hirdetés

Poós Zoltán: A katarzis elmaradt

2018. január 11.

Kicsit hunyorogtunk, fantáziálgattunk, és már nem voltak olyan fenyegetően szürkék a bérházak, az Elegant Sport ballonban pedig majdnem úgy néztünk ki, mint David Bowie, amikor kilépett a Hansa stúdióból a Heroes szalagjával a hóna alatt. - Beszélgetés Poós Zoltánnal Étvágy az imákra című regényéről.

hirdetés

Nem tudom kihagyni: honnan jött az eléggé rendhagyó cím: Étvágy az imákra?

Poós Zoltán: Az Étvágy az imákra cím az Olykor egy szikra is című versem egyik sora, ami néhány évvel ezelőtt a Tiszatájban jelent meg. A Battonya melletti 1962-es gázkitörésről szól, amit úgy éltek meg a helyiek, mint az apokalipszis kezdetét. Az eseményt beleírtam a regényembe is, ezért újra elolvastam a verset. Így találtam rá a címre. A mindent felemésztő tüzet a környéken Isten büntetésének tartották, ráadásul ebben az időben veszítette el Battonya lakossága jelentős részét, mert a téeszesítés miatt a földjüket elvesztők a környék nagyobb városaiba költöztek. Ekkor szűnt meg a település ellenállása is, ekkor fogadták el Kádár rendszerét. Van, amikor a történelem változásait olyan nehéz észrevenni, mint a fű növekedését, viszont van, amikor egyik pillanatról a másikra változik meg a táj, mint ahogy Pereget, ezt a történelmen kívüli vidékét átalakította a gázkitörés. Nem a háborúk, a diktatúrák, hanem a természet végezte be a pusztítást.

A történet centrumában, nyilván egyszerűsítek, a rendszerváltás rövid időszaka áll. Ha a prózai teret körkörösnek képzelem, az a kérdés, hol találtad meg azt a pontot, ahonnan elindulsz? Miért éppen onnan?

Kádár temetése volt ez a bizonyos origó, mert megélhetőbb, mint a Nagy Imre temetése, vagy akár a köztársaság kikiáltása. Kádár a kor szimbóluma, szólás („Addig jó, míg Kádár él") is kötődik a nevéhez.
1989. október 23-án Szűrös Mátyás kiállt a Parlament ablakába, és felolvasott egy szöveget, ami annyira volt izgalmas, mint a Magyar Közlönyből bármi, és az egész olyan volt, mintha csak egy iskolai ünnepséget láttunk volna, két héttel november hetedike előtt. A katarzis elmaradt. Viszont mi, Kemény István, Kun Árpád, Bartis Attila és Szirmay Ági érezni akartunk valamit, úgyhogy felmentünk Ágiékhoz, hogy csináljuk meg a mi rendszerváltó házibulinkat, hogy valami rock and rollt komponáljunk a dologhoz. Bartis Attila egyik pillanatban úgy nézett ki, mint egy párizsi fotóriporter 1956-ban, aztán olyannak tűnt mint Thomas, a Nagyítás fotósa, amikor szétfényképezi a modelljeit. A konyha kövén fekve, alulról, és más lehetetlen szögekből is készített felvételeket, de fotózta a Kossuth téri eseményeket is. Számosan kérték, hogy keresse meg és nagyítsa le a negatívokat, de csak azt a bizonyos lépcsős képet ismerjük a fotók közül.

Mennyiben tapasztaltad (mind íróilag, mind alanyesetben) történelminek ezt a területet? A 89-es év máig ható fordulópont, vagy zárvány?

Közjogi értelemben nyilván fordulópont, hiszen népköztársaság helyett köztársaságban találtuk magunkat, és már nem éreztük magunkat kizárva az európai állampolgárok köréből, nem igazoltattak minden kisvárosi buszmegállóban a rendőrök, de Adidast már korábban is vehettünk a Váci utcában és sajtburgert a Régiposta utcai McDonaldsban, 1986-ban pedig zsinórban fellépett Budapesten a Queen, a Scorpions, az Iron Maiden... A magyar kulturfölény illúziója nem szűnt meg 1948-ban, a pártállami időkben, bizonyos szempontból – részben a populáris kultúra nemzetközi színvonala miatt – Nyugathoz tartozónak éreztük magunkat, de aztán 1990 őszén, a taxisblokád idején tükörbe kellett néznünk. Fél év kellett az 1990-es választások után ahhoz, hogy rájöjjünk: elszalasztottuk a történelmi lehetőséget, a legtöbb intézményben továbbra is azok lesznek hatással az életünkre, akik 1989 előtt kétvállra fektették az országot, akik felszámolták a hétköznapi létezés alkotó energiáit.

Az írói feladat, az előző kérdés fényében, mikor egyszerűbb? Ha a perspektíva egy zárt körzetet detektál, vagy ha megfoghatatlansága, elasztikussága a mérvadó?

