hirdetés

Selyem Zsuzsa: Égből a föld

2014. augusztus 1.

Karel megérkezett a repülőtérre. Igen, ő az, Karel: középmagas, 35 körüli férfi, rövid fekete haja van, ehhez hol kék, hol zöld, hol egészen sötét szeme... - Az Alföld legújabb számát Selyem Zsuzsa elbeszélésével és ezen kívül Lackfi János két versével ajánljuk.

hirdetés

Selyem Zsuzsa

Égből a föld

Eltelt néhány óra. Sétáltam, gondoltam a séta segít. Segített is. Csak éppen nem azon járt az eszem, amin akartam hogy járjon: a repülőn utazó férfin és a vak emberen. Hanem azon, hogy talán a felnőttséghez tartozik, hogy az ember számoljon a hatalmával, mert, gondoltam, akár tudja, akár nem tudja, minden felnőtt embernek van hatalma; aki visszautasítja, annak is van. Kivételek a késő öregségükig matuzsálemi anyjuk hatalmában szorongó emberek, na, nekik nincsen hatalmuk. De van. Ők is megkötözik a zsarnok anyjukat, kínozzák a még náluk is szerencsétlenebbeket, minél kevésbé akarják, annál inkább. Aztán egy anyát pillantottam meg egy padon, karján gyerekkel, arcát az ég felé tartja. Vak? A vakok vajon miért tartják fölfelé a fejüket? Úgy jobban hallanak?

Mindezt ki fogom törölni, mert a repülőn utazó ember nem én leszek, egy férfi lesz, egy másik férfi, és amin jár az esze, az egy vak ember lesz, akit Sinišának hívnak. Nem lehet régi az ismeretségük, mert nem magától értetődőek számára a vak élet feltételei.

Karel megérkezett a repülőtérre. Igen, ő az, Karel: középmagas, 35 körüli férfi, rövid fekete haja van, ehhez hol kék, hol zöld, hol egészen sötét szeme, csak azért nem írom, hogy fekete, hogy néha fekete a szeme, mert jobban szeretem, mint amennyire félek tőle, és igazán nem is fontos, hogy bárki is elhiggye, a lényeg, hogy Karel pompásan lát ezzel a színjátszó szemével, még ha olykor zavarba hozza is vele az embereket. Isztambulba utazik, jó, ezt nagyjából tudjuk, hol van, de ha azt mondom, hogy Ljubjanából indul, vagy mondjuk Iaşiból, akkor mi van? Kell-e neki vízum vagy bármi más, ahhoz, hogy Isztambulba utazzék?

Már csak három szál gyufám van. A cigaretták száma is három, de azzal nem volna baj, még ezen kívül van egy megkezdetlen doboz Kareliám. Hát, este nem fogok dohányozni, istenem, ennyi baj legyen.

Karelnek Ljubjanából (vagy Iaşiból) vízum nem kell az utazáshoz, viszont van néhány feltétel, amelyről tudott ugyan, de megfeledkezett. A vámos ül az ablak mögött, Karel köszön neki:

– Jó napot – és nyújtja neki az útlevelét a repülőjeggyel együtt.

A vámos nagydarab, zárójelben: kövér férfi, gyanakodva méregeti az előtte álló udvarias, de az ő szempontjai szerint a legkevésbé sem elegáns férfit. Borostás arcot, rozsdaszínű pólót és fekete cipzáros kardigánt lát. Udvarias, de nem elegáns. A vámos ideges lesz az ilyen alakoktól, azt gondolja, hogy puszta arroganciából udvariasak. Ezt ő magában így mondja: nincs jóformán egy vasa sem, mégis megjátssza itt nekem a milliomost. A köszönésre akkora késéssel válaszol, hogy úgy tűnik, ő köszönt először, és Karel az, aki nem fogadja.

Kész, nincsen több gyufám. Az előbb tévedtem, nem három volt, csak kettő, mert az egyiket már meggyújtottam, csak a parkban visszatettem a skatulyába, hogy ne kelljen vele elsétálnom a legközelebbi kukáig.

