hirdetés

Payer Imre: Fényből van a fal (részlet)

2018. május 11.

A levegő, a nap, az éj / az álomnál súlyosabb. Fiatal, / az ég világosabban ragyog, fényből van a fal. / Látásból milyen rácsozat? / Lehet, hogy sehol se, sehol ok-okozat? / Vagy csak ők vannak? Arcok, utcák, házak. / A sorokban szétrévedő / a képrázó káprázat. – Payer Imre új verseskötetéből olvashatnak néhány verset.

hirdetés

HA HÍVSZ

Ha hívsz, nem fordítom el a fejemet.
Közelebb vagy most, mint egykor
a kopár gőgben?
Mire megtanulnék élni, meghalok.
Nem adatik meg a bölcs öregség?
Aszottan meglett emberből válni fiatallá:
bolygónyi térkép bolygó nélkül.
Mindenségével hogy mérném magam?
Hogy lennék ember, fényre zárt fogoly?
Aszály utáni tetemföld felett
mesterséges nap, műanyag mosoly.
Szeretnék neked mégis felelni.
Számot adni. Amíg lehet.
Ha hívsz, nem fordítom el a fejemet.

Ha éppen sétálok – vagy csak úgy megállok,
meglep egy pillanat.
Az utca, házak, egy ismeretlen
tündöklő foltban világolnak.
A fénysugár érkezik és indul
az én szememből is – ahogy kimondom:
Milyen könnyű az alkonyat!
Megadatik látni, együtt látszani. Habár.
Türelmes űr, sötét semmi.
Az nyer a végén. A szétoldó. A nehéz.
De a kiküzdött tündökletek
fényes visszhangjai keringenek.
Talán. Majd. Mint beszélő obeliszkek
valami örök pagonyban.
Ha hívsz, nem fordítom el a fejemet.
Amúgy, van még idő, megadatik, innen oda. Át.
Hallom egy láthatatlan vízesés robaját.

AZ ALKONYATRÓL AZT HISZI, PIRKADAT

Az alkonyatról azt hiszi – pirkadat.
Indulni kezd, és rászakad éjjele.
A visszatérő éjszakában
hajnalodó repedések érik.

A mozdulatnak kezdete, vége – nincs.
Nem lát teret. Torz mondata: fáklyaív.
Hogy kapcsolódna mindig újra
összekuszált haladék-időhöz?

Más módokon, másképp eloszolva, de
egész-nyomása épp ugyanannyi lesz,
ha ablakát reggel kitárja,
rányit az éjszaka – nézik egymást.

FÉNYBŐL VAN A FAL

A levegő, a nap, az éj
az álomnál súlyosabb. Fiatal,
az ég világosabban ragyog, fényből van a fal.
Látásból milyen rácsozat?
Lehet, hogy sehol se, sehol ok-okozat?
Vagy csak ők vannak? Arcok, utcák, házak.
A sorokban szétrévedő
a képrázó káprázat.
Csukódó percredő.

Korszakok egymásutánja nem ámít.
Nem törli el őket, örökre épek.
Megolvadnak és szertefolynak
téridő-szögellések.
Mégis, e lebegők most szilárdabbak, mint a gránit,
felvetítve maguk valónak.
Mert nem folynak a napok, kizárólag
erőből építem meg őket,
idegen épület-tetőket.
Egy értelem előtti értelem
vonja be s így alakítja terem.
Kapaszkodni akartam, nincs mibe,
össze-szétesve
– mint blokkolódott betont robbantani be: –
a föld az éggel keveredne.

Képlékennyé lesz az alap,
amely előállítja a nézéseim.
Hátraugrik a közel-lét darab,
ami hátul rostokolt, előrebben.
Csalárdul biztat, a nap fékein
játszik, életem osztott részein.
Mert nem voltam elég erős,
az összhatás ne legyen lebegős,
most elveszi tőlem a dolgokat.
Csak remélhetem, hogy érvényesen
szólal a szó. Hogy élőt, boldogat
tud-e még kérdeni?

Korán, későn – lebegőn éteri
a hang árnya, a visszhangzó rom.
Már emlék, emlékezete
képzelt talon, foszló lom.
Utcák, házak, arcok törölt lábjegyzete.

