Polcz Alaine, az író(feleség)
A Rózsaszín szemüveget felvéve és levéve Kiss Noémi és Menyhért Anna ezúttal Polcz Alaine-ről és munkásságáról beszélgetett Kukorelly Endrével. A Litera két tudósítója is ott járt.
- 2009. november 2.
Polcz Alaine, az író(feleség)
Töretlen sikerrel folyatódott a Rózsaszín szemüveg sorozat a Nyitott Műhely pódiumán. Kiss Noémi és Menyhért Anna, a harmadik állandó tag Radics Viktória igazolt távollétében, ezúttal Polcz Alaine-ről és munkásságáról beszélgetett Kukorelly Endrével. És, ahogy azt már megszokhattuk, az elnevezés ellenére, korántsem rózsaszín szemüvegen át vizsgálódtak az irodalmárok.
fotó: Valuska Gábor
A kolozsvári születésű írónő az irodalmi életben elsősorban Mészöly Miklós hűséges feleségeként vált ismertté. Írói munkássága élete utolsó éveiben teljesedett ki, művei főként 2000 után jelentek meg. A szerető asszony, és írónő Polcz Alaine alapvetően ambivalens érzéseket keltett az emberekben, egyvalami azonban megkérdőjelezhetetlen: senki sem maradhatott közömbös iránta. Az est folyamán elhangzottak alapján valahogy így lehetett ezzel Kukorelly Endre is, aki – bár csak két könyv elolvasásával készült – mégis, történeteivel szinte „odavarázsolta” az írónőt a terembe.
A Macskaregényt még maga az író ajándékozta Kukorellynek, ám először, csak addig olvasta el, amíg megtalálta benne önmagát. Így utólag úgy látja, hogy kár volt félretenni, mert bár a regény általában fecsegő és álnaív – mint amilyen maga Polcz Alaine is volt –, de néha bosszantóan jó. Olyan, mint egy amatőr focista, aki a legtermészetesebb módon visz végig egy olyan cselt, amit a profi csak irigykedve néz. Alapvetően azonban hamis hang jellemezte Polcz Alaine-t, ami – Kukorelly szeirnt – túl gyorsan felismerhető írásaiban. Ha akart valamit az embertől, akkor a magánéletében is feltűnt ez a hamisság. De, ha beszélt, olykor „elkerülte”, mintegy megfeledkezett róla. S talán épp ezért volt jó, hogy Polcz Alaine először mindig diktafonra mondta a műveit (ami talán pszichológusi múltjához is köthető). E hamisság egyik legszebb példájának tartja Kukorelly Endre az írónő legnépszerűbb munkáját, szakácskönyvét is; hisz Polcz Alaine-t a legkevésbé sem lehetett konyhatündérnek nevezni.
Mészöly Miklós és Polcz Alaine kapcsolata sem volt hétköznapi. A bőbeszédű nő és a szófukar férfi íróként is a két legkülönbözőbb ponton állt. Bár Alaine gyakran adott témákat, ötleteket férjének, mégsem volt az a „kiszolgáló” írófeleség típus, aki bármit megtesz párja karrierjének érdekében. Szerencsére ezt férje sem várta el tőle. Menyhért Anna a közös munkák közül a bábdarabok időszakát említi: ha jól sikerült az írás, akkor Mészöly neve alatt jelent meg, ha kevésbé, akkor Polcz Alaine szerepelt a címlapon. S bizony előfordult, hogy az írónő által írt munkáért Mészöly kapott Nívódíjat.
Természetesen Polcz Alaine egyik legtöbbet elemzett munkája, az Asszony a fronton sem maradhatott ki a témák közül. A művet eredetileg egy férje hűtlensége miatt kesergő barátnőjének írta, hogy megmutassa, komolyabb gondokból is talpra lehet állni. Kukorelly Endre úgy fogalmazott, hogy „az Asszony a frontont kötelező elolvasni minden nőnek és férfinak”, hisz egy rendkívül fontos, kényes témát – a nők háború alatti kiszolgáltatottságát – feszeget benne Polcz Alaine, ráadásul a magyar irodalomban elsőként.