A vámos megnézi, hogy az útlevél autentikus-e, lapozgatja, majd azt kérdezi:
– Miért utazik Isztambulba?
– Egy kiállításra – válaszol Karel.
– Hm. Egészségi biztosítása?
– Nincsen.
– Mennyi valuta van magánál?
– Semennyi, saját pénzemből vettem meg a repülőjegyet, amit azonnal visszatérítenek, mihelyt Isztambulba érkezem.
– Egyáltalán, maga tisztában van az utazás feltételeivel? Nem engedhetem át, Isztambulból fordítanák vissza, ha nincs minden napra 30 eurója. Olvassa csak el – a vámos egy nyomtatványra mutat, amely üvegkalitkája falára van kiragasztva – minden kint töltött napra kell legyen magánál 30 euró, és természetesen az egészségi biztosítás. Nagyon sajnálom – teszi hozzá lehiggadva, de persze ez inkább azt jelenti, hogy részéről véget ért az interakció, jöhet a következő.

Nincs Karel után senki. Kora reggel van, a ljubjanai (iaşi-i) kis repülőtér kong az ürességtől.
– Nekem ma estére föltétlenül Isztambulba kell érnem.

Karel valamiféle végérvényesnek tűnő nyugalommal tekint színjátszó szemével a vámosra.
– Ott, a lépcső alatt köthet egészségi biztosítást – válaszolja magán is elámulva a vámos, és valóban, lehet biztosítást kötni, Karel talál a tárcájában némi helyi pénzt, tulajdonképpen meglepően olcsó az a biztosítás.

Karel újra visszasétál a vámoshoz, az beleüti a pecsétet az útlevélbe, felhívja Karel figyelmét, hogy máskor olvassa el az utazási szabályokat, mielőtt elindulna, az útlevelet még egy kicsit nem engedi ki a kezéből, aztán végre mégis.

– Köszönöm – mondja Karel, mintha kellemes utazást kívántak volna neki.

Karel megkeresi a kis gépen a helyét, éppen a szárny mellett van, előveszi a könyvét, kinyitja, aztán mégis inkább maga mellé teszi, az üres székre. Korán van, alig aludt az utóbbi napokban, hátradől, és lehunyja azt a színjátszó szemét. Nem jön álom rá. Kinéz, alattuk felhők. Vajon miért zavarja Sinišát az a szó, hogy installáció? A tegnap mondta, ment a rádió, ott hangzott el, nem figyelték, csak éppen úgy felejtettem, aztán elkezdtünk beszélgetni, Siniša mesélt, de erre a szóra fölkapta az amúgy is mindig magasra tartott fejét, és azt mondta: mire jó ez a szó, hogy installáció?

Most, hogy nekem sem jön álom a szememre, egyre mérgesebb vagyok magamra, miért is nem vásároltam egy doboz gyufát. Nem értem Karelt, Sinišát még kevésbé értem, fogalmam sincs, mire jó az installáció. Azt mesélte, hogy egy idő után a képek kezdtek lemászni a kiállítótermek faláról, és addig nyújtózkodtak, míg lett nekik annyi dimenziójuk, amennyi kell. Négy, mert nem akartak örökké élni.

Karel azóta gyűjtötte a meggyújtott gyufaszálakat, amióta meglátta Sinišát tüzet adni valakinek. Kint álltak egy épület előtt, beszélgettek, cigarettáztak, s amikor Tamara megkérdezte, kinek van tüze, Siniša a zsebébe nyúlt, és ég felé fordított arccal meggyújtott egy szál gyufát. Maga is hallhatta, hogy jónéhány öngyújtó megelőzte, de ott állt mozdulatlanul, a kis tűz már-már a körmére égett, de Karel időben elfújta.
Nincs az a határ, ahol valamilyen vámot ne kellene fizetni. Nem is a vám, hanem a rettenet, hogy milyen ismeretlen törvénynek kell megfelelni. Installáció: miért éppen ezzel a szóval van baja Sinišának. S nem azzal, hogy viszontlátásra! Akkor sokkal inkább a szervusz. Volt idő, amikor inkább csak mormogtam búcsúzáskor, hogy meglepetten halljam tőle: Viszontlátásra. Nyugodt, kedves hangján mondta, miközben felfelé tartott arccal bezárta utánam az ajtót. Hiába, legközelebb sem vitt rá a lélek, hogy viszontlátással köszönjek el tőle.

