Saját halál

Forgács Péter filmje Nádas Péter művéből

2008. február 2.
Forgács Péter Saját halál című filmje Nádas Péter írását dolgozza fel. A filmben a narrátor tárgyilagos pontossággal és aprólékos részletességgel beszéli el halálközeli élményét.
  • 2008. február 2.

Forgács Péter Saját halál című filmje Nádas Péter azonos című írását adaptálja. A novella egy szerdai nap történetét mondja el, amikor egy középkorú férfi szívinfarktust kap, és megtapasztalja a halált. Az irodalmi szöveg különlegessége, hogy ezt a rendkívül szubjektív történetet meglehetős tárgyilagossággal és szinte kívülálló elbeszélői pozícióból tárja elénk. A novella az emberi lét legszemélyesebb, legdöbbenetesebb élményét objektíven és részletesen írja le; hasonló eljárást alkalmaz, mint Mészöly Miklós A film című kisregénye.

A Saját halál kísérleti film, tehát a megszokottól eltérő módon adaptál egy irodalmi művet. Ennek ellenére a néző még kísérleti film esetében is megpróbálja mozgósítani korábbi filmes tapasztalatait, a befogadáshoz szükséges sémáit. A Saját halál engem Kardos Sándor Résfilm című filmjére emlékeztet, hiszen mindkettő úgy dolgoz fel egy novellát, hogy a narrátor fölolvassa a művet, miközben a kép illusztrálja azt. A Résfilmnél ez a képi illusztráció egy nagyon radikális, újszerű technikával, a célfotózáshoz hasonló eljárással valósult meg, Forgács Péter pedig már meglévő technikákat használ fel egy víziószerű képi világ létrehozásához. Elmosódott, darabos, szaggatott mozgóképeket vegyít grafikus vagy fotografikus képekkel, valamint archív felvételekkel.

Ez az eljárás ellenpontozza az irodalmi szöveg elbeszéléstechnikáját, ami a rendkívüli pontosságra, tárgyilagosságra és objektivitásra alapoz, ezzel szemben a film döntően szubjektív nézőpontot alkalmaz, közeli, szuperközeli képekkel dolgozik, víziószerűen láttatja a történetet. A nyelvi szöveg a tiszta tudat története, míg a képi szöveg a felborult érzékelés története. Az objektív és szubjektív szemszög, az irodalmi és a képi elbeszélés így alkot egészet.
 

Az elbeszélő végigjárja a halálhoz vezető út stációit: otthon, cukrászda, fogorvos, étterem, taxi, otthon, rendelő, mentő, kórház. Hűvösen és tisztán, ironikus kívülállóként dokumentálja testében és tudatában végbemenő változásokat; minél közelebb kerül a halálhoz, annál távolabb kerül egymástól a tudat és a fizikai érzetek dimenziója. A máskor oly szoros test-tudat együttes eltávolodása egyre világosabb látást tesz lehetővé a létére folyamatosan, még halálában is reflektáló egyén számára. A narrátor elbeszélésének tárgyaként tekint saját halálfélelmére, testi képességeinek beszűkülésére és az infarktussal együtt járó tünetekre.
A novella egyik kiemelt motívuma a légszomj. A szöveg fokozódó levegőtlenségét követhetné a képi elbeszélés azzal, hogy totáloktól halad a közelikig, ehelyett a tág képkivágatok mellőzésével a kezdetektől közeliket alkalmaz. Ez a víziószerűség-hatását ugyan erősíti, de a fokozódó rosszullét érzékeltetésére nem ad lehetőséget.
Az elbeszélő számára a rosszullét küldetéssé válik: minden feltűnés nélkül akarja teljesíteni azokat a feladatokat, amelyek egy átlagos napon nem okoznak gondot, de a légszomj, a fájdalom és a halálfélelem hatására most kihívásszámba mennek. Kihívás fizetni a pincérnek, átjutni a zebrán, eljutni hazáig vagy az orvosi rendelőig, kinyitni az ablakot, lenyelni a vizet, vagy elolvasni, ami a papíron van.
A külső kaland fokozatosan belső kalanddá válik. Az elbeszélés elején a narrátor inkább testére reflektál, később egyre inkább tudatára, a halálközelség leírására. Ennek hatására a képek tartalma megváltozik, a külső történet ábrázolásától eltávolodik; a test és tudat elszakadásával a szürreális, látomásszerű képek válnak dominánssá. A néhol grafikus, néhol festményszerű képek az író kertjében álló vadkörtefa sziluettjét, izzó teliholdat, vörös naplementét ábrázolnak. A hangok, zenék alkalmazása kiegészíti az elbeszélést: szívdobogás, harangkongás, metronóm-hang, egyházi zene.
A képek tartalma elvontabbá válik, de a filmi elbeszéléstechnika nem változik. A halál pillanatában „másik film folytatódik” – mondja a narrátor. A vásznon viszont ugyanaz a film folytatódik, ugyanazokkal a vizuális megoldásokkal; az elbeszélés nem teremt kontrasztot élet és halál között.

Forgács Péter Saját halál című filmje érdekes, figyelemreméltó munka. Majdnem kétórás időtartama azonban óhatatlanul elvesz az értékéből. Kísérleti film lévén befogadása jóval fárasztóbb, mint egy hagyományos elbeszélést alkalmazó film esetében. Az irodalmi mű erénye a részletező leírással együtt járó hosszúság, de a filmben a nyelvi és képi szöveg olvasása nagyobb terhet ró a befogadóra. A narrátor többször visszaugrik az időben, ami lehetőséget adhatott volna a szöveg rövidítésére, és alkalmasabbá tehette volna az adaptálásra.
 
Forrás: film.hu
 

Hozzászólás

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned!