I. (Sokszor a legbonyolultabb dolgokban is jól megértjük egymást, de előfordul, hogy egészen egyszerű kérdésekben nem)

 

Soltvadkert, késő esti vasútállomás. Történik 2007 augusztusában egy hűvös, nyár végi estén.
A peron kihalt, a pénztárablaknál senki se áll. A jegyeladó piros minitévét néz a kuckóban.
– Jó estét kívánok. A pesti gyorsra szeretnék egy teljes árút.
– Nem tudok adni.
– Elnézést, nem értem.
– Nem tudok adni. Elfogyott.
– Úgy érti, nincs több hely?
– Hely az van, jegy nincs. Oda nincs.
– Mért... máshova van?
– Akkor mégse Pestre akar menni?
– Dehogynem. Ez az utolsó vonat. Három perc múlva jön!
– Sajnálom. Csak hatvan kilométeres jegyem van.
– És… az mért baj?
– Mert Pest kétszáz kilométer.
– Akkor… tudja mit? Adjon három hatvankilométerest!
– Azt nem lehet. Szabályellenes.
– Nézze, ember, két percem van, és jegyet szeretnék venni, ne szórakozzon már velem!
A bácsi most először leemeli szemét a képernyőről és visszanéz.
– Én nem szórakozok, kérem, különben is, negyedórával a kilencórási előtt nyitva se kéne legyek. Jegy meg nincs. Megmondtam. Tessen írni a Kóka úrnak!
– A kalauztól lehet jegyet venni?
– Régen lehetett. De már nem. Mióta gépesítették őket, már nem lehet. Különben meg nemigen járnak a népek vonattal, itt mindenkinek autója van. A Kókának tessen megírni, hogy nyomtassanak több jegyet.
– Nézze, mindjárt itt a vonat, és szeretnék felszállni!
– Hát akkor tessen felszállni. Nem kell itten kiabálni: föl kell szállni.
– Nem fognak megbüntetni?
– Én azt kérem, nem tudhatom.
– De nekem számla is kéne a jegyről!
– Hát az nehéz lesz. Az már a múlt héten se volt. Kérjen a Kökin.
– A min?!
– Kőbánya-Kispest. Na jóéjszakát. Le ne késse, mert nincs több. Bajára van, de az meg magának nem jó.

Később, tizenegy órakor a budapesti Kőbánya-Kispest végállomás forgalmi ügyeletén.
– Jó estét kívánok.
– Estét.
– Egy számlát szeretnék kérni a Soltvadkert–Budapest vonatról idefelé.
– Itt?! De hát mért nem kért Soltvadkerten?
– Mert ott nem volt jegy.
– Akkor miről akar számlát?
A férfi bizonytalanul körbenéz, aztán hátraszól egy bóbiskoló nőnek.
– Irén, gyere már!
Irén az üveghez jön.
– Egy áfás számlát szeretnék kérni a Soltvadkert–Budapest vonatról idefelé.
– Na, a Laci bácsinak megint elfogyott.
– El.
– Nem mondta, hogy tessék írni a Kóka úrnak?
– De mondta.
– És? Fog írni? Egyszer már valaki írhatna. Ide tessék beírni a vevőt. És mindjárt adok egy jegyet is, csak kinyitom a gépet.
– Nem kell, köszönöm, elég a számla.
– De nekem ki kell adnom jegyet, anélkül nem állíthatok ki számlát.
– Lekésem az utolsó metrót.
– Arról én nem tehetek. Akkor tessék írni a Kóka úrnak. Egyszer már írhatna valaki.

 

II. (Vallomás)

2007 decembere, metsző téli hideg, Mexikói út, Budapest, a Villanytelep–Mexikói út villamosvonal végállomása. Nem messze tőlem magasra nőtt, kisportolt fiú várakozik. Arrébb dzsekis lány, kezében zacskó. Beáll a villamos, a lány felszáll. A fiú leül vele szemben.

