Péter I. Zoltán: Ady és Léda (Egy szerelem története)

A Noran Kiadó ajánlata

2006. május 17.
Péter I. Zoltán
Ady és Léda – Egy szerelem története
Noran, 2006
Formátum: A/5,
440 oldal; ára: 2.699 Ft
Illusztrált;
ISBN 963 7416 85 4
  • 2006. május 17.

„Könyvemben Ady és Léda szerelmének alakulását követem nyomon 1903. szeptemberétől 1912. márciusáig. Kezdetben a költő hirtelen fellobbanó lángoló szerelmét, rajongó hódolatát Léda talán érdeklődéssel, némi hiúsággal fogadhatta, de mélyebb érzést ekkor még nem táplál iránta. Ady első levelében még azt írja: „Pedig úgy jöttem, s íme, most is azt fogadom: olyan leszek, amilyennek Maga óhajt, édes Egyetlen.” (…) Léda valószínűleg Ady második párizsi útja idején, 1906-ban hódol be a már hírnevet szerzett költőnek, amikor megjelent az Új versek kötete, benne a Léda asszony zsoltárai ciklussal. Most már Léda is féltő szerelemmel ragaszkodik hozzá, de kapcsolatuk egyre zaklatottabb, a boldog összhang egyre ritkább köztük. Az évek múlásával viszonyuk mind jobban elmérgesedik. Ennek okát is igyekeztem feltárni a könyvben. 1909 júniusában már így ír Ady Lédának:„Sajnos, Maga nekem nem volt jó sorsom, holott az akart lenni. Bár vesztem volna Nagyváradon, bár ne csináltam volna meg, amire Maga bíztatott, ezt a hatéves kálváriát.”Most már menekülne Ady e kapcsolatból, de nincs hozzá se ereje, se bátorsága, és még évekig halogatja a szakítást. „Két betegesen érzékeny idegember, két összeférhetetlen, túlduzzadt egyéniségtudat találkozásából nem születhetett harmónia, s elkerülhetetlen volt a gyászos vég”, amelynek lírai megfogalmazása az 1912. márciusi végzetes összeveszésüket követően megszületett Elbocsátó, szép üzenet volt.” (Péter I. Zoltán)

 
 
Részlet a kötetből
 
I. fejezet
 
„Megfogta a kezemet, s meg sem állt velem Párizsig.”
 
Ady és Léda megismerkedésének legendája
 
Nem sokkal Nagyváradról való eltávozása előtt ismerkedett meg Ady Diósyné Brüll Adéllal, az Ady-versek Lédájával.1 Hogy mikor? Valószínűleg 1903. szeptember 6-án. Megismerkedésükről számtalan legenda született. Ezek mind abból a feltételezésből indultak ki, hogy Léda azzal a szándékkal jött haza Váradra, hogy megismerkedjen Adyval. A legelsők között volt Révész Béla, aki ezt a legendát elültette a köztudatban, azt követően, hogy Diósyné Brüll Adél 1926 őszén meghívta őt gödöllői otthonába, és akkor beszélt neki először bizalmasan az Adyval eltöltött évekről. Ebből született 1934-ben az Ady és Léda című könyv.2 Ugyanez olvasható Révész három könyvének 1942-es együttes kiadásában – Ady összes levelei Lédához és a nagy regény teljes története – is. A Révész könyvében közölt személyes találkozás előtörténetének – Vitályos László szerint – négy szakasza különböztethető meg:
 
1. Az „erkély-jelenet”. Léda valahol egy tengerparti erkélyen találkozik először Ady nevével egy nagyváradi újságban, a Fantom (kötetbeli címén Az én menyasszonyom) című verse alatt. „Léda lelkét eljegyezte már a pillanat, amikor elsőnek, egyedül, Ady Endre hozzátévedt novícius-versében felismerte a géniusz szárnybontását.”
 
2. Férjével is beszélgetett a „nagyváradi tüneményről”, és mindketten megállapították: „kár az ilyen tehetségnek Váradon pusztulni.”
 
3. Diósy Ödön apja ír a fiának, hogy fiatal váradi újságíró ismerőse, Ady Endre Párizsba készül tanulmányútra, „fogadják őt barátságosan”.
 
