hirdetés

Puskin nem egy tökharang

2008. december 2.
Új Puskin-sorozatot indított útjára az Európa Könyvkiadó. M. Nagy Miklós szerkesztőt évek óta foglalkoztatta a gondolat, hogy a meglehetősen hiányos magyar nyelvű Puskin-életművet ki kellene egészíteni. Kalavszky Zsófia és Hermann Zoltán gondozza a több évre tervezett sorozat darabjait. Az első kötet, az Anyegin, a napokban már meg is jelent. A szerkesztőket Zelki János kérdezte.
hirdetés

„- De az élet észhez térít minket. Így van, Monsieur Anyegin?
- Engem nem térített észhez, Madame.”

 

A teljes életmű megjelenik a sorozatban? Ez jó néhány évre szóló program.

Kalavszky Zsófia: Egyelőre négy kötetet terveztünk. Az első az Anyegin, a második a Prózai művek, a harmadik az Elbeszélő költemények, drámák, mesék, a negyedik pedig a Lírai költemények. 2007 januárja óta dolgozunk a sorozaton, és 2011-ben szeretnénk befejezni. A teljességre csak törekszünk, megvalósítani szinte lehetetlen, inkább azt mondanám, hogy a befejezett szépirodalmi művek lesznek olvashatók a sorozatban, a töredékben maradt írások közül pedig sok olyan is, ami eddig nem jelent meg magyarul.

Miért az Anyegin az első?

Hermann Zoltán: Mert emblematikus mű, ez Puskin talán legismertebb műve. Sorozatindítónak való, felütésnek. De praktikus oka is van. Az Anyegin esetében teljesen nyilvánvaló volt, hogy nem szeretnénk új fordítást, a többi kötetben viszont sok kisebb és  néhány nagyobb mű fordítását illetve újrafordítását tervezzük, ehhez pedig időt kellett adnunk a műfordítóknak.

Koncepciójában friss kiadás – írja ajánlójában a kiadó. Ez mit jelent?

KZs: Egy olyan anyagában kibővített kiadást, amely jó alkalom a semmitmondó jegyzeteket tartalmazó, poros nyelvezetű, 30-40 éves kiadások újra fogalmazására. Az egysíkú, Byron-követő, romantikus költőalak képének átrajzolására.
Annak a sok regiszterben megszólalni képes Puskinnak az alakját szeretnénk megmutatni, akinek a legendává és kultikussá vált életrajza iránt legalább annyira lankadatlan az érdeklődés, mint a biográfiával elválaszthatatlanul együtt élő életműve iránt. Mindezt pedig úgy, hogy élvezetes lehessen a nem szakmabeli olvasó számára is. Hogy különösebb irodalomtörténeti és elméleti ismeretek nélkül is érthető legyen. A jegyzetekben mindazonáltal számos olyan érdekesség is olvasható, amely elsősorban az irodalmároknak lehet izgalmas.
HZ: A köteteket Puskin rajzai illusztrálják. A Puskin-kéziratokat ismerő szakemberek tudják, hogy Puskin állandóan rajzolt, firkált – hol biliárdasztalra, hol papírra –, kézirataiban lévő szövegeit szabályosan beterítik a rajzok. A Puskin-kéziratok „szkeccsei” a szélesebb közönség számára újdonság lesz: a kötetek tervezőjét is megleptük ezzel a hatalmas anyaggal, a négy kötetbe több száz Puskin-rajz közül válogattunk.
KZs: Az Anyegin-kötet borítóján pl. az a rajz látható, amit Puskin szánt az 1833-as, első kötetkiadás borítójára. A kiadás és a rajz  történetét is el lehet olvasni majd a kötet jegyzeteiben!

A bővített kiadás az eddig magyarul meg nem jelent írásokat is jelenti?

