hirdetés

Orcsik Roland: Megmutatni a tengernek

Laudáció Terék Anna Sziveri-díjához

2018. április 16.

A kötet úgy indul, akár egy mese; a szerb nő, Jelena így kezdi a monológját: „A gáznak eleinte jó szaga volt." Tűpontos mondatnyitány. Semmi fölösleg, semmi mellébeszélés. – Terék Anna Sziveri-díjához Orcsik Roland írt laudációt.

hirdetés

Azok a legjobb versek, verseskötetek, amelyekhez többször visszatérek, nem csak a megjelenésük pillanatában hatnak. A legkülönbözőbb élethelyzetekben, egészen váratlanul eszembe jutnak. Domonkos Istvánnak számos ilyen sora él bennem, rongyosra olvastam már a köteteit. És persze, másokat is említhetnék, Adyt, Petőfit, Pilinszkyt és így tovább. Az a költészet határozza meg öneszmélésemet, amely akaratom ellenére is elevenembe vág. A saját emlékezetem a kánon. Van azonban olyan kötet is, amelyet elég volt egyszer végigolvasnom, hogy utána másként lélegezzem. Terék Anna 2017-es, az újvidéki Forum és a pesti Kalligram közös kiadásában, Halott nők című verseskötetén eddig mindössze egyszer„szántottam” végig a megjelenése óta. És csak most, a megtiszteltetés után, hogy laudációt írhatok ehhez a kivételes kötethez, most vettem újra a kezembe.

A kötet úgy indul, akár egy mese; a szerb nő, Jelena így kezdi a monológját:

„A gáznak eleinte jó szaga volt.”

Tűpontos mondatnyitány. Semmi fölösleg, semmi mellébeszélés. Sejteni, egy olyan felnőtt mese következik, amely Csáth meséihez hasonlóan: rosszul ér véget. Ám Csáth szecessziós díszletezéséhez képest Terék Anna nagyon ritkán, és csak meghatározott helyeken használ költői ornamentikát. Ahogyan a kötetének fülszövegét jegyző Pressburger Csaba fogalmaz: „Ilyen rezignált, kopogó, tiszta mondatok megfogalmazására csak halott nők képesek, a költő itt már csak médium lehet.”

Érdemes ezt a kötetet egy másik, idősebb vajdasági magyar szellemidéző sámán, Fenyvesi Ottó Halott vajdaságiakat olvasva könyvével párhuzamosan fellapozni. Terék szerepversei nem annyira szilánkosak, inkább „verses novellák”, felnőttek és kiskorúak drámai monológjai. Borbély Szilárd Halotti pompa és A testhez című köteteihez hasonlóan nála a lírai alanyok a traumatikus tapasztalatok, a pincesötét hangulatok médiumai. A költőnő második kötete, a 2011-es Duna utca az alanyi líra jegyében tárulkozott ki, a Halott nők viszont maszkok mögül szól arról, amiről csak dadogni lehet.

Terék halott nő iugyanakkor nem rontott nyelven szólalnak meg, mint Borbély szereplőnői. És egy másik, Gergely Ágnes által tolmácsolt amerikai költő, Edgard Lee Masters Spoon River-i holtak című kötetének monológjaihoz képest Terék tartózkodóan használja az iróniát. Sem a pátosz, sem az irónia, hanem a trauma érzelmi hordalékának pontos, szinte dísztelen közvetítése szabja meg a Halott nők nyelvezetét.

A nyitóversben, a halott Jelena így folytatja a monológját a gáz szagáról:

„Olyan édes-büdös, mint mikor
nem akar begyulladni a tűzhely.
Az ember kattogtatja
az öngyújtót a gázrózsa mellett,
de az apró lyukakon át szökő gáz
minduntalan elfújja a lángot.
És az ember orrát megtekeri
az az édes-büdös szag.”

Az erős érzéki benyomás felidézése után a kapcsolati, történelmi, szociális háttér ábrázolásakövetkezik:

„Akkor már negyvenhét napja
voltam egyedül és nem tudtam,
Goran hol lehet és milyen nők
combját fogdossa egyenruhában.”

Ezután lendül be a költemény, szinte harminc oldalon át lebilincselően vezeti az olvasót a szenvedés állomásain. Olyan döbbenetes sorokon akad meg a szemem, mint pl. ez:

„Álmomban néha énekel a faim,
és azt mondja, hogy
szűk neki a sír.”