4. Léda 1903 nyarán anyja és testvérei látogatására Váradra készül. „Elgondolta azt is, hogy Ady Endrét megismeri, hiszen a választ is hozta a hozzájuk érkezett levélre.” Három és fél éven át kísérte figyelemmel Ady írásainak „szépségét, varázsát, és misem természetesebb, minthogy... vonzódással gondolt arra, hogy megismerje”.3
 
Az első három pont elemzésével nem is érdemes foglalkozni, egyébként is megtette azt már annak idején Hegedüs Nándor, bebizonyítva e legendás feltételezés valótlanságát.4 Határozottan állította ezt Hegedüs Nándor, annak ellenére, hogy Ady Lajos is e legendának adott hitelt könyvében: „A Léda asszony kivételes intelligenciáját mi sem bizonyítja jobban, minthogy Párizsból megállapította hamarosan – amit a váradiak még ma sem felejtettek el és nem bocsátottak meg neki –, hogy kár ennek a fiatal hírlapírónak a váradi karriert, a Sas Edéét, Fehér Dezsőét és Halász Lajosét csinálni meg –, amint később maga is elmondta –, 1903 nyarán már azzal a tervvel jött haza Nagyváradra, hogy Várad hínárjából Bandit kiemelje, és viszi magával Párizsba.”5 Hegedüs Nándor megállapította: e néhány sor Révész Béla meséjének parafrázisa. Ady Lajos is Lédától hallotta ezt így, aki Hegedüs vélekedése szerint annyiszor ismételte ezt a történetet, míg végül egészen jóhiszeműen maga is elhitte. Bár Ady Lajos sokkal előbb írta e történetet, mint Révész Béla, de mindketten ugyanabból a forrásból merítettek.6
 
Benedek Marcell az Ady-breviáriumban úgyszintén  Révész álláspontján van, amikor azt írja: „Azért jött haza, hogy Adyt kivigye Párisba. [...] Ady gyakran nevezi magát verseiben virágnak. Az asszony letépi ezt a különös virágot. Feminin kép, úgy-e? [...] Semmi részletet nem tudok és nem akarok tudni. De a költő eleve elrendelt, kivételes sorsához tartozik az, amit elképzelek: Léda leszakította Adyt, mint a virágot. Ezt a szerelmet először a Sors akarta, aztán Léda, s legvégül Ady.”7 Ma már tudjuk, hogy Benedek Marcell feltételezése, miszerint Léda Adyért jött Váradra, nem helytálló, de – Hegedüs Nándor szerint –  a sorrend sem megfelelő, hiszen megismerkedésük pillanatában Ady hódolt be a nőnek, ő kívánta ezt a szerelmet, Lédát csak később érte el a szerelem vihara, de akkor egy életre szólóan.
 
Váradi megismerkedésüket különböző változatban mesélték el többen is. Az alábbiakban sorra vesszük a legfontosabb történeteket, elemezve és összehasonlítva a különböző állításokat.
 
Révész története Léda szavaival elmondva: „Meglátogattam barátnőmet, Fehér Dezsőnét, a Nagyváradi Napló szerkesztőjének feleségét és gondoltam arra, hogy ott találkozom Ady Endrével is. Délután viziteltem. Fehér Dezsőné nem volt otthon, a férje jött elém, beszélgettünk, majd engedelmet kért arra, hogy bemutassa nekem, családomnak és férjem családjának egyik jóismerősét, a Nagyváradi Napló legkiválóbb munkatársát, Ady Endrét.” Itt azután Léda részletesen elmondja, hogyan mutatták be neki Adyt, aki nem győzte őt nézni, alig beszélt hozzá, végül Léda elbúcsúzott, és Ady ott maradt eltelve az impressziókkal.8 Hogy mindez mikor történhetett, ha egyáltalán megtörtént, arról nem ír Révész Béla.
 
Hasonló történetet mesélt Brüll Berta, Léda húga is: „Adélnak egy nap eszébe jutott, hogy meglátogatja Fehér Dezsőnét, akivel még lány korában barátkozott. Nem volt iskolatársnője, amint több helyen olvastam. Az én iskolatársnőm volt, s miután ő hamarosan férjhez ment, inkább nővéremmel barátkozott tovább.
 
