hirdetés

Paulo Coelho: A Zahir

Az Athenaeum Kiadó ajánlata

2005. április 18.
A szakmájában elismert, háborús tudósítóként dolgozó nőnek látszólag semmi oka nem volt, hogy kilépjen a nyitott házasságból. Lehet hogy kényszerítették, elrabolták, megölték, vagy egyszerűen megunta kiüresedett kapcsolatát gazdag és befolyásos férjével? Megannyi válaszra váró kérdés. Aztán egy napon feltűnik egy különös fiatalember, Mikhail, aki ígéretet tesz a szerzőnek, hogy elvezeti feleségéhez.
hirdetés

Terjedelem: 343 oldal
Ár: 2490 Ft
ISBN 963 9471 75 5
Athenaeum 2000 Kiadó, 2005.


Coelho önéletrajzi ihletésű új műve nemcsak a tőle megszokott bölcsességről és emberismeretről tesz tanúbizonyságot, de bepillantást enged a brazil szerző életébe, tükröt tart vágyainak és kétségeinek, feltárja féltve őrzött titkait.


Esther tízévi házasság után, búcsú nélkül hagyja el férjét, a fényűző életet élő sikeres írót. A szakmájában elismert, háborús tudósítóként dolgozó nőnek látszólag semmi oka nem volt, hogy kilépjen a nyitott házasságból. Lehet hogy kényszerítették, elrabolták, megölték, vagy egyszerűen megunta kiüresedett kapcsolatát gazdag és befolyásos férjével? Megannyi válaszra váró kérdés. Aztán egy napon feltűnik egy különös fiatalember, Mikhail, aki ígéretet tesz a szerzőnek, hogy elvezeti feleségéhez. Az utazás Párizs csillogó termeiből Mikhail háború sújtotta szülőföldjére, Kazahsztán sztyeppéire vezet, ahol az író, egy élő spirituális hagyomány segítségével különös felfedezést tesz...


Paulo Coelho művei 59 nyelven jelennek meg, több mint 56 millió példányban. Legutóbbi könyvét, a Tizenegy percet 2003 legnagyszerűbb bestsellereként tartják számon szerte a világban, míg hazánkban Az alkimista című műve a sikerlistákat ostromolja. Korunk egyik legjelentősebb szerzője számos elismerő nemzetközi díjban részesült, többek között a WEF (a davosi Világgazdasági Fórum) Crystal-díjában, és a Francia Nemzeti Becsületrend lovagi címében. 2002-ben a Brazil Irodalmi Akadémia tagjává választották. A világ vezető lapjaiban heti rendszerességgel jelennek meg írásai.


Paulo Coelho művei magyarul:
Veronika meg akar halni (Budapest, Athenaeum 2000 Kiadó, 2001.)
Az ördög és Prym kisasszony (Budapest, Athenaeum 2000 Kiadó, 2002.)
Az alkimista (Budapest, Athenaeum 2000 Kiadó, 2002.)
A Piedra folyó partján ültem, és sírtam (Budapest, Athenaeum 2000 Kiadó, 2003.)
Tizenegy perc (Budapest, Athenaeum 2000 Kiadó, 2004.)
Az alkimista – hangoskönyv, felolvassa: Kulka János (3 CD, Budapest, Athenaeum 2000 Kiadó, 2005.)


