„Nincs valahol egy kortárs lírakötet?, nagyon billeg az asztal!” – indította a beszélgetést Reményi József Tamás, aki egyrészt a harmincéves múltra visszatekintő, megbonthatatlannak tűnő munkakapcsolatban együttműködő szerzőhármas egyik tagjaként, másrészt mint a Palatinus Kiadó főszerkesztője vezette az estet, melyet az Írók Boltja munkatársa, Nagy Bernadette kis ajándékátadással kezdett, hiszen Tarján Tamás és Reményi József Tamás is éppen hatvanévesek – a harmadik szerzőtárs, Banga Ferenc három évvel előreszaladt.

„1. Fogadom, hogy Műveimben a vendégszövegek között előforduló saját mondatokra jegyzetben hívom fel a közönség figyelmét” – hangzik a Szénszünet című paródiakötet nyitó írásából, A magyar írópajtások 6 pontjából az első – a bemutató végén kiderül, ez volt egyik kedvence a kötetben egész paródiaverssel szereplő Petőcz Andrásnak is.

S hogy ki mindenkinek tulajdonították már sajátjaként a róla készült Tarján-Reményi paródiákat? („Addig el sem kezdem az előadást, amíg el nem érem a százszázalékos agyi nirvána állapotát” – mondja szerintük Popper Péter.)  A Népszabadság egy alkalommal lehozott Ladányi Mihály hagyatékban maradt, eddig ismeretlen verseként egy RJT-TT művet, a Magyar Napló 1990-ben futott bele majdnem az Egy tátracsúcs megközelítése című Mészölynek tulajdonított novellínóba, egy Ki mit tud?-on induló hölgy Hrabalnak tulajdonított Hrabal-átirat előadásának fergetegesen hrabali vonásait Szinetár Miklós zsűritag dicsérte ékesszólóan, egy alkalommal pedig az Élet és Irodalom hagyta ki a karácsonyi paródia-blokkból a Tandoriról írt És fűt-fát összehord-ot, ám január 7-ei első számában már mint Tandori saját verse jött le.

A szerzőpáros már az egyetemen egymásra talált, s e paródiaíró munkakapcsolat már 1979-ben kiegészült Banga Ferenccel, akit egy Esterházy-kötetben látott rajzai alapján gondoltak alkalmasnak az első paródiakötet illusztrálására – a szerzők büszkék rá, hogy sosem ártották magukat a szépirodalomba, de azért a paródiákban szabadon ereszthették alkotói énjük kritikusként talán elnyomott részeit is.  Kiderül, hogy az eredeti koncepció az Első napom az iskolában kérdéskörére felfűzött kötet volt, s ennek lenyomata a magyar írópajtások hat pontjától kezdve rengeteg írás Parti Nagytól Kukorellyn és Bartison át Zalán Tiborig és Fűzfa Balázsig, de azért más is került a kötetbe, így a szerelmet tárgyaló darabok és a sírversek sem maradhattak ki – s a kötet a szerkesztőség tagjait sem kímélte!! Zelki János saját verset kapott (egy lapon József Attila ismeretlen versével a Magyar Rádió reformjáról!):

„GRAMMATIKA
A Katona József olyan utca,
hogy házak sorakoznak rajta,
tornyosulnak bal-, sőt jobboldalt is,
az emeletek fölfelé, egymásra rakva,
lent meg járok én,
időnként rossz a kedvem,
máskor viszont nett,
egy mondat vagyok tehát a Katonában:
alárendelt, összetett.”

Nagy Gabi sírversbe került:

„Nagy Gabinak keze-lába
Beakadt a literába
Hu”

De sorjáznak a jobbnál jobb versek a kötetben Kiss Judit Ágnestől, Karafiáth Orsolyától és Follinus Annától, mert, mint a szerzők elmondták, a nőirodalom térnyerését ők sem hagyhatták figyelmen kívül. Pedig Varró Dánieltől például azt is megtudhattuk átiratukban, miért volt ez oly nehéz:

„Sosem elég a sós ropi! – hallgattalak a Szkénében,
mikor egy pintérbéla előtt róttuk a folyosót.
Ha a fiú otthon akar lenni a lány énében,
mindig kell – gondoltam – vinnie magával pót-ropisót.”

Ha azonban személyes kedvencet kéne választanom, nálam a Tandori Dezsőnek/hez/ről/ből írott Verne-haiku viszi a prímet a maga radikális egyszerűségével:

„VERNE-HAIKU
5
7
léghajón”

A könyvbemutató második részében Tarján Tamásnak a Könyvfesztiválra megjelent színikritika-kötetét mutatták be, melyről a szerző szerényen úgy nyilatkozott, azért ír újabb és újabb kritikaköteteket, hogy ezekhez mindig Orosz Istvántól kérhessen egy-egy újabb borítótervet – s valóban, a könyvre választott grafika a nézés módozataira tekint rá, ahogy szerzője szerint a válogatás is, mely tizenöt év színikritikáiból rendeződött jelenlegi formájába: a Sólymot a gémtől tehát kis színháztörténeti utazásként is felfogható.

Sejthető, a harmincéves munkakapcsolat és a színház szeretete nem hunyt ki a szerzőkben, s idővel még újabb könyveket láthatunk tőlük paródia- és színházkritika témában is. Mint nehéz Shakespeare-drámák vagy könnyű esti sértések után, hogy szem itt se maradjon szárazon, zárlatként Parti Nagy Jolán iskolás történetének utolsó mondatát kölcsönzöm, s mivel nem enyém, jegyzetben sem kell rá felhívnom a figyelmet: „Folyt. köv., mert mindez csak a jégcsap Csucsa, adyg is ez az egyik legszebb napom ma is”.

 ***

A cikkben Banga Ferenc kötetben is szereplő grafikái láthatóak.

Györe Gabriella