Adél nem találta otthon Fehérnét, csak férjével találkozott, s beszéd közben szóba került Ady, hogy Adél mennyire élvezi cikkeit az újságban. Fehér Dezső megkérdezte tőle, hogy nem akarná-e megismerni, mert éppen bent van a redakcióban. Kihívta Adyt, és ez a találkozás lett végzetes mindkettőjükre. Abban az időben Adél nagyon szép volt, és egészen más, mint a váradi asszonyok. Különben lány korában is feltünt. Nem volt akkor sem, máskor sem kék haja [utalás Emőd Tamásnak az alábbiakban közölt visszaemlékezésére], sőt az orrcimpáit sem festette. Nagy kék szeme, amikor haragudott, inkább zöldbe játszott. Mert igaz, ami igaz: tudott haragudni is nagyon. Ady egészen odavolt a párizsi asszonytól. Lédának is megtetszett Ady, nagyon érdekesnek találta, bár akkor igen szerény és hallgatag volt. Hazakísérte Adélt, de csak a kapuig. Mondta, hogy szeretne Váradról elkerülni, és igyekszik vagy Pétervárra menni, vagy Párizsba, amelyről sokat beszélt neki Biró Lajos, aki odakint töltött néhány hónapot.”9
 
Antal Sándor – A Holnap első antológiájának szerkesztője –, aki egyébként hiteles dokumentumértékű könyvet írt Ady váradi életéről Ady és Várad  címmel – ez esetben úgyszintén a Révész által közöltekre hivatkozik: „Azzal az ürüggyel, hogy Fehér Dezsőnét akarja meglátogatni, a nő [mármint Léda] keresi fel Adyt a Nagyváradi Napló szerkesztőségében. Révész Béla könyvében Léda maga mondja el, hogyan történt a találkozás. – Egészen zavarodott vagyok, amikor nagyságos asszony elé kerülhetek. Régen elszoktam már az úri asszonyok társaságától... – Ezek voltak Ady első, félszeg szavai Lédához.”10
 
Tabéry Géza szerint az újság előfizetését meghosszabbítani óhajtó Diósyné beszélt Adyról a társszerkesztőnek, és ezt követte a bemutatás, ugyancsak a szerkesztőségben: „Ady szerkesztő úr a szeptemberi estén benn dolgozott a Nagyváradi Napló redakciójában. A másik szobában, ahol javában folyt a kiadóhivatal adminisztrációs munkája, azzal állít be egy elegáns asszony, hogy az előfizetést meghosszabbítja egy egész esztendővel. Valaki, akivel az elegáns asszony együtt végezte iskoláit, ráismert Diósynéra, alias Brüll Adél asszonyra. Megörültek egymásnak, Diósyné Párizsról beszélt, de nem túl nagy közlékenységgel, mert csakhamar másra, megint az újságra terelte a szót.
 
– Tudják-e, kérem, hogy Önöknél egy olyan ember dolgozik, akinek vétek Váradon maradnia?
 
Ránéztek Diósynéra, nem értették egészen amit beszélt.
 
– Ki az az Ady? – kérdezte az asszony – Eddig majd minden magyar talentumnak az volt az átka, hogy kicsinyes magyar mértékkel nézte a világot, vagy kiment, s a nagyvilág kivette belőle, elpusztította benne a magyart. Sajnálni való ember az a maguk szerkesztője.
 
A társszerkesztő, aki Diósyné szavait hallotta, mosolyogva szólt be a szomszéd szobába:
 
– Bandi, gyere csak ide. Őnagysága szakasztott azokat mondja amin magad szoktál nekünk keseregni.
 
