Pastioré az elismerés
Oskar Pastior nyerte az idei Büchner-díjat
Az idei Georg Büchner-díjat és a vele járó negyvenezer Eurós elismerést Oscar Pastiornak ítélte az idén a Német Nyelvészeti és Költészeti Akadémia. A legmagasabb német irodalmi elismerést a szerző októberben veheti majd át Darmstadtban.
- 2006. május 19.
Oskar Pastior az erdélyi Sibiuban született 1927-ben. A II. világháború után öt évet töltött a Szovjetunió egyik munkatáborában. 1955-től a bukaresti egyetemen tanul német nyelvet és irodalmat, ezzel egyidőben jelennek meg a lapokban első versei. Diplomaszerzése után a Román Nemzeti Rádiónál hasznosította német nyelvtudását. Offne Worte című elsző versgyűjteménye 1964-ben jelent meg. 1968-ban, Bécsben folytatta tanulmányait, s ekkor egyúttal emigrált is Romániából. Bár első kötetével irodalmi díjakat is nyert otthon, az ország történelme által előírt, ideológiával átitatott nyelve nem alkalmas anyaga alkotásainak. 1968 óta szabadfoglalkozású íróként és fordítóként tevékenykedik Berlinben. A Berlini Irodalmi Fesztiválnak 2003-ban és 2004-ben is díszvendége volt.
Vom Sichersten ins Tausendste
(1969) volt az első, Németországban kiadott verseskötetének címe – ezt az évek során számos újabb követte. Pastior verseiben és írásaiban az ismerősnek ható nyelv idegenné válik, a jelentés más dimenziói felé tolja el a szavakat, s a belőlük összeálló egészt. Rendszeresen kísérletezik anyagával, a nyelvvel, rendszeresen igyekszik áthágni annak szabályait, vagy legalábbis a lehetséges határig tágítani őket. Christoph Meckel egyszer a lingvisztika pionírjának titulálta. Mindezek után nem meglepő, hogy Pastior az 1960-ban alakult OuLiPo (Ouvoir de Littérature Potentielle – a lehetséges irodalom munkacsoportja) tagja: az OuLiPo pedig köztudomásúan igen szereti a nyelv- és szójátékokat. Külön metódusokat is kidolgoztak kísérleteikhez, ilyen pl. az N+7 vagy az SVA+7 módszer: előbbiben egy kiválasztott szöveg valamennyi főnevét, utóbbiban a szöveg főneveit, igéit és határozóit is kicserélik egy szabadon választott szótárban az utána következő hetedikre, s az így létrejövő jelentésátalakulásokat és –megmaradásokat vizsgálják.
Oskar Pastior a lírai formák mestere, a Gedicht-gedichte (1973) (Történet-történet) című művében alkalmazott klasszikus stílustól a sonetburger (1983) nyelvi kreálmányaiig. S tovább: Höricht (1975); Anagrammgedichte (1985). A palindrómákkal játszik a Kopfnuß Januskopf című, 1990-es kötetében; a vokalizáció lehetőségeit fedezi fel Vokalisen & Gimpelstifte című 1992-ben kiadott kötetében, s alakítja tovább a Das Hören des Genitivs című munkájában (1997). o du roher iasmin (ó te, durva jázmin) című könyvét 2002-ben publikálta: 43 variációját írta meg Charles Baudelaire Harmonie du soir című versének: már kötetet címe is az eredeti vers címének anagrammája. A 43 változat arra szolgál, hogy mintegy a fordításhoz való viszonyát is jelezze: nem egyetlen autentikus változatba próbálja beleszorítani az így besűrűsödni képtelen jelentést, hanem annak eredeti szerteágazóságát elegyíti a fordításban kapható asszociációs szerteágazósággal, így alakítva ki kötete anyagát. Maga ezeket intonációknak, s nem fordításoknak hívja, s legtöbbjük nem is fordításnak hat – nem közvetlen fordítás ez, hanem variációk egyetlen témára. Intonációk ezek abban az értelemben is, hogy Pastior számára a hangzás nagyon fontos: éppen ezért is adták ki a kötetet egy CD-melléklettel együtt, melyen saját verseit, intonációit, futamait mondja el néhány rövid kiegészítéssel. Használja az SVA+7 módszert és az anagrammákkal és akrosztikonokkal is teletűzdeli kötetét, melyet nem a közvetlenül a kiválasztott verssel kezd, hanem előbb Baudelaire nevének betűiből rak ki anagrammákat, s állítja össze ezeket a hangzásra építő verssé,
baude laire
duale raibe
laide braue
aie durabel
aber du laie
rabe die lau
majd a Charles de Baudelaire-ből, a Les Fleurs de Mal-ból és a Spleen et idéal-ból kialakított anagramma-verseket közöl. Egyrészt hogy bevezessen a témába, másrészt megadja az olvasónak a lehetőséget, hogy eldönthesse, ez vajon az a fajta irodalom-e, amire vágyott, vagy sem. Ha leteszi a kötetet az első verseknél, még nem kezdett meg egy folyamatot, hanem a tesztfeladatokat hagyta félbe. „Nem a megszokott olvasási tapasztalat – írja Pastior – nem szól mindenki számára”. A kötet olvasása nem a megszokott olvasmányélményeket hozza el, s nem is olyan élvezetet jelent, mit egy regény vagy egy a nyelv szabályaira építő s annak keretein belül játékterét kijelölő verseskötet, ám olyan dimenzióira világít rá a vers anyagának, melyek más esetekben kevésbé vagy egyáltalán nem kerülnek az olvasó figyelmének középpontjába. Egyik ’kritikusa’ szerint Pastior nem csupán a kevéssé egyszerű Baudelaire-versbe lehel új életet, de a költészetbe magába is. (Az olvasó dolgát ugyanakkor nem csupán a CD-melléklet, de Baudelaire versének felolvasása, a szerzőről közölt életrajzi információk és versértelmezése is könnyítik valamelyest.)
Számos irodalmi díjat nyert már alkotásaival, így az Aachener Walter Hasenclever Díjat 2000-ben és a bécsi Erich Fried-díjat 2002-ben. Összegyűjtött műveinek két kötete, a Jetzt kann man schreiben was man will (most azt ír az ember, amit írni akar) 2003-ban jelent meg.
Hozzászólás