hirdetés

Schein Gábor: Füst Milán (részlet)

2018. január 18.

Amikor Somlyó György − még az önmagát már régóta aggnak láttató költő életében − először próbált szisztematikusan szembenézni Füst Milán irodalmi helyzetével, megalkotva a „Füst Milán-i szituá­ció” fogalmát, e szituáció lényegét a különállásban és az ütemelőzésben ragadta meg. - Schein Gábor Füst Milán című monográfiájából ajánlunk részletet.

hirdetés

Schein Gábor: Füst Milán

Részlet a kötet előszavából

Füst Milán életműve műfaji szempontból minden kortársáénál szélesebb felületen érintkezett a magyar irodalom alakulástörténetével. Kevés olyan szerzőt találunk a 20. század első felében, vagy akár a magyar irodalom történetének más korszakaiban, aki lírában, prózában és a drámai műnemben is olyan jelentős alkotásokat hagyott hátra, mint ő. Emellett Füst Milán esszéivel, művészetbölcseleti írá­sai­val is évtizedek irodalomszemléletét befolyásolta. Mindehhez hozzátesszük, hogy nemzedékének jelentős alkotói közül Tersánszky Józsi Jenőnek, Kassák Lajosnak, Gellért Oszkárnak és neki adatott meg a leghosszabb életidő, így jelenlétével több mint ötven éven keresztül volt hatással a változatos történelmi időszak irodalmára. Ennek tudatában bárki azt hihetné, hogy egy kanonikus helyzetét tekintve stabil, a klasszikusoknak kijáró folyamatos figyelemben részesülő, nagy valószínűséggel a kortárs irodalom szövegeiben is időről időre „újrahasznosuló” életműről beszélhetünk. Bárki így vélhetné, aki nincs tisztában a magyar irodalom hagyománytörténeti viszonyaival.

Amikor Somlyó György − még az önmagát már régóta aggnak láttató költő életében − először próbált szisztematikusan szembenézni Füst Milán irodalmi helyzetével, megalkotva a „Füst Milán-i szituá­ció” fogalmát, e szituáció lényegét a különállásban és az ütemelőzésben ragadta meg. Mindehhez hozzátette, hogy helyzetének ezen okaival Füst maga nem volt tisztában, és inkább egyfajta makacs sorsszerűségnek tulajdonította fogadtatásának hiányosságait. Ennek az állításnak mintegy alárendelve, a szituáció további összetevőjeként hangzik el Somlyó esszéjében a következő mondat, amely nem a környezet, hanem Füst félreértésére utal, és arra, hogy jóllehet részese volt, nem volt értő befogadója annak a kulturális váltásnak, irodalmi, nyelvszemléleti, filozófiai megújulásnak, amely a vele kortárs európai égbolt alatt végbement: „Külön jelenség lett volna az európai irodalomban is, ha jelentkezése idején vehet részt benne műveivel; de mégis másképpen: mégis egy széleskörűen megindult új irodalmi földmozgás részeként. Amiről ugyancsak nem volt tudomása, mert − újabb ellentmondás − e nagy újító mindvégig az irodalom klasszikus értékeinek szerelmese volt és maradt, legfőképp annak a XIX. századnak, amellyel az ő művének is élesen szembe kellett fordulnia; a vele rokon kortársi világirodalmi jelenségeket vagy kevésre becsülte, vagy egyáltalán nem ismerte.” Somlyóhoz hasonlóan Nemes Nagy Ágnes szerint sem a magyar, inkább a szélesebb európai kontextus felől értelmezhető az a mód, ahogyan Füst a vers fogalmát átalakította. Ő azonban az idő múltával egyre problémátlanabbnak látta a befogadást: „a világlíra alááramlott Füst költészetének, hátára vette, már akadálytalanul úsztatja előre. A maiaknak nem kell lépésről lépésre megközelíteniük, fokról fokra megtanulniuk a költőt; a mai versolvasók beleszületnek Füst Milánba.”