KZs: Igen. Másrészt igyekeztünk összegyűjteni minden olyan új Puskin-fordítást, amely a 80-as évek elején megjelent hatkötetes Puskin-kiadás  óta született. Mint Baka István, Galgóczy Árpád, Térey János és mások fordításai. De igen tanulságos volt beleásni magunkat a 70-es évek előtti Puskin-kötetekbe is. Ma már kifejezetten komikusan hatnak a Szikra Kiadó 1949-es Puskin-kötetei: a dombornyomású Puskin-portrék a Sztálin-összkiadások képi világát idézik, egyes kísérő szövegei pedig kifejezetten ijesztőek. Nem olvasni való művek ezek, inkább kordokumentumok, akárcsak a Puskin mozi azóta elpusztult „hírhedett”freskója, amely Puskin és Petőfi barátságát örökítette meg.

A szerkesztők egyik fő szándéka az új kiadással a Puskinról kialakult kép átszabása, átigazítása. Miért van erre szükség?

KZs: Sok mindent szeretnénk demonstrálni ezzel a négy kötettel. Azt, egyebek közt, hogy az utóbbi évtizedekben mi minden került felszínre a Puskin-értelmezésben.  Az orosz (volt szovjet), az emigráns, a nyugati és a nem jelentéktelen magyar Puskin-kutatás eredményei mellett fontos számunkra a kortárs orosz irodalom Puskinhoz való eleven viszonya. Irodalomtörténészi megfontolások és az élő irodalom „útmutatásai” egyaránt befolyásolták a koncepció kialakítását. Kis túlzással azt mondhatnánk, hogy itthon lényegében nem is tudjuk, ki az a Puskin. Hogy mi minden fért bele 38 évébe, micsoda „fényűző palotában” találjuk magunkat, ha őt olvassuk, vagy ha róla olvasunk.

Modern Puskin-kép kialakítására törekedtek. Milyen a modern Puskin(-kép)?

HZ: Lírájáról az 1964-es magyar kiadás fülszövegében az áll, hogy „az olvatag romantika, szerelem, holdvilág, fülemüle, bor, az antik költészet kecses nimfái és gráciái, bacchánsnői és faunjai a fiatal Puskin lírájának leggyakrabban használt kellékei”, amivel a néhai szerkesztők igencsak leegyszerűsítették, és unalmassá tették ezt a költői nyelvet. A Puskin-líra magyarra fordítása amolyan kötelező feladatnak, ideológiai hűségnyilatkozatnak számított az 1950-70-es években. Általában mellőzték is a kötetekből a korai Puskin-líra szarkasztikus, ironikus, játékos darabjait, és a késői, „érett” Puskin vallásos-biblikus, olykor rejtélyes, talányos hangot megütő műveit. Baka Istvánt például éppen ennek a letagadott Puskinnak a nyelve bűvölte el. Sok olyan ímmel-ámmal fordított Puskin-vers jelent meg az ötvenes évek után, amelyek – ha szabad így fogalmazni – „tökharangként” szólnak magyarul. Ezeknek újra fordításai a felfedezés izgalmát ígérik
KZs: És akkor nem beszéltünk még a vállalkozó, folyóirat-szerkesztő- és kiadó Puskinról, aki életének utolsó évében szakadatlanul írt, mindenféle cikkeket, csak hogy megtöltse a lapját. Kortársai azt hitték, azért, mert lírája kifulladt. Halála után derült ki, hogy véges-végig írt; olyan versek kerültek elő, amik nélkül ma már nem tudjnánk elképzelni az életművét. És az is kiderült, hogy cikkeinek, tudósításainak, recenzióinak egy része egész egyszerűen fikció (szinte már posztmodern játékot űzött): egyszerűen nem léteztek azok a könyvek, nem történtek meg azok az események, amikről írt.

Egy kötetben két fordítás: az Áprily Lajosé és a Galgóczy Árpádé. Nem kellett volna valakivel lefordíttatni inkább (vagy ezek mellett) egy kortárs költővel?

HZ: Az Anyegin különleges helyet tölt be a magyar műfordítás irodalom történetében. Négy teljes Anyegin-fordítás olvasható magyarul. Áprily és Galgóczy fordítása mellett még az első, a gyönyörű, késő romantikus-biedermeier Bérczy-szöveget is sokan ismerik. És ott van a Mészöly Gedeoné: érdekes, néhol paródiának ható, hősiesen rossz fordítás. Az sem véletlen, hogy Vas István és Weöres is kacérkodott a Puskin-fordítás gondolatával. Anyegint fordítani embert próbáló munka: sem a fordító-elődökkel megküzdeni nem könnyű, sem azt az értelmezői univerzumot fölépíteni nem egyszerű, amelyre azért van szükség, hogy egyáltalán bele lehessen kezdeni az Anyegin-fordításba.

