hirdetés

Orcsik Roland: Fantomkommandó (részlet a könyvből)

2017. január 18.

A mű helyszíne a kilencvenes évek délszláv háborúinak névtelen kisvárosa, ahol a hősök nem formálhatják sorsukat, hanem inkább elszenvedik a történelem borzalmait és őrületét. – Orcsik Roland regényéből ajánlunk egy részletet.

hirdetés

Orcsik Roland

Fantomkommandó
(regényrészlet)


Lópatáék háza egy régi, polgári korszakot idéző épület volt. A nagy ablakok között a krémszínűre meszelt falon, szecessziós tulipánminták tekeregtek. A magas kék vaskaput a nagytatám tervezte és készítette. A kapu két részre volt osztva, két nagyobb négyzetre, melyekből egymást keresztező átlók dudorodtak ki. Tetejének tarajos mintázata a fal szecessziós tulipánjaihoz illeszkedett. A kiugró ablakpárkány alatt fél méterrel vastag világosbarna falsáv érintkezett a repedező, szürke járdával. Míg korábban, a zenekarozásunk idején Lópata hangos zenéje, most csend fogadott a háznál. Biztos elmenekültek, gondoltam lemondóan. Aztán tompa puffanást észleltem az egyik ablaknál. Közelebb mentem. Az ablakon a redőny láthatólag félúton beakadt. Még a háború előtt elromlott, de Lópata szülei mindig halogatták a javítást. Szinte kigúvadt a szemem, annyira igyekeztem belesni a szobába, de semmit sem tudtam kivenni a homályból, így csak hallgatóztam. Odabentről halk foszlányok szűrődtek ki. Lópata valami dalt dúdolt. Aztán egyre hangosabb lett.

A falnak támasztottam a biciklit, majd felálltam a vázra, hogy bekopogjak az alakon.

– Hé, Lópata!

– Te vagy az, Spenót?

Engedj be! – kiáltottam türelmetlenül.

Tűnj el innen!

Snoopy nyüszíteni kezdett.

Rövidesen mozgást hallottam, majd trappolást, végül kattant a zár a nagy kék kapun.
Lópata óvatosan körbenézett, végigmértük egymást. Keveset változott. Kicsit hosszabb lett az egyenes szálú barna haja, állán zsenge pihék ültek, nagy orra pedig kimeredt az arcából, mintha árboc lenne. Betoltam a biciklit, Snoopyt az udvarban hagytam őrködni. Bent a házban, a sötét folyosón valami édeskés szag csípte az orromat.

A konyhában Lópata anyjának dermedt testét láttam. Az asztalnak borult. Már napok
óta halott lehetett. Feje körül szanaszét gyógyszerek. Szinte mart a bomlás édeskés-savanykás szaga. Ez a bűz különbözteti meg a megmerevedett halottakat a szagtalan szobroktól vagy a templomos viaszbábuktól. Ugyanakkor, míg a szobrok, a bábok az életszerűségre törekszenek, addig Lópata anyja, vagy legalábbis, ami belőle megmaradt, tárgyszerűnek hatott, akárcsak az a sok töltényhüvely, melyeket nyaranta a legelőn találtam, miután a tartalékos katonák befejezték a gyakorlatozást. Az egykori személyiségnek csak a nyomait lehetett észlelni, a vonásokban, de már sehol sem lehetett látni azt a valamit, ami az egykori embert alakította.

– Édesapád? – kérdeztem émelyegve.

– Eltűnt. Két hónapja, hogy elment vízért, azóta nem láttuk.

– Nem mentetek utána?

Semmi válasz. Egy darabig nem szóltunk egymáshoz. Aztán odaléptem az anyja
holttestéhez, a hóna alá nyúltam, ki akartam vinni, hogy eltemessem. Lópata látta, hogy mire készülök, de nem állt fel a székéről, magatehetetlenül, némán nézte végig, amint küszködök a nehéz testtel. A szája lebiggyedt, mintha nyúlni akarna, leszakadni az arcáról.

A biciklitároló közelében találtam egy ásót. Elkezdtem ásni a kerti fa alatt. A föld kemény volt, száraz, mintha páncélba ütköztem volna. Időnként a barátomra néztem, aki úgy figyelte a jelenetet, mintha belőle szakítanám ki a göröngyöket. Ahogy mélyebbre értem, a nedvesebb rétegekhez, könnyebben ment az ásás. Ennek ellenére úgy tűnt, sohasem végzek. Amikor végre sikerült egy megfelelő méretű gödröt ásni, belecsúsztattam a hullát. Lópata végül hátat fordított, nem akarta végignézni, ahogy a földgöröngyök ellepik az anyja testét. Öklendezni kezdett, de nem tudott vagy nem akart hányni. Mintha a testébe zárta volna anyja halott szellemét, s az most ki akarna törni onnan, a fia pedig erővel visszafogja.
Beléje karoltam, támolyogva mentünk a házba. A hátizsákjába gyömöszöltem a holmiját, mellé a bendzsóját. Lópata alig állt a lábán. A konyhában kinyitottam a szekrényajtókat, valami töményet kerestem, hogy kizökkentsem. A depresszióra, bezárkózásra egyébként korábban is hajlamos volt. Az alsó fiókból előkerült egy kis pálinkásüveg. Megszagoltam: barack. Ráerőszakoltam a barátomra egy kortyot, amitől kicsit felélénkült.

– Hol a biciklitároló kulcsa? – kérdeztem a vállát rázva.

Lópata elővette a zsebéből a kulcscsomóját, kiválasztotta a tárolóét, s a kezembe nyomta. Nem követett. Kinyitottam a vasajtót, a félhomályban is látszott, hogy hónapokig nem nyúlt senki a biciklihez, a gumik teljesen le voltak eresztve. A polcról elővettem a pumpát. Végül kitoltam a fekete kerékpárját. Sárhányó és csomagtartó nem volt rajta. Lópata mindig is vonzódott a hanyag eleganciához.

 

"Engem valójában nem a háború, nem az általános őrület zavart. Sokkal jobban idegesített, hogy már hónapok óta nem nézhettem be šupába, nem nyúlhattam a hangszereimhez. Lefekvés előtt arról álmodoztam, milyen jó lenne újra megérinteni, megzendíteni a vasakat. Próbáltam felidézni új zenei dallamokat, variálni a régieket. A zenekari társaimat nem láttam a hadiállapot óta, fogalmam sem volt, mi lehet velük. Arra gondoltam, éjjel, míg a szüleim alszanak, megnézem a šupában a vasakat." - mondja Orcsik Roland első regényének, a Fantomkommandónak egyik elbeszélője. És valóban, ebben a regényben nem a háború a fontos, hiszen annak fenyegető jelenléte állandó, hanem a hatása: hogyan alakulnak át a félelem és a bezártság világában az emberi viszonyok. A mű helyszíne a kilencvenes évek délszláv háborúinak névtelen kisvárosa, ahol a hősök nem formálhatják sorsukat, hanem inkább elszenvedik a történelem borzalmait és őrületét. De a Fantomkommandó nemcsak erről a lesüllyedt emberi létállapotról ad metszően pontos képet, hanem például arról értesülünk, hogy a kamaszhősöknek fontos, hogy zenekart alapítsanak. Nem adják föl ezt a tervüket. Valamiért nem.

Orcsik Roland: Fantomkommandó, Kalligram – Forum Kiadó, 2016. 228 oldal, 2990 Ft.

Orcsik Roland címlapon található portréfotóját Bach Máté készítette.


hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.