Zavarka Szlavista Műhely (Vál., és az utószót írta): Orosz népi posta. Mai orosz drámák
Sorozat: Dráma
Fordította: Bártfay Réka et al.
Oldal kb.: 352
Formátum: 122x200
Kötés: kartonált
Bolti ár kb.: 2400 Ft
ISBN 963 07 7808 4
Várható megjelenés: 2005. április

Oroszországnak, ennek az izgalmas, viharos gyorsasággal átalakuló, a szovjet múlt számos maradványát még magán viselő, egyszerre hihetetlen szociális gondokkal küzdő és a fogyasztói társadalom jó hét évtizeden át tiltott élvezeteiben dőzsölő országnak a drámairodalma is zavarba ejtően sokszínű. A hagyományőrzés - legfőképpen a csehovi dramaturgia kreatív újraértelmezése - éppúgy megtalálható itt, mint a legkülönfélébb színpadi kísérletezések, a színpadi nyelv radikális megújítása, a provokáció, a sokkolás, a testiség nyílt színrevitele. Kötetünkben az oroszországi színházi élet olyan szerzőinek egy-egy darabját mutatjuk be, akiknek a neve - a szórványos magyarországi előadások nyomán - nálunk is kezd ismertté válni.
Borisz Akunyin darabja (akit a magyar olvasók detektívregényei alapján ismerhetnek) Csehov Sirály-ának zárójelenetével indul, s értelmezésében a csehovi hősök lelkileg sérült mániákusok, ami a csehovi drámaiság és a bűnügyi elbeszélés ötvözetét fekete komédiává változtatja.
Nyina Szadur A csodálatos öregasszony című darabja az orosz irodalomban oly hangsúlyos Gonosz alakját parodizálja, s ugyanakkor a mindennapok realitását is megkérdőjelezi.
Oleg Bogajev Orosz népi postá-ja egy beteg, magányos öregember kesernyés levéldrámája, amely a szovjet korszak után beköszöntő vadkapitalista időszak általános kiábrándulás-érzését fogalmazza meg.
Jevgenyij Griskovec A város című drámája öt dialógusban ábrázolja egy kiürült házasságban élő férfi mindennapjait, vívódását, abszurd menekülésvágyát.
Vaszilij Szigarjov Gyurmá-ja brutális nyelven szól a posztszovjet nagyváros kegyetlen - perverzitással, agresszióval, alkoholizmussal teli - mindennapjairól.
Mihail Ugarov az Ilja Iljics halálá-ban részint napjainkra is vonatkoztatható, részint általános filozófiai érvényű kontextusba helyezi Ivan Goncsarov Oblomov című regényének főhősét.

A kötet az alábbi drámákat tartalmazza:

Borisz Akunyin: Sirály (Csajka) Molnár Angelika fordítása
Nyina Szadur: A csodálatos öregasszony (Csudnaja baba) Molnár Zsófia fordítása
Oleg Bogajev: Orosz népi posta (Russzkaja narodnaja pocsta) Teller Katalin fordítása
Jevgenyij Griskovec: A város (Gorod) Bártfay Réka fordítása
Vaszilij Szigarjov: Gyurma (Plasztyilin) Vári Erzsébet fordítása
Mihail Ugarov: Ilja Iljics halála (Szmerty Ilji Iljicsa) Teller Katalin fordítása

Itt Oleg Bogajev Orosz népi posta című darabjából olvashatnak egy részletet.

OLEG BOGAJEV: OROSZ NÉPI POSTA. NEVETŐSZOBA EGY MAGÁNYOS NYUGDÍJAS SZÁMÁRA
Komédia egy felvonásban (részlet)

SZEMÉLYEK
IVÁN SZIDOROVICS ZSUKOV – 75 éves öregember
II. ERZSÉBET – Anglia királynője
V. I. LENIN – a proletariátus vezére
SZTÁLIN ELVTÁRS – a kommunizmus építője
V. I. CSAPAJEV – a bátor vörös parancsnok
ROBINSON CRUSOE – a félelmet nem ismerő ember
LJUBOV ORLOVA ¬– a jó színésznő
SZEVASZTJANOV – az űrhajós
Továbbá MARSLAKÓK és POLOSKÁK