Ha eredeti (orosz) nyelven nem olvasható a mű a könyvben, mit kezdhet az olvasó a két magyar változattal? Ha nincs mihez viszonyítani, csak egymáshoz.

KZs: Már volt ilyen vállakozás: szintén az Európa adta ki 1984-ben a Két magyar Anyegin című kötetet, ebben a Bérczy Károly- és az Áprily-fordítás volt olvasható, Gara Arnold gyönyörű rézkarcaival.
HZ: A mi Anyeginünk nem ugyanaz az Anyegin kétszer egymás után (vagyis négyszer?), hanem egy költői, kontempláló olvasásra csábító Anyegin (Áprily), meg egy meglepetésekkel, disszonanciákkal teli, de szenvtelen, prózai Anyegin (Galgóczy). Aztán  az Ármány és szerelem modorában elkezdődő Anyegin, a Vas Istváné (kínzó hiányérzetem van mindig, ha az ő Anyegin-töredékének végére érek, milyen kár,  hogy nem folytatta), meg egy virtuóz Anyegin-mozaik (Weöres). Arra csábítjuk az olvasókat, hogy válasszanak, barangoljanak a fordítások között. Olvassák el Tatyjána levelét így és úgy. (És amúgy is, vegyék csak le a polcról a dédnagymama Bérczy-Tatyjánáját. Mellesleg, ha ezt hagyják utoljára, garantáltan bőgés lesz a vége!)

Az újdonság, a modern, friss koncepció abban nyilvánul meg, hogy lábjegyzetek segítenek a Puskin-kutatás újabb eredményeiben eligazodni?

KZs: Nem. A friss koncepció a puskini sokszínűséget kívánja feléleszteni. A rajzokkal is érzékeltetni szeretnénk a Puskin-oeuvre lenyűgöző, ámde otthonos tágasságát. Puskin nem nem régiség, nem antikvitás. Vagány, mai szerző. Alakja és életműve máig inspiratív erővel hat. Ezt leginkább a 20. századi és kortárs orosz írók műveiben megfogalmazódó, „költői” Puskin-értésben érhetjük tetten. Máig élő és aktív párbeszéd folyik, amely újraírások, parafrázisok, olvasói kísérletezések sokaságában jelentkezik.

Ki olvas ma Puskint?

HZ: Sokan. Leginkább a középiskolás és egyetemi diákok olvassák, persze, az Anyegin kötelező tananyag. Meg az „örök diákok” meg a szerelmesek meg az öregek. Az új típusú bölcsészképzésből sem marad ki Puskin, sem az irodalomszakok világirodalom óráiból, sem az orosz (szlavisztika) szak tantervéből.
Vas István mondta valamikor egy interjúban, hogy ő minden nyáron egyszer, a kertben ücsörögve végigolvassa a Háború és békét. Ezt kellene csinálni az Anyeginnel, meg A kapitány lányával. Ha, mondjuk, meghallgatod az operát Mark Rejzennel vagy Nyesztyerenkóval, ha megnézed Tarkovszkij rendezését, Abbado salzburgi Godunovját DVD-n, akkor el kell olvasnod hozzá a Puskin-művet. Ha majd megjelenik a harmadik kötet, Térey János Borisz Godunovjával a kézben lehet a képernyőre meredni.

S aki eddig nem olvasott Puskint, az eztán majd fog?

KZs: Igen. Eztán és ettől! Nem vitrintárgynak szánjuk a négy kötetet. S ha minden igaz, a sorozatot egy ötödik kötet is követi majd, abból a 20. századi és a kortárs orosz irodalom Puskin-értelmezéséről kaphat képet az olvasó. Lehet, hogy a magyar olvasót majd éppen ezek a feltehetőleg zavarba ejtő életrajz-vázlatok, esszék, esszé-novellák inspirálják, hogy fellapozza az eredeti szövegeket.

 

Zelki János

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.