy Petra egyébként nem egyedül vállalja a tréfamester szerepét: Az ovi-ügyet Tommaso Levente Tani ikonikus képei díszítik, és – további ügyeket sejtve – egy egyre inkább összeszokóban lévő alkotópáros munkájaként lapozgathatjuk; a Gréta garbóját illusztráló Holló Anna személyében pedig egy első kötetes illusztrátort köszönthetünk.


Kicsinek, legkisebbnek lenni nemcsak cserfes mindentudást, de olykor félelmeket, fájdalmakat, szorongásokat is jelent. Bagossy László A Sötétben Látó Tündér című meséje igazi ölbe kucorodós mese, amely többek közt épp egy ölbe bújós mesemondás szituációját beszéli el. Persze nem akármilyen meséét: egy tündéranya mesélt hajdan legkisebb tündérgyermekének, s az olvasók ettől a már réges-rég felnőtt tündértől hallgathatják meg annak történetét is, hogyan kapta azon a bizonyos éjszakán a Sötétben Látó nevet, s persze egyúttal az akkor elhangzott történetet is megismerhetjük. A mesén belüli mese pedig szintén egy legkisebb meséje: egy legkisebb királyfié. Vajon felülmúlja-e testvéreit, megtalálja-e a világon a legszebb királykisasszonyt? Felnőtté válhat-e? Egy legkisebb királyfi feleségkeresésének óriási tétje van; legalább akkora, mint egy legkisebb tündér névkeresésének.  Tökmag királyfi útnak indul, s meg sem áll a Fekete-tenger hetvenhetedik szigetének egyik éléskamrájáig. Itt egy üveg lekvárban tartják fogva azt a királykisasszonyt, akit ő keres. Málnácska névre hallgat. Málnácska és szobalányai nem nádszálakba, hanem lekvárosüvegekbe lettek zárva; s nem boszorkány őrzi őket, hanem egy szerelmes sárkány. Számtalan motivikus egyezés-különbség figyelhető meg Málnácska (illetve Tökmag királyfi) története és A világszép nádszál kisasszony című népmese között (például elinduláskor nem a királyfi dajkája, hanem egy vakond szolgál jó tanáccsal); viszont az eredeti mese fordulatai semmiféle félreértelmezett tapintatból nem lettek finomítva. A királyfi bizony ebben a mesében is elveszejti türelmetlenségében, kíváncsiságában a két szobalányt. De ennek így kell lennie. Egyedül talán a sárkányért fájhat az olvasó szíve: mégiscsak más, ha egy gonosz boszorkányra vonatkozik a kifejezés, hogy „addig ég az élete gyertyája”, míg a világszép királykisasszonyt el nem veszik tőle, mintha a szerelem egy rabjára (még ha sárkány is az illető).

A kötetet Takács Mari illusztrációi díszítik. Kellemes csalódás mindazoknak, akik esetleg nem szerették az illusztrátor bumfordi figuráit: a fények-melegek beragyogják a lapokat, a textúrák – például a nagy mesemondó fotel kárpitja – szinte tapinthatóak; a festményeket finom vizuális humor és (miként a szöveget is) erős líraiság jellemzi.