Iván Szidorovics ül, és szomorúan hol a tévére, hol a rádióra tekint.
A felesége két évvel ezelőtt halt meg tüdőbajban.
Hihetetlennek tűnhet, de Iván Szidorovics "valahogy észre sem vette" ezt a betegséget.
A temetés homályos és elmosódott képe viszont megmaradt emlékeiben: emlékszik még arra, hogyan földelték el a feleségét, hogyan állították fel a látogatóknak bőven helyet hagyó, széles kerítést, hogyan állt aztán mindenki leverten a buszmegállóban, és hogyan átkozták a rossz időt. Az is megmaradt az emlékeiben, hogy a temetést követő negyvenedik napon senki nem jött el, és egyes-egyedül ő merítette bele a nagy merőkanalat a mély kompótos fazékba.
Felfogta felesége halálának tényét, de a "tény" maga olyan volt, mint egy repedés a plafonon – vagyis az is elvolt magában, és Iván Szidorovics is elvolt magában. Meglehet, hogy ez már az aggkori leépülés logikájából következett, meglehet, hogy már félt attól, hogy a szívét még egy infarktusnak tegye ki. Az is lehet, hogy Iván Szidorovics a lelke mélyén filozófus volt, és szerette ezt a platóni mondatot: "Az élet a születéstől a halálig tartó folytonos mozgás". Lehetséges, minden lehetséges. Nem tudom.
Minden úgy zajlott, ahogy a felesége idején: kora reggel lement a tejboltba a kannával, nappal az ismerőseivel üldögélt egy padon, este pedig nézte a tévét, hallgatta a rádiót és aggodalmaskodott "a világ dolgai miatt".
Két év telt el így. Az élet csak folyt – ki tudja, honnan hová, de nem is nagyon akaródzott gondolkodni semmin: a folyók nem léptek ki a medrükből, a víz egyenletesen sípolt a vízvezetékben. A tél valahogy eltelt, a hó leolvadt az erkély korlátjáról, tavasszal előkerült a kalucsni, ősszel pedig a halinacsizma.
Ősz elején azonban a tejboltot váratlanul átköltöztették az új lakótelepre, ismerősei (mintha összebeszéltek volna) egytől egyig elhagyták őt, és felköltöztek az "égi padra" a felesége mellé, a tévé és a rádió pedig végképp elromlott. Unalmas lett az élet.
Így hát a mi Iván Szidorovicsunk napokon át ki sem dugja az orrát az utcára, csak ül a hokedlin, hintáztatja a magányát, recseg alatta a deszkapadló, és sajnálja magát. Nincs kivel beszélgetnie, senki sem néz be hozzá.
Felidézi csöndes feleségét, régi ismerőseit a lépcsőházból, hunyorgó szemmel nézi a tévé sötét képernyőjét, élőképeket formáló alakokat képzel bele és felsóhajt.
Pedig Iván Szidorovics az iskolában, az üzemi gyakorlat alatt, a fronton, a kollektívában mindig is híres volt találékonyságáról és furfangos ötleteiről.
És most is, ahogy itt ül a hokedlin, fejében évei számát meghazudtoló aktív, komoly agymunka indul meg. Úgy tűnik, kigondolt valamit...

Iván Szidorovics egyszobás lakása.
A szobában egyszerű berendezés: asztal, rajta viaszosvászon-terítő, egy komód, melyet – hogy díszesebb legyen – fakósárgára festettek, az éjjeliszekrényen egy tévé, az ágyon piszkos fehérnemű feltornyozva, a padlón kis szőnyeg. Ugyanilyen szőnyeg lóg az ágy felett.
Iván Szidorovics felesége valaha a postán dolgozott, ahonnan dobozostul hordta haza a tiszta borítékokat és a távirati űrlapokat, ám nemigen lehetett mit kezdeni ezekkel a kemény és durva papírokkal. A feleség azonban csak nem tudta megállni, és csak hordta, csak hordta dobozostul, kiskocsin, összekötve a papírokat, míg meg nem kezdte jól megérdemelt pihenőjét.
A borítékok a komódból először a mennyezetszekrénybe vándoroltak, a mennyezetszekrényből pedig ki az erkélyre.
Felesége halála után Iván Szidorovicsnak valamilyen oknál fogva eszébe jutottak a borítékok, és visszahordta őket a melegbe. Hosszú ideig hevertek felstócolva a fűtőtest mellett, miközben poloskákat vonzó, savanykás ragasztószagot és nyirkosságot árasztottak magukból szerte a lakásban.
Iván Szidorovics azonban rájött, mire lehet használni a borítékokat.
A komódból, a tapéta alól, a szekrényből – mindenhonnan, ahonnan csak lehet – levelek szürkés szamárfülei kandikálnak ki. Minden borítékon ugyanaz a kézírás.
Iván Szidorovics kikel az ágyból, odalép a szekrényhez, kinyitja, elővesz egy üres füzetet és egy csomag borítékot. Az éjjeliszekrényből ünnepélyesen kiemel egy golyóstollbetétet, belefúj a kis rudacskába, leül az asztalhoz és lesöpri a kenyérmorzsákat.
Iván Szidorovics egy percig összpontosít és a fülé tövét vakargatja a toll végével, krákog egyet, majd ákombákomokat kanyarít a tiszta papírlapra.