Pereg valóban zárt körzet, a kívülállás helyrajzi számán helyezkedik el, de egyben konstrukció is. Kegyes csalás, amivel rendre mi is éltünk: kicsit hunyorogtunk, fantáziálgattunk, és már nem voltak olyan fenyegetően szürkék a bérházak, az Elegant Sport ballonban pedig majdnem úgy néztünk ki, mint David Bowie, amikor kilépett a Hansa stúdióból a Heroes szalagjával a hóna alatt. Majdnem-ország voltunk. A legjobb nővel bújhattunk össze, de aztán mégis csak egy világoskék kacsás pléden ébredtünk vele, vagy egy szúrós csergén, miközben a polgári lakás román koloniál bútoraira hullott a napfény. A Kádár-rendszer nem ismerte el a lokális közösségekhez, sem a tradícióhoz való kötődést, kizárólag csak a párthoz való viszonyt legitimálta, viszont a kisebb településeknek semmijük nem maradt, csak a lokalitás és a közösségeik. Ezekhez viszont ragaszkodtak. Így részben kívül tudtak maradni a rendszeren.

Az Étvágy az imákra másik időrétege a tizenkilncedik századig megy vissza, míg egy megint másik 1956-ig. Milyen megfontolások vezettek, amikor emellett döntöttél?

A képzeletbeli Peregnek akartam identitást adni hol meseszerű motívumokkal, hol olyan családi legendáriumokkal, amiket bekerített a történelem. Persze 1944 és 1956 olyan igazodási pontok, amiket nem lehet megkerülni egyetlen család életében sem, ha ezeket átugrom, akkor ugyanolyan zavaró lett volna, mint a csend az 1989 előtti vasárnapi ebédek tálalásakor, amikor szinte minden héten felmerült a nagymamánál: kiszedhető-e a leves maradékától csillogó mélytányérba a csirkepörkölt?

Minden magyar történet messzire nyúlik, egyben töredezett. Melyek azok a pontok estedben, ahol összeköttetéseket, epikai íveket találtál?

Én inkább a helyszínek hasonlóságban, egymásra tükrözésükben találtam meg a közös pontokat, hiszen a semmibe hulló, a világ végén árválkodó egykori csanádi táj bizonyos szempontból hasonlóan kilátástalan, torzókkal és betoncsonkokkal teli vidék volt, mint a pesti Városliget. A Rotschild Klárára emlékeztető titokzatos divattervező sorsa kicsiben ugyanaz, mint egy vidéki kiskosztümös ÁFÉSZ dolgozó élete, hiszen - bár máshonnan indult el -, de ugyanúgy nem tudja beteljesíteni az álmait, ahogy senki se ebben az országban. Esetleg belepillanthatnak egy jobb élet kulisszái közé, de csak azért, hogy szembesüljenek reménytelen helyzetükkel.

A főalak, a beszélő az említett 89-es évben kerül fel Budapestre, nemsokkal előtte elveszíti édesapját. Az utóbbi eseményt megrázóan mutatja fel, az előbbit frivolan, minden pátosz nélkül. Miért?

Az apa néhány hónnappal Nagy Imre újratemetése előtt hal meg. A rendszerváltás beteljesületlenségét, elviselhetetlen hazugságait mutatja meg, hiszen az apa egy igaz ember, aki 1956 után világ végére, a peregi sertéstelepre emigrál, ahonnan nincs lejjebb. Úgy tudta megőrizni hitét, elveit, hogy nem kellett Nápolyba vagy San Diegóba menekülnie a bolsevista pokol elől. Ezek az emberek – többek között Márai sem – élhették meg a rendszerváltást, a Duna-gate-tel, az alföldi olajozásokkal és a robbantás-sorozatokkal együtt.

Kemény István: Lúdbőr című esszékötetének a borítóján szereplő kép már szóba került; együtt ültök a szerzővel, annak szerelmével, későbbi feleségével, Szirmay Ágnessel és Kun Árpáddal a Parlament lépcsőjén: a Köztársaság kikiáltásának napján vagyunk. Kerestem ezt az emléknyomot, nem találtam.

Az 1989. október 23-át beledolgoztam a könyvbe, de mivel a szereplőim nem azonosak a barátaimmal, ezért annak a bizonyos napnak csak a hangulatát, a fényviszonyait és a térélményét jelenítettem meg. A regény főhőse a kedvesével éli meg a köztársaság kikiáltását, a regény írója a barátaival tartózkodott a téren. Valaki megkérdezte, hogy miért nem ezt a bizonyos Bartis Attila-féle fotót raktam a fülre, a szerzői életrajz fölé. Nos, azért, mert a könyv nem az én történetem, hanem szándékaim szerint nagyon sok ember története.

Egyszerre lendületes, ugyanakkor keserű ez a könyv; a "hős" Budapestre tart, többféle beavatás után a város magába fogadja, underground pincéket keres fel, megéli a taxisblokádot, szerelmi viszonyba keveredik, ami kivihetetlennek tűnik, úgy kószál, mint Flaubert figurái. Ha és amennyiben egyet értesz velem: meglepett, hogy ide lyukadtál ki, vagy sem; nyugtáztad azt, amit az elején "elgondoltál"?

Meglepett, eredetileg más lett volna a történet vége, de a könyv írása közben megszületett a kislányom, és egyszerűen képtelen voltam a hősömet eltenni láb alól.

Jánossy Lajos

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.