hirdetés

Rácz Péter: A hitelesség érdekében

2017. december 5.

Zoltán Gábor könyve, az Orgia, egyszerre dokumentumgyűjtemény és regény nagyon közeli múltunkból. Sokan felednék inkább a megszégyenítéseket, hazánk, vagy Budapest, vagy a Városmajor megszégyenítését a nyugalom és béke kedvéért. A feledés azonban tudatlansághoz vezet. A tudatlanság pedig újabb rémtetteket szül. - Rácz Péter laudációja Zoltán Gábor Füst Milán díja alkalmából.

hirdetés

Ez nem ilyen egyszerű!

– Sándor Iván a Füst Milán-díj átadása elé –

Figyelemre méltó Virginia Woolf válasza arra a kérdésre, hogy miképpen kell regényt írni. Minden író úgy ír regényt,ahogy tud, - mondta egykor. Ez arról jutott eszembe, hogy amikor több mint száz éve megjelent Füst Milán első verskötete, költőtársa Nagy Zoltán azt írta róla: „...messze áll mindenkitől, mint a sivatag fája." Így volt egész pályáján. Naplójában azonban feljegyzett néhány mondatot, amelyek hasznosíthatóak minden regényíró számára: „Rajzolj egy rózsát, nem tudsz. Erre elhatározod, hogy addig rajzolod, amíg jó nem lesz. Rendben van, csak ez nagyon sokáig tart, esetleg egy életen át."

1939. szeptember 31.-én fejezi be négyévi munka után A feleségem történetét. Egy hónapra vagyunk a második világháború kitörésének napjától, de már súlyos fellegek alatt dolgozik évek óta, a súlyos fellegek alatt sínylődő Európában, a sötétedő országban. Ő meg Störr kapitány lélekküzdelmeivel foglalkozik. Mintha figyelembe sem venné, hogy hol él.

Ez nem ilyen egyszerű!

Már pályája elején leírta Naplójában, hogy az a hasadás érdekli, amely az embert önmaga számára idegenné teszi. A Boldogtalanokban megírja, hogy a lélekhasadás miképpen mélyül létezésszakadékká. A magyar drámairodalom egyik legnagyobb művében a Negyedik Henrik királyban, megírja, mivé silányítja az embert a hatalommánia. Az apja elleni merényletre készülő ifjú Henrik szavaival: „És megöljük,hogy tetszik a tervem?" Tisztje válasza: „Nem mondom, jó terv, csak szörnyű is." Mire a valamikori tisztalelkű gyermekből lett, gyilkosságra készülő válasza: „Az élet az, nem én... Az élet szörnyű terv..."

Jártam fiatalon nála a Hankóczy utcában, hideg januárban, ropogó hóban. Ilyesmikről nem mertem vele vitatkozni. Most meg késő... De már tudom, hogy a létezés szakadékairól szóló  munkáit inspirálhatta volna a huszadik-huszonegyedik század bármelyik évtizede.

Ma két olyan írót díjazunk, akik megírták, hogy korukban-korunkban, mi minden tartozik hozzá munkanapjaikhoz. Kívánunk további kitartást.

Rácz Péter: A hitelesség érdekében

Nehéz szavakat formálni azokból az érzéseimből, amelyek az Orgia, Zoltán Gábor 2016-ban megjelent könyvének olvasása közben hatalmukba kerítettek. Valójában olvasásról beszélnem is csak bizonyos fokú szégyenérzettel tudok. Én olvasom, vagy bárki más olvassa azokat a szenvedésekről szóló beszámolókat, jegyzőkönyveket a regényben, de ezeknek a történeteknek mások - embertársaim, szüleim kortársai – résztvevői: elszenvedői vagy okozói voltak. Ha a lehető legtávolabb tolom is el magamtól az e lapokon megelevenedő eseményeket, akkor sem jut más az eszembe, mint hogy e gaztettek elkövetőivel kell (ma inkább már csak kellett) egy levegőt szívnom, honfitársaimnak kell, kellett őket neveznem. Nem csak nekem, hanem az életben maradt áldozatoknak is.