IVÁN SZIDOROVICS Ma biztos történik valami... (Kinéz az ablakon) Ó! Egy galamb! Ez azt jelenti, hogy ma valamilyen hírt kapok! Váratlan hírt! (Odasandít a tükörre)

Járkál a szobában, izgatottan nézegeti azt a falat, ahol a tükör lóg. Azon gondolkozik, hogyan csaphatná be magát minél ravaszabbul. Most odalép a tükörhöz, kinyújtja a kezét, kiveszi a levelet. Körülnéz. Leteszi a levelet az asztalra

IVÁN SZIDOROVICS (Hangosan szólongatja önmagát) Iván Szidorovics! Hé, Iván Szidorovics! Expressz levél!! Neked jött! Nem hallod, te, vén kecske?! Hol vagy? Hahó! (Kihúzza magát, ijedten pislog) Itt vagyok! Én vagyok az. Iván Zsukov. Én vagyok személyesen. (Hangosan, parancsolóan) Vedd át a levelet!

Körülnéz, odamegy az asztalhoz, elveszi a levelet, elolvassa a címzést

Csak nem nekem jött? (Körülnéz, félre hangosan) Neked! Vedd át és tűnj a szemem elől! (Halkan, alig hallhatóan) Ki írta, honnan jött? (Feltépi a borítékot, és saját ákombákomjait olvassa) Miska, Griska és Fjodor?! (Olvas) Nahát! Nézzenek oda! Micsoda meglepetés! Hú! Most mondd meg! Hogy mik vannak?! Lám-lám, micsoda dolgok!

Kényelmesen elhelyezkedik, figyelmesen elolvassa a levelét, játszadozik, sóhajtozik, álmélkodik, szélesen elmosolyodik, végigolvassa, majd visszadugja a levelet a tükör mögé

IVÁN SZIDOROVICS (Elszomorodik, egyik sarokból a másikba járkál, csoszog a papucsában) Gyerekek... Belevaló gyerekek. Mennyi év eltelt! És megtaláltak a tudakozón keresztül! Nem adták fel. (Felélénkül) Nem adták fel, nem adták fel! Na, megmutatjuk mi még a világnak, mit tudunk!

Határozott léptekkel járkál a szobában, hol az ablakon néz ki, hol az asztalra tekint, hol a komódra. Kitép a füzetből egy tiszta lapot, leül az asztalhoz és ír

Szevasztok, gyerekek! Én vagyok az! A ti igazi Ványka Zsukovotok! (Gondolkozik, ír) Nagyon örülök, hogy végre megtaláltatok. (Gondolkozik, ír) Megkaptam kedves leveleteket, és máris válaszolok. (Gondolkozik, elszomorodik, ír) Mi történt veletek az elmúlt évek alatt? Hm? Miska. Griska. Fjodor. Hogyhogy nem haltatok meg a háborúban? Már azt hittem, meghaltatok. (Gondolkozik, ír) Na, milyen volt az életetek? Hiszen az égvilágon semmit sem tudok rólatok! Miskának már biztosan unokái meg dédunokái vannak. Fjodor végül is elvette Anfiszát az osztályból? És Griska rendőr lett, úgy, ahogy megálmodta? (Gondolkozik, ír) Mindent írjatok meg! Melyik városban laktok, melyik utcában, milyenek ott az árak? (Gondolkozik, ír) Aztán dominóztok-e még? Ha igen, akkor írjátok meg, melyik játékot játsszátok: a kereszteset vagy a nullásat! (Gondolkozik, ír) Én a kereszteset szeretem, amikor el lehet zárni a sor végét. Hogy az ellenfélnek ne legyen kedve ugrálni meg nagyzolni. (Gondolkozik, ír) A Nagy Honvédő Háború alatt eltűnt a lányom, több gyermekünk pedig valahogy nem született. Egyébként meg szerényen éldegéltünk a feleségemmel. (Elgondolkozik, csak ül, majd folytatja) Griskának jövök még 12 kokival! Elfelejtette, mi?! (Gondolkozik, ír) Még élek. A magam örömére. Nagyon várom válaszotokat. Egyelőre ennyi. A ti igazi Ványka Zsukovotok. (Elgondolkozik, és még hozzáírja) A tévében a "Hattyúk tavá"-ban nem én táncoltam. Az egy másik volt.

Összehajtja a levelet, beteszi a borítékba, leragasztja, megcímezi, odamegy a komódhoz. Kinyitja a komódot – egész csomag boríték szóródik ki, a borítékokon mind ugyanaz a kézírás látható. Gondosan visszateszi a leveleket a komódba.
Elszomorodik, leül az ágyra, elbóbiskol.
Az ablak előtt megrezzennek a levelek. A szobát zöld, kék, piros fények árasztják el. Olyan, mintha az ágy, az éjjeliszekrény, a tévé és a szekrény is valamilyen drága, áttetsző anyaggal lenne bevonva; csillogó porszemek miriádjai kezdenek kavarogni. Hangok hallatszanak.
Iván Szidorovics a falnak fordul – minden eltűnik. Iván Szidorovics felébred, felül, meztelen lábával megkeresi a papucsát, feláll. A szoba közepén áll, valami eszébe jut. Odamegy a komódhoz, kinyitja, átkutatja a leveleket, amelyeken ugyanaz a kézírás van, megtalálja, amit keresett. Kibontja a levelet, olvassa: "Nagyon várom válaszotokat. A ti igazi Ványka Zsukovotok." Visszateszi a levelet, bezárja a komódot. Odamegy az asztalhoz, elővesz egy lapot, egy tiszta borítékot, és gondolkozni kezd
 

