hirdetés

Parti Nagy Lajos: Ki az az Elizeus?

2018. január 23.

Olykor a hangütés (s a vándorlás mint téma) Kassák A ló meghal... versét idézi, s persze Tolnai Ottót – szövegszerűen a fantasztikus Dánia-verset –, de Vajna beszéde jóval kevésbé tömött, színes és szétágazó. Nem sodortatja el magát, rigorózusan visszafogott, iróniája igazán kedvemre való. – Vajna Ádám költészetét Parti Nagy Lajos mutatja be a Litera olvasóinak.

hirdetés

Vajna Ádám verseire Fehér Renátó hívta fel a figyelmemet, örülök neki.
Ajánlom az olvasóknak a Literán most (és korábban) megjelenteket, és a többit is, amit innen-onnan elolvastam.

Úgy tudom, hamarosan megjelenik a könyve. Próbálom elképzelni, milyen lesz, egy tucat vers alapján kockázatos is, nem is. Alig hiszem, hogy egészen más lesz, 2-3 vers tán nem, de 10-12 valószínűleg kirajzol egy képet, egy pillanatnyi állást, amit így is kell, illetve érdemes, pillanatnyiként kezelni.

A kép változni fog, például aszerint, hogy ítélik meg majdan a könyvet olvasók és ítészek, de főleg attól, ő hogy ítéli meg e hajdanivá váló együttest később. Most fontosabb kérdés: vajon e versek közül melyik bizonyul az első kötet kontextusában meghatározónak? Melyikek? A pár éves darabok-e, vagy e frissebbek? Hogy alakul, pontosabban miként szervül és személyesedik az erős bölcsész-háttér? Van-e az Elzász-vonulatnak továbbja? Milyen további locusokra borítja rá Júlia a szoknyáját? A pilisi sváb falvak és, teszem azt, Möckmühl között nő vagy csökken a távolság?

Vajna Ádám tehetséges, erős köze az íráshoz vitathatatlan. Versein nagy valószínűséggel megakad a szem, az elhelyezett „botlókövek" visszatérítik az olvasó tekintetét: „ki az az Elizeus"? Meg lehet guglizni, a vers is ezt teszi, én is ezt teszem, s már ott vagyunk, a bélpoklos Naámán haragjánál a Királyok (II.) könyvéből (Károly-fordítás), ahonnan beidéződik Az élet értelme fürdés-motívuma.

Olykor a hangütés (s a vándorlás mint téma) Kassák A ló meghal... versét idézi, s persze Tolnai Ottót – szövegszerűen a fantasztikus Dánia-verset –, de Vajna beszéde jóval kevésbé tömött, színes és szétágazó. Nem sodortatja el magát, rigorózusan visszafogott, iróniája igazán kedvemre való. Épp annyira emeli meg a szöveget, hogy a zárlat, már-már csattanó, váratlan legyen, váratlan, de ne szervetlen.

Semmi sok, semmi nagy gesztus, sőt. Fanyar, egymás mellé ejtett megjegyzésekből, „mellékességekből" áll össze a szövet, mintha tényleg úti jegyzeteket lapozgatna, rakosgatna ki a beszélő, akiről, szám és személy ide vagy oda, túl sokat nem tudunk meg. Igaz, utalásaiban, hivatkozásaiban amennyire elrejti, annyira meg is mutatja magát.

A színpadon, bár inkább pódiumnak mondanám, kisebb-nagyobb szereplők némely utazásokból, hangsúlyosan Szent Ottilia, Elzász patrónája. Német kisvárosok, középkori templomukban „egy kis játékpap misét celebrál denevér vérrel". Salome, kifejezetten „fellépésre" várva, aztán Strassbourg és Piliscsaba, Ribeauvillé, a Vogézek, a Café démaggogue terasza. Egy utalás erejéig, egészen más kultúrrétegből és időből Tamási Lajos (piros a vér a pesti utcán). A mangalica Bugacon, egy japán herceg, a Jordán, az Abana és a Párpár (Damaszkusz folyói), a Tisza, Dürer rinocérosza, s még folytathatnám, mindezek most úgy mutatják magukat nekem, mint valami laza groteszk bédekker, térben és időben. Utaztatja magát.

Nézegetem újra és újra, egyre elevenebbek a részletek, ahogy ismerkedik az ember, otthonosodik, hang és a tárgyak egyre szorosabban kapcsolódnak – van mit várni a könyvön, ezzel is hagyom abba, a várakozással.

Parti Nagy Lajos

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.