hirdetés

Polgár Anikó versei a szeptemberi Irodalmi Szemlében

2018. szeptember 19.

„Remélem arany, és érdemes volt ennyit / csúszni, mászni, kaparni itt a bűzben. "– Az Irodalmi Szemle szeptemberi számát Polgár Anikó három versével ajánljuk.

hirdetés

Polgár Anikó:


A trójai kanca

Felnőtt a falovacska. Mit lehet most már vele játszani?
Húzkodjuk meg a sörényét, hátha szemünkbe prüszköl.
Fésüljük meg a farkát, hátha felénk rúg.
Csikizzük meg a nyakát, hátha felveti még
nyerítve, büszkén a fejét.
Csajok, vagy van tán jobb ötletetek?
Hisz megnyergelni nem szabad. Fel sem érjük.
Nagy hasú, vemhes fakanca lett,
nem bír ugrándozni, rázni sem tudja merev, kiálló farát.
Messziről hallani, ahogy liheg, zihál.
Jó móka lesz majd, ha elkezd elleni.
Menjünk közelebb, hogy lássuk,
ahogy préselődnek belőle ki
a sisakok, fejek, kardok, végtagok.
Biztos dől majd a vér is. Juj, de izgi lesz!
S egy-egy édi harcos amikor kipottyan,
talán kisvártatva talpra áll majd,
dülöngélve, mint egy kiscsikó.
Lehet, hogy a kanca meg összecsuklik, darabjaira hull,
s kiszedhetjük majd a véres latyakból a léceket,
ott virítnak majd, akár a csontok,
s mi versenyezhetünk, ki tudja közülünk
eldobni valamelyiket egész a tengerig.

 

Kincskeresés a hamuban

Nem jön le ez a vacak,
nem tudom a kapcsot szétkattintani.
Törjük inkább szét a koponyát, úgy tán lehúzható.
Mutasd! Remélem arany, és érdemes volt ennyit
csúszni, mászni, kaparni itt a bűzben.
Adide, mer' beütlek közéjük téged is!
Gyere, ássuk ki és szitáljuk át a hamut –
lehet, hogy némelyiknek aranyfoga volt,
az megmarad, nem falja fel a tűz.
Borítva fogakkal a hamu,
kicsik, nagyok, tompák, élesek,
rakjunk ki belőlük vicsorgó arcokat,
ferde álkapcsokat, vicces szörnyeket,
csinálhatunk akár egy egész monster-szettet is.
De vigyázz, vedd onnan a kezed,
az egyik megmozdult, beléd harap,
nagyra nőtt, mozgó szarvasbogáragancs.
Amott egy undorító, kiszáradt testű hernyó:
húzd el a karod, mert rögtön rád tapad,
puha testében annyi nedvesség tán még mindig maradt,
le se vakarhatod majd, le se moshatod,
csak a bőröddel együtt húzhatod le majd.

 

Állatbőrök

Nem, nem a hó maradt meg foltokban itt.
Ezek lenyúzott, fehér állatbőrök szétterítve.
Ugráljunk rájuk, tapossuk össze!
Mintha lüktetne valami alattuk,
mintha dobogna a szívük.
Meg-megrázkódik a hús
és fel-feldob, mint egy trambulin.
Ha találunk jó éles botot,
átszúrhatjuk mindegyiknek a mellkasát,
átvághatjuk a nyakukat is.
Megteszi egy fáról lecsüngő jégcsap is,
csak bírd letörni: olyan hegyes, akár a tőr.
Jéggel kaszaboljuk a havat,
kesztyűnk csuromvizes.
Rajta, támadjunk, amíg tapinthatók,
kézzelfoghatók a fegyverek!

 

 

Későmodern és In Situ II. a szeptemberi Irodalmi Szemlében

A szeptemberi Irodalmi Szemle izgalmas szépirodalmi blokkal nyit: Juhász Katalin, Polgár Anikó, Gyurász Marianna és Bíró József versekkel, Szekrényes Miklós, Csobánka Zsuzsa, Szászi Zoltán és Z. Németh István prózával jelentkezik. A tematikus tanulmányrovatban két hosszabb szöveg szerepel: mindkettő a '20-30-as évek magyar irodalmához kapcsolódik. Szabó Roland József Attila A Dunánál című versét interpretálja, Nagy Csilla pedig a modern magyar irodalom korszakolási kérdéseit érintő vitához szól hozzá. A cikkek sorát ezúttal is recenzió zárja: Csillag Lajos A túlsó part című prózakötetéről Plonicky Tamás ír.

A lapszámot az In Situ II. művésztelep alkotóinak (Aradský Richard, Ferdics Béla, Gužák Klaudia, Gyenes Gábor, Pálmai László, Pesti Emma, Szőke Erika) munkái illusztrálják.

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.