hirdetés

Ready Man

Solymosi Bálint: Tiszta sor, Scolar, 2009.

2010. július 27.
Solymosi a személyiség egzisztenciális határainak, azzal egyenértékű összefüggésben értett nyelvi korlátainak és lehetőségeinek a határállomásait keresi, majd lépi át – saját útlevelekkel. - Jánossy Lajos kritikája Solymosi Bálint Tiszta sor című kötetéről.
hirdetés

A huszadik századi művészet egyik, ha nem a legmeghatározóbb alakja Marcel Duchamp, nem vitás. Közismerten úgynevezett Ready Made-jeivel, talált tárgyainak múzeumi reprezentációjával bontotta meg végérvényesen a művészi befogadás és az arról való gondolkodás közmegegyezéses kereteit. Nem tett mást mint a banalitás tárgyait avatta a legkevésbé banális gesztusokkal művészetté. „Amiképpen a fikcionalitás mindinkább bevonul a világba, azonképpen a művészet egyre erőteljesebben antifikcióként értelmezi önmagát, azaz a valóság menedékévé válik”, írja Balassa Péter. Solymosi Bálint költészete, mert a Tiszta sor az eddigi lírai életmű számvetése, valamiképp ebben, a modernitásnak e két irányból megközelített feszültségterében helyezhető el.

Solymosi egyik hosszúversének címe Ready Man. Ez a beszédes index, nem kérdéses, hogy tudatosan utal a fenti Duchamp koncepcióra, amivel mintegy az alanyi szólam pozícióját is meghatározza, illetve épp arra a meghatározhatatlansági együtthatóra tesz javaslatot, amely Tandori nyomán: egy talált tárgy, esetünkben egy talált személy egyenletének képlete.
A Tiszta sor az 1976-tól 1997-ig datált Pokoli nyelv, az 1986-tól 1991-ig tartó Műnéger, az 1998 és 2003 között rögzített Rémületek és a 2004-től 2009-ig keretbe foglalt Tiszta sor ciklusait fogalja magában.

Solymosi alakja a magyar kortárs költészetben nagyjából és egészében egybeesik azzal a peremvidéki poétikával, amely tájékozódási pontjait mindig az éppen adott főcsapáson kívül jelölte meg. Látszólagos ellentmondás csak, ha felhívjuk a figyelmet, például Tandorira, mert annak hatása ugyan szinte kimeríthetetlen, de a Töredék Hamletnek és az Egy talált tárgy megtisztítása köteteken kívül Tandori voltaképp állandóan mozgásban van, ő maga, a szó hagyományos értelmében, soha nem vált, megfoghatatlanságánál és feltétlen szuverenitásánál fogva nem válhatott az úgynevezett éppen aktuális trendek részévé. Solymosi költői alkatához közel állókat sorolhatunk még – Erdély Miklós, Petri és Marno az evidensen adott nevek -, ám az említettek csak alátámasztják azt a megállapítást, hogy a Tiszta sor írója milyen fokon vonzódott az el nem kötelezett költészethez. A recenzens itt zárójelet nyit legott: kitér arra, hogy Solymosi azok közé tartozik, akik mind a mai napig a magyar transz- és neoavantgárd továbbgondolói és – gondozói, de nem a tradicionális értelemben, vagyis az avantgárd eredet programalkotó szemléletében osztozik, hanem az attitűdben, amely a személyiség egzisztenciális határainak, azzal egyenértékű összefüggésben értett nyelvi korlátainak és lehetőségeinek a határállomásait keresik, majd lépik át – saját útlevelekkel. A fikció és a valóság különös szerepcseréjének és felcserélhetőségének játéka tartja lendületben Solymosi fantáziáját is, tehát a versbeszéd, az egyes szám első személyű hang minduntalan fel- és leépíti magát. Másképpen: azzal a két wittgensteini aximóvával is leírható, miszerint „Nyelvem határai világom határát jelentik.” És: „A szubjektum nem tartozik a világhoz, de ő a világ határa.” Ezek a paradoxonok, amelyek olyan verssorokban bujkálnak mint: „vissza /tartott az egyes szám első / személy, a szabálytalan / szerkezet a költeményben” vagy „van az idevaló / a jelenvaló, van a jóravaló / van például a hiábavaló / és a mondanivaló, / a nyilvánvaló, van az örökkévaló / és van az egyik sem, vagy te” Ebből a mélyen, és mi más adódna a paradoxonokra támaszkodó költészetből, mint az feszültséggel terhes ellentmondások művészete, tehát ebből a mélyen vallomásos beszédből morzsalékos, szaggatott, sokszor a prózát kísértő, vagy fordítva: a prózát lebontó szövegek következnek. A Ready Man, a talált férfi, a nyelvi emlékeit segítségül híva és azokat teremtve próbálja előhívni önmagát; bármi történik úgymond vele, a megszólalás képességét-képtelenségét éli, a valóságot a fikcióból kimenekíteni igyekvő személy drámáját. „vésem át a küszöb alatt a szobrot, / a fabábút, ki volnék, de / ég a lábam alatt a talaj”

Ha Solymosi könyvét, bátor vállalkozás, egybeolvassuk, nagyobb ívekben, látványosabban rajzolódik ki ez a küzdelem. Látszani fog, hogy míg a korábbi verseknél a nyelv, vagyis az önmaga határait torpedózó sorok és képek a nyelvjátéknak a sűrítő, olykor a metaforaroncsolásig menő képzavarait is vállalják, addig később, a jelen időhöz közeledően, a verstest kontúrjait tekintve egységesebb, viszont a metaforák ritkulásával, sokszor teljes eltűnésével az amúgy sem jellemző, noha időnkénti félhangokban megcsendülő, elégikus elütések megszűnnek; a versek mondattani építkezése lesz a mérvadó, amivel a hangnem radikalizmusa nem mérséklődik, sőt egészében válik késpengét csorbítóan élesebbé. Olyannyira, hogy az eltűnései, magára találásai is egyre veszedelmesebben váltogatják egymást, az önmegszólító mód, amely Solymosi verseit végighangolja, szétszóródik a verstérben és –időben, néha megkülönböztethetetlenekké válnak a nyelvtani szereplők; a Ready Man darabjaira hullik. Különösen igaz ez az utolsó Anna-ciklusra, amelyekben már nem csupán Ready Man-ről, hanem Ready Woman-ról is beszélhetünk; a talált férfi társául talált nő is szegődik.

Solymosi Tiszta sora épphogy nem tiszta sor, igen jelentős költészet, ironikus címe lehetne ezzel az erővel: „Könnyű falat” is. Mindenestre a Scolar kiadó Máté Hanga által hallatlan puritán eleganciával tervezett kötete alá érdemes vastaglapú asztalt tervezni; mert az éjjeliszekrény tetejét behorpasztja biztosan.

Jánossy Lajos

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.
csiptupa csiptupa 2010-08-26 08:52

"az éjjeli szerény tetejét". Remek zárás.