hirdetés

Irodalomtörténés

Kukorelly Endre: Porcelánbolt – Kedvenxcekről. Olvasókönyv. Jelenkor, 2016

2017. április 8.

Kukorelly irodalomszemlélete aktualizáló, sokkal fontosabbnak tartja az irodalomtörténést, mint irodalomtörténetet. Legyen élmény a diákoknak az irodalom. Jöhet később a történet is, ha már érzik az ízeket. – Mészáros Gábor kritikája Kukorelly Endre Porcelánbolt című könyvéről. 

hirdetés

Próbálj ki mindent! Kukorelly drognak tekinti az irodalmat (nem kell hozzá túl sok idő, hogy rágyere). Olvass, aztán kezdj el írni, naplót, verset, regényt, kritikát, ne bírd ki, hogy nincs nálad könyv! Nyomjad. Ami belefér.

Lemondtak egy találkozót, ezért írtam először irodalomról. Volt friss olvasmányélményem, már nagyon mondtam volna. Aztán nem mondtam, hanem leírtam. Ez ilyen jó szórakozás? Leírom legközelebb is. Hogy jössz te ehhez (hogyan van érkezésed)? Hagyjál már. Mondom. Mondjad te is! Dumálunk. Mindegy, hogy szóban, chaten, levélben, folyóiratban. A gondolat az gondolat.

Kukorelly Endre egyszerű választ ad arra, hogy mi a kritika – élvezet. „Az olvasással, művészettel, a művek befogadásával megképződő érzéki viszony mindenki számára adott: élv, nem pedig okos(kodó) elemzés: a műfajkérdések mellékesek, a tematika nem irodalom-immanens. Téma a létezés.” Magát meséli bármely történetben, a (nem) irodalomtörténetben is. Hű maradok, mesélem magamat én is. „Élet, sztori, történet, mese – tiszta nyelvi konstrukciók, ezekkel a mintákkal igyekszem rekonstruálni magam. A létezést átvezetni a nyelven. Ezért hallgatok történeteket. Ezért olvasok.”

Az egybegyűjtött esszék(?), kritikák(?), portrék(?) történeti ívet rajzolnak. Húsz-, harmincéves írások dialógusban a friss szövegekkel. A rend átgondolt, pedig nem is tűnik átgondoltnak. Sok-sok ördög bújt el a részletekben. Hozzátold, elvesz, ugyanazok a témák munkálnak benne, szétrobbantja az új gondolatokkal a régi alkotmányt. Egy jó poénért szívét, lelkét. Ez az olvasókönyv identitásnaplóként is értelmezhető. Figyelmeztet, hogy keverni fogja a regisztereket. Az adatok hol eszébe jutnak, hol nem, bebiztosítja magát, szól már az elején, hogy ha megtalálja, megadja az idézetek helyét, odaírja az oldalszámot, ha nem, nem. Ez azért elég erős védelem, így nehéz lesz fogást találni. Lehetne találni, ha ásítoznék, ha nem szórakoztatna. De ez a könyv baromi izgalmas. 520 oldal. Kordokumentum.

Nem a szakember tapogat, finomkodik, ízlelget. Zabálás van, dőzsölés, rengeteg név, várod, hogy majd visszatér rájuk, kifejti bővebben – várhatod. Kényelmesnek tűnik, pedig nem az. A kötet nyolcvan válogatott esszéje a magyar irodalomról (plusz húsz a világirodalomról) szépen illeszkedik a senecai rendhez: „bizonyos szellemeknél el kell időzni, s meg kell őket emészteni, ha úgy akarsz magaddal vinni valamit, hogy az hűségesen megüljön lelkedben. Aki mindenütt ott van, sehol nincs” (Seneca).

Kukorelly irodalomszemlélete aktualizáló, sokkal fontosabbnak tartja az irodalomtörténést, mint irodalomtörténetet. A program: legyen élmény a diákoknak az irodalom. Jöhet később a történet is, ha már érzik az ízeket. Már az első tematikus blokk szövegeiből (IRODALOM/TÖRTÉNÉS) is látható ez a gondolati alapzat, de hátrébb az IRODALOM/TANÍTÁSban részletesen ki van bontva. A világ- és magyar irodalomról szóló fejezetek után az ÍRÁS/OKTATÁS blokk szövegei zárják a kötetet.