Leragasztja a borítékot, bedugja a matrac alá. Bemegy a kamrába, ahonnan egy tangóharmonikával tér vissza, rázendít: "El a szigetekről, ki a nagy folyóra..."  Ül a hokedlin, a lábával veri a ritmust, jól kihúzza a harmonikát. Elénekli az utolsó strófát is, félreteszi a hangszert, elgondolkodik, sokáig ül mozdulatlanul, lecsukódik a szeme – elalszik.
Odakinn megrezzennek a levelek. A szobát zöld és kék fények árasztják el. Az ágyat, az éjjeliszekrényt, az ágyneműkupacot, a szekrényt, mindent csillogó hópelyhek lepnek el.
A szoba mélyén egyszer csak ott ül egymással szemben Anglia királynője és Vlagyimir Iljics Lenin

II. ERZSÉBET (nézegeti az alvó Iván Szidorovicsot) Nem, Vlagyimir Iljics. Úgy gondolom, hogy a magány az emberi lélek olyan állapota, amelyben a lélek megveti tulajdon testét.
V. I. LENIN (az alvó öregemberre nézve) Úgy véli, hogy Iván Szidorovics magányos? Szerintem téved.
II. ERZSÉBET Csak nem vonja kétségbe, hogy...
V. I. LENIN De! Igenis kétségbe vonom... Nézze, tisztelt khm... A magány egyike azon pszichogén faktoroknak, amelyek befolyásolják az olyan ember emocionális állapotát, aki a társadalmi izoláció szokványos körülményei között él.
II. ERZSÉBET Nem, Vlagyimir Iljics, maga nem tudja, mi az a magány. Ez az ember saját magához ír leveleket. Szegény Iván Szidorovics.
V. I. LENIN Számos esetben sokkos állapot is fellép, melyet izgatottság, depresszió jellemezhet...
II. ERZSÉBET Maga juttatta idáig.
V. I. LENIN Én?!
II. ERZSÉBET (felsóhajt, ingatja fejét) Iván Szidorovics... (Letörli könnyeit)
V. I. LENIN (rámutat az alvó öregemberre) Íme a gazdasági átalakulás első áldozata! Csak úgy lóg rajta a ruha! Pedig milyen egészséges, erős ember volt! Mit műveltek vele!? Nem! Ezt maguk tették! Csak adnak meg vesznek!
II. ERZSÉBET Maga roppant unalmas.

Lenin ökölbe szorítja a kezét, fenyegetően megindul Anglia királynője felé. Iván Szidorovics megmoccan

II. ERZSÉBET Pszt, úgy tűnik, felébredt.

Minden eltűnik, Iván Szidorovics kinyitja a szemét, becsúsztatja a kezét a matrac alá, előveszi a levelet, olvassa, mosolyog, feláll, odamegy a komódhoz, elrejti a levelet. Egyik sarokból a másikba megy. Észbe kap. Odamegy az asztalhoz. Elővesz egy tiszta borítékot, papírt, majd írni kezd

Óvatosan összehajtogatja a levelet, gondosan megcímezi a borítékot: "Iván Szidorovics Zsukov részére".
Sokáig járkál fel-alá, nem tudja, hová rejtse, végül úgy dönt, hogy a tévé alá dugja. Elégedett önmagával. Kimegy a konyhába, hogy megigyon egy csésze grúz teát. Dörzsölgeti a mellkasát, köhécsel, a homlokát ráncolja. Iszik, unottan néz ki az ablakon.
A tea már rég kihűlt, de ő még mindig csak bámul ki az ablakon, és valamin gondolkodik. Eltelik egy óra, végre feláll, járkál a szobában. Odamegy a tévéhez, be akarja kapcsolni, öklével nagyot csap a tévé falára. A tévé alól kiesik a levél.
Őszintén csodálkozik, elolvassa a címzést, szórakozottan körbenéz, felemeli a borítékot

IVÁN SZIDOROVICS A televízió elnökétől... (Megdöbben, nem tudja kiolvasni a saját írását, felkapcsolja a lámpát, felteszi a szemüvegét) A központi televízió elnökétől... (Megrémül, félénken nézi a borítékot, végül rászánja magát, hogy felbontsa, a keze remeg, egy szuszra olvassa el a levelet, fel-felhúzza a szemöldökét, és zavartan elpirul) Tehetségének tiszta szívből... lelkes hódolója... A televízió elnöke... A központié...
 