– Most vetted?
– Most.
– Ajándék.
– Az.
A lány kibámul az ablakon, de a fiú folytatja.
– Nem fázik a kezed? Tiszta piros.
A lány a kezére néz, de nem válaszol.
– Mit vettél?
– Banánt.
– Banánt?
– Táncoló banán. Megnyomod és táncol. Meg zenél. Na hagyjál már.
– Táncoló banán. A Villanytelepig mész?
– Addig.
– Arra lakol?
– Közöd?
– A Villanytelepnél? Én is arra lakok, csak közelebb a Bosnyákhoz. Megmutatod a banánt?
– Nem.
– Tudod, hányas villamos ez?
– …
– Hatvankilences. Érted… Hatvankilences.
– Akkor te menjél a hármassal. – A lány kifele bámul.
– Hármassal? Hármas az nem jó. Kettes… Egy kétszemélyes, a Villanytelepig.
– Mért, nem a Bosnyákig mész?

– Megmutatod a banánt?
– Nem.
– Nem?
– Szoktál hatvankilencessel menni? – A fiú vigyorog, a lány elneveti magát. – Muti a banánt!
A lány előveszi a zacskóból, a fiú nézegeti.
– És ha megnyomod, táncol is. Ha van benne elem.
– Ha megnyomom? Hol kell megnyomni? Itt?
– Most nincs benne elem. Kivettem.
– Kivetted? És beletehetem?
– Hogy táncoljon? – kérdezi rekedten a lány.
– Hogy táncoljon – feleli a fiú.
– Bele – feleli rekedten a lány.

III: (Ahasvérus)

Kétezres évek, párbeszéd Budapesten. Kisebb változásokkal lezajlik minden év december 31-én de. 11 és 12 óra között. Csöng a telefon, fiatal nő fölveszi. A vonal végén egy öregasszony hangja.
– Zsuzsika?
– Csókolom, nagymama, boldog új évet!
– Ebédeltél?
– Még korán van. Megyek át anyuékhoz, majd ott.
– Vigyázz, ha mész át.
– Vigyázok, nagymama.
– Azért van otthon ennivalód?
– Van, nagymama.
– Zsír van?
– Nem szoktam zsírral főzni, nagymama.
– Hallottad a durrogást?
– Hallottam. Petárdáznak.
– Reggel is petárdáznak?
– Reggel is, ilyenkor kezdik.
– Hangosan petárdáznak.
– De nagymama, nem is hallja…
– Liszted van?
– Minek, nagymama? Nem szoktam sütni.
– Rántáshoz is kell.
– Rántani se szoktam.
– De azért van liszted, ugye Zsuzsikám?
– Van.
– És a keresztleveled megvan, ugye?

IV.  (Választék)

 