„Figyeltem a többieket. Ilyenkor az ember másokra néz, nézi, vajon jól lát-e, hogy mások jól látnak-e, egyáltalában lehet-e jól látni. Csönd volt. Olvasd föl még egyszer, szólt valaki – helyettem. Ártatlan helyzet. Tiszta. Az irodalom kitisztítja a környéket." Plasztikus és szívderítő írás – felidéz egy szemináriumot, ahol a fiatal költő, Kerber Balázs olvasott fel. A jelenlét, az élményszerűség egy elementáris formája.

Remek korkép a Kortárs és az Új Írás című lapok retrospektív szemléje (666. A Kortárs és az Új Írás című folyóirat [ezerkilencszáz]66/6-os számairól). Részletes, szórakoztató elemzése a végtelen unalomnak. Weöres, Füst Milán, Kassák, Nemes Nagy, Pilinszky, Ottlik, Mészöly Miklós, Mándy sehol. A neoavantgárd föl sem merül. „Ha meg akarod tudni, milyen volt a hatvanas évek irodalma, akkor (ne) a hatvanas évek folyóiratait olvasd.”

Többször visszatérő gondolat, hogy a prózafordulat következtében létrejött kánon mit felejtett ki. Az első szöveg (Tíz kedvenxc versem) tájolja az olvasót. A rövid esszé a Korunk című irodalmi folyóirat felkérésére készült, a múlt század legszebb tíz verséről. Két név rögtön szemet szúr: Tasnády Attila és Erdély Miklós. Nagyra tartja Erdélyt és a neoavantgárdot, több szövegében méltatja. Mészölyről, Ferdinandy Györgyről, Csengery Dénesről személyes, mégis átfogó képet kapunk. Portréinak jó része személyes történeteket mond el, például azt, hogy hogyan húzta félre a száját Nemes Nagy Ágnes Nagy László neve hallatán. Kukorelly újraéleszti a lírahagyományt, elzárt utakat nyit meg. Ez a kánonkiigazítás, Erdély Miklós, Balaskó Jenő vagy Hajas Tibor hagyatékának gondozása az egyik legérdekesebb felvetése a Porcelánbolt szöveghálózatának. Az esszékötet nem csak szórakoztató olvasmány, hanem irodalomtörténeti felvetései is pontosak, megfontolandóak. A sorsa kérdéses. Kérdés, hogy mekkora a kánonformáló ereje, komolyan veszi-e, akinek komolyan kell.

Kukorelly mintha tartana is az elefánt-lét nehézségeitől: felteszi magában a kérdést, hogy mi van, ha nem ócska csuprokat sodor le a polcról, hanem valami ritkaságot? Persze a szerző bebiztosította magát a rend hiányával (az a rend, hogy nincs rend), de hol maradt például Tolnai Ottó?

A szerző magáévá teszi, amit lát, szöveg lesz, amihez nyúl. Esszéinek, esszétöredékeinek közvetlensége megszerettetheti gondolatnaplóját, ugyanakkor a szubjektív gondolati ív el is ijesztheti az olvasót. A szerző lazasága is elijesztheti. Élvezetes, de azért néha elege is van belőle. Nagy dózisban is elviselhető?

Nem biztos, hogy mindenkinél. Jó, hogy a szövegek egyszerre szólnak porcelánokról és elefántokról. Bár ezen a ponton majdnem elszaladtam: „Irodalomtörténetet az írjon, aki minimum egyszer így-úgy végigolvasta, majd újra rendszeresen végignézte az utolsó fél évszázadban született műveket, a róluk készült kritikákat, tanulmányokat, képben van a kontextust, az előzményeket, némiképp a világirodalmat illetően – és tudja, miért ennyire 'kevés benne a szerelmes vers'”. Aztán fellélegzem: „meg még az, aki átrágta magát még Görömbei András Nagy László- és Bónus Tibor Garaczi László-monográfiáján is, mert én maximum megnézem bennük még egyszer a fotókat.” „A magyar irodalom merev. Komoly. Komor, mert kénytelen volt túl-komolyan venni önmagát, és az mindig mulatságos. A komor nem mély. Komolyan a politikát vesszük, a létezés ügy így folyamatosan zárójelbe kerül, azzal később foglalkozunk.”

Kukorelly Endre: Porcelánbolt – Kedvenxcekről. Olvasókönyv. Jelenkor Kiadó, 2016, 520 oldal, 4499 Ft




Mészáros Gábor

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.