hirdetés

Orbán János Dénes: Fekete-fehér játék

2015. november 24.

Hatvanitól jutottam el Goethe Faustjáig és nem fordítva, a Faustot már ennek szemszögéből olvastam. Azaz Faust nekem már „eleve” magyar volt, de persze a németet is egy csodának tartom. – Orbán János Dénessel a debreceni Csokonai Színházban bemutatott és november 28-án ismét színre kerülő A magyar Faust című drámájáról beszélgettünk.

hirdetés

Nemrég mutatta be a debreceni Csokonai Színház A magyar Faust című darabod, méghozzá jubileumi, 150. évadának nyitányaként, Árkosi Árpád rendezésében. 2004-ben már kész volt a színmű, melyből drámai költeményt tervezel. Költőként ismerünk, írtál már prózát, mesét, sőt monográfiát, de hogy jött a képbe a dráma?

Hamar ráunnék saját magamra, ha csak egy műfajban alkotnék. A vers, próza, paródia, elméleti munkák mellett így a drámaírással is elkezdtem kacérkodni. Mi több, a drámai költemény, a „Poème d’Humanité” műfajával. A magyar Faust című színmű egy leendő drámai költemény elővázlata. Megírtam előbb így, kísérletként, hogy működik-e, s abban bízván, hogy ha igen, megkönnyíti a drámai költemény megírását. Azóta már tizenegy év telt el, de a „továbbfejlesztett” verzió még mindig csak terv. Szinte egy évtizedig irodalmon kívüli életet éltem, korcsmároskodtam a kolozsvári Bulgakov-kávézóban, alig egy éve vedlettem vissza íróvá. Az életem azonban még mindig nagyon pörgős, a drámai költeményhez viszont idő és nyugalom kell, mert az nagy falat.

Választott főszereplődnek, Hatvani Istvánnak, a debreceni református kollégium professzorának történetét ismerjük Mikszáthtól, Aranytól, Jókaitól. Orvosdoktor volt, matematikus, bűvész, vegytant tanított, csillagászattal foglalkozott, boszorkánymesterségnek tekintik a tevékenységét. Hatvani alakja izgatott annyira (akit megjegyzem, már Jókai és Mikszáth is „magyar Faustnak” nevezett), hogy megírd, vagy a Faust-témához kerestél közelebbi, magyar hőst?

Igen, határozottan Hatvani alakja izgatott. Aligkrapek koromban olvastam Jókai novelláját, azóta bűvöl ez a figura. Nem saját ötlet, nem saját társítás, bálványozott Jókaimtól örököltem-kölcsönöztem. Hatvanitól jutottam el Goethe Faustjáig és nem fordítva, a Faustot már ennek szemszögéből olvastam. Azaz Faust nekem már „eleve” magyar volt, de persze a németet is egy csodának tartom.

Igen sokan nyúltak már a Faust-történethez. Mi foglalkoztatott benne annyira, hogy egy újabb, sőt, magyar feldolgozását add? Nem nyomasztottak az előzmények, Goethe, Madách és a többiek?

Valóban nagy a Faust-irodalom, de azt se feledjük, az idők is változnak és újabb meg újabb variációk lehetőségét hozzák. Az én Faustom végkicsengését sem Goethe, sem Madách nem írhatta meg – éppen ezért nem is nyomasztanak –, hiszen akkor még nem volt sem klónozás, sem mesterséges intelligencia: az ember afelé halad, hogy a tudomány-technológia révén isteni hatalomra tegyen szert, és ezzel isteni hatáskörét sajátítja ki, azaz a Sátán leülhet és rendelhet magának egy kávét meg egy cigarettát…

Milyen filológiai munka, kutakodás előzte meg a darab megírását? Miből merítettél, és mennyiben a fantázia műve a történeted?

Csak a műveimben meg a kocsmában vagyok olyan nagyképű, amúgy szorgos és alázatos bölcsész vagyok, aki mindig alaposan dokumentálódik. Úgyhogy elolvastam mindent, amit könyvtárban meg a világhálón találtam Hatvaniról és a kor Debrecenéről. De ennek a megírás szempontjából – némi korhűségen kívül – nem volt olyan nagy relevanciája, hiszen ez egy mese, amit számos fantáziaelemmel próbáltam színesebbé tenni. A történet alapja a Jókai által földolgozott – és persze amúgy jókaiasan kiszínezett legendakör –, ez elé kerítettem pokoli meg mennyei prológust, tűzdeltem meg népi meg ezoterikus elemekkel, és ebbe szőttem bele a mondjuk úgy, posztmodern filozófiát és a teológiai aggodalmat: ellenünk fordul-e az, hogy beleszólunk abba, ami eddig Isten vagy az anyatermészet munkája volt.

