hirdetés

Parti Nagy Lajos: Felejthetetlenül civil

2018. január 14.

Rosztropovics, mikor a televízióból értesül róla, hogy megint egy város lett Berlin, odautazik, s (a legenda szerint) egy kölcsönkért széken a fal tövében koncertet ad, flashmob. Szívszorító, felemelő, az ember az igazságról morogna volt valamit, de legyen elég, hogy valami felejthetetlenül civil dolog történik. – A hónap szerzője, Parti Nagy Lajos kulturális ajánlója.

hirdetés

Szigetvári Andrea Beef Kolhrabi című kb. 35 perces kantátáját nézem a napokban Murányi Márta fantasztikus előadásában, a felvétel nyáron készült CEU-n. A mű mementó, 2015 őszének, ha tetszik, a menekültbotránynak keserű, fölkavaró lepárlata, zene, zaj, zörej, emberi hang – őskori hasonlattal: mint egy adás a Szabad Európa rádióban hajdan, behúz, visz magával, próbára teszi és élezi a figyelmet. Szóval foglalkoztat, többször eszembe jut, nagy kár lenne, ha nem játszanák, ha nem lenne rá hely, fogadókészség, de mért ne lenne, ezért is ez a pár sor: Marhakaralábé kantáta.

Egy másik felvételt, egy másik majdnem 30 évvel korábbi mementót nem találok, hiába keresem azt a videót, ami a berlini fal tövében készült 1989. november 11-én. Rosztropovics, mikor a televízióból értesül róla, hogy megint egy város lett Berlin, odautazik, s (a legenda szerint) egy kölcsönkért széken a fal tövében koncertet ad, flashmob. Szívszorító, felemelő, az ember az igazságról morogna volt valamit, de legyen elég, hogy valami felejthetetlenül civil dolog történik. Bach csellószviteket játszik.

Az utóbbi másfél hónapban, hogy nem nagyon dolgozom, néha tudok munka közben zenét hallgatni, főleg Bachot, így jönnek elő a csellószvitek, főleg a Wohltemperierte Klavier, Schiff András 2012-es felvétele, s még a Goldberg-variációk, Glenn Goulddal.

Mészöly Miklós és Polcz Alaine levelezését olvasom végig, még decemberben, pazarlóan bőbeszédű, ugyanakkor hallgatag és titokzatos könyv, finoman szólva nem könnyű olvasmány (A bilincs a szabadság legyen – Mészöly Miklós és Polcz Alaine levelezése 1948–1997 Jelenkor, 2017), egy közös nagyregény, nagy közös kitakarásokkal.

Utána kezdek bele a Heltai-naplóba (Heltai Jenő: Négy fal között, Naplójegyzetek 1944–1945, Magvető, Tények és Tanúk, 2017), s fejezem be pár nappal ezelőtt. Gyűlöltük a háborút meg a németeket, írja a Magánügy című bevezetőben, átkoztuk a rendszert meg a kormányt, sirattuk Magyarországot, de nem csináltunk semmit. Heltai dolgozni nem tudott, hónapokig tartó tétlenségre köszöntött rá a március tizenkilencedike, s akkor megint írni kezdett. „Ezt a naplót. Csak ezt a naplót." Hogy ez tartotta életben, tán túlzás, de a német megszállás napjától '45. április 12-éig nap alig maradt ki, ágyúk, bombák, oroszok, németek, nyilasok jöttek-mentek, a napló maradt és megmaradt. Félelmetes, elképesztő teljesítmény, minucióz, olykor már-már derűs közelkép, hírek, álhírek, elképzelhetetlen kis és nagy szenvedések kaleidoszkópja, épp a mindennapisága miatt és révén tartozik hozzá a, röviden szólva, a magyarság emlékezetéhez.

Ajánlom Zimándi Pius István (Egy év története naplójegyzetekben, Magvető, Tények és Tanúk, 2015), valamint Fenyő Miksa '44-45-ös naplójegyzeteivel (Az elsodort ország, Park Könyvkiadó, 2014) párhuzamosan olvasni. És Zoltán Gábor Orgiájával, változatlanul az utóbbi évek egyik legmegrázóbb könyve (Kalligram, 2016).

Sötét könyvek, igen, s ezért is fejezem be a teljes sötétben játszott A dohány utcai seriff című darabbal az Örkény Színház stúdiójában. Az elhangzó szövegeket Mohácsi János és az előadás szereplői válogatták holokauszt-túlélők visszaemlékezéseiből. Szövegdarabok, naplórészletek, Kovács Márton zenéje, hangok, színészek és nézők összezártsága ami derengéssé változtatja az éjsötétet. Meg kell nézni, nézni, hisz nagyon jó színház, igaz, a néma csöndben kijönni utána, hát az nem könnyű. És ne is legyen.

Parti Nagy Lajos

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.