A budapesti városlakó hovatovább lassan kezdi úgy érezni magát, hogy bizonyos kulturális terek-események felkeresésekor ugyan útlevélre nincs még szüksége, de olyan érzések fogják el, mintha külföldre látogatna. Így járt akkor is, amikor William Kentridge kiállítását nézte meg a Szépművészeti Múzeumban. Olyan aurába lépett, amely mégis azzal a reménnyel biztatja, hogy nem csak az van, ami egyre ritkuló levegővel körbeveszi, hanem: van élet Magyarország Übü-világának határain kívül is, vannak szigetek, övezetek, a bornírt provincializmus fojtogató képtelenségein túl.


Az egyik teremben az I am not me, the horse is not mine, azaz Itt se vagyok, a ló nem az enyém című videóinstalláció Sostakovics korai, Gogol Az orr című novellájára írt operáját Kentridge által feldolgozó munka nyomán létrejött intermezzo-sorozat. Bámulatos szellemi invenció- és innováció-együttes, amely a Gogol-szövegben elszabadult Orrot avatja a szovjet forradalom „főszereplőjévé”, pontosabban: a szovjet avantgárd történetét – széles körű „országlását” és a politikai szándékok szerint vesszőfutásra kárhoztatott végzetét - gondolja újra. Voltaképp a képtelenség és az abszurd realitását kapja el és jelenti be annak evidencia voltát.

A másik teremben Kentridge-portréfilm; a valóság percepciójának, a nyelvi reprezentáció különböző formáinak demonstratív, alkotásba forduló elemzése; a film, a fotó és a rajz rafinált összjátékán alapuló művészi ábrázolás, az át- és az újraírás folyamatjellegében felmutatott kísérletei, a váratlannak, a nem-kalkuláltnak mint inspirációnak és ihletnek a szerepe – megannyi ars poétikus, tükörszerkezetes vallomás, plusz lenyűgöző színpadképek Kentridge-től, aki dél-afrikai nacionáléjú, mondani sem kell, hogy politizáló művész, de nem az agitátor fajtából.

Egy férfi, fehér ingben, sötét nadrágban, átélt kiegyensúlyozottsággal beszél, a szemünk láttára dolgozik, teremt stb. Mit mondjon még a teremőr? Vasárnapig oda lehet érni!