Részlet a könyvből:
"Két világ van: az, amelyikről álmodunk, és az, amelyik a valóságban létezik.
Az én álomvilágomban Mikhail igazat mondott, és az egész nem volt több egy múló rossz pillanatnál, egy félreértésnél, ami bármelyik szerelmi kapcsolatban előfordul. Esther türelmesen várt rám, várta, hogy rájöjjek, mit rontottam el a kapcsolatunkban, elmenjek érte, bocsánatot kérjek, és együtt újrakezdjük az életünket.
Az álomvilágomban Mikhail és én nyugodtan beszélgettünk egymással, kiléptünk a pizzériából, taxiba ültünk, becsöngettünk a lakás ajtaján, ahol a volt feleségem (vagy a feleségem? Most a visszájára fordult a bizonytalanság) reggelente szőnyeget szőtt, délutánonként franciaórákat adott, és éjszakánként egyedül aludt, és akárcsak én, várta, hogy megszólaljon a csengő és betoppanjon a férje egy virágcsokorral, aztán elvigye őt forró csokoládét inni a szállodába, amely ott van a Champs-Élysées közelében.
A való világban viszont Mikhaillal való találkozásaim mindig tele lesznek feszültséggel, hiszen állandóan attól fogok rettegni, hogy ismét rohama lesz, mint a pizzériában. Minden szava hazugság volt, kitaláció, és valójában fogalma sincs róla, hol rejtőzik Esther. A való világban 11 óra 45 perc volt, és én a Gare de l’Est pályaudvaron álltam, és vártam a strasbourgi vonatot, meg egy híres amerikai színész-rendezőt, aki mindenáron meg akarta filmesíteni az egyik könyvemet.
Azelőtt ahányszor csak szóba került a filmadaptáció ötlete, azonnal rávágtam: "nem érdekel". Hiszem, hogy amikor valaki könyvet olvas, a fejében megszületik a saját filmje, arcot teremt a szereplőknek, megrendezi a jeleneteket, hallja a hangokat, érzi a szagokat. És pontosan emiatt van az, hogy ha valaki megnézi a filmes változatát egy könyvnek, ami tetszett neki, mindig csalódottan jön ki a moziból, és mindig azt mondja: "a könyv sokkal jobb volt".
De az ügynököm ezúttal ragaszkodott hozzá, hogy foglalkozzak a dologgal. Azt mondta, hogy ez a színész-rendező közülünk való, és valami egész mást akar csinálni, mint amivel a többiek álltak elő. A találkozót már két hónappal korábban megbeszéltük, és abban maradtunk, hogy este együtt vacsorázunk, megvitatjuk a részleteket, és most majd kiderül, valóban van-e köztünk lelki rokonság.
De két hét alatt megváltozott a programom. Csütörtök volt, és le kellett mennem az örmény étterembe, hogy újra kapcsolatba lépjek az epilepsziás fiúval, aki azt állítja, hogy hangokat hall, mert mégiscsak ő az egyetlen ember, aki talán tudja, hol van a Zahir. Úgy értelmeztem, hogy ez jel, annak a jele, hogy nem adhatom el a jogokat, le kell mondanom a találkozót azzal a színésszel. Meg is próbáltam, erre ő azt mondta, hogy neki mindegy, vacsora helyett ebédelhetünk is, akár másnap is: "senki sem bánja, ha Párizsban egyedül kell eltöltenie egy éjszakát" - mondta, és erre igazán nem tudtam mit felelni.
Képzeletbeli világomban Esther még mindig a társam volt, és szerelme erőt adott, hogy tovább menjek, hogy kitágítsam a határaimat.
A valóságban viszont a rögeszmém volt. Leszívta minden energiámat, kiszorított mindent az agyamból, és kényszerített, hogy óriási erőfeszítések árán folytassam az életemet, a munkámat, és producerekkel találkozgassak meg interjúkat adjak.
Hogy lehetséges, hogy két év után sem tudom elfelejteni? Nem bírok már folyton rá gondolni, elemezgetni minden jelenetünket, megfontolni minden lehetőséget, próbálok menekülni előle, hozzászokni a helyzethez, könyvet írni, jógázni, jótékonykodni, látogatóba járni a barátaimhoz, nőket elcsábítani, vacsorákra járni, moziba járni (elkerülve természetesen az irodalmi adaptációkat, és olyan filmeket keresni, amelyek eleve a vászonra íródtak), színházba, balettra, focimeccsre járni. De bárhogy küzdök ellene, mindig a Zahir győz, minden csatát megnyer, mindig jelen van, mindig eszembe juttatja, hogy "milyen jó lenne, ha itt lenne velem".

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.