– Jó napot kívánok.
– Jó napot, miben segíthetek?
– Hát… egy mobil internet-előfizetést szeretnék… meg talán a mobilelőfizetést is módosítanám…
– És milyen konstrukcióra gondolt?
– Nem is tudom…
– Jó, akkor nézzük a mobil-internetet. Milyen adatforgalommal dolgozik?
– Hát, nem tudom pontosan.
– Mégis. Havi 80 MB-nál több?
– Így most hirtelen nem tudnám megmondani…
– Jó, akkor vegyünk többet, mert az azért elég kevés, vegyünk mondjuk 5 GB-ot, az havi 5790 Ft, és akkor a benne foglalt forgalom az 8GB, ami 01. Ft-ra jön ki, de ha 15 GB-ot veszünk, akkor az már csak 14.990 Ft, ami olcsóbbra jön ki.
– De hát az drágább, nem?!
– Hogy mennyi, az tulajdonképpen attól függ, mennyi az adatforgalom egy hónapban. Az 50 MB nagyon kevés, és úgy drága a kilobyte, az, ami megéri, az 5 GB, mert itt már olcsóbb az extraforgalmazás. De mindegyik minőségi szolgáltatás, ezt állíthatom.
– És mi a különbség?
– Lényegében semmi, vagyis csak az adatforgalom.
– Értem.
– Akkor melyik legyen?
– Hát most konkrétan nem is tudom. Melyik az olcsóbb?
– Akkor elmondom újra, jó? Van egy másik csomagunk is, ebben benne van egy új készülék, és a készülékkel együtt az adatforgalmazás már olcsóbbra jön ki. Jelenleg milyen készüléket használ?
– Kicsi fehéret.
– Ha a mobiltelefonját akarja használni internetezésre, WAP-funkciót használ vagy e-mailhasználatra szánja, akkor a mobil internetes csomag is attól függ, hogy milyen a telefonja. Mert ha mondjuk csak e-mailre kell, akkor elég az egyszerűbb internetcsomag is, vagyis ha a telefont csak GSM-ben használja, de azért szerintem jobb, ha rendelkezik 3G alapú GPRS-funkcióval, mert az gyorsabb, és jó, ha van benne EDGE-funkció, mert a közvetlen elérést is biztosítja, vagyis a telefonja úgy alkalmas a WEB and Walk funkcióra is. A leggyorsabb mód a II. generációs HSPDA, amikor az internetcsomaggal, amit most megvesz, már böngészni is lehet.
– Asszem, nem értem.
– Jó, akkor elmondom újra. Ha nem a mobiltelefonján használja, akkor asztali gépre vagy laptopra kell, akkor is különböző internetelérési csomagok vannak. Akkor körülbelül hány MB-t forgalmaz egy hónapban? Mert ettől függ. Mindegyikben ingyenes a modem, amit könnyű csatlakoztatni, mert felállítja magát.
– Akkor egy olyat kérek. Ami felállítja magát. És az előfizetés? Akkor azon most lehet módosítani?
– Ott meg azt kell átgondolnia, hogy mi éri meg. Kivel beszél sokat? A telefonos díjcsomagok is különbözőek. Mert ha az olcsóbb alapdíjas csomagot választja, akkor a hálózaton kívüli hívások drágák, de a hálózaton belüliek olcsóbbak, a magasabb díjcsomagokban viszont az alapár lebeszélhető hálózaton belül.
– Értem…
– A kedvezményes napi időszakok is változnak, a drágább csomag olcsóbb. És a profilok is dinamikusan változnak. Akkor most melyik legyen?
– Így hirtelen nem tudom. Egyelőre talán maradnék az eredeti változatnál.
– Ahogy parancsolja. Jó napot.

 

Az eredeti Örkény-egypercesek

 

Örkény István: Sokszor a legbonyolultabb dolgokban is jól megértjük egymást, de elofordul, hogy egészen egyszerű kérdésekben nem