Nem hisz a szemének, figyelmesen vizsgálgatja a borítékot, a saját írását, végül megbizonyosodik a levél valódiságáról.
Büszkén sétál fel-alá a szobában, megnézi magát a tükörben, megigazgatja zsírfoltos gallérját. Tekintete odatéved a harmonikára, amely most az oldalán fekszik. A harmonika szánalmas látványt nyújt: az oldala össze van karistolva (mintha vadállatok karmai közül került volna ki), a tömlő bőre molyrágta, a szíj elkopott, és olyan vékonyka lett, mint az alsónadrágba való gumi. Iván Szidorovics vigyázva becsúsztatja a harmonikát az ágynemű alá, visszamegy az asztalhoz, tanácstalan, mit és hogyan írjon "hódolójának".
Miután hősiesen összeszedi magát, Iván Szidorovics nagyot sóhajt és írni kezd

IVÁN SZIDOROVICS A központi te-le-ví-zi-ó mélyen tisztelt elnöke!... Én vagyok az... (Gondolkozik, ír) Iván Zsukov. Szidorovics. Levelében azt írta... (Gondolkozik, ír) ... hogy Önnek tetszik a harmonikajátékom. Nagyon szépen köszönöm. Jólesik az ilyet hallani. (Gondolkozik, ír) Valóban, el tudom játszani a "Kalinká"-t is. De tudom még a "Szövőnők dalá"-t meg az "Az Amur hullámai"-t  és még sok minden mást. (Gondolkozik, ír) Csak néha eltévesztem a szöveget – elfelejtem, és akkor magam költök hozzá néhány versszakot. (Gondolkozik, ír) Ami a televíziót és a meghívást illeti... (Gondolkozik, ír) sok mindent el kell mondanom. Először is – én már öreg vagyok, és fiatal lányoknak nem lesz éppen a legkellemesebb dolog az én képemet látni. Másodszor – már csak nagy néha mozdulok ki itthonról. Legfeljebb kenyérért. Meg talán fazsírtért. (Félre) Ha egyáltalán marad pénzem fazsírtra. (Gondolkozik, ír) Meg aztán rég nem voltam én már a belvárosban... a végén még beesem egy autó alá vagy eltévedek a metrón, a körgyűrűnél. (Gondolkozik, ír) Harmadszorra pedig, még ha el is küld értem egy sofőrt busszal, akkor sem megyek el magukhoz. (Gondolkozik, ír.) Szóval, az még hagyján, hogy a fiatal lányoknak nem tetszem, de az öregek is azt mondják majd, hogy "Na, ez az öreg harcos is meghibbant. Most bezzeg kell neki a dicsőség!" Dehogy kell nekem a dicsőség! (Gondolkozik, ír) Én csak a zene miatt játszom. Még elrontom az egész adásukat és én magam is megijedek. Félénk természetű ember vagyok, gyakran zavarba jövök, és akkor nem azokat az akkordokat fogom le. (Gondolkozik, ír) Elrontom a dalt, aztán még azt mondják maguknak: "Hát, kit hívtak meg maguk? Minek ide egy ilyen balfék?!" (Gondolkozik, ír) Ezért inkább a viszontlátásra. Az igazi Iván Zsukov.

Iván Szidorovics letörli a homlokáról a verejtéket, átolvassa a levelet. A végéhez ér. Elégedetten félreteszi a levelet.
Kimegy a konyhába, felteszi a teáskannát, vár, míg felforr a víz. Iszik. Bejön a szobába. Leül az asztalhoz, új levélbe fog

IVÁN SZIDOROVICS (határozottan) A népjóléti osztálynak. (Gondolkozik, ír) Követelés! Én, Iván Szidorovics Zsukov, követelem nyugdíjam felemelését... így már nem lehet élni... elfogyott az erőm... A boltban minden drága, én pedig idős ember vagyok. A nyugdíjam pontosan egy hétre elég. Azután már csak kínai tésztaleveseket főzök és rozskenyeret eszem. (Gondolkozik, ír) Hogy tehették így tönkre az életünket, hogy juthattak el odáig, hogy ez az egész állam képtelen eltartani egy háborús veteránt, a munka hősét?! (Gondolkozik, ír) Nézzék csak meg: az utolsó héten nincs mit ennem, a nyugdíj után hét napig sem tudok jóllakni, pedig csak eszem, csak eszem, míg el nem fogy. A gyomrom meg kipukkad, magukat ezért el fogják ítélni. (Gondolkozik, ír) Nincsen feleségem meg tévém... de nagyon szeretem a fazsírtot, ám legfeljebb egy két kágés zacskóra futja. Tehát hivatalosan követelem, hogy a nyugdíjamat emeljék fel az életszínvonalig és töröljék el a rezsimet!

