hirdetés

Orcsik Roland: Harmadolás

2015. június 4.

A papírlapokat szétterítettem a konyhaasztalon. Hunyt szemmel harmadoltam. Láttam, hogyan zajlik a Tisza. Görcsben és piszokban lubickol itt a dicsőség. Ne számíts elragadtatásra! – Részletet ajánlunk a Kalligram Kiadó gondozásában megjelent Harmadolás című verseskötetből. 

hirdetés

Boszorkánysziget


My skin sits on me like the shirt of Nessus.
(Derek Jarman: Blue)


Kidőlt, nagy fatörzsnek támasztottam a biciklim. Dezső
előrefutott, beleveszett a parti szagorgiába. Az ágak
reccsenéséből tudtam, merre kutyagol. Lassan követtem,
többször letértem a vízhez, letérdeltem a folyékony
szentélyhez. A vízből felmerült egy hal, nem tudtam
kivenni, keszeg vagy kárász – most még homályosabb
–, szétloccsantotta a felszín tükörsima nyugalmát.
Visszamásztam az ösvényhez, hívogatni kezdtem a kutyát,
sehol, félni kezdtem, talált valami odút magának, ott
meghúzódott, esze ágában sincs visszatérni, győzött az ősi
törvény. Nem adtam fel, újra és újra hívtam. Közben kék
pettyeket, kék villanásokat láttam magam előtt. Azt
hittem, káprázik a szemem, megdörzsöltem. Kék foltokká
nőttek a jelenések, egyre szaporodtak. Végül kék csorgott
az égből, a föld alól, bemázolta a teret, gyere,
kelyhed vagyok,
tölts meg,
ne ugass!
Akárha megvakultam volna, csak épp a semmi helyett
kék árnyalatokat láttam, kék fatörzseket, pókhálóként
feszülő, kék ágrajzokat, kék tárgyragokat köptem, lapul a
lapul a lapul az anyaméh
öblében rozsdás golyó!
A madarak kéken vijjogtak, kéken csicseregtek, kéken
sikoltoztak, kék kráter
az agyad!
A mélyből a partra kúsztak a halak,
kéken tátogtak, kék váladék ömlött belőlük. Veled
a gyűlölet,
simogasd meg! És nyirkos kéken lélegeztem. A levegő
meg egyre nehezebb, ólmosabb
dögölj meg dögölj meg dögölj meg dögölj meg
ha van ha nincs akkor is
gödrösödj! A kék engem is kikezdett, apránként
behálózott, körbetekert. Szeretni akarsz, szeretni akarlak,
szeretni korbácsod,
kőedényben a szívem a szíved a szívroncs a jóslat tiszai
kentaur: félig emberré,
félig kék hüllővé formálódtam,
most már én vagyok az úr a belekben,
hallgass, csókom,
hallgass.
Testemen feszülni kezdett a bőr, fojtogatni kezdett a kék,
ziháltam, ki akartam törni, ki akartam szopni magam
a hullából
beleszövődtem belefröcsköltem belesavaztam
magom magom magam.
Ekkor valaki, vagy én, belemart a kezembe. Kék hasítás
a vékony rétegen. Kék indulat a húsban.
Kiserkentem.
Egyedül a vér. Egyedül a vér nem kék. Hanem meleg.

 

Teljes erőből


Eső után fasírt
alakú kis bombákat
dagasztottunk a sárból.
Egyenként a földhöz vágtuk,
a nedves bomba
nagyot csattant,
szanaszét fröccsent.
Versenyeztünk, ki tud
hangosabbat robbantani.
Mint partizán filmhős,
kezemet a magasba emelve
teleszívtam tüdőm.
Tilos volt a bosszú.
Kit vittek el az utcából.
Sár a gyomorban.
Parancsra has-
Mars az úr.

 

Hajnali megfigyelés


Kavicsos földön járok,
egyre fogy a távolság köztem
és a kopár hegy között,
mely csupasz csonkként
mered ki a földből.
Mikor a tövéhez érek,
gyökerek kúsznak elő a mélyből,
s mint idegszálak,
körbefonják a hegyet.
Lábam körül, s végig a sziklás testen
tölcsérek képződnek,
mind tele kristálytiszta
vízzel.
A tölcsérek alján
tarka madarak lapulnak.
Odahajolok az egyikhez,
a madár kiröppen a vízből,
hangosan csattog
sárga-fekete szárnyával,
eltűnik a magasban.
A többi madár kuporog a vízben.
Várnak, mondod mögöttem,
s kiejted a neved,
koppanás, nyílik a szemem,
s mint egy háttérzene
apró részletét,
elfelejtem, ki voltál.

 

Relikviák


Elpattant egy ér a szememben,
fátyol borítja a szemfehérjét,
homályosan látom a képernyőt:
rezeg a betűkkel aládúcolt,
rozoga épület.


Kopnak a tárgyak körvonalai,
foltosodnak a történetek.
Nincs már karnyújtásnyira,
nehezen reprodukálható
a nagyszülői kép.


Szedelőzködik a fáradt gondolat,
álmosan pakolgatja kevéske motyóját.
Nemsokára eltűnik, mint csupasz
szobákból a családi relikviák.

 

Csodakürt


játék alatt szivárgott a zene
a hangfalakból kürtös dalok
szólamaira szorongattad
a zöld teniszlabdát eltévedtünk
mondtad hirtelen fel sem fogtam
eltévedtünk ismételted hol kérdeztem
kis kezed lepkehálóvá
változott a hang irányába
kapott láthatatlan erdővé
sűrűsödött a nappalink
eltévedt a zene erősítetted meg
kapjuk el mondtam a szárnyverdesés
fokozódott füledben a hang
kapcsold ki kapcsold
ki kapcsold
ki kapcsold
ki
hallod
peregnek a dobok
tral-la-lí
tral-la-lejj
közeleg a csontsereg
tral-la-lí
tral-la-lejj
lepke után menetel
matt éjjeli herceg
merre száll a lepke
merre csalja katonáit
tral-la-lí
tral-la-lejj
kilép a sorból az egyik
kezedbe adja a kürtjét
megfújod hosszan
hosszan holdfényesen
hullámzott a hang
elpárolgott a csontsereg
kirajzolódott a nappalink
egyedül a matt éjjeli herceg
cikázott még a csillár körül
haza akar menni mondtad
engedjük szabadon
odaléptem az ablakhoz
kinyitottam
és betöltötte a szobát a csend

 

Idomítás


A korcs szájában rongy feszül,
a másik vége az enyém.
Egyikünk sem enged,
mereven nézzük egymást.


Vicsorogni kezd az állat,
félek a győzelmétől.
Mereven nézzük egymást:
kutya alul, az Úr felül.

 

 

A kötet szerkezetét az utolsó pillanatban átalakítottam. Meghatároztam a nyitó és a záró darabot, majd följegyeztem cetlikre a többi költemény címét. A papírlapokat szétterítettem a konyhaasztalon. Hunyt szemmel harmadoltam. Láttam, hogyan zajlik a Tisza. Görcsben és piszokban lubickol itt a dicsőség. Ne számíts elragadtatásra! (Orcsik Roland)

Orcsik Roland: Harmadolás, Kalligram Kiadó, Budapest, 2015, 116 oldal, 1700 Ft. 

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.