hirdetés

Petőfi-lavina

2016. január 22.

A 2000 folyóirat tavaly indított Húsz év legizgalmasabb kötetei sorozat részeként január 10-én Czeglédi András, a lap szerkesztője beszélgetett Margócsy Istvánnal Petőfi-kísérletek című könyvéről. − Ott jártunk.

hirdetés

Margócsy Petőfi-kísérletek című könyvének kevésbé a szakmai oldalát ragadta meg Czeglédi András, inkább egy nyitottabb, szélesebb közönségréteg felé irányuló beszélgetés volt a cél.

Miért Petőfi? Ha Nyíregyháza, akkor miért nem Krúdy? – kérdezi Czeglédi András. Az irodalmon, többek között a János vitézen szocializálódott Margócsyt már gyerekkorában is foglalkoztatta Petőfi sokfélesége. Ezt vitte magával az egyetemre, ahol Petőfi-szemináriumokat hallgatott, később tartott és a szakdolgozatát, majd doktori disszertációját is Petőfiről írta. Disszertációjában elsősorban a poétikai és kevésbé a politikai-ideológiai nézetekkel foglalkozott. Hét évvel később ki is adta, majd gyorsan vissza is vonta, mondván, hogy majd halála után az életműkiadásában megjelenhet Zsengék és ifjúkori töredékek címen.

A magyar irodalom Petőfi-központúsága vitathatatlan, mindenki, régi és kortárs írók egyaránt megpróbálták tisztázni vele a viszonyukat kritika, vers vagy egyéb formában. Szilágyi Ákost idézi: „Egyszer mindenki volt Petőfi. Egyszer mindenki lesz Petőfi.” Petőfi számtalan irányt képviselt (romantikus, őrült avantgárd, politikai), emiatt volt szokatlan jelenség, emiatt volt „a legnagyobb magyar lírai költő” egy lexikonszerkesztő szerint. Margócsy minél több szempontból vizsgálja a költőt, folyamatos kihívásokba ütközik a legnagyobb történeti feldolgozottsággal rendelkező szerzőnél. „Csupán 8 nap van Petőfi életéből, amikor nem tudja, hol volt, mit csinált, nem tudja dokumentálni.” – mondja Margócsy.

Margócsy életébe véletlenszerűen kapcsolódott össze az irodalomtudós és irodalomkritikus szerepkör. 1975-ben Kulin Ferenc (a Mozgó Világ akkori szerkesztője, egyben Margócsy kollégiumi szobatársa) felajánlotta neki, hogy Veress Miklós oldalán segédmunkatárs, „kidobóember” legyen a lapnál. (Nem mellesleg Petőfi is segédszerkesztő volt a Pesti Divatlapnál.) A Veress-Margócsy ízlésbeli ellentétek miatt azonban két év után „katasztrofális kirúgatásba” torkollott az együttműködés. Kulin kompenzációs szándékkal ajánlotta fel a kritikaírás lehetőségét Margócsynak.  

Kettősségének alapja a kortárs irodalmat beilleszteni egy irodalomtörténeti hagyományrendszerbe, és kiküszöbölni a mai irodalomkritikánál (és az irodalomtörténetben) oly sokszor elkövetett hibát, hogy nem esztétikai érvek alapján ítélnek: „Élő költőnél sokkal okosabb vagyok, a halott költő okosabb nálam.” Ezzel a hibával leplezik el a „termelődő irodalomban” a nem tetsző szövegeket – mondja Margócsy.


A kultuszképzés és a kánonban elfoglalt hely módosulásának legszembetűnőbb példája Az apostol, ami 25 évvel a halála után került be az életműbe, és sokáig a hozzákapcsolódó ideológiai töltettel olvasták. Ezért is tekinthető „érdekes orvosi esetnek”, ez a kötet, amely ma már az életmű része. A barátok elől - egy exhibicionista költőtől szokatlan módon - eltitkolta. Az életműkiadásban a szöveg cenzúrázva, a királygyalázó részek nélkül szerepelt; nem illett az addig megszokott Petőfi-képbe. Hiányzott belőle a műegység homogenitása, tartalmilag, formailag is radikális, avantgárd, konvenciókat felrúgó alkotásnak tartotta a recepció. Később ez megváltozott: a lázító gesztusrendszert felkapják, a szocializmusban ezzel szemben a királygyilkolást kihagyják. A kultusz elárasztotta a közélet különböző színtereit; Petőfi a politikai mozgalmak szentesítő jegyévé vált. Sorolhatóak a példák: amikor a moszkvai magyar rádió Petőfi nevében beszélt, a nyilasok is Petőfire hivatkoztak, a rendszerváltás után a Parlamentben Petőfi-verset szavaltak, egy nyugdíjas néni Petőfi-szoborra összekuporgatott pénzét felajánlotta az államnak, egy felvidéki nemes családi fotóalbumában őrizte Petőfi fényképét. „PetőFidesz lenne, ha még élne a költő.”

Ezzel a kiépült kultusszal szemben a szakma sokszor bírálatokkal illette a népiessége és provincialitása miatt. A kortársak közül egy tanárnő Csernisevszkij ideológiai tartalmait hiányolta Az apostolból. Szerb Antal szerint: „Biedermeier nagymamáknak írta a szerelmes verseit. Nem tudta mi a szerelem, mi az erotika.” Ezután az 1970-es években bontakozott ki Pándi Pál és Lukácsy Sándor vitája az utópisztikus kommunista vagy utópisztikus szocialista Petőfiről. Ma is élő vita folyik Petőfi igazi költő mivoltáról, és nemcsak Aranyhoz mért értékeiről. A politikai és poétikai stratégiákat váltogató költőnek nem volt kidolgozott politikai ideológiája, ugyanis a Nemzeti dal a nemzeti összefogást dolgozza fel, a Dicsőséges Nagyurak pedig a múltat eltörlő nézetet mutatja be.  

Élesnek tűnő váltással áttértünk Lotman Puskin-értelmezésére. Margócsy orosz szakos évei alatt Lotman-divat uralkodott, a strukturalizmus híveként Puskin önkipróbálás, könnyed és fenséges zavartalan felcserélése és szereppróbálgatásai miatt rokonszenves volt számára. Petőfi szerepjátszásaival párhuzamba állítva Puskinnál se figyelhető meg egy egységes költőkép.

A Csörsz Rumen István zenei közjátékaival tarkított beszélgetés alátámasztotta a minden műfajban megmutatkozó Petőfi-kultusz létezését. Meghallgathattuk az Arany János dalgyűjteményeiből vett válogatásokat, Petőfi színházi szünetekben játszott dalait, majd a közönség Petőfi-élményeinek sokaságát.

Helyes Katalin

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.