Az előadás leírásában szerepel, hogy „Hatvani professzor Kelet-Közép-Európa nagy tudású és sajátosan magyar stílű Faustjaként” köti meg az alkut Mefisztóval. Mit jelent, hogy magyar stílű? Van ilyen? Miért magyar Faust? Miféle karakter- vagy sorsazonosságot vélsz felfedezni az alakjában és történetében az elgondolt magyar nemzeti karakterrel és a magyar nemzet szintén elgondolt sorsával?

Tegyük félre most a fausti mivoltot, és foglalkozzunk kicsit az emberrel, Hatvanival. Mint tudjuk, Hatvani eminens elme volt, több híres univerzitásra hívták tanítani, ő mégis Debrecent választotta. Fölöttébb respektálom ezt a küldetéstudatot, ezt az önfeláldozást – ne feledjük, én szórványban fölnőtt erdélyi ember vagyok, akit abban a szellemben neveltek, hogy valamit tenni kell a közösségért, a magyarság megmaradásáért. Ismerjük a herderi jóslatot. Ha nem lettek volna olyan emberek, mint Apáczai Csere János vagy Hatvani és még oly sokan, akik a jobb lehetőségek helyett ezt a heroikus és olykor háládatlan feladatot bevállalták, Herder vészjóslata bevált volna. Nem állítom, hogy ez egy magyar sajátosság, nem csak minket mentett ki ez a jelenség a történelem olvasztótégelyéből, de én ezt csodálom. Persze Hatvani azért Faust, mert az ördöggel cimborált és azért magyar, mert hát magyar volt, erőltetett lenne ezt túlfilozofálni. De éppen azért, mert emberként, történelmi személyiségként ilyen volt, a színmű az emberre is reflektál. Miután a mese, az álomutazás véget ér, Hatvani visszakapja az életét. A mesében végtelenül magányos, ám a temetésen felesége, gyermekei, tanítványai, a hálás város búcsúztatják, az már a való világban zajlik.

A te drámádban Faust megköti ugyan az alkut az ördöggel, de nem adja el a lelkét. Hogyan tud akkor mégis Faust maradni?

Nem marad Faust. A mesében Faust ugyan, de túljár az ördög eszén, keresztül húzza Lucifer terveit, ezért az Úr visszaadja az életét, újraélheti egyszerű emberként, nem pedig az emberiség sorsáért felelős, boldogtalan, agyongyötört mágusként.

A darab műfaja tragikomédia. Lehetne egyszerűen tragédia is, mint ahogy a Tragédia (Az ember tragédiája), te mégis tragikomédiát írtál. Miért?

Én fekete-fehér játékként definiáltam az opust, a színház javasolta, hogy tragikomédiának minősítsük. Figyelembe kellett venni, hogy ez azért mégiscsak a Debreceni Csokonai Színház 150. évfordulójának díszelőadása, amúgy is kockáztatott a színház azzal, hogy egy kortárs szerző darabjával ünnepelte a jeles évfordulót. Ezért picit klasszicizáltunk mindenen. Tragédiának amúgy nem tragédia, mert a tragikumot fölülírja a végkifejlet, komédiának sem komédia, mert bár van benne jócskán komikus elem, nagyon nem vicces az, amiről szól. Úgyhogy a „fekete-fehér játék” közelíti meg legjobban azt, ami.

Több helyen olvasom, hogy „ördögi színjáték”. Hogyan viszonyul ma Magyarországon egy erdélyi költő az ördöghöz? Hogy vannak ezek – Isten, Sátán, ember és kísértő ördög – a te fejedben?

Roppant kedvelem az ördögöt, no nem teológiai értelemben, hanem hiedelemlényként, irodalmi figuraként. A magyar népmesék ördöge vagy Tamási Áron bármely ördöge, akit a székelyek szétszívatnak nem a teológiai értelemben vett Sátán, hiszen az ejszen nem áll le agyarogni a magyar vagy a székely paraszttal. Ördögregényt is írtam, nagyjából A magyar Fausttal egyidőben, a Búbocskát. Meg szeretem a boszorkányokat, a garabonciásokat és minden hiedelemlényt, hemzsegnek is a műben. Az Úr, Lucifer meg Mefisztó is inkább irodalmi, mint teológiai figura. Ez az irodalmi aspektusa. Amúgy én unitárius vagyok, szeretem a vallásomat és büszke is vagyok rá, hagyományait ápolom. De leginkább afelé hajlok, hogy Isten – és ellentéte is – a Természettel azonos.

