hirdetés

Schein Gábor: A herceg álma

A Napkút kiadó ajánlata

2008. szeptember 9.
Schein Gábor (1969. július 2.) 1994-től az ELTE Modern Magyar Irodalomtörténeti Tanszékének tanára. 2005-től egy évig a Bécsi Egyetem vendégtanára volt. Első kötete 19991-ben jelent meg Szavak emlékezete címmel a Kráter Műhely Kiadó gondozásában, melyet számos verseskötet és regény követett. Új kötete a szerző három drámáját fogja egybe: A herceg álma, a Hippolytos, Hippolytos! és a Születésnap (kamaradráma) jelenik meg most egy kötetben.
hirdetés

 

Schein Gábor (1969. július 2.) 1994-től az ELTE Modern Magyar Irodalomtörténeti Tanszékének tanára. 2005-től egy évig a Bécsi Egyetem vendégtanára volt. Első kötete 19991-ben jelent meg Szavak emlékezete címmel a Kráter Műhely Kiadó gondozásában, melyet számos verseskötet és regény követett. Nemes Nagy Ágnesről írt monográfiája 1995-ben, Weöres Sándor életrajza 2001-ben, Füst Milán-monográfiája 2006-ban látott napvilágot, Az irodalom rövid története című irodalomtörténeti munka Gintli Tiborral közösen a Jelenkor Kiadónál jött ki 2003-ban. Legutóbb Bolondok tornya című verses regénye volt olvasható. Új kötete a szerző három drámáját fogja egybe: A herceg álma, a Hippolytos, Hippolytos! és a Születésnap (kamaradráma) jelenik meg most egy kötetben.

Itt a drámakötet szinopszisát olvashatják. Drámái kapcsán a szerző A nézőtérrel szemben beszélgetéssorozat vendége is volt; a vele készült interjút a literán olvashatták Köztes térben címmel.
 
 

 
Schein Gábor: A herceg álma

Az egyfelvonásos egy hercegi udvarban játszódik. A szereplők mintha egy barokk színmű világából léptek volna át egy abszurd utáni színpadra, de csak idézettöredékekben emlékeznek ottani nyelvükre. Az idős herceg az egész színmű során alszik. Hogy miért? Talán azért, hogy távollétével bosszulja meg, amiért nem értették meg szándékait, amiért nem szerették. Talán egyszerűen azért, mert öreg, és elege van a kormányzásból. Talán azért mert bűnösnek érzi magát felesége öngyilkosságában. Maguk a szereplők is csak találgatják, miért maradtak egyedül. Úgy érzik, mindent összekevert a nemértés, a rosszul fűzött szavak, senki sem ott áll, ahol állnia kellene. Az ő kérdésük az, mit kezdjenek az üresen maradt, zárt térrel, és ha valaki magához ragadja a hatalmat, nem lesz-e az rosszabb az alvó hercegnél.
     Az udvarban összeesküvés készül Don Francesco, spanyol követ vezetésével. Egyszerre nagyot akaró és tétova ez az összeesküvés, márpedig lábujjhegyen nem lehet lázadni. A spanyol követ célja, hogy csapdát állítva, kényszerrel lemondassa trónigényéről a herceg fiát, Tizianot, aki látszólag gyűlöli az apját anyja halála miatt, úgy tűnik, nem okozna neki fájdalmat, ha mindaz, amit apja épített, összedőlne. Amint később kiderül, valójában egyedül arra vágyik, hogy megértesse magát apjával, aki számára mindig elérhetetlen magasságban élt. Don Francesco nem más, mint egy parvenü, akit egy világbirodalom az isten háta mögé küldött nagykövetnek, de ha már így esett, ott ő akar lenni az első ember. Keveset éret abból, ami körülötte történik. Annál többet Claudio és Lucio, e két shakespeare-i alak, Tiziano barátai, valamint egy udvarhölgy, Francesca. Az összeesküvők számára nehezebb ellenfél a herceg lánya, Tizia. Ő tudja, hogy a herceg valójában egy álom foglya, a szereplőket álmodja, és ők nem tudják felébreszteni őt. Vagy mégis? Tizia beküldi apjához Tizianot, hogy beszéljen vele, mert úgy véli, ő az egyetlen, aki rábírhatja a herceget, hogy felébredjen és töltse be funkcióit. A bonyodalmak ezzel veszik kezdetüket. Tizia és Tiziano végül legyőzik az összeesküvőket, és apjukról is többet tudnak meg. Kettesben térnek vissza a herceg üres házába.
     A színészek vetített díszlet előtt játszanak. A színpad minden jelenetben, ahol díszlet nincsen jelezve, üres. A játék temperáltságára leginkább egyfajta tompítottság jellemző. A színpad alulvilágított, ami nem akadályozza a látást, de a színpadi világ szűkösségének, bezártságának érzetét kelti. A játék sötét, sejtelmekkel teli, mégis bármelyik pillanatban bohóctréfává képes változni, miközben fontos pontokon reflektál saját színházi voltára is.