Ady bemutatkozott. A híres nagy ivások mellett sokat olvasott már akkor. Nem is volt előtte ismeretlen az a téma, amiről Diósiné beszélt. Azt mondják, vagy egy óráig vitatkoztak Párizsról és francia írókról. Ady pedig szépen vette a kalapját. A barna arca piros volt egy kicsit, és aznap nem szerkesztett. Hazakísérte az asszonyt...”11 Tabéry történetének hitelét csökkenti, hogy másodkézből származik, s a koronatanúnak számító „társszerkesztő” sincs nevesítve.12 A cselekmény helyszínével is gond van. Ugyanis a Nagyváradi Napló szerkesztősége 1902. május 6. után a Szent János (a mai Ady Endre) utca 11. szám alatt volt, a Fehérék lakásából kiszakított egyetlen szobában.13 Tehát nem volt a szerkesztőség szobáján kívül egy másik is, ahol a kiadóhivatal adminisztrációs ügyeit intézték volna, ahol az előbb idézett történet lejátszódhatott volna. Ezt igazolja a Szent János utcai szerkesztőségről Tabérynak egy későbbi írása is: „E háznak szárazkapualjától balkézre egy bejárati előszoba, két utcai szoba fekszik, mely annak idején Fehér Dezsőék lakása volt. A jelenlegi előszoba kapualji bejáratától egyenesen továbbmenve lépünk egy meglehetősen rosszul világított nagyobb szobába, amelynek kétszárnyas ajtaja a másik utcai szobára szolgál. Ez a kissé homályos belső helyiség volt a lap szerkesztősége.”14
 
Voltak akik úgy emlékeztek, hogy a szerkesztőségben jelen volt Léda barátnője, Fehér Dezsőné is, és a bemutatás az ő érdeme volt. Ezt vallotta Nagy Andor is, aki szerint Fehérné hozta szóba Adyt, akit beszólított a szerkesztőségből, hogy bemutathassa Lédának. Nála már Ady sokkal többet társalog az asszonnyal, mint Révésznél, ahol a fiatal újságíró szerepe csak abban áll, hogy nézi Lédát. Nagy Andor szerint Ady elkísérte Lédát, aki az úton meglepetésszerűen közölte Adyval, hogy nem játszik a szavakkal, ő bizony megmondja, hogy egyenesen miatta jött haza Párizsból.15
 
Ötvös Béla újságíró is Fehér Dezsőnére hivatkozik, amikor elmeséli a maga töreténetét: „Amikor Diósy Ödönné 1903 nyarán Párizsból hazatért Váradra, felkereste ifjúkori barátnőjét. Beszélgetés közben elmondta, mily szép verseket olvas a neki küldött Nagyváradi Naplóban Dyb aláírással.
 
– Ki az a Dyb? – kérdezte.
 
– Ady Endre – felelt Fehérné –, nagyon helyes fiú, cigányos arcú, nagy szemű újságíró, a mi segédszerkesztőnk. [?]
 
Szeretnék vele megismerkedni.
 
– Kérlek, behívatom.
 
De Ady akkor éppen nem volt bent a szerkesztőségben.
 
– Várd meg, kérlek, biztosan jön mindjárt – mondta Fehérné.
 
Valóban, Ady alig néhány perc múlva bejött a szerkesztőségbe, ahonnan beküldték Fehér Dezsőék lakásába.
 
Aznap este Diósyné és Ady, Fehér Dezsőné társaságában, újból találkozott a Royal kávéházban.”16  Fehérné visszaemlékezésében nem említette ezt a találkozást, csak az estit, amely részben kötődik a Royal kávéházhoz is. A hitelességhez tartozik, hogy Ady ekkor már a lap felelős szerkesztője, és nem segédszerkesztője a Nagyváradi Naplónak.
 