PINCE TOKAJBAN

A föld alatt is van egy Magyarország.
Takarosan sötét labirintus,
selyemfinom korom bazaltsúlyos falon,
mint óceán mélyére süllyedt hajó,
táncol a máglyán pusztult boszorkány,
lélegzik holtan, meleg tapintású,
a Nagy Vész előtti falba cirkalmazva
hangra várnak néma ábrák.
Érkezik dübögve
iromba társaság - száll alá csevegve,
mohos hordóból kupa bort
nyújtanak feléjük a voltak,
azonban vakok rájuk a mobil-suhancok,
letelepednek a pinceközépre. És...
A sötét fényben virágba borul a szó,
a szájukon keresztül ükükkel , ősükkel
kérdez és válaszol. Nagyságos fejedelmek,
káder-brigadérosok
önzésből, gyávaságból, kudarcból
magukra hagyták őket, külön-külön
maradtak, itt ülnek most együtt
három négyzetméternyi időben. De...
Már fröccsen a vicc. Csörtetés
előre-vissza. A begubódzott szóba.
Csonkított napfénybe –

TESTEMENTUMOM ÓLOMÜVEGEN

Ólomüvegre írom testamentumom.
Sötét, komor, bezárult ábrák.
Tévesztő napistenként
fémoxidos üvegben kitárul
változó szín, alak.
Keresztülsugározza
újjá születő tény-sugár játéka
- négyzet-, tégla- és rombuszalap -
az összeólmozott tanulság-nyomatot.
Miként szürke porából
pillanat alatt felépül
szín-teljes kupola, oltár.
Teljes mondat dallamával,
szentelt melizmával szól,
mint fehér szoborból
- bíbor és arany.
Könyöradományom a közvetett
vezetékközegben
fürkészve világosul.
Bálványsugárzás blokkolta
ajándékidőm ragyogni indul.
Boltívesen telt térben
hangmadarak emelkednek,
angyalokként süllyednek, repülnek.
Mennyei áramlatban.
el nem rejtőzhetek.
Készülj! Virrassz!
Majd sötétbe zárul.
Magukba merednek a vájatok.
Kiszáradt csatornák,
kiszökkent belőlük az életfény.
A tűnőn túli, a végtelenre álcázott
lidércnyi ragyogás,
feketés acéltengeren karcolatba hal.
Majd megjelenik újra,
hajnal első sugara,
életet áraszt a telt színnel mosolygó,
mozduló ábrába.
Mígnem az alkonyban
feltűnik a vonalháló,
a sötétben újra.

Payer Imre versei egy zsigeri mélységű, eredendően lírai világot mutatnak fel, a líra ősi, érzéki terepét. Az emberélet útjának felén állva hirtelen összetorlódnak a lét legszélső peremei: születés és halál, gyerekkor és öregedés. A szembesítés kegyetlen és húsba vágó, tétje maga a létezés lehetősége versben, mondatban, szóban. A címadó vers sokszorosan erősíti fel e költészet minden szépségét, s a kötet origójaként működik. A létezést és a nyelvet illúziók játékaként, sokszoros áttételeken keresztül megjelenő feltételes jelenségekként mutatja be, éppígy a versben megszólaló ént, amely kényszerűen, „erőből" építi meg múltját. A megfosztásnak, kiszolgáltatottságnak, s a bennük megvalósuló létesítésnek, teremtésnek az így felfogott viszonyai saját esendőségükkel szembesítik a vers belső tárgyait és énjeit. Éppen ezért minden jelenség csak a rákérdezés által válik valóságossá, de a válasz rögtön szét is robbant minden valóságot. A kötet versei a lírai hagyomány érzékeny átörökítéséről tanúskodnak: egy érvényes költői világra láthatunk rá, nyelvek sokaságán átszűrve. (Németh Zoltán)

Payer Imre: Fényből van a fal, Parnasszus Könyvek, 2018, 142 oldal, 1890 Ft; portrékép: Hegedűs János fotójának részlete (Irodalmi Jelen)

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.