hirdetés

Regények a senki földjéről

Beszélgetés Kiss Tibor Noéval

2014. november 11.

A Bálint Ház és a Mérei Ferenc Szakkollégium közös szervezésében társadalmi-művészeti beszélgetéssorozat indult Justus Pál-beszélgetések címmel. A sorozat első részeként pénteken K. Horváth Zsolt társadalomtörténész, kritikus beszélgetett Kiss Tibor Noéval az Inkognitó (2010), illetve az Aludnod kellene (2014) című köteteiről, írásról, transzneműségről és mélyszegénységről.

hirdetés

Az Inkognitó lendületes, erős mondatokkal operáló, „multiszenzoriális”, minden érzéket megdolgoztató regény, azonban ez a stilisztikai kidolgozottság elsikkadt a zömében a tartalomra, a transzneműségre koncentráló kritikákban, kezdi K. Horváth Zsolt a Kiss Tibor Noéval folytatott beszélgetést. 

Mint az az író válaszából kiderül, egyrészt alapvetően nem zavarta a figyelem effajta koncentrációja, a mai társadalom mindent felcímkéz, mondja, nem csoda, hogy a regényével is hasonló történt. Másrészt, mikor 2005-ben elkezdte írni, számára is a tartalom számított elsődlegesnek, a regényírásba terápiás szándékkal fogott bele. Valamit kezdenie kellett a saját transzneműségével, az ezzel folytatott küzdelmével, tehetetlenségével, újra meg kellett találnia a helyét a világban. Elmondása szerint az Inkognitó akkor kezdett a terápiás jelleg mellett szépirodalmi szövegként is működni, amikor az első részletek megjelentek belőle a Kalligram folyóiratban, és pozitív visszajelzéseket kapott. Számára a regényírás paralel a személyiségfejlődéssel, lassan ír, mondatról mondatra, javításokkal, véres verítékkel. Ez igaz mindkét regényére, a szövegek sokadik változata került csak a nyomdába.

Az Inkognitó fogadtatásával kapcsolatban jegyzi meg a kérdező, hogy 2010-ben a magyar társadalomban hatalmas meglepetésként hatott a transzneműség problematikája, a coming out regény műfaja idehaza ismeretlen volt, és gyakorlatilag még mindig az. Pedig valójában már a 80-as évek popkultúrájában is jelen volt a másság kérdése, gondoljunk csak David Bowie-ra, Freddy Mercuryra vagy Elton Johnra, ugyanakkor hiába a popkultúra tudatformáló ereje, a Pride is csak akkor vált a magyar társadalom számára érzékelhetővé, amikor botránnyá lett.

A kérdésre, hogy mi a szerepe az Inkognitónak egy ilyen tekintetben ambivalens társadalomban, Kiss Tibor Noé elmondja, hogy nem lát nagy ellentmondást, számára érthető volt a meglepődés. Teljesen más dolog ugyanis ismerni, elfogadni és imádni a nemi identitásukkal eljátszadozó sztárokat, miközben egy átlagember számára a szomszédban élő transznemű a legjobb esetben is csak egy senki. Az est vendége meglepő nyíltsággal fűzi hozzá, hogy apja, akinek ugyan Freddy Mercury volt a kedvence, sokkal nehezebben fogadta volna el, ha fia nem transznemű, hanem homoszexuális.

Egyébként úgy látja, két párhuzamos folyamat jellemzi a mai magyar társadalomban a másság kérdésének kezelését: a politika szítja ugyan az indulatokat, de az emberek a mindennapok szintjén szépen lassan egyre elfogadóbbak a „kevésbé szabályos nemi identitásokkal” szemben, és több a tapasztalatuk is mindezzel kapcsolatban.

A mai magyar társadalom lelkiállapotának elemzése átvezet minket a szerző második regényének világához. Megnézzük az Aludnod kellene trailerét, amit Gróf Balázs készített, és kiváló hangulati alapot ad a regény megértéséhez.

Az Inkognitóhoz hasonlóan ez a mű is igen reduktív olvasatban, „a mélyszegénységről szóló magyar regényként” jelent meg a sajtóban, azonban ez csak egy rétege a szövegnek, utal vissza K. Horváth az első regény fogadtatására. Az Aludnod kellene nem szociográfia, ahogy Borbély Szilárd Nincstelenekje sem az, mondja. Kiss Tibor Noé szerint az író a legjobb tudása szerint megírja a regényt, de amikor kikerül a kezéből, nincs már ráhatása, mások mit kezdenek vele, címkézik-e vagy sem.

A témaválasztást firtató kérdésre adott válaszában Kiss Tibor Noé kritikusabb nem is lehetne magával. Mint fogalmaz, mai szemmel már nem látja annyira eredetinek. Sok más íróhoz kötik e tekintetben: Borbélyhoz, Krasznahorkaihoz, Tar Sándorhoz, Bodor Ádámhoz, de szerinte írhatott volna másról is. Ezt persze nehéz elhinni az olvasó szemszögéből, olyan rendkívüli szenvedéllyel mesél miskolci, pécsbányai tapasztalatairól, a kemény magyar vidéki valóságról, amit pesti értelmiségiként nem ismerünk, nem ismerhetünk.

Az Aludnod kellene ezt az elveszett, magára hagyott vidéket mutatja be, igen radikálisan. Naturalisztikus, expresszív leírások teszik érzékelhetővé a sivárságot. Ízelítőt is kapunk belőle, amikor az író a regény egyik legnyomasztóbb részletét olvassa fel nekünk.

Az írói módszerekre és a forrásokra vonatkozó kérdést feszegetik aztán. Kiderül, hogy míg az Inkognitónak átláthatóbb a szerkezete, az Aludnod kellene történetvezetése igen szövevényes. A cselekmény két szinten játszódik, az egyik a jelen, a konfliktusok terepe, amely mellett a hét fejezetben hét férfi főszereplő nem feltétlenül lineáris története bontakozik ki. K. Horváth Zsolt szerint rendkívül sűrű, vizuális szöveg jön létre így, igazi "atmoszféra-próza", amely a mélyszegénységet mint - az élet minden aspektusában fellelhető - létállapotot ábrázolja.

A regénybeli telep mintája, fűzi hozzá Kiss Tibor Noé, nagyszülei otthona, ahol gyerekkorában sok időt töltött, és amely azóta sem sokat változott. Figurái persze a képzelet szüleményei, de sok szereplőben fedezhető fel saját maga vagy apja egy-egy vonása.

Végül elmondja, a két regény között a kapocs a tehetetlenség, a kirekesztettség érzése, a senki földjén élés tapasztalata. A beszélgetést az Aludnod kellene egy újabb – nyomasztó – részletének felolvasása zárja, de mielőtt az író belekezdene, megjegyzi: "amikor még azt hittem, talán lehetek normális férfi, olyan akartam lenni, mint a regénybeli Tatár Pista, szótlan és kemény, de ettől egyre távolabb vagyok.”

Fotók: Bálint Ház

Kiss Eszter

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.