hirdetés

Örök(nem)mozgó

Mészáros Urbán Szabó Gáborral Rácz. I. Péter beszélget

2010. február 3.
Mészáros Urbán Szabó Gábor nyelvészkedett németül, hallgatott szociálpszichológiát és szellemtörténetet. Dolgozott dobozgyárban, temetkezési vállalkozónál, tolmácsként, fuvarozóként. Jelenleg bort árusít, blogot ír és következő könyvét készíti elő.
hirdetés

2009-ben jelent meg első köteted, a Nemmozgó. Nem sietted el a kiadást, nyolc év terméséből válogattad az anyagát. Mi tartott eddig?

A könyv e relatíve kései megjelenése több tudatos és nem tervezett okkal is indokolható. Egyrészt rendkívül lassan írok, egyszerűen lusta vagyok, és az ihletre (ez alatt görcstől mentes spontán kontemplációt értek) sokat alapozok, ami ugye próza esetében nem biztos, hogy a legjobb módszer. Szeretem kiérlelni a dolgokat, szeretem fejben forgatni, csiszolni, kérdezgetni az éppen formálódó anyagot, amíg teljesen el nem árulja magát, és én magam is jobban megértem, mi készül megszületni benne.
A másik ok ennél prózaibb, a könyvkiadással járó ismert problematikára utalok, ami „névtelen”, elsőkötetes író esetén külön nehézséget jelent. Az én életemben is évekig tartott, míg a sors összehozott egy emberrel (Deák László, nyugodj békében!), aki az összeállított anyagot kiadásra méltónak ítélte.

A felületes olvasónak is feltűnik a „sok halál” az írásaidban, sőt a stílus, a mondatszerkesztés is néha mintha egy gyászmenetet figurázna. Honnan e halálközeliség?

A halál nálam, és elsősorban nem irodalmi értelemben, ösztönös érdeklődés, állandó diskurzus, ami valami fonák, de végső soron logikus módon éppen az élet szolgálatában áll. Mindig foglalkoztatott, mert hát az élet reálisan a halál felől, a halál viszonyában értékelhető.

Anélkül, hogy tanatológiai elmélkedésbe fognék, azt gondolom, a halál lehetősége és szükségszerű bizonyossága segítséget nyújthat, hogy tetteinket, de egyáltalán, hogy önmagunkat mérlegre tegyük. A haláltudat „létrehozása” az egyéni életben olyan esszenciális aktus, ami nehéz teherként egyrészt kiemel minket az állatvilágból, másrészt egy nagyon komoly szinten orientál, és értékrendszert teremt számunkra. Szeretem azt, ahogy az elmúlás anticipált keserűsége minden pillanatot érdekessé, értékessé tud tenni. Nálam tehát a halál korántsem pusztán vegetatív konklúzió, sokkal inkább az élet lehetőségeit hangsúlyozó ellenpont.

Szerkesztetted a DRÓT című művészeti periodikát. Létezik még?

 

Nem, a Drót megszűnt, de nincs ebben semmi különös, feltételezem, hogy minden hasonló, hangsúlyozottan nonprofit kezdeményezés, amennyiben hű akar maradni eredeti céljaihoz, erre a sorsra van ítélve. A Drót egy nagyon jó kis koncepció volt az ezredforduló tájékán, olyan megmosolyognivaló elvekkel (melyeket egyébiránt nagyon becsültem), mint a folyamatos tehetségkutatás, a teljes reklámmentesség, az értékrendbeli nyitottság, és az összművészeti orientáció. Óriási időszak volt, néhány év csupán, minden egyes szám külön kézműves cégérrel rendelkezett, sajátos formátumban, lehetőségeinkhez mérten minden nagyobb magyar városban terjesztettük, ahol a lapszámbemutatók kapcsán előfordultunk. Alig huszonévesekként olyan vendégeink voltak, mint az akkor még preceleb és kisebb arcú Bakáts T. Settenkedő, az életvidámabb Kukorelly Endre, vagy épp Tolnai Ottó, aki annak idején Villányi Lászlóval és Hartyándi Jenővel forgatta a Flamingó térdét. 

Tagja vagy a Hermaion Irodalmi Társaságnak. Úgy hangzik, mintha egy szabadkőműves alakulat lenne.

A Hermaion csak annyiban szabadkőműves, hogy szabadon tevékenykedünk benne, és a névnek van némi köze a kőhöz. Baráti társaságunk hívta életre 2003-ban, az irodalom népszerűsítése, rendezvényszervezés, a pályázati lehetőségek jobb elérhetősége és közös kulturális érdeklődésünk kiterjesztése céljából. Mivel mindannyian alkotók vagyunk, jó keret ez arra, hogy egymás dolgaira reflektáljunk, de mindig szívesen népszerűsítettük a kortárs és a történeti irodalmat, akár rendhagyó, középiskolai irodalomóra, vagy szavalós, felolvasós, könnyedebb esti programok formájában. Az évek során aktívan közreműködtünk a Győri Könyvszalonon, hoztunk egy csomó jó nevű vendéget a városba, újabban pedig a könyvkiadás irányába mozdulunk el. Legtevékenyebb tagjaink között megemlíteném Szalai Zsolt és Sütő Csaba András költőket, valamint Falvai Mátyást, prózaírót és kritikust.

Dolgoztál már dobozgyárban, temetkezési vállalkozónál, fuvaroztál, skót népviseletben Tesco előtt is ácsorogtál, stb. Mennyire szövődnek bele írásaidba mindezek?

Bár nem tudhatjuk biztosan, de szerintem Hajnóczynak jót tett, hogy fűtőként (is) dolgozott. Nem tudnám őt elképzelni egy bölcsészkar docenseként, vagy legalábbis nem tudnám elképzelni műveinek elemi, megrázkódtató potenciálját, ha a lelkét nem teszi próbára (és tönkre) többek között a kemény, fizikai munka irgalmatlansága. Én úgy vagyok vele, hogy elsősorban élni szeretnék, nem feltétlenül az irodalom közelében, de egy olyan esélyben, amely engedélyezi számomra, hogy minderről irodalmi eszközökkel számot adhassak.

Mészáros Urbán Szabó Gábor blogja itt olvasható.

 

Rácz I. Péter

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.