Polcz Alaine legtöbb írására jellemző, hogy könnyedén nyúl súlyos témákhoz, elsősorban a halálhoz. Példaként Menyhért Anna a Leányregény című műből említ egy abortusz leírását, amelyet szinte orvosi pontossággal, végtelen szenvtelenséggel ír le az író. Menyhért Anna ezt – és az ehhez hasonló leírásokat – „traumaszövegnek” nevezi: van egy téma, amelyet körbebeszél az író, mégsem tud igazán elmondani. És ez Polcz Alainre munkásságára általában elmondható: megjelenik az „ön(ki)elemzés” igénye, mindent el szeretne mondani, mégis felületes marad.
A bő egy órás szakmai beszélgetés után az est még nem ért véget. A nézők közül többen hozzászóltak az elhangzottakhoz: ki személyes ismerősként, ki olvasóként. Volt, aki Polcz Alaine egyik nyilatkozatát említette: úgy alkottak ők Mészöly Miklóssal, mint amikor belemártjuk az ibolyát a tintába, s az felszívja az ibolya színét.
A Macskaregényt még maga az író ajándékozta Kukorellynek, ám először, csak addig olvasta el, amíg megtalálta benne önmagát. Így utólag úgy látja, hogy kár volt félretenni, mert bár a regény általában fecsegő és álnaív – mint amilyen maga Polcz Alaine is volt –, de néha bosszantóan jó. Olyan, mint egy amatőr focista, aki a legtermészetesebb módon visz végig egy olyan cselt, amit a profi csak irigykedve néz. Alapvetően azonban hamis hang jellemezte Polcz Alaine-t, ami – Kukorelly szeirnt – túl gyorsan felismerhető írásaiban. Ha akart valamit az embertől, akkor a magánéletében is feltűnt ez a hamisság. De, ha beszélt, olykor „elkerülte”, mintegy megfeledkezett róla. S talán épp ezért volt jó, hogy Polcz Alaine először mindig diktafonra mondta a műveit (ami talán pszichológusi múltjához is köthető). E hamisság egyik legszebb példájának tartja Kukorelly Endre az írónő legnépszerűbb munkáját, szakácskönyvét is; hisz Polcz Alaine-t a legkevésbé sem lehetett konyhatündérnek nevezni.
Mészöly Miklós és Polcz Alaine kapcsolata sem volt hétköznapi. A bőbeszédű nő és a szófukar férfi íróként is a két legkülönbözőbb ponton állt. Bár Alaine gyakran adott témákat, ötleteket férjének, mégsem volt az a „kiszolgáló” írófeleség típus, aki bármit megtesz párja karrierjének érdekében. Szerencsére ezt férje sem várta el tőle. Menyhért Anna a közös munkák közül a bábdarabok időszakát említi: ha jól sikerült az írás, akkor Mészöly neve alatt jelent meg, ha kevésbé, akkor Polcz Alaine szerepelt a címlapon. S bizony előfordult, hogy az írónő által írt munkáért Mészöly kapott Nívódíjat.Természetesen Polcz Alaine egyik legtöbbet elemzett munkája, az Asszony a fronton sem maradhatott ki a témák közül. A művet eredetileg egy férje hűtlensége miatt kesergő barátnőjének írta, hogy megmutassa, komolyabb gondokból is talpra lehet állni. Kukorelly Endre úgy fogalmazott, hogy „az Asszony a frontont kötelező elolvasni minden nőnek és férfinak”, hisz egy rendkívül fontos, kényes témát – a nők háború alatti kiszolgáltatottságát – feszeget benne Polcz Alaine, ráadásul a magyar irodalomban elsőként.
Polcz Alaine legtöbb írására jellemző, hogy könnyedén nyúl súlyos témákhoz, elsősorban a halálhoz. Példaként Menyhért Anna a Leányregény című műből említ egy abortusz leírását, amelyet szinte orvosi pontossággal, végtelen szenvtelenséggel ír le az író. Menyhért Anna ezt – és az ehhez hasonló leírásokat – „traumaszövegnek” nevezi: van egy téma, amelyet körbebeszél az író, mégsem tud igazán elmondani. És ez Polcz Alainre munkásságára általában elmondható: megjelenik az „ön(ki)elemzés” igénye, mindent el szeretne mondani, mégis felületes marad.A bő egy órás szakmai beszélgetés után az est még nem ért véget. A nézők közül többen hozzászóltak az elhangzottakhoz: ki személyes ismerősként, ki olvasóként. Volt, aki Polcz Alaine egyik nyilatkozatát említette: úgy alkottak ők Mészöly Miklóssal, mint amikor belemártjuk az ibolyát a tintába, s az felszívja az ibolya színét.
