hirdetés

Rékai Anett: Hét vers

2017. szeptember 13.

Nem akarlak vinni, csak beléd akadok, / úton, út félen, mint egy kavics, / amit nem állok meg kivenni, / nyomsz minden lépésnél. – A Litera bemutatja rovatban Rékai Anett hét versét olvashatják, Az ötödik nap délelőttje, Az ötödik nap délutánja, Kavics az úton, Tartózkodó kérelem, A viskóban, Parazita és Bujdosóének egy farkasról címmel.

hirdetés

Az ötödik nap délelőttje

Isten szólt: „A vizek teljenek meg élőlények sokaságával, [...]". Úgy is történt.
Isten megteremtette fajtájuk szerint a nagy tengeri állatokat és mind az élőlényeket, amelyek mozognak, vagy a vízben úszkálnak.
[...] Isten látta, hogy ez jó.

Isten megáldotta őket és így szólt:
„Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a tengerek vizét[...]."

Este lett és reggel: az ötödik nap.

Teremtés Könyve

A tengerből kiugró ördögráják
mellúszóikkal elkeseredetten verdesnek,
mielőtt visszazuhannak a vízbe.
Tudják, nem repülésre születtek.
Azért kitartóan próbálkoznak, hátha.
A tudósok – saját fajukból kiindulva –
arra a következtetésre jutottak,
ha valaki egy látszólag értelmetlen,
de figyelemfelkeltő dolgot tesz, akkor
annak a szaporodáshoz lehet köze.
Arra senki sem gondolt,
hogy madarak akarnak lenni.

Az ötödik nap délutánja

Isten szólt: "[...], az égen, a föld felett pedig röpködjenek madarak". Úgy is történt.
[...]. És a röpködő madarakat is, ugyancsak fajtájuk szerint. Isten látta, hogy ez jó.
Isten megáldotta őket és így szólt: "[...], s a madarak is szaporodjanak a földön."
Este lett és reggel: az ötödik nap.

Teremtés könyve

A tengerbe beugró királypingvinek
szárnyaikkal elkeseredetten tempóznak,
mielőtt felbukkannak a felszínen.
Tudják, nem úszásra születtek.
Azért kitartóan próbálkoznak, hátha.
A tudósok – sarkkutatóinkra hagyatkozva –
arra a következtetésre jutottak,
ha valaki vállalja a kellemetlen jeges fürdőt,
amikor kényelmesen repülhetne is, akkor
annak a táplálékszerzéshez lehet köze.
Arra senki sem gondolt,
hogy halak akarnak lenni.

Kavics az úton

Akkor hosszú idő után újból
feltámadt bennem a menekülés.
Úgy kéne lennünk, mint a pingvineknek,
a nőstény hónapokig vándorol,
a hím meg várja, hasa alatt, lábán a tojás,
és nem fél, hogy nem jön vissza.
A távolság egymáshoz köti őket.
A fecskék bezzeg együtt repülnek Afrikába,
a fiókákat azonban legtöbbször
mégsem az apjuk neveli fel.
Egyszóval menni kell, nem érdekel,
ha maradsz, maradj is,
ne gyere velem, nincs szükségem rád.
Nem akarlak vinni, csak beléd akadok,
úton, út félen, mint egy kavics,
amit nem állok meg kivenni,
nyomsz minden lépésnél.

Tartózkodó kérelem

Már a fény optikájáról tanulok,
de ha továbbra is azt akarom hinni,
az olajtócsa a vizes aszfalton
az égről leesett szivárvány,
akkor teljesen mindegy.
Botot fogok, és belepiszkálok,
kevergetem a színeket,
ez a szivárvány gubancos, mint egy
összecsomósodott gombolyag cérna,
lehetetlen megkeresni a végét,
így gyönyörködök benne.
És ahogy a nagy, hasas
gyárkéményekről azt képzelem,
hogy felhőgyárak,
úgy hazudom most
a Ferihegy felé ereszkedő repülőgép
kondenzcsíkját hullócsillagnak,
hogy azt kívánhassam,
csak egy pillanatig gondolj rám.

A viskóban

Rozoga viskó,
falát csupasz ágak csiklandozzák,
ajtó nincs,
csak egy félfákra szögelt nejlonhártya óvja,
aki akar, bemehet,
üvegcserepek szórnák a fényt
ha nem lennének mélyen a porba ágyazódva,
senki sem járt itt azóta,
hogy hetven éve
a nyugatra menekülők
itt húzták meg magukat,
ugyanezeken a deszkákon ültek ők is,
és így reszketett az a lány is, mint ő,
amikor nekiszegezték a fegyvert,
de nem ugyanúgy sikított,
amikor vére a padlóra folyt,
hetven év múlva egy másik lány
fél, sikít, vérzik
ugyanezen a helyen majd,
nyomával elfedve nyomát,
emlékével emlékét.

Parazita

Még soha sem kóstoltam – anyám tett róla,
hogy elég dokumentumfilmet lássak gyerekkoromban.
Az emberekben méteres férgek nőttek,
és a legtöbben a nyers halnak köszönhették.
Ezért sosem ettem ilyesmit azelőtt,
hogy te kínáltad volna.
Akkor már hónapok óta bennem élt egy idegen test,
a szörnyeteg befészkelte magát az agyamba,
hogy a gondolataimmal lakjon jól.
És évek óta terveztem, hogy egy nap
felülök egy vonatra, és elmegyek egy szó nélkül valahova,
ahol senki sem ismer, senkit sem érdeklek, és senki sincs.
De a parazita megneszelte, lehorgonyzott a szívemben,
éles, majd belepusztulok – le kellett szállnom Kelenföldön.
Sírva fakadtam a lépcsőházban. Még nem láttad,
de már elég közel voltunk egymáshoz,
hogy enyhüljenek a tüneteim,
megérzett a szörnyeteg.

Bujdosóének egy farkasról

Most, hogy végre kettesben vagyunk, elmesélhetem,
hogy már a második villanykörte ég ki nálam a héten.
Úgy látszik, a fény sem akar egy szobában megmaradni velem.
A félelmeim és a szorongásaim, amik nappal olyan kicsik,
hogy a kabátzsebemben hordom őket,
most előavászkodnak az ágy alól, óriásárnyak kelnek a falon,
és én rettegve keresek menedéket. Halkan közelebb óvakodok,
mint a farkasok, az öledbe mászom, egész áttetsző vagyok,
és amúgy is, sötét van, így kénytelen vagy a kezedre
és a szívedre hagyatkozni, ha meg akarsz nézni magadnak,
talán jobb is így. Szorosan bújok-simulok hozzád,
nem veszíthetlek el, mert az összes könnyem felhasználtam már
egy másik szerelemben. Tenyered a fejemre borul, ringass el,
mint egy gyereket, hogy rám találjon az álom az álomban.

Rékai Anett

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.