Jóllehet Kis Pintér Imre joggal nevezhette önmagában felszínesnek azt a kritikai evidenciává szilárduló felfogást, hogy Füst életműve magányosan áll a magyar irodalomban, a megállapítás ettől függetlenül vizsgálandó, mégpedig, amint Somlyó és Nemes Nagy is tette – bár az utóbbi értékelése csupán Füst költészetére tér ki, míg Somlyóé az életmű egészére vonatkozik –, a magyar irodalom történeti tudatára vonatkoztatva. Mindkét jellemzés latens állításként tartalmazza, hogy a magyar irodalmi kontextus sikeres modernizálódásának első évtizedeiben olyan mértékű poétikai, szubjektumszemléleti eltéréseket mutatott „a szélesebb európai” történeti rendektől, hogy az eltérés Nemes Nagy optimista elgondolása szerint is legalább egy nemzedéknyi időre ki tudott takarni a látómezőből akár egy olyan jelentős életművet is, mint Füsté. Emellett Somlyó azt is elképzelhetőnek tartja, hogy a két kontextus eltérésének, szétmozgásának következtében létrejöhet a magyar irodalom rendszerén belül egy olyan gazdag életmű, amely lényegi vonásaival nem a magyar, hanem az európai irodalom mozgásaihoz kapcsolódik, jóllehet azokat az életmű szerzője nem ismeri, nem érti. Ha pedig igazat adnánk Nemes Nagynak abban, hogy a világlíra jócskán megkésve „forog alá” Füst költészetének, az természetesen nem azt jelentené, hogy Füst megelőzte a világlíra bizonyos tendenciáit, hanem azt, hogy azokról nemcsak Füst nem tudott, hanem a sikeresnek érzékelt modernizáció ellenére általában sem voltak ismertek Magyarországon, és Füst befogadásában éppen kései megismerésük hozhatott fordulatot. Hogy a 20. század elejének magyar modernségéhez tartozó nézőpontokból mi és hogyan vált láthatóvá az európai és az amerikai modernség poétikai, szubjektum-, tér- és időszemléleti tendenciáiból, azzal mindmáig bőséges és egyre bővülő szakirodalom foglalkozik. Miként azzal is, hogy a helyi modernségeket egymáshoz érdemes-e hasonlítanunk, vagy egy központban többé-kevésbé megvalósuló egyetemes változathoz, továbbá, hogy a magyar irodalmi modernség eltérő elemekből álló, az egyidejű egyidejűtlenségek bonyolult izomorfiáját mutató összefüggésrendszere milyen jegyek alapján választható el más kontextusoktól. Vajon honnan lehet tudni egy adott pillanatban, milyen megértés- és félreértés-alakzatok döntik el, mi az, hogy „magyar”, és mi az, hogy „európai”? Ennek meghatározására én nem vállalkozom. Ettől függetlenül állíthatjuk, hogy ezeket a kérdéseket a modernség minden időszakában feltették az irodalommal foglalkozók, így a kérdésfeltevés ténye és módja, illetve a kérdésekre adott válaszok is beleíródtak a megértések és a félreértések rendszerébe, alakítják a magyar irodalmi modernség arculatát.

E helyütt nincs mód ezekkel a kérdésekkel kellő terjedelemben foglalkozni. Csupán annyit érdemes megjegyeznünk, hogy amit a magyar irodalmi modernitás kontextusára reflektáló alkotói tudatok, esetünkben Somlyóé és Nemes Nagyé, magyar, illetve európai hagyománynak tekintenek, az korántsem olyan tényszerűség, amelyet az ő tudatuktól vagy a magyar irodalom hagyományozódásának kulturális szerkezetétől függetlenül valahol a térben meg lehet találni. Magyarról és európairól ebben az értelemben tükörfogalmakként, idézőjelben beszélhetünk. Ennek tudatában az iménti kérdések helyett beérem egy valamivel könnyebben megragadhatóval. Vajon miért Füst Milán életműve körül tapasztaljuk az előbbi kérdések különösen heves örvénylését?

Füst Milán – Adyval, Móriczcal, Babitscsal, Kosztolányival, Karinthyval együtt – a Nyugat első nemzedékének legkiemelkedőbb alkotói közé tartozott, de mindannyiuknál hosszabb életpályát befutva még a hatvanas évek szellemi életében is aktív szerepet játszott, és hosszú élete alatt midannyiuknál szerteágazóbb, az összes irodalmi műnemre kiterjedő életművet hozott létre. Annál inkább magyarázatot igényel eredetiségéhez képest csekély hatása kortársaira, elismertségének felemás volta, a műveit gyakorta övező értetlenség.

Schein Gábor az európai és magyar irodalmi modernség és az antik előzmények beható ismeretén alapuló, az irodalomtudomány legújabb eredményeit felhasználó munkája e rendkívüli életmű eddigi legalaposabb értelmezésével szolgál.

Schein Gábor: Füst Milán, Jelenkor, Budapest, 2017, 700 oldal, 4499 Ft.

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.