– Kezét csókolom. Lehet itt felfújható gumimatracokat bérelni?
– Mit mond?
– Rossz helyen járok? Pedig azt mondták, hogy ebben a zöld bódéban van a Belkereskedelmi Minisztérium strandlerakata.
– Ez itt a Belkereskedelmi Minisztérium strandlerakata. De mi csak nyugszékeket, vízisít és felfújható gumimatracot adunk bérbe.
– Nagyszerű. Nekünk két gumimatracra lenne szükségünk.
– Egy szavát sem értem. Sprechen Sie deutsch?
– Nicht deutsch.
– Tudok egy keveset franciául. Vu sprechen franszé?
– Nicht franszé.
– Hát milyen nyelven lehet magával beszélni?
– Sajnos, csak magyarul.
– Jópofa. Hát akkor miért nem beszél magyarul?
– Hát hogy beszélek? Magyar vagyok, magyarnak születtem, kizárólag magyarul tudok. Mennyi a gumimatrac bérleti díja?
– Nézze, ne akarjon átdobni ezzel a dumával. Harmadéves történelem-filozófia hallgató vagyok, a nyári szünidőben lejöttem egy kis zsebpénzt keresni.
– Okosan tette.
– Fél napot dolgozom, fél napot strandolok. És ha érdekli, ott napozik a fiúm, és benne van az öttusaválogatott-keretben.
– Ezt miért mondja ilyen gúnyosan?
– Mert nálam csak nyugszéket, vízisít és felfújható gumimatracot lehet bérelni. Ha hátsó gondolatai vannak, akkor eltévesztette a házszámot.
– Nincsenek hátsó gondolataim. Higgye el, csak két felfújható gumimatracot akarok bérelni.
– Bei uns ist vollkommene Glaubensfreiheit.
– Most mint mondott?
– Hogy nálunk vallásszabadság van. A külföldiek szokták kérdezni, hogy lehet-e vasárnap misére menni.
– Nézze, kérem, maga tanult logikát. Próbáljunk logikusan társalogni.
– Milyen furcsa nyelven beszél! Magyarul is így mondjuk: logikus.
– Ha már szóba került a vallásszabadság... Meg szabad kérdezni, hogy hisz-e Istenben?
– Csak mint Kierkegaard: a beteljesülésben. Érti, mire célzok?
– Körülbelül. Hogy valaki 70.000 fonálnyi mélység fölött lebegjen, és mégis boldog lehet... Teilhard de Chardint is ismeri?
– Nem volt kötelező, de két könyvét németül elolvastam.
– És mi a véleménye?
– Először elájultam tőle. Azt mondtam, gyerekek, itt a modern zseni... De aztán, épp a döntő kérdésben, amikor elkezdi a vallást meg a tudományt összeegyeztetni, abszolúte beleszalad a csőbe.
– Érdekes. Nagyjából nekem is ez a véleményem. De ha ilyen szépen megértjük egymást, mért nem jutunk egyezségre ezekkel a vacak gumimatracokkal?
– Vulé vu bérelni kelksóz?
– Na tessék. Pedig mind a ketten értelmesen is tudunk gondolkodni. Mondok valamit: szűkítsük a kört. Mit szólna hozzá, ha két nyugszéket kérnék?
– Tessék parancsolni. Van napellenzős és napellenző nélküli.
– Nagyon helyes. No most, hogy állnak a vízisível?
– Az három méretben létezik. Melyiket adjam?
– Semelyiket. Én ugyanis két gumimatracot szeretnék.
– Két micsodát?
– Különös. Úgy látszik, ezt az egyetlen szót sehogy se tudjuk megérteni.
– Milyen szó ez?
– Összetett. Gumi, plusz matrac. A gumit ismeri? A radírgumit? Az autógumit?
– Hát persze.
– A matracot is?
– Kérem szépen, ne nézzen hülyének.
– Hát akkor tegyük össze a kettőt. Adjon nekem két gumimatracot.
– Itt valami tévedés van. Nálam csak nyugszéket, vízisít és gumimatracot lehet bérelni.
– Bocsásson meg, kisasszony.
– Kérem, nem történt semmi.
– A viszontlátásra.
– Minden jót.

 

Örkény István: Vallomás

 