A kontraszt hatására építve helyezi egymás mellé a háborús darabokban a felnőttek fásult és a gyerekek játékos világát. A szerb Dragana Mladenović verses monológjaihoz hasonlóan, amelyekben szintén a háború lélektani hatásával, következményeivel szembesülhetünk, Terék is afféle „balkáni típusú”, háborús gyerekverseket alkotott néhány darabjában:

„Nézem a hegyet az ablakból.
Várom, hogy felcsússzon a csúcsára a nap.
Sötétben sokszor látni a ropogást,
ahogy szikrát szórnak a puskák.
Csillognak esténként a hegyek.
Anya meg pofon vág,
ha nem megyek az ablaktól
elég messzire.”
(Szikrák)

A felnőtt számára nem érthető ez a tényeknek, a rögvalónak, a haláltudatnak ellentmondó gyermeki logika. Terék nem élte át az ostromot Szarajevóban, mégis a költeményei hasonló pontossággal szólnak erről a tapasztalatról, mint azoké, akik átélték a háborút, pl. Josip Osti, Semezdin Mehmedinović vagy Stevan Tontić. Mert az empátia, az elesett, az elnyomott, asorstalan és a nincstelen iránti elemi együttérzés hatja át Terék költészetét. Ez a líra a remény jegyében fogan: oldás az egyedüllét szorongásában.

A kötet szerkezeti felépítése a hosszú- és a rövid verses tömbök köré szerveződik, amit kiválóan egészítenek ki Antal László totemisztikus illusztrációi (a költőnő első kötetétől, a 2007-es Mosolyszakadástól dolgoznak együtt).

A hosszúvers a vajdasági magyar irodalomban különösen fontos és előkelő helyet foglal el, gondoljunk csak Koncz István, Domonkos István, Danyi Magdolna, Fenyvesi Ottó, Ladik Katalin, Sziveri János, Tolnai Ottó klasszikus darabjaira. Az újabb, a ’90-es, illetve a 2000-es években jelentkező generációk már jóval töredékesebb, szikárabb formákban szólaltak meg, csak ritkán jelentkezik egy-egy költő hosszúverssel (pl. Benedek Miklós, Tóbiás Krisztián), ám akkor sem válik jellemzővé. Sokáig úgy tűnt, a hosszúvers a jugoszláv magyar költészet, s nem a posztjugoszláv generációk védjegye. Tolnai hosszúversei úgy áramlanak, mint az Adria, a fiatalabbaknak ez már nem adatott meg, nekünk már nincs Adriánk. Erre a tengervesztésre utal Terék is az Apa tengere című versében:

„Apa azt ígérte, a háború után
majd elutazunk újra,
hogy megmutasson bennünket
a tengernek.
Csak egyelőre
még nem lehet tudni,
hol lesz a határ,
és melyik országba fog kerülni
apa tengere.”

Emiatt is szembetűnő, hogy Terék Anna épp ennek a megkopott hosszúvers-, és Adria-hagyománynak az újragondolására vállalkozott már a korábbi köteteiben, a 2011-es Duna utcában, igaz ott még nem olyan átütő erővel, mint a legfrissebb verseiben. A Halott nők nagy lélegzetű darabjai jól bizonyítják, a hosszúvers megalkotása nem megy programszerűen: vagy megvan hozzá a lendület, vagy másfajta erők mozgatják a költőt.

Terék Annánál igazából most teljesedett be az általa használt költői nyelv, most vált éretté az imaginációja. A Halott nők ugyanakkor nem csak a szerzői, hanem a vajdasági és az egyetemes kortárs magyar költészetlegsúlyosabbkönyvei közé tartozik. A posztjugoszláv vajdasági magyar líraeddigi csúcsa, vagyis az elmúlt huszonnyolc évben jelentkező generációk tenger-, talaj- és identitáshiányának, válságának legátfogóbb és legpontosabb költői sűrítménye.

Ismerve Annát, most zavarban lehet, a dicséret után mindig nehéz megszólalni pirulás nélkül. Talán azért, mert a kultúránkban a gyászhoz hasonlóan, az igazi örömnek sincs kialakult nyelve, viselkedésmintája. Mintha szégyellnünk kellene annak örömét, ha dicséretet kapunk. Anna pedig nagyon szépen, tisztán tud mosolyogni, és oltári jó a humora, például rikító, piros lakkcipőben szavalja Sziveri verseit a kávézókban.

Egészen biztos vagyok, hogye pillanatban az általa megidézett halott nők is jelen vannak, hallani a csendes hálájukat, síron túli örömüket. Együtt gratulálunk a költőnőnek a könyvért, amellyel megajándékozott minket.

Orcsik Roland

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.