Ököllel nagyot csap az asztalra, pontot tesz az írás végére, egyszerre pillantja meg a "tévé elnökétől" kapott levelet és a "választ a tévé elnökének", illetve az éppen most megírt, harmadik levelet. Elszörnyedve hasonlítja össze a három kézírást, majd mindhárom levelet eltépi és ledobja a földre.
Iván Szidorovics egészen zavarban van, fel-alá járkál a szobában, nem tudja, mit tegyen, felkapja az üres teáskannát, belenéz, eltekeri a tévé gombját, kimegy az erkélyre, lenéz, figyeli, hogyan ütköznek a hópelyhek a ház téglafalának, majd visszajön a szobába.
A szomszédoknál lemez szól: egy néger nő telt hangja keveredik más zajokkal, úszik a melankólia szomorú tengerében. Iván Szidorovics szemében bánat csillan. Lefekszik az ágyra, a falnak fordul. A tablettáit rágcsálja.
Az ablakon túl megzörrennek a levelek. A szobát zöld és kék fények árasztják el. Mindent csillogó porszemek miriádjai lepnek el.
A szoba mélyén Anglia királynője és Vlagyimir Iljics Lenin. Dominóznak

Lenin rázendít az "Internacionálé"-ra.
Minden eltűnik. Iván Szidorovics felébred. Kinyitja a szemét. Harmonikázik: "Dombról jött le valaki..."
Jobb kedve van, járkál a szobában. A tizedik kör után Iván Szidorovics egészen felvidul, motyog valamit az orra alatt, gesztikulál.
Leül az asztalhoz, a füzetből könnyedén kitép egy lapot, friss borítékot tesz az asztalra. Ír

IVÁN SZIDOROVICS Tisztelt Iván Szidorovics Zsukov! Zsukov! Zsukov! (Ormótlan, nagy betűkkel ír, nevet) Én, hazánk elnöke, azért írok Önnek, hogy gratuláljak születésnapja alkalmából, és átadjam Önnek a "Szülő- és Anyaföld szolgálatáért" járó kitüntetést. Ezen kívül szeretném Önnek "A Haza érdemes nyugdíjasa" címet adományozni. (Gondolkozik, ír) És a "Gyorsreagálású Stratégiai Csapatok tábornoka" címet is, Gyé-Es-Csé! (Gondolkozik, ír) Gratulálok 75. születésnapja alkalmából, kívánok még egyszer jó egészséget, vidámságot, sok mókát, és kívánom, hogy minden kívánsága teljesüljön! December 31. az új naptár szerint. Elnök! El-nök.

Megfordítja a borítékot, hatalmas betűkkel ráírja: "KREML. Iván Szidorovics részére az államfőtől."
Nevet, grimaszol, lobogtatja a levelet, dobálja. A levél egyszer csak a csillár karjai között köt ki. Iván Szidorovics ugrál, igyekszik megkaparintani a levelet. Hirtelen a szívéhez kap, elgyöngül, odamegy az ágyhoz, gyógyszert vesz be, arccal a falnak fordul, és csak fekszik mozdulatlanul.
Az ablakon túl megzörrennek a levelek. A szobát fények árasztják el. Mindent csillogó porszemek miriádjai lepnek el.
A szoba mélyén Anglia királynője és Vlagyimir Iljics Lenin. Iván Szidorovics kannájából teáznak

II. ERZSÉBET Időnként elgondolkozom azon, hogy vajon miért élnek az emberek? És nem egyszer az a benyomásom, hogy az ember élete értelmetlen.
V. I. LENIN Dialektika. Dialektika. Mondja csak, mikor olvasott utoljára bármit is? Hm? Na, biztosan olvasott valamilyen újságot, hölgyeknek szóló magazinocskákat, nem? Fenség, maga még olvasni sem tud, mégis mindenbe beleüti az orrát és elmélkedni akar. Íme a burzsoá monarchia példája – ül ez a buta liba, és azt hiszi, hogy ő a királynő! "Az életnek nincs értelme!" – ez hogy tetszik magának?
II. ERZSÉBET Maga szánalmas marxista!

Lenin hangosan felkacag. Ránéz Iván Szidorovicsra. Elhallgat

V. I. LENIN Na, jól van. Megint jót tréfáltunk, kedveském. Elvtársnő, mit keres maga itt?
II. ERZSÉBET Én vagyok Anglia királynője!
V. I. LENIN Én pedig a nagy Lenin!
II. ERZSÉBET Én pedig... Én... Én... Iván Szidorovics rám íratta a lakását!
V. I. LENIN Nem! Rám! (Borítékot húz elő a zsebéből)
II. ERZSÉBET Nem! Nem! Rám íratta! (A szoknyájából borítékot vesz elő)

II. Erzsébet és Lenin egymás orra előtt hadonászik a borítékokkal. Megpróbálják egymás kezéből kitépni a leveleket. Kergetőznek a szobában

II. ERZSÉBET Csirkefogó!
V. I. LENIN Lotyó!
II. ERZSÉBET Gazember!
V. I. LENIN Maga egy vipera!
II. ERZSÉBET Add ide!
V. I. LENIN Add ide!