Hippolytos, Hippolytos!

     A dráma Euripidész Phaedrájának színpadán játszódik, de azután, hogy Hyppolitosz már halott. A három szereplő, Oinone, Theseusz és Phaedra azonosak az antik mű szereplőivel, akikkel a színpadon már számtalanszor megtörtént a tragédia, mindazonáltal úgy viselkednek, mintha színészek lennének, egy színtársulat tagjai. Euripidész színpadán az volt a végzetük, hogy meddők voltak: szerelmet, szenvedélyt képesek voltak átélni, de nem ez a szenvedély maga volt a teatralitás, élet nem fakadt belőle. A kérdés az, hogy reális mai körülmények között, mégis a színpadhoz és a színpadisághoz láncolva képesek lehetnek-e áttörni az elevenség, a valóság határát. Oinone akarja ezt leginkább, Phaedra visszahúzódna a maga szerelmi vágyakkal kibélelt meddő és üres világába, egy nem-világba. Hajlama szerint Theseusz is ilyen, de ő befolyásolható. Oinone szürnyű cselt eszel ki. A halott Hippolytosz ruhájában Theseusz egy éjszaka lopózzon be Phaedra szobájába, és fia helyett tegye magáévá a feleségét, aki végig Hippolytosznak hiszi őt. A játék Phaedra halálába torkollik. De nem végső halál ez, csak olyasmi, mintha egy rosszul sikerült színházi próba. Legközelebb talán képesek lesznek kitörni a múltból, áttörni az életbe, legközelebb talán megszabadulnak Euripidész színpadától. Lesz legközelebb?

Születésnap (kamaradráma)

     Egy nő minden évben megünnepli halott fia születésnapját. Mióta meghalt a fia, nagy-nagy némaság van benne, nem mozdul vele tovább az idő. A gyász mintegy kötelességévé vált, bár talán már szabadulna tőle. Mérhetetlenül fárasztja ez az állapot. Most azonban ünnep van, huszonkét éves lenne a fia. Vendégeket vár. A vendégek a nézők. Helyet foglalnak, kezdődik az előadás.
     De kisvártatva három másik vendég is érkezik, akiket a nő nem várt. Artúr, Jeremiás és Barnabás. Kik ők? Csavargók? Sírásók Shakespeare világából? Kutyák? Menekülő angyalok? Elkezdődik a játék köztük és a nő között. „Mióta ezt a sárnehéz bakancsot meg ezt az elnyűtt zakót kell hordanunk, oda lett minden ragyogásunk. És valahogy kegyetlenebbek is lettünk.”, mondja Barnabás. Ismerik a nő titkait. Gyötrik és csábítják, gúnyt űznek belőle, megmutatják neki, amiről nem akar tudomást venni. Bohóckodnak, játszanak. Áldást hoznak a házra. A nőtől várják, hogy megmondja, kik ők most valójában, hiszen tudtán kívül a nő idézte meg őket. Az egész azonban talán nem is volt több valami furcsa zavarnál. A vándorokat a nőnek sikerül kitessékelnie. Újra a nézőkhöz fordul, végre elkezdődhet az ünnep.
     De nem, mégsem. Újra érkezik valaki. Egy fiú. Egy ködalak, egy gonosz szellem. Anő megismeri, a fia az. „Mikor fogsz végre felhagyni azzal, hogy bosszúságot okozz nekem és hogy a tőled érkező jelekre kelljen figyelnem.” – mondja egy pillanatban az asszony a fiának. Mégis gyengédnek kell lennie vele, és meg is találja a testében azt, amit egy anya érez, ha megöleli a fiát. De kiderül, hogy a fia menekülőben van. Honnan? A halálból? Egy király udvarából? A múltból?
     Visszatér a három vándor, ezúttal mint egy király zsandárjai. A fiúért jöttek, és az anya a fiú tiltakozása ellenére kiadja őt. Az utolsó jelenetben azt látjuk, hogy Artúr, Jeremiás és Barnabás egy talicskán kitolja a színpadról a fiút. A nő az asztalhoz kép, és vizet önt magának.

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.