Frum Zsuzsa
Az írófeleség és íróféleség
Margaret Atwood mondta egyszer, hogy „egy íróval foglalkozni azért, mert szeretjük a könyveit, olyan, mint a kacsák iránt érdeklődni, pusztán azért, mert szeretjük a kacsamájat.” Persze ha betű szerint meg gondoljuk fogadni a kanadai írónő tanácsát, akkor bizonyosan jobb, ha szorosan a könyvespolc mellett maradunk, otthon a fűtött szobában, mert az irodalomról szóló nyilvános beszéd, az irodalom kapcsán létrejövő találkozás nehezen kerülheti meg a szerző kategóriáját (mint kiindulási pontot legalábbis). A Rózsaszín szemüveg kritikai beszélgetéssorozat témája ráadásul az irodalom mint női irodalom – ez a szűkítés pedig mégiscsak a szerző személyével áll szoros kapcsolatban.
A legutóbbi alkalommal a szervezők választása Polcz Alainre esett: pszichológus, tanatológus, írófeleség és íróféleség. A három házigazdina (azaz Radics Viktória sajnálatos távollétében momentán csak kettő) és Kukorelly Endre – a mostani meghívott – gyorsan leszögezték, hogy az írónőnk írónak igencsak gyenge, elolvasásra egyedül az Asszony a fronton kötet ajánlható jó szívvel, ekképp komolyabb esztétikai ellenállás híján, magyarán hogy irodalmi szövegről ezúttal sokat beszélni nem lehetett, hamar az értelmezendő személyére, és az értelmezőkkel való személyes kapcsolatára fordult a disputa. Jó okot szolgáltatott erre egyébként Kukorelly éveken át tartó telekszomszédsági viszonya a Mészöly házaspárral. Elhangzott hát egy és más a kisoroszi nyaralóból átszűrődő hangokról, arról, hogy a valóságban ez a házasság korántsem volt olyannyira harmonikus, ahogy az irodalombarát fáma tartja. Azt már tétova mosollyal fogadtuk, hogy Kukorelly kizárólag a végletes ellentét alakzataival tudott szomszédról és szomszédasszonyról megnyilatkozni, amennyiben előbbi az őszinteség, a szerénység, a saját sikereit illető nemes közöny, míg utóbbi a negédes, fals hang, az „erdélyi típusú hamisság”, az álszerénység és a zsarnoki hátsó szándék tökéletes inkarnációja volna. A számos egybesereglett hallgató, s különösen annak tekintetében, hogy azok között minden bizonnyal a két év előtt elhunyt Polcz Alaine nem egy régi barátnője is helyet foglalt, ők pedig ugyanerről nyilván egészen másféléket mondtak volna, ha épp ők ülnek ott Kukorelly helyett, aki attól még, hogy kiváló író, miért lenne őnáluk jobb emberismerő, szóval összességében mindez akár ízetlenségnek is tűnhetett. Ami a hozzászólásokat illeti, furcsamód nem bontakozott ki komolyabb vita: Bitó László, Az utolsó mérföld: beszélgetés életről, halálról - testről és lélekről című kötet beszélgetőpartnere, a szerzőnő naivitását emelte ki, Budai Katalin néhány pontban kiválóan összeszedte az életmű vezérfonalait (házasság, megerőszakolás-tematika, halál és nemiség) míg Szávay Ilona Polcz Alaine kiadója és barátnője csak bátortalanul szegült szembe az elhangzottakkal.