Dutka Ákos is megírta A Holnap városa című könyvében az első találkozásról a maga változatát, amelyről Hegedüs Nándor joggal állította azt, hogy az tiszta lira, és nagy hiba lenne benne adathűséget keresni.17 „Brüll Adél váradi lány volt, s mint mindenki ebben a városban, gyógyíthatatlan lokálpatrióta, aki mindig tudni akarja, mi is történik otthon, a furcsa Körös-parti városban. Mindig maga után küldette hát a váradi újságokat, s elolvasta minden sorát. Tájékozott volt, ki és mit ír otthon. Iskolatársi barátság fűzte Fehér Dezsőnéhez, a Nagyváradi Napló szerkesztőjének feleségéhez. Mikor tehát kinyíltak a váradi Brüll-ház ablakai a hosszú távollét után, mi sem volt természetesebb, hogy Brüll Adél első útja a Körös utcába vezetett: Fehér Dezsőnéhez, a gyermekkori pajtáshoz...”18 Itt érdemes három megjegyzés erejéig megállni. Azt, hogy Léda „gyógyíthatatlan lokálpatrióta ” volt, még el lehet hinni, de hogy a váradi újságok minden sorát elolvasta volna, már kevésbé. Ettől még elképzelhető, hogy hallhatott Adyról, amit más, hiteles források is megerősítettek. Brüll-ház ellenben ebben az időben nem létezett. Léda váradi tartózkodásai alatt a Fő utca (ma Republicii utca) 57–59. szám alatti villaszerű épületben lakott, amely az anyai nagybátyja, Stern Márton tulajdona volt. Léda édesanyja, Brüll Samuné Stern Cecília itt lakott férje halála után. A másik pontatlanság – amely az egész történet hitelességét kétségbe vonja –, hogy Fehér Dezsőék a Körös utcában laktak. Történetünk idején lakásuk a szerkesztőséggel együtt még a már említett Szent János (ma Ady Endre) utca 11. szám alatti házban volt. Innen majd csak 1903 novemberében költöznek el a Körös (ma Tudor Vladimirescu) utca 12. szám alatti emeletes sarki ingatlanba, de ekkor már egy hónapja Ady kilépett a szerkesztőségből. Novembertől nemcsak a lakásuk, hanem a szerkesztőség is ebben a Körös utcai házban volt.
 
De lássuk a tovább Dutka Ákos történetét: „Fehér Dezsőné [...] váratlanul, meglepetésképpen, elébe tette a maga nagy attrakcióját: Ady Endrét. [...] A Fehérné szalonjában szembe került a Párizst járt, mondén asszony és a repülni vágyó, nagy szemű paraszt Apolló. Egyelőre csak nézték egymást, megdöbbent kíváncsisággal. A két asszony beszélt mindenről: a városról, színházról, irodalomról, világra szóló sikerekről. Váradiak világsikereiről, a Naplóról mint újságról és mint üzletről. Ady hallgatott. Költőket és regényeket emlegetett ez az idegen, bűvölő szemű asszony, francia költőket, akiket ő csak újsághírekből ismert. Francia mondatfoszlányok, pongyola francia idézetek nyugtalanították. Ady egyszerre féltékeny lett. Féltékeny Baudelaire-re és Verlaine-re. Mi a fenét emlegeti ez az asszony az idegen költőket, hisz ha tudná, mi szunnyad őbenne!
 
És most, ebben az indulatoktól zaklatott pillanatban csapott le a villám a Körös utcai [?] kispolgári szalonba. Fehérné kiment a szobából egy pillanatra. Ady és Léda egyedül maradtak.
 
– Olvastam egy szép versét a Naplóban – szólalt meg Léda – Szép vers, nagy vers, sokat és sokáig fogják emlegetni – tette hozzá.
 
Mi sem kellett több Adynak. Hiszen ez az asszony már látva látja, hisz benne mint költőben. Hiszen ezért lesz minden önkínzás, ének. Szeretné, ha szeretnék, s lenne valakié. S este már együtt ültek a Royal-kávéházban Fehérékkel Léda társaságában.”19 A Hegedüs által említett „tiszta líra” igazolásaként fogható fel az is, hogy Dutka a történetbe belefoglalta Adynak a jóval később született  Szeretném, ha szeretnének c. versének gondolatait. Rontja a történet hitelét az is, hogy Fehérné francia költőkről beszélt volna Diósynéval, ugyanis akik ismerték a főszerkesztő feleségét – Hegedüs Nándor, Dénes Zsófia –, azok szerint szellemileg alacsony színvonalon álló, szerény fantáziával megáldott asszony volt, ezt tudva kevésbé hihető, hogy Lédával a napi váradi pletykákon kívül francia irodalomról is társalkodott volna.
 