Az említett szégyenérzet huszonévesen ért először, amikor egy franciaországi társaságban valaki − úgy tűnt: érintett – kezembe nyomott egy fotókkal teli könyvet. Auschwitzi képek voltak. Szabályosan letaglózott a látvány, a szenvedés, a megalázottság, a pusztulás látványa. A társaságot otthagytam, azt a fiatal és egzotikus nőt is, akinek a kedvéért aznap emberek közé mentem. Nem volt magyarázatom a viselkedésemre, csak tudtam, szórakozásra, élvezetekre aznap képtelen lettem. Ilyen könyvek és ilyen fényképek akkoriban még nem forogtak közkézen. Nem, vagy alig lehetett tudni ilyesmiről, és egy húszas éveinek elején járó fiatalembernek – nekem – meglepetés volt az együttszenvedés vágyának ismeretlen parancsa. De már nem volt számomra visszaút.

Elbeszélésekből, könyvekből, filmekből, múzeumok kiállításaiból, de elsősorban személyes elbeszélésekből később fokozatosan megismertem a történetet, és azt gondoltam, újat már nem tudhatok meg erről, a gaztettek végeláthatatlan fajtái, személyes sorsok már nem törhetik jobban össze az emberi méltóságba sőt, a humanizmusba vetett gyermeki hitemet. Bármily edzett legyen is az ember a folyton megismétlődő szörnyűségek képeinek láttán, egyszer csak jön egy könyv, Zoltán Gábor könyve, az Orgia, amely olvasás közben többször kiesik a kezemből, nem, ezt olvasni nem lehet, ezt olvasni bűn, részese, jelenlévő szemtanúja leszek az eseménynek. Szemem rögzíti a megalázásokat és kínzásokat, de én életben maradok. Ráadásul nem tehetek semmit, a dolgok már megtörténtek, és gyáva is vagyok. Elolvasván a könyvet, tanú vagyok. Ha akarnám is, soha többet nem mondhatom, hogy nem tudtam, mi történik bizonyos előzményekből. Hogy nincs eszme, s főleg nem vallási és politikai, amely mentségül szolgálhatna az elkövetőknek. Ma már nincs tudatlan gazember, csak gazember van. De nem ugyanez volt-e a helyzet nyolcvan évvel ezelőtt? – De, ugyanez volt.

Éppen ezért rendkívül fontos mű Zoltán Gábor regénye. Sok éven át gyűjtötte a dokumentumokat: tanúvallomásokat, bírósági jegyzőkönyveket, leveleket és visszaemlékezéseket, meghallgatta a még élő tanúkat (még mindig vannak!), nyomába eredt az elkövetőknek, éljenek bár külföldön. Nem ítélkezni, hanem mindössze dokumentálni akart. Az állásfoglalást ránk, olvasókra bízza.

Zoltán Gábor könyve egyszerre dokumentumgyűjtemény és regény nagyon közeli múltunkból. Sokan felednék inkább a megszégyenítéseket, hazánk, vagy Budapest, vagy a Városmajor megszégyenítését a nyugalom és béke kedvéért. A feledés azonban tudatlansághoz vezet. A tudatlanság pedig újabb rémtetteket szül. Az Orgia című könyv, amely ma méltó elismerést kap a Füst Milán díjjal, megtette az első, legfontosabb lépést a nyilas gaztettek elfeledése ellen. Nagy tehetséggel ötvözi a hiteles dokumentumokat a regény műfajának sajátosságaival: ennek a kevert műfajnak kellett létrejönnie a hitelesség érdekében. Zoltán Gábor nyilatkozataiból tudjuk, hogy ebben a könyvben semmi nincs kitalálva, ami a történeteket illeti. Csak az áldozatok, az elszenvedők neveit változtatta meg emberi méltóságuk védelme érdekében, a tettesek viszont minden esetben hiteles nevükön szerepelnek. Függetlenül attól, hogy bűnük elévült-e már, vagy nem. Az elévülés jogi fogalom, a szenvedés ilyen mértéke nem az. Az Orgia regény formában megjelenő emlékeztető magyar embereknek magyar emberek ellen elkövetett bűneire. Méltó párja a Budapest és néhány más város járdáin megjelent Botlató köveknek, de eszünkbe juttatja a III/III-as jelentések nyilvánosságának régóta húzódó ügyét is.

Az Orgia sokszor hárító, de összességében mégis pozitív visszhangja mellé csatlakozik most a Füst Milán díj. Eme elismerés kapcsán remélhetőleg még több szó esik majd részvételünkről a magyar történelem egyik legsötétebb korszakában. Mindig jobb, ha fény derül a bűnökre, mint ha a társadalom a tagadás, takargatás szánalmas és hasztalan taktikáját választja.

Az Orgia megírásával Zoltán Gábor sokat tett a társadalom önismeretéért. Jelentős díjához személy szerint én is szívből gratulálok.

Rácz Péter

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.