A legutóbbi alkalommal a szervezők választása Polcz Alainre esett: pszichológus, tanatológus, írófeleség és íróféleség. A három házigazdina (azaz Radics Viktória sajnálatos távollétében momentán csak kettő) és Kukorelly Endre – a mostani meghívott – gyorsan leszögezték, hogy az írónőnk írónak igencsak gyenge, elolvasásra egyedül az Asszony a fronton kötet ajánlható jó szívvel, ekképp komolyabb esztétikai ellenállás híján, magyarán hogy irodalmi szövegről ezúttal sokat beszélni nem lehetett, hamar az értelmezendő személyére, és az értelmezőkkel való személyes kapcsolatára fordult a disputa. Jó okot szolgáltatott erre egyébként Kukorelly éveken át tartó telekszomszédsági viszonya a Mészöly házaspárral. Elhangzott hát egy és más a kisoroszi nyaralóból átszűrődő hangokról, arról, hogy a valóságban ez a házasság korántsem volt olyannyira harmonikus, ahogy az irodalombarát fáma tartja. Azt már tétova mosollyal fogadtuk, hogy Kukorelly kizárólag a végletes ellentét alakzataival tudott szomszédról és szomszédasszonyról megnyilatkozni, amennyiben előbbi az őszinteség, a szerénység, a saját sikereit illető nemes közöny, míg utóbbi a negédes, fals hang, az „erdélyi típusú hamisság”, az álszerénység és a zsarnoki hátsó szándék tökéletes inkarnációja volna. A számos egybesereglett hallgató, s különösen annak tekintetében, hogy azok között minden bizonnyal a két év előtt elhunyt Polcz Alaine nem egy régi barátnője is helyet foglalt, ők pedig ugyanerről nyilván egészen másféléket mondtak volna, ha épp ők ülnek ott Kukorelly helyett, aki attól még, hogy kiváló író, miért lenne őnáluk jobb emberismerő, szóval összességében mindez akár ízetlenségnek is tűnhetett. Ami a hozzászólásokat illeti, furcsamód nem bontakozott ki komolyabb vita: Bitó László, Az utolsó mérföld: beszélgetés életről, halálról - testről és lélekről című kötet beszélgetőpartnere, a szerzőnő naivitását emelte ki, Budai Katalin néhány pontban kiválóan összeszedte az életmű vezérfonalait (házasság, megerőszakolás-tematika, halál és nemiség) míg Szávay Ilona Polcz Alaine kiadója és barátnője csak bátortalanul szegült szembe az elhangzottakkal.
Másrészről – szintén a vizsgált életmű esztétikai irrelevanciája következtében – tágas tér nyílhatott a beszélgetőtársak közötti pengeváltásokra. Ennyiben kifejezetten szerencsés választás volt Kukorellyt épp mostanra meghívni. A hazai kortárs irodalom képviselői közül ő felel meg leginkább a férfiúi magatartás azon archetipikus formájának, amit jobb szó híján a macsó fogalmával írunk körül (erre egyébként az Ezer és 3 - avagy a nőkben rejlő szív című legutóbbi regénye különösen rá is erősít), Radics Viktória, Menyhért Anna és Kiss Noémi pedig szintén karakteres és épp női mivoltukban karakteres szereplői a közélet eme szegmensének. S bár a beszélgetéssorozat szokásos beharangozójának utolsó mondatában arra tesznek ígéretet, hogy leveszik a rózsaszín szemüveget, azért a sorozat mégis ezt a címet viseli, és nyilván nem véletlenül. Egyszóval ma este ki-ki emberére talált. Végül minden várakozásunk ellenére mégsem sikerült mindebben komolyan elmélyedni, talán zavaróan hatott Radics hiánya és a közönség vegyes összetétele.
Bár aligha ez volt a legemlékezetesebb Rózsaszín szemüveg-est, azért kurtán-furcsán, de körbejártunk egy szerzőt, akit talán nem is lehet csak így, kurtán-furcsán körbejárni. S bár kacsamájat nem kaptunk, azért a résztvevők nagy örömére szolgált egy soha nem üres kancsó becsületkasszás vörösbor.
Bár aligha ez volt a legemlékezetesebb Rózsaszín szemüveg-est, azért kurtán-furcsán, de körbejártunk egy szerzőt, akit talán nem is lehet csak így, kurtán-furcsán körbejárni. S bár kacsamájat nem kaptunk, azért a résztvevők nagy örömére szolgált egy soha nem üres kancsó becsületkasszás vörösbor.
Velkey György
Hozzászólás
Kedves Ra, koszonom. Amit a lanyokrol ir, erdekes. Valahogy az en intuitiv nyelverzekem azt sugallta, hogy a lanyok es asszonyok kozotti kulonbseg inkabb stilaris, s eppen ebben az ertelemben tarsadalmi marker, viszont immar nem a csaladi rangra utal. De termeszetesen igaza van, ott lehet a szavak mogott a tortenetuk. Bocsassa meg egy boklaszo nyelvesznek, hogy alkalmatlankodott... Kedves Rapi, RA ertette. A konkret cimzett valaszolt is, igy a kifejtest elhagyom.