Emőd Tamás visszaemlékezését is e sorba lehet illeszteni, amit Dénes Zsófia közölt egy 1926-ban történt beszélgetésük alapján: „Léda két-három éves házas lehetett. Párizsból jött haza látogatóba, s egy nap alatt az egész város beszédtárgya lett. Rendkívüli varázsú asszony. Erősen festett, rúzsozott – haja sötétkék, amilyennek Wilde mondja a Salome-ban Heródiás haját. Ehhez a kék hajhoz Léda hasonló kék cipőt és harisnyát viselt, s ilyet Várad még nem látott. Az egész nőről Párizs, nagyélet, gazdagság – és valami olyan fűszer áradt, amely igazán újszerű volt. Mindezzel felgyújtotta a szerelmi fantáziát. A huszonöt éves Ady pedig akkor a Nagyváradi Napló szerény kondíciójú, kosztos munkatársa volt. A szerkesztőjénél, Fehér Dezsőnél ebédel együtt a vakító Lédával. Fehérné ugyanis Léda iskolatársa volt. Ebéd után azután kimentek a Nagysötétágra, Léda családjának szőlőjébe. A Brüll-szőlőben négyen mulatnak, a két asszony, Ady és Szűts Dezső, a város aljegyzője. Szűts beszélte el nekem másnap a nevezetes ebédet és a különös délutánt.20 Emőd Tamás ekkor mindössze 15 éves volt, nem valószínű, hogy 23 év elteltével ilyen pontos leírást tudott volna adni az asszony ruházatáról, kinézetéről, főleg, miután nem is látta őt személyesen, hanem állítólag csak meséltek róla neki. Tévedés az is, hogy Léda két-három éves házas volt ekkor, hiszen hatodik éve élt házasságban Diósy Ödönnel. Nem sok hitelt lehet adni Szűts Dezső meséjének, még ha egyáltalán úgy is hallotta azt tőle Emőd Tamás, ahogy azt később elmesélte. Ráadásul kevés a valószínűsége annak, hogy a város aljegyzője egy 15 éves fiúval tárgyalta volna meg az eseményt. Hegedüs Nándor, a váradi élet jó ismerője szerint a Brüll családnak ekkor már nem volt birtoka a szőlőhegyen. Dénes Zsófia könyvének 1967-es kiadásában az előbbi történet ismertetése után zárójelben megjegyezte: „Ma már tudjuk, hogy mi a valóság: a fekete hajú Léda alakja igaz, a többi fantázia.”21
 
Bölöni György, aki éveken át eleget hallhatta az előző történeteket, könyvében azt írja: „1903 nyarán Adél édesanyja látogatására Nagyváradra utazik. A Párizsból hazatérő fiatal asszony már odakint is tudja, hogy Ady Endre kicsoda. [...] Amikor a párizsi asszony Nagyváradra jön, ő jelenti Adynak Párizst, e bűbájosnak elromantizált, álmodott, de lényegében mégis felfogott városból mindazt, ami kívánatos: a nyugati életet, a nagyvárost, a párizsi nőt, az Asszonyt. Éppen így a milliőjében nyugtalan és magát igazi társ nélkül érző asszonynak az eljöhető társ, a megértés, a visszatérithető ifjúság, a csalódások felé induló életnek a még nem késő -je; Ady, a váradi költő.”22
 
De hogyan emlékezett megismerkedésükre Léda? Visszaemlékezésében szűkszavúan mindössze ennyit ír: „1903 nyarán mikor én édes anyámnál voltam látogatóban. Pár pillanatig láttam csak [Adyt] F. D. [Fehér Dezső] szerkesztőnél. Meghivtam F. D-t jöjjön ki hozzánk látogatóban és mondtam hozná el majd A[dy]-t is. Nem jöttek.”23 Tehát Léda egyetlen szóval sem említette, hogy beszélt volna Adyval, akit éppen csak megpillantott. Kár, hogy e vélt, vagy valós történet másik két szereplője, Ady és Fehér Dezső soha sem említette ezt a találkozást, amit bár nem lehet teljes bizonyossággal kizárni, de az előbbiekben ismertetett ellentmondásos, másodkézből származó információkon alapuló visszaemlékezésekből igazolni sem. Mint majd látni fogjuk Fehér Dezsőné visszaemlékezéséből, Ady és Léda megismerkedése nem itt és nem ekkor történt, ami ellenben nem zárhatja ki a Léda állítását: futólag, pár pillanatig akár láthatta is Adyt a szerkesztőségben.
 