Hogyan kerültél a debreceni Csokonai Színházzal kapcsolatba, és miként működtél együtt mint első darabos színházi szerző egy olyan legendásan nagy múltú rendezővel, mit Árkosi Árpád?

Hogy elvicceljem: van nekem egy gyűjteményes verseskötetem, az Anna egy pesti bárban. Anno ez igen csinos példányszámban kelt el, gondolom azért, mert majd minden Anna nevű hölgy megvásárolta, aki meglátta. Reménykedtem, hogy Ráckevei Anna igazgató asszonynak is megvan, így hát megérdeklődtem az elektronikus postacímét és elküldtem neki a darabot. Nos, valóban megvolt neki a verseskönyv, így el is olvasta, megtanácskozta a színház vezetőségével és visszaírt: nemhogy előadják, hanem azt is megkockáztatják, hogy ez legyen a díszelőadás. Komolyra fordítva a szót: egy lelkiismeretes szerkesztőségben vagy színházban minden küldeményt kellő alapossággal átvizsgálnak. Szóval bizalommal el lehet küldeni. Az az intézmény, ahol fittyet hánynak egy küldeményre, mert nem ismerik a szerző nevét, méltatlan bármire is.
Árkosi Árpádot a Színház vezetősége javasolta, én pedig örömmel beleegyeztem, hiszen már a kilencvenes években láttam Erdélyben rendezett munkáit, és tudtam, mire képes. Benne az a remek, hogy úgy klasszicizálódott, hogy megmaradt benne az egykori alternatív-avantgárd tűz. Így tudni lehetett, jó kezekben van a klasszicizáló, de ugyanakkor modern darab. Az együttműködéssel sem volt gond, főképp, hogy nem szóltam bele a munkájába, elvégre neki mestersége a rendezés, nekem meg nem.

Mik a szerző élményei az előadásról? Hogy tetszett a végeredmény, és hogyan viszonyulsz a visszajelzésekhez?

Fölöttébb meg vagyok elégedve a produkcióval. Más lett, mint ahogy én azt a kobakomban megrendeztem, de jobb. Még ütősebb lehetett volna, ha én jobban értek a drámaíráshoz, és nem nagyolom el a kulcsjelenetet, és lett volna idő egy kis átszabásra, de hát nem volt, rekordidő alatt, erőltetett menetben született meg a produkció. De húzunk még egyet-kettőt közben a csavaron. A visszajelzések eddig nagyon pozitívak, mind a sajtó, mind a közönség igen jól fogadta. Fölöttébb jól esik, hogy az ifjúság is szereti, pedig ez egy nehéz mű, latin frázisokkal megtűzdelt archaizáló nyelvezettel. Aztán hogy a szigorú szakma mit szól hozzá, majd kiderül, hosszú még az évad, bennem meg rövid a megfelelési kényszer.

Nemrég mutatták be Goethe Faustját Márton László fordításában, Schilling Árpád rendezésében a Katonában. Megnézted? Milyen volt? Jutott eszedbe új dolog A magyar Fausttal kapcsolatban?

Sajnos nem láttam, egyszerűen nem volt még időm, regényen dolgoztam meg rohangáltam a Kárpát-medencében, többlaki, intenzív életet élek, szerkesztőként is dolgozom. Márton László fordítása amúgy briliáns, a lehető legjobb, azt persze többször olvastam.

Mikor láthatjuk Budapesten is a darabot, és vannak-e további terveid a drámaírás terén?

Remélhetőleg kora tavasszal eljut Budapestre meg még ide-oda a produkció. Az a gond, hogy hatalmas logisztikát igényel a turnézás, szinte százan játszanak a darabban, van gyerekkórus, tánccsoportok, zenekar. De a színház mindent megtesz az ügy érdekében. A drámaírást nem hagyom abba, a békéscsabai színháznak is írtam már darabot, füstölt, fűszeres vígjátékot, két töltésben, a csabai kolbászról, Szabadság, kolbász, szerelem címmel. Bábdarabjaimat is játszották már több ízben. De hivatásos drámaíró ejszen nem leszek, csak időnkénti kalandor, elsősorban verseket, regényeket no meg paródiákat szeretnék írni az elkövetkezendő években.

A magyar Faust a Csokonai Színház oldalán.

Nagy Gabriella

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.