Kedves RA, miert kell meg mindig idezojelbe tenni a lanyokat? Latom mogotte a szmajlit (bar az lehet, hogy Kukorellyre mosolyog), de nem ertem a viccet. Mint ahogy a "szoveget" szo idezojeleit sem ertem. Azt akarja ezzel mondani, hogy meg csak szovegnek sem nevezhetjuk Velkey beszamolojat, annyira gagyi? Elnezeset kerem, tenyleg nem kotozkodni akarok, csak erdekel, hogy mire is hasznalodnak ezek a karakterek.
Off: Kritikusok nem szólhatnak le bármit, ha saját felkészültségük és véleményük alapján úgy gondolják, hogy nem jó egy mű? Akkor is, ha az író életművének, sikerült műveinek a nyomába se érnek. Legfeljebb nincs igazuk. (Semmivel nem tartom többre egy neves kritikus véleményét, mint egy noname blogger érvrendszerét, amelyik meggyőz, annak a felvetései alapján újragondolom esetleg, hogy mit tartok én valamiről, valakiről.) Miért ne "szólhatna le" bárki nagyon sokak által kedvelt, mások által üres lufinak tartott műveket, ha nem tetszenek neki? Személyes tapasztalatom szerint Kunderát sokan olvassák, némelyek romantikus indíttatásból (lányregényként:), de olvassák. Mészöly-regényeket még nem láttam szembe jönni a BKV-n. Azt mondták a Nyitott Műhelyben is, hogy Polcz Alaine sokkal népszerűbb ma, mint Mészöly. Kukorelly meglátása szerint, "antikarrierista" volt Mészöly, nem találkozott még egy olyan íróval, akit ennyire ne érdekelt volna a karrier (hanem inkább a pina, és ezért - mint maga Mészöly mondta - "elbaszta az életét"), pedig Nobel-díjas lehetett volna, ha hallgat Kunderára. (Az atléta halála megjelenési körülményeit ismeri mindenki.)
T. Főszerkesztő Úr! Tudomásul vettem közlését. Szerzőiket nem ismerem, szerkesztőjük szintén a helyszínen járt, erős érdeklődés esetén tőle tájékozódhat, hogy legyen alapja véleményt alkotni.
Kedves KL, megtisztelő a Litera-ra nézve, ha bárki kifejti a véleményét az itt megjelenő írásokkal kapcsolatban, ám roppant kellemetlen, ha ez a vélemény személyeskedővé válik. Nincs okom kétségbe vonni, hogy elítélő a véleménye Polcz Alaine-estről szóló beszámolóról, ám úgy tűnik, mintha csak érzelmekkel és kellemetlen személyeskedéssel fejezné ki ezt. Azon kívül, hogy az ítéletével nem értek egyet, szelíden azt javaslom, illetve kérem, kerülje el a kommentekben ezt a hangot. Mint gyakorló újságíró, egy hozzánk hasonló online lap, az Irodalmi Jelen munkatársa, bizonyára megérti, ebben a hangfekvésben számunkra sem az egyik munkatársunk dicsérete, se a másik munkatársunk bántása nem okozhat örömöt, s erősen feltételezem, hogy az olvasóink sem az Ön érzelmeire kíváncsiak. Félre ne értse: nem az őszinteség és nem az indulatok ellen vagyok, s nem vitatnám el Öntől az ezekhez való jogát. Ám ilyen erős ítéleteknél úgy hiszem, törekednünk kellene a pontosságra és elfogulatlanságra. Köszönöm a figyelmét, üdvözlettel: Kőrösi Zoltán
Téves adatok, pontatlan idézés, ijesztő tájékozatlanság. Tessék Szegőre hagyni máskor, vagy kölcsönkérni az est hangfelvételét. Vagy utána is lehet olvasni. SzávaI Ilona mellett esetleg Karádi Évát is be lehetett volna írni a másodikba, hogy ne csak ennyire semmitmondó, üres mondatok legyenek benne. Legalább arra figyelt volna Velkey György, hogy mit mondott Kiss Noémi a Rózsaszín szemüveg sorozatról, akkor nem járatná le magát ennyire.