Tovább kergetőznek a szobában
Iván Szidorovics felébred, minden eltűnik. Tenyerével végigsimítja a mellkasát. Nyögdécsel. A szoba közepén áll, fáradtan, szomorúan néz ki az ablakon. A csillárról váratlanul a fejére esik a levél.
Iván Szidorovics felélénkül, felemeli a levelet, olvassa, haja szép lassan égnek áll

IVÁN SZIDOROVICS (olvas) K-K-Kreml... Iván Szidorovics részére. Az elnöktől, az államfőtől.

Meghökken, zavartan körülnéz, remegő kézzel veszi ki a levelet a borítékból, fél belekezdeni. Forró vizet önt a bögréjébe, egy hörpintéssel kiissza, felkiált, félrenyel, ki is köpi, kitátja a száját, kezével legyezgeti.
Figyelmesen olvas. Minden sort kétszer átolvas. Az arcán ijedtség, amely csöndes lelkesedésbe fordul át.
Iván Szidorovics az "elnöktől" kapott levél végére ér, nagyot nyel, homlokát dörzsöli.
Iván Szidorovics eufórikus állapotba kerül. Táncol, nem tudja elfojtani széles, gyermekien naiv mosolyát

IVÁN SZIDOROVICS Elnök elvtárs... Köszönöm... de hisz... Köszönöm... Hogy lehet... Ön nekem... de hisz én!

Leül az asztalhoz. Körülményesen kitép egy lapot, remegve levágja a szélét, lefújja a papírról a port. A legtisztább borítékot választja ki. Ír, nagyon igyekszik, szépen formálja a betűket, majd elszomorodik, amikor tolla alól nem eléggé művészi kacskaringó bukkan elő

IVÁN SZIDOROVICS Elnök elvtárs! A posta dolgozói az Ön levelét épen és egészben juttatták el hozzám... és egyenesen a kezembe kézbesítették. (Felnéz a csillárra, ír) Üzenetét figyelmesen végigolvastam, egészen az aláírásig. (Gondolkozik, ír) Nagyon és borzasztóan köszönöm a jókívánságokat, a kormánykitüntetést és azt a különleges bizalmat, melyet irányomban tanúsított. (Gondolkozik, ír) Hajlott korom ellenére még hasznos tagja lehetek a maguk... (kihúzza) a mi hazánknak. Kész vagyok újra dolgozni, egészségemet nem kímélve... a maguk... (kihúzza) a mi Szülőföldünk javára és felvirágoztatására. Üzenetében, Elnök et., nagyon érdeklődött az iránt, hogy hogyan is élek. A válaszom: ki-tű-nő-en élek. Ehhez megvan az összkomfortom: gáz, hétfőnként hidegvíz, melegvíz rendszeresen, 220 V áram, radiátoros fűtés, a hangulatom derűs és jó. Szeretnék még élni... (Gondolkozik, ír) Az alábbi betegségeken estem át: szamárköhögés, felnőttkori mumpsz. Kicsit magas a vérnyomásom. Látásom éles. Akár még a Fegyveres Erőknél is szolgálhatnék. (Gondolkozik, ír) Van némi jártasságom a kínai nyelvben. (Gondolkozik, ír) Őszinte tisztelettel, az ön új tábornoka és a gyors reagálás híve, Iván Szidorovics Zsukov. December 31-e, 19 óra 22 perc a moszkvai idő szerint.

Buzgón, alaposan átnézi a levelet, majd harmonikázik, énekel: "Elmentek az önkéntesek a honvédő háborúba..."  Harmonikázik, már nem énekel, hanem kiabál. Iván Szidorovicsot magával ragadják érzelmei. Lelkesen fog hozzá, hogy letisztázza a levelet. Szeretetteljes pillantást vet az "elnöktől" kapott levélre, megdermed, felismeri a saját írását. Nem hisz a szemének, újra összeveti a két írást. Széttépi az "elnök részére" írt és az "elnöktől" kapott levelet. A földre dobja, majd lábbal tapossa őket, arcát pofozgatja, lefekszik az ágyra, elpityeredik, a falnak fordul, a tablettáit szopogatja.
A szomszédban felvisít a néger nő. Mintha a napsütötte tengerparton hatalmas, aranyszínű pálmafa árnyékában feküdne, és most mesélné el angol nyelvű bánatát a dohos lakások és hideg fűtőtestek lakóinak.
Az ablakon túl megzörrennek a levelek. A szoba megremeg, a padlót fények árasztják el.
A szoba mélyén megjelenik Anglia királynője és Lenin.
A királynő felveszi a földről a koronáját. V. I. Lenin lesimítja hajszálait a halántékán, és megigazítja elszakadt nyakkendőjét. Vadul méregetik egymást

