Hosszú évtizedeken keresztül még a művelt olvasók körében sem volt teljesen világos, hogy a Benedek Elek vagy Illyés Gyula nevével összekapcsolt mesék valójában nem Benedek Elek vagy Illyés Gyula meséi, hanem átdolgozásai, és épp ezért „valódi” népmeséknek sem tekinthetők igazán. A Grimm testvérek 1812-ben megjelent mesegyűjteménye (amely szintén nem a Grimm testvérek meséit tartalmazza) nyomán Európa-szerte megindult a szakszerű népmesegyűjtés és szövegátdolgozás, de gyűjteményenként nagyon változó színvonallal. A folklorisztikában szigorú szabályok írják elő, hogy egy szöveghez milyen mértékben és milyen módon lehet hozzányúlni. Illyés Gyula Hetvenhét magyar népmeséje például nem tartozik a szakszerű munkák közé, az írónak ugyanis szinte egyáltalán nem volt érzéke a népmesék nyelvezetéhez és bölcseletéhez. Ezért is kell körültekintően eljárni, amikor egy átdolgozott meséről akarjuk megállapítani a forrását, nehogy a nemzeti karakternek vélt sajátosságok csupán egy átdolgozó lelki sajátosságai vagy fantazmagóriái legyenek. Az olaszoknál Italo Calvino végezte el azt a munkát, amit nálunk igen jó érzékkel és sokkal korábban Benedek Elek (bár olykor Elek apó meséit is érdemes összevetni autentikus forrásaival): ezeroldalas mesegyűjteményt készített a különféle olasz tájegységekről származó változatok összedolgozásával, egységesítésével, a tájnyelveken rögzített szövegek irodalmi olaszra fordításával és saját kiegészítéseivel. Ez utóbbi nem jelent más, mint átszerkesztést, nyelvi gazdagítást és szépítgetést. A Nap lánya címmel megjelentetett kötet ebből a kötetből ad válogatást állatmesék, tündérmesék, tréfás mesék és legendamesék bemutatásával. Nem tudom, hogy az olasz folkloristák mit szólnak Calvino először 1956-ban kiadott gyűjteményéhez, az író rendszerező-feldolgozó technikájához (a kötet végén közölt Calvino-jegyzetekből kiderül, hogyan írta át a különféle folklorista gyűjteményeket az író), azt azonban tudom, hogy a létrejött szövegek rendkívül élvezetesek, s ebben nagy szerepe van a két fordítónak is: Szénási Ferencnek és Telegdi Polgár Istvánnak. Az olasz mesék nem oly líraiak, mint a magyar mesék, s nem oly zordak és kegyetlenek, mint német variánsaik, hanem egyrészt tömörek és kevésbé részletezők, másrészt nélkülöznek minden érzelmi töltést. Amíg például A halhatatlanság országa című mese magyar változata tíz oldalon keresztül meséli el a hős halálfélelemmel való birkózását és Halállal szembeni győzelmét, az olasz mese három oldalon elintézi az egészet, méghozzá úgy, hogy a végén a Halál győz, mondván: „Előbb-utóbb mind a kezemre kerültök, nincs menekvés!”