hirdetés

Sajó László: December huszonnegyedike

Duna-legenda a Kvassay-zsiliptől a csőhídig

2011. május 28.
És akkor nagy fényesség támad a Duna fölött, és feltámad a halottnak hitt Duna-part. Kinyit az erzsébeti strand, a papírgyári uszoda, a Duna csárda, a csónakház, a csónakházban a büfé, mindenütt emberek a parton, a vízen. - Sajó László újabb legendája Kőrösi Zoltán egy mondatára született a Duna-legendáriumba.
hirdetés

Gáspár a Kvassay-zsilip, Menyhért a csőhíd felől érkezett, csónakkal; Boldizsár a Gubacsi hídon ugrott le egy tehervonatról. Idáig vezette őket, most megállt a Duna fölött a csillag, melynek neve „Üröm”. Nézték a lakótelep és a lakópark romjait – Úristen, mi volt itt? A HÉV-megálló büféjében találkoztak, bort ittak. Gáspár pirosat, Menyhért fehéret, Boldizsár zöldszilvánit.

„Piros, fehér, zöld, ez a magyar föld! Egészségetekre!” És ittak, ittak, míg meg nem jött Gilisztás.

Gilisztás egy a környék sok hajléktalanja közül. Most itt alszik az átjárónál, a „bungiban”, de van kalyibája a lemezdarabolónál, a csepeli erdőben, meg máshol is. Az ötvenegyes busz végállomásán, a kiserdőben, Bulgárföldön gyűjti a gilisztákat a horgászoknak, körme alatt föld, vastag kék dzsekijéből dől a földszag. Mondják, ezek a giliszták a vízben óriásira nőnek, berántják szerencsétlen horgászokat, fölfalják őket, leúsznak a Fekete-tengerig, és minden útjukba kerülőt fölzabálnak; uszadék fát, csónakot, csónakost, kajakost, egész hajókat. A „dunai szörnyek” hossza elérheti a kilenc métert. De hát ez csak legenda, így magyarázzák a rejtélyes eltűnéseket. Gilisztástól elhúzódnak, a szaga miatt, „a halál rokona”, suttogják, de azért fizetnek neki. Nem árt jóban lenni a halál rokonával.

„Hol van?”, kérdezi Gáspár, mikor Gilisztás megitta a szokásos három deci pirosat. „Kérek még egyet”, tolja oda poharát Gilisztás, most Menyhért fizet. „Hol van?”, kérdezi Menyhért. Gilisztás cigarettát sodor, Fesztivál dohány, rágyújt. Ujjai, mint a giliszták. „Hol van?”, kérdezi dühösen Boldizsár. Gilisztás nem szól, végigszívja a spanglit. „Kérek egy szál Szimfóniát.” Boldizsár vesz neki egy dobozzal. Gilisztás kér még egy pohárral. „Ez az utolsó”, mondja Gáspár, „majd utána iszunk a Dini-Daniban”.

Átmennek a Gubacsi hídon Csepelre, a kiserdőbe. Itt-ott foltokban hó; egyszer esett, az is elolvadt. Idén sem fehér a karácsony. „Itt van?”, kérdezi Boldizsár. Gilisztás egy fa alá megy, két kézzel elsepri az avart. „Itt van”. Gáspár, Menyhért, Boldizsár nem érti, nézik a földön a „Kellemes karácsonyi ünnepeket!” feliratú reklámszatyrot. Aztán Gáspár fölveszi a földről, belenéz. „Úristen!”, és eltartja magától a szatyrot. Menyhért elveszi tőle, belenéz, visszaretten. Boldizsár nem meri megnézni. Gilisztás kibontja a reklámszatyrot, kicsomagolja. „Fiú. Megvan három kiló. Ma találtam rá.” Gáspár, Menyhért, Boldizsár megtanácskozzák, hogy eltemessék, vagy a Dunába dobják. „Maradjon itt, ahol volt”, mondja Gilisztás, és tíz körömmel ássa a földet. A többiek nézik, nem segítenek.

Aztán Csepelen ittak a Dini-Daniban, a Gyilkosban, átmentek Erzsébetre, a Gúnárba, és a HÉV-megálló büféjében fejezték be. Gilisztás ma melegben, lépcsőházban, radiátor mellett alszik, nyitva hagyják a kaput jóakaratú emberek. Gáspár a csőhíd, Menyhért a Kvassay-zsilip felé indul csónakon, Boldizsár felmegy a Gubacsi hídra, várja a vonatát; nézi, hogyan távolodnak a többiek. Megszólalnak a harangok, éjfél.

És akkor nagy fényesség támad a Duna fölött, és feltámad a halottnak hitt Duna-part. Kinyit az erzsébeti strand, a papírgyári uszoda, a Duna csárda, a csónakház, a csónakházban a büfé, mindenütt emberek a parton, a vízen. A Dunából felbukkannak a rejtélyesen eltűntek, a Hepaj nem győzi fölvenni az új születésnaposokat. Integetnek a hajónak a partról, ők visszaintegetnek. A strandon is mindenki integet, csak egy csecsemő rugdalódzik a pokrócon, mellette „Kellemes karácsonyi ünnepeket!” feliratú reklámszatyorban pelenka, naptej.

„Megint sokat ittam”, gondolta Boldizsár, és felugrott az érkező tehervonatra.

Gáspár és Menyhért rég eltűntek a csőhídnál és a Kvassay-zsilipnél, de a Duna még most is hullámzik nyomukban; Boldizsárt is rég elvitte, de a vonat tovább csattog végeláthatatlan a Gubacsi hídon.

Da-dam, da-dam.

Kőrösi Zoltán: Ünnep című írása itt olvasható.

Sajó László

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.