V. I. LENIN Letépte a gombomat!
II. ERZSÉBET Osztályharc!
V. I. LENIN Utcanő! Persze! Hogyne! Várjon csak! Méghogy magára íratta a lakást!?
II. ERZSÉBET Rám fogja íratni! Iván Szidorovics szerelmes belém!
V. I. LENIN Ki – ő? Magába? Iván Szidorovics nem szerelmes magába! Nekem vallott szerelmet... Akarja, hogy felolvassam? (Kinyitja a komódot, elővesz egy csomagot, kihúzza az egyik levelet, olvassa) Drága, szeretett vezérem, Lenin elvtárs! Olvassam tovább vagy ne?
II. ERZSÉBET Nem kell.
V. I. LENIN Nem fogja magára íratni a lakást!
II. ERZSÉBET De igen!
V. I. LENIN Enyém a lakás!
II. ERZSÉBET Az enyém!

Falfúrás hallatszik. A szomszédoknál a könyvespolc állandóan leszakad az azt tartó zsinórról. Ma megvették a fúrót.
Minden eltűnik. Iván Szidorovics kinyitja a szemét. Szent mártírként sóhajt egyet. Nem tudja, hova meneküljön a zaj elől. Kimegy a konyhába tésztát főzni. Főz. Visszafordul a teáskannáért. Tekintete megpihen egy tévésorozat hősnőjét ábrázoló plakáton. Elfordul. A leukoplaszt csíkjai lassan leválnak a tapétáról. Leesik a plakát és egy új levél. Meglepetten odanéz, felveszi, feltépi a borítékot, olvassa
 
IVÁN SZIDOROVICS Üdvözlöm, Iván Szidorovics! Anglia királynője, Kettes Erzsébet ír Önhöz. Íme, életem költeménye. A hajóm 4. emeletén utaztam, már untam a fazsírtot, unalommal bámultam a vizet, amikor hirtelen saját magától megjavult a tévém, és a képernyőn megpillantottam magát, Iván Szidorovics, amint orosz harmonikát tart a kezében. Vidáman játszott, szépen nyomkodta a gombokat, az én lelkemet pedig valami édes és felzaklató érzés kerítette hatalmába. Mintha mély álomból ébredtem és valamerre elrepültem volna. Ó, Istenem, maga olyan finom és romantikus férfi, hogy azonnal felvertem az egész hajót: "Ő az! Nézzék! Az én hercegem!..." Persze megjelent a férjem, a király, a görbe lábaival, jelenetet rendezett, üvöltött, de én mindent elmeséltem magáról… Iván Szidorovics! Én nem tudok maga nélkül élni! Maga az egyetlen férfi a kapitalizmus világában. Védjen meg szenvedélye erejével! Holnap a hajómon Párizsba érkezem, s a férjemmel azon nyomban az anyakönyvvezetőhöz megyek. Elválok tőle! Mást sem csinálok, csak te utánad sóvárgok, a tengert figyelem, arra tekintek, ahol Oroszország és az én rég várt szerelmem van. Kettes Erzsébet királynő.

Iván Szidorovics forgatja a levelet a kezében, nem érti

IVÁN SZIDOROVICS Mi va', mit akar ez?

Nézi a levelet, majd a tükörbe néz.
Iván Szidorovics papírt vesz elő és ír

IVÁN SZIDOROVICS Jó estét vagy jó reggelt, mélyen tisztelt Kettes Erzsébet, Anglia királynője... (Ellenőrzi a borítékot) Kettes Erzsébet. (Gondolkozik, ír) Megkaptam levelét, és nem is tudom, mit kezdjek vele. Hogyan élnek az emberek a maga birodalmában? Milyen az idő a tengeren? (Gondolkozik, ír) Miért szeretett belém? ... Én egy szomorú és öreg ember vagyok, nem tudom a boldogságát biztosítani. De ha maga valóban szeret engem, küldjön magáról egy fényképet, és gondoljon át mindent, ahogy kell. Orosz ember vagyok – a vécében folyik a víz, csak folyik. De ha már így van – az én ágyamon fog lakni. (Gondolkozik, ír) Ha szükség lesz rá, ki is lehet húzni. (Gondolkozik, ír) Tisztelt királynő! Szereti a félliteres befőttes üvegbe töltött lekvárt, amelyet tavaly nyáron tettem el? (Gondolkozik, ír) Nem kertelek. Soha nem gondoltam rád, de ha már egyszer így hozta a sors, akkor legyen egy királynő... (Gondolkozik, ír) Üdvözlettel, a Gyorsreagálású Stratégiai Csapatok tábornoka, Iván Szidorovics Zsukov. (Az éjjeliszekrénybe rejti a levelet)