hirdetés

Pál Sándor Attila: A Balaskó-implementáció

2018. április 17.

Tejsav súlyos kötet. Sorsokat cipel, és ahogyan átnyújtja nekünk, az is súlyos. A módozat és az anyag egyképpen. Alig tudok ellenállni, hogy ne kössem ide az izomlázat. – Balaskó Ákos Tejsav című új kötetét Pál Sándor Attila méltatta április 10-én a Magvető Caféban.

hirdetés

Kissé zavarban vagyok itt és most. Több okból. Egyrészt nem vagyok gyakorlott méltató, bár kétségkívül megnyugtatóbb és kényelmesebb pozíció valakit dícsérni, az erényeiről és kiválóságáról beszélni, mint dicsérve lenni. Hiába, úgy tűnik olyan a kultúránk, hogy a panaszkodással vagy a szidással tudunk igazán kezdeni valamit, ha tudunk. A dicsérettel alig, nem tudni, nincs recept rá, hogyan kell viselkedni, ha dicsérnek. Bólogatni gáz, olyan mintha egyetértenénk. Nézni ki bambán a fejünkből? Talán ez jó menekülőútvonal. Zavartan, elpirulva nézegetni ide-oda, aranyos. Megköszönni lehet esetlenül a végén, vagy nem tudom. Ákos, nem irigyellek.

Másrészt akárhogyan is nézem, pályatársak vagyunk mi ketten. Közelebbről meg majdnem nemzedéktársak, ha volna még ilyesmi. Ákos öt évvel idősebb nálam, öcsém nálam öt évvel fiatalabb, jó, talán nemzedéktársak nem, de közvetlen kortársak bizonyára. Laudálni pedig fiatalon egy jóval idősebb tekintélyt szokás, vagy már korosodván egy fiatal tehetséget. Mik vagyunk mi, kérdezem én?

De bizonyára túlgondolom. A dolgom most az, hogy egy fiatal költő most megjelent, második verseskönyvéről beszéljek. A címe Tejsav.

Rögtön a második vers elején Johnny Cash-mottó. Be vagyok rántva. Ahogy egyre mélyebbre megyek, sorsokat látok, egyet, majd többet, előbb balladáskönyvnek érzem, ahol még nem látom a konkrét tragédiát, se hőstett, se betyárok, még csak az kéne, csak mi, mi magunk vagyunk, magunkat látom, ezt az életet, és ettől sokkal zsigerkbe csavaróbb lesz minden.

Ha azt mondom, régen olvastam már ilyen pontos mondatokat versben, az nem sokat jelent. Ha azt mondom, soha nem olvastam még ilyen pontos mondatokat versben, azt mondják, túlzok. Nem hiszik. Idézek: „Kilépsz a rozsdaajtón, tető, tél, éjszaka. / Mélyre, köhögésig szívod a levegő jéggyapotszálait. / A sejtfalakhoz dermedt gyomorsav szorul. / Hátadba szakad a csikorgás sárga körme.“

Aztán rájövök, hogy miről van szó. A költői tekintet debug üzemmódban van. Hogy tudniillik a fejlesztőkörnyezet hibakeresési üzemmódban is képes futtatni a programot, így a program futása megállítható bizonyos állapotban, és akár lépésenként is futtatható. Ez segíti a programozót a hibás utasítások felderítésében.

Az alvásparalízis verse, erre irigy vagyok, félelem és fájdalom, apokaliptikus képek az elöntött országról, szénbányában veszélyt jelző kanárik a kalitkában, mantrázom: éljen a lótuszban lévő drágakő. Lassú esők. A beázás esztétikája. Aztán kedd van, szürkület, így kezdődik, így kezdődött ma is, repedéséletek, rozsdareggelek, furcsa, szomorú ország. Menhely. Ahol egyszer csak rám szólnak, hogy mindjárt jön a kaja. Mellettem Pörkölt, a nyúl.

Ha mindez meglehetősen eklektikusnak vagy nehezen követhetőnek hat, nem az Önök hibája, mindenekelőtt az enyém, de mentségemre szóljon, a Tejsav olvasása egy némileg más látószöget eredményez. Majd megtudják. Furcsa, lebegő, majd keményen koppanó, a végletekig részletgazdag, melankolikus is kissé. Mintha valamilyen képfilter is lenne rajta. Nem szépia, ennyi biztos.

Szabad kedvenc verset mondani? Van olyan? A Született özvegy. És az Otthon. És persze a dolgok esti lélekvándorlása. Ez utóbbi nem verscím, csak erről is szól a kötet.

Sorsok, tragédiák és traumák bujkálnak a lapokon, de semmi nincs az arcunkba dörgölve, hogy nézd, nézd a szenvedést, a szenvedésem, a tragédiám, ezek a súlyos traumáim, sajnálj, szeress, nézd, milyen szépen mondom. Kicsit olyan, mint a Counter strike nevű játék spectator mode-ja. Felrepülünk, alászállunk, még a falakon is át tudunk menni, mindent látunk a maga valóságában, de beleszólni, megérinteni a többieket nem tudjuk, csak várhatunk a sorunkra.

A Tejsav súlyos kötet. Sorsokat cipel, és ahogyan átnyújtja nekünk, az is súlyos. A módozat és az anyag egyképpen. Alig tudok ellenállni, hogy ne kössem ide az izomlázat. Hogy tudniillik olyannyira súlyos, hogy ha egyvégtében olvassuk, különös izomlázat érezhetünk, főleg valahol a szív tájékán. Aztán jobban tesszük, ha ennek ellenére újra és újra elővesszük, hogy megerősödjünk, hiszen azt mondták, hogy az izomláz felléptekor nem pihenni kell, hanem rádolgozni. Ez a banalitáson túl azért is sántít, merthogy az ún. tejsav-hipotézis az izomlázzal kapcsolatban megdőlni látszik. Hiszen izomláz leggyakrabban nem edzett embereknél lép fel, tejsav viszont minden erős megterhelés után keletkezik. A tejsav felezési ideje pedig húsz perc. Izomláz viszont órákkal, sőt napokkal a mozgás után is jelentkezik. Ez a különös szívfájdalom pedig, amit a Tejsav olvasása okoz, még jóval több idejig is kitart. Nem tudom még, meddig.  Majd megtudják. Felezési ideje ismeretlen.

Végül pedig még hadd mondjak el egy nagyon evidens dolgot, hogy tudnillik alighanem Balaskó Ákos a legjobb programozó a költők között, és valószínűleg a legjobb költő a programozók között. A költőket ismerem, így előbbiben vagyok biztosabb. Persze, ezek kockázatos kijelentések, nagy szavak, miegymás. Amihez viszont azt hiszem kétség sem férhet, az az, hogy létrehozott egy teljesen egyedi programozási nyelvet a magyar költészetben. Ez a Balaskó-nyelv. Ennek kapcsán annyi biztos csak, hogy teljesen egyedi, és egyetlen ember ért ahhoz, hogyan kell vele dolgozni. Abban nem vagyok biztos, hogy nem fejleszthető, de nem kell ahhoz nagy jóstehetségnek lenni, hogy megtippeljük, nagy jövő előtt áll. Világokat lehet vele építeni, és ezt az egy, meglévő világot a lehető legpontosabban leírni. Az itt jelenlévő Google-fejvadászoknak sok szerencsét!

(Elhangzott április 10-én a Magvető Caféban, Balaskó Ákos Tejsav című kötetének bemutatóján.)

Pál Sándor Attila

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.