Mindenki ebédel.
Hanyatt fekve süttetem magam a napozóban, mely mélyen bele van építve a Balatonba. Nem messze tőlem, törökülésben, kisportolt, magasra nőtt fiú s egy nagyon barnára sült lány, fejét a fiú ölébe hajtva. Más senki. A lány behunyja szemét, mert a déli napfényt mint egy nagyító tükör veri vissza a víz.
A tó csöndes, csak alattunk, a napozó cölöpei közt szöszmötöl a víz. Más zaj nincs. Hogy meg ne halljam, fojtott hangon beszélget a fiú meg a lány.
Szóról szóra:
– Egyszóval, hol sült le így? – kérdi a fiú.
– Nem mondom még egyszer – válaszolja a lány.
– Kérem szépen.
– Úgyis elvicceli.
– Isten bizony, nem viccelek.
– Már mondtam, hogy a villanytelepi strandon.
– Egyszóval, ez egy villanysülés?
Nevetnek. A fiú jobb keze öt ujja végigszalad a lány karján, súlytalanabbul, mint egy madár árnyéka a vízen. A lány elhúzza a karját. A fiú újra végighúzza rajta a kezét. A nevetés elül.
– Képzelem, micsoda strand az – mondja a fiú.
– Nagyon szép strand – állítja a lány.
– Csak gyerekek járnak oda?
– Inkább csupa felnőtt. Mindjárt mély a víz.
– Meddig ér magának? – duruzsol a fiú.
– Ki is van írva: Csak úszóknak.
– Egyszóval eddig ér? – dünnyögi a fiú.
A lány hasa meztelen. A fiún csak egy gyermekarasznyi fecskenadrág van, a lányon még annak is csak kicsinyített mása, egy kék kendőcsücsök az ágyékára kötve s két kis sapka a mellein. Nem is ruha ez, hanem borogatás. Lefejti hasáról a fiú tenyerét, erre az bal kézzel átfogja a lány csuklóját, a lány szabadon maradt keze a fiúét, s úgy összegabalyodik a kezük, mint a szabadfogású cselgáncs birkózásban. Csakhogy ők oly szelíden birkóznak, ahogy egy újszülött kapkod kezével a lába, lábával a keze után; az a négy kéz, vélnéd, egyetlen testnek a tartozéka.
S halkan, galambi hangon nevetnek. Aztán megint elül a nevetés.
– Egyszer megnézem azt a strandot - mondja a fiú.
– Úgyse nézi meg – mondja a leány.
– Ha mondom.
– Úgyse.
– Isten bizony – mondja a fiú. – Hogy kell odamenni?
– A villanytelepnél egy kicsivel tovább. Az van kiírva: „Augusztus Huszadika Strandfürdő.”
– Nem értem – mondja a fiú, s mintha nehezülne a hangja.
– Mit nem ért? – kérdi a lány, ő is lassabban, nehezen csordulón.
– Villanytelepinek hívják?
– Villanytelepinek.
Jobb vállán pihen a fiú keze. Nem pihen; lassan elindul lefelé.
– És Augusztus Huszadikának?
– Az a neve.
– Egyszóval, ez a keresztneve.
Ezen megint nevetgélnek, de valahogy nem akar világra jönni ez a nevetés, mert a fiú keze becsúszott, a fürdőtrikó alá, s ott marad. A leány behunyt szemmel, tétován keresi a fiú kezét, de nem tudja eltávolítani onnan, ahová befészkelte magát. Ezek pontosan egymásba szabottak, a férfitenyér és a női mell.
– Villanytelepi? – kérdezi a fiú rekedten.
– Villanytelepi – mondja rekedten a lány.
– És Augusztus Huszadika – mondja rekedten a fiú.
– Augusztus Huszadika – mondja rekedten a lány.

 

Örkény István: Ahasvérus

 

Két zsidó megy az utcán.
Az egyik kérdez valamit a másiktól.
A másik válaszol neki.
Eközben mennek.
Az első, akinek időközben egy új kérdés jutott az eszébe, fölteszi.
A másik válaszol rá valamit.
Ezen néha nevetni lehet.
Máskor nem lehet rajta nevetni.
Ők pedig továbbmennek.
Tovább beszélgetnek.
Nehéz dolog ez.

 

Örkény István: Választék

 

– Jó napot, asszonyom.
– Mit kíván a kedves vevő?
– Egy barna kalapot szeretnék venni.
– Milyen legyen? Sportos? Szolidabb? Széles karimás?
– Maga mit ajánl, asszonyom?
– Próbáljuk meg ezt... Könnyű, nem túl sötét, nem is túl világos. Ott a tükör, kérem.
– Azt hiszem, nem áll rosszul.
– Mintha a kedves vevőre tervezték volna.
– Mégis, ha nem fárasztom, mutasson egy másik fazont.
– Készséggel. Például, ezt is nagyon merem ajánlani.
– Valóban, jól áll. Nem is tudom, melyiket válasszam.
– Talán egy harmadikat. Ezt nagyon sok vevőnk dicséri, és éppoly jól áll, mint az első kettő.
– Igaza van. Mi az árkülönbség a három kalap közt?
– Az áruk egyforma.
– És a minőségük?
– Merem állítani, egyik sem rosszabb a másiknál.
– Hát akkor mi a különbség a három felpróbált kalap közt?
– Semmi, uram. Nekem nincs is három barna férfikalapom.
– Hanem hány?
– Csak ez az egy.
– Amit egymás után háromszor fölpróbáltam?
– Igen, kérem. Ha szabad kérdeznem, melyiket választja?
– Magam sem tudom. Talán a legelsőt.
– Azt hiszem, az a legelőnyösebb, bár a másik kettő sem lebecsülendő.
– Nem, nem... De most már kitartok a legelső kalap mellett.
– Ahogy parancsolja, uram. Jó napot.