hirdetés

Krusovszky Dénes: Az egyenrangú párbeszéd híve lennék

2017. január 24.

„A belső, alkotói függetlenségnek én is feltétlen híve vagyok, ugyanakkor úgy vélem, hogy van egy rossz tendencia, ami a köztudatban összekeveri a véleménynélküliséget a függetlenséggel” – Krusovszky Dénessel a NEXT IRODALOM / történelem, politika, popkultúra beszélgetéssorozat kapcsán beszélgettünk.

hirdetés

A Trafóban rendezett NEXTFeszt keretében háromrészes beszélgetéssorozat indult el a te szervezésedben. A téma: hogyan látják a fiatal szerzők az irodalmi és kulturális élet aktuális kérdéseit, történelem, politika, tömegkultúra és irodalom kapcsolatát. Két beszélgetésen  vagytok túl. Milyen tanulságokat hozott ez a két alkalom?

Elsősorban azt, hogy hatvan perc iszonyú rövid idő. De a viccet félretéve, azt hiszem, az eredeti koncepció, hogy alapproblémákat vegyünk górcső alá a fiatalabb generáció alkotóival, egész jól működött. Furcsa helyzet ez, mert nyilván nem várható el, hogy a történelem és az irodalom viszonyáról szóló beszélgetésnek konkrét „eredménye” legyen egy óra alatt, ugyanakkor mégiscsak kell egyfajta elmozdulásnak, előrelépésnek történnie a színpadon ahhoz, hogy ne érezzük üresnek az eszmecserét. Nyilván beláthatatlanul tág a téma így, ezért igyekeztem egyfelől a jelenlévőkhöz kapcsolódó kérdésekkel megközelíteni, másfelől az aktuális problémák felé fordítani a diskurzus irányát.

A második beszélgetés témája irodalom és politika kapcsolata volt. Áfra János, Gerőcs Péter és Szőllősy Balázs máshol találták meg az irodalom és a politika kapcsolódási pontjait. Megoszlott a vélemény, hogy politikai elköteleződésnek tekinthető-e, ha egy kezdő író a KMTG, a JAK vagy a FISZ szakmai támogatását kéri, ha ilyen vagy olyan színű orgánumnál publikál, mit sem sejtve arról, hogy irodalmi szerepvállalása átpolitizálódik. Függetlennek lehet maradni fiatal íróként?

Nyilván a beszélgetés egyik fő kérdése abban állt, hogy mi az egyáltalán, amit „függetlenségnek” hívunk. Hiszen mindannyian szeretjük függetlennek gondolni magunkat, még ha elvi, esztétikai vagy adott esetben politikai elköteleződéseink vannak is. Gerőcs Péter volt az, aki talán a legerőteljesebben érvelt egyfajta belső, alkotói függetlenség mellett. Aminek én is feltétlen híve vagyok, ugyanakkor úgy vélem, hogy van egy rossz tendencia, ami a köztudatban összekeveri a véleménynélküliséget a függetlenséggel, a politikai elköteleződést pedig csupán pártpolitikai alapon tudja értelmezni, ami rettenetesen leszűkíti a témáról való gondolkodás mozgásterét. A leszűkült, vulgárisan értelmezett politikai vita pedig folyamatosan elhódítja az esztétikai párbeszéd terét. Ha megnézed, az utóbbi időkben igen kevés valódi esztétikai vita folyt a magyar irodalomban, annál több politikai. Ami nem jó, de hát az egész jelenlegi helyzet nem jó. A függetlenség ezzel együtt számomra a kritikussággal és a reflektáltsággal rokon fogalom.

Forrás: Trafó – Facebook

Irodalmi-közéleti fordulópontnak nevezted azt, ahogy az irodalmi közvélemény, az irodalmi szervezetek a KMTG négyszáz milliós állami támogatására reagált. A szekértáborok szerveződése közben kettészakadhat a magyar irodalmi színtér?

Nem azért gondolom, hogy fordulópont lehet, mert most szakadna ketté a színtér, hanem azért, mert egy többosztatú játéktérben egyszer csak megjelenik egy felfújt Michelin-figurára emlékeztető bábú, és kiszorít mindenki mást. Nem csak egy oldalt szorít ki ez a gumigólem, hanem az összeset, ami előtte aktív volt. A megosztottság engem különösebben nem zavarna, ha nem járna együtt mondjuk a támogatási rendszerek folytonos eltérítésével, egyensúlyvesztésével. Az, hogy oldalak vannak, egy természetes dolog, ennek nem kellene fenyegetni a kulturára fordítható adóforintok elosztási rendszerét, ha az a rendszer kiegyensúlyozottabb lenne. A KMTG azonban nem ebben a szisztémában gondolkodik, hanem az állami művészet újrateremtésében, s így akarva-akaratlanul az MMA-hoz hasonul. Az ő támogatási összegük mellett minden más résztvevő hobbiklubnak fog tűnni, és éppen ez a cél, egy egyeduralkodó, felülről megtartott, átláthatatlan és szervilis állami struktúra kiépítése bármi áron.

Fotó: Oláh Gergely Máté 

Mit gondolsz a fiatal irodalmárok rövid és hosszú távú lehetőségeiről? Milyen összefogás lehetséges? Te hogyan segítenéd a kezdőket?

Eddig is mindenki segítette a kezdőket, aki ehhez indíttatást érzett magában, ennek megvoltak a remek fórumai, az csak Orbán János Dénes lázálma, hogy ő találta fel a tehetséggondozást Magyarországon. A fiataloknak amúgy sok lehetőségük van, és szerencsére az önszerveződésről sem feledkeznek el, ami mindig is a legfontosabb és a leghatásosabb eszköze volt a pályakezdő íróknak arra, hogy felhívják magukra a figyelmet – azon túl ez még ráadásul egy szórakoztató dolog is, ha jól emlékszem. Nagy különbség, hogy OJD úgy gondolja, és erre épül az egész KMTG, hogy az irodalom mester és tanítvány viszonyban adható át a leginkább. Az az igazság, hogy én kamaszként azért menekültem az irodalomba, mert azt éreztem, hogy ebben kevesebb a hierarchikus, alá-fölé-rendelő viszony, mint az élet többi területén. Ezt most is így gondolom, feláll a szőr a hátamon, ha elképzelem, ahogy kortársaim eljátsszák a mestert egy-egy fiatalabb tanítványuk előtt. Kamaszként messze elkerültem minden ilyen viszonyt, és most sem tanácsolhatok mást a fiatalabbaknak. Én az egyenrangú párbeszéd híve lennék inkább, ahol a két vagy több résztvevő közösen gondolkodva megvitat egy szöveget, amit valamelyikük írt. Ebben lehet az egyik tapasztaltabb, a másik kevésbé az, de ettől még nem kell rögtön piedesztálra állnia és onnan öntözgetni a kis palántáját. Most elindult a Független Mentorhálózat, én például ott igyekszem majd segíteni valakinek, illetve, ha műfordításról van szó, akkor a Versum szerkesztőjeként is ezt csinálom sokszor.



Mészáros Gábor

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.