Ezek után lássuk, hogy mit írt a másik főszereplő, Ady Endre. Kovalovszky Miklós megállapítása szerint: „Ady a nagy szenvedélyes vallomástevők közé tartozik: emberi igénye, erkölcsi parancsa és költői programja az igazmondás, a lélek meztelenségéig kitárulkozó őszinteség. [...] Egy Ignotusszal vitázó kis cikkében is (A poéta élete) úgy jellemzi magát Ady, hogy élete nyitott könyv, csak éppen tán nem fiatal leányok kezébe való... .”24 De Ady Lajosné szerint „Adynak Lédáról mindig csukott szája volt, kivéve egy dióhéjnyi önéletrajz megszépítő félmondatát, mely csak afféle kirakatfrázis volt”.25 Ady az 1909-es önéletrajzában ugyanis így emlékezett: „Újságot csináltam, vezércikket írtam, s nyílván elpusztulok, vagy nagyon okos életbe kezdek, ha nem jön el értem valaki. Asszony volt, egy hozzá jutott versem küldte, megfogta a kezemet, s meg sem állt velem Párizsig. Ekkor rám erőltette az ő akaratát s magtalan hiúságát, hogy bennem hajtson ki, ha tud.”26 Megszületett tehát egy legenda, amit nem Léda, s nem is Révész Béla teremtett meg, hanem maga Ady, és amely Révész dús fantáziájával „szárba szökött”. E romantikus történetnek egyetlen szépséghibája van: nem igaz.
 
Mindezek után természetesen felmerül a kérdés: hogyan magyarázhatjuk meg Adynak Léda szerepéről a Nyugatban közölt fenti sorait? E kérdésre mindkettőjük jó ismerője, Hegedüs Nándor válaszolt. „Az irodalomkutatásnak Ady saját vallomásával a tényeket kell szembe szegeznie. Szerencsére a Nyugat jelzi, hogy Ady Nizzából küldött levelében írja mindezeket. Bölöni György hiteles adatai szerint Ady 1909 márciusában és áprilisában másfél hónapig tartózkodik Lédával a Riviérán. [...] Bölöni így jellemzi azt az állapotot, amiben Ady és Léda vannak egymással: A Léda-barátság már kelevény. Hol összevesznek, hol kibékülnek, akárcsak a riviérai utat követő hetekben Párizsban. Mármost érdemes lenne tudni, melyik hangulat hatása alatt vetette papírra Nizzában a rövid életrajzi vázlatot. Ha civakodás, szakítási szándék hatása alatt, akkor végkielégítésnek, ha kibékülés hatása alatt, akkor jutalomnak szánhatta. De akár így, akár úgy, az ajándék ragyog, mint az arany, csak nem valódi. Ha igaz volna, amit Ady itt mond, úgy minderről legalább egy betűnyi célzásnak kellene lennie azokban a levelekben, amelyekkel Lédát éppen megismerkedésük heteiben elárasztotta. Ezekben a levelekben az emberi érzelem egész skálája sikolt fel, szerelem, féltékenység, rajongás, kétségbeesés, követelődzés, szemrehányás, érvelés, hálálkodás, szóval minden, amit a mézeshetek izgalmai kikorbácsoltak belőle, de ilyen célzás a levelekben nem található mégsem.27
 
Különben később Ady maga cáfolja meg ezt az állítását. Az 1913-ban megjelent egyik önéletrajzában erről már csak ennyi olvasható: „Sors, furcsa és nem is kellemetlen véletlenek 1904-ben Párizshoz és Párizsba segítettek.”A következő még szűkszavúbb: „Nagyváradról egyenesen Párizsba vitt a sorsom.”28 Egyik sem tartalmaz már Lédára való utalást, igaz, ezek már az Elbocsátó, szép üzenet után íródtak, ahol Léda szerepét már a Sors vette át.