Servus humilissimus, ez az isztambuli kiállítás címe. Karel nem akart csalni, az installációban egyetlen szál olyan gyufa sem volt, amit csak azért gyújtott volna meg valaki, hogy kijöjjön az a földgömbre emlékeztető forma. Az égett felükkel kifelé fordított gyufaszálakból lettek a kontinensek, az óceánok fordítva, befelé voltak elégve.

 

 

 

Lackfi János

Házimozi

Kérdem én, ki jár ma már moziba,
Hogy akkora arcokat lásson, mint egy házfal,
Mint egy óriásplakát, hogy eltörpüljön
Mellettük, mint a lilliputiak Gulliver
Mellett vagy a brobdingnagiak mellett Gulliver,
Mind a két folytatást olvastam, sőt, az összes
Többit a kitalált országokkal, de az is lehet,
Hogy a mi országunk a kitalált, csak
Nem tudunk róla, ahogy a lilliputiak
És a brobdingnagiak, a minik és a hatalmasok
Sem tudták, hogy ki vannak találva,
Sőt, pontosan hogy azt hitték, az összes
Többi mindenség mind kitalációk,
Csak éppen pont ők valóságosak.
Különben nem akarlak kiábrándítani,
De a filmek is csupa kitaláció, mégis
Megkajálja mindenki, pontosan tudják,
Milyen márkájú alsónadrág van
A George Clooney-n és milyen arcvizet
Használ borotválkozáshoz, mégis elhiszik,
Hogy középkori lovag, hogy utazó hivatalnok,
Hogy sármos parkettáncos.
Mindenkinek saját gigászi házimozit
Követelünk, akkora George Clooneyt,
Mint egy ház és akkora Sandra Bullockot,
Mint egy tömbház, bújócskázni lehessen
Ki és be az orrlyukaikon meg a fehér csempe
Foguk közt, ugrándozva a nyelvükön,
Mint egy varacskos ugrálóházban,
És egyre beljebb merészkedve
Hallójáratuk szőrlabirintusában,
Hiszen ezek óriások, óriási dolog
A mozi, mi meg csupa apróságok,
Aprólékok a levesben, de mi adjuk
Össze a pénzt az óriásoknak
Mozijegyből meg DVD-ből,
Hogy legyen mit a levesbe aprítaniuk,
Hogy még sokáig magasodhassanak
Fölénk, még sokáig törpülhessünk
El mellettük.

Szeletelt ember

A szeletelt ember nagyon praktikus,
Egészen kicsi helyen elfér, ha szeleteit
Gondosan és gyűrődésmentesen
Egymásra hajtjuk.
Egy pontosan szeletnyi méretű polc
Például kiválóan alkalmasnak
Mondható tárolására.
A szeletelt ember mosható,
Porolható és szükség esetén
Szeleteiből hézagmentesen
Összeállítható.
A szeletelt ember rokonai sok tekintetben
A legó és a puzzle, de távoli atyafiságban
Áll a legyezőfélékkel is, segítségével
Különböző szeleket csaphatunk
Különféle személyeknek.
Asszonyszemélyek igencsak kedvelik,
Ha szeletelt emberrel csapjuk nekik
A szelet.
A szeletelt ember szabadon öltöztethető
Különféle szeletelt hacukákba,
Úgymint zsinóros-prémes mentébe, csizmába,
Továbbá egyszerű mezőgazdasági
Viseletbe, netán utcai ruhába, esetleg
Sportöltözetbe, vasár- és ünnepnapokon
Elegáns öltönyökbe.
A szeletelt ember látását szemüveg,
No meg a tágas szemhatár javítja,
Azok a végtelenbe nyúló barázdák,
Melyekről Petőfi is annyit énekelt
A maga romantikus egyszerűségében.
Ha önnek még nincs otthon szeletelt
Embere, most vegye meg
Három az egyben
Komplett csomagunkat.
Szeletelt ember – a jövő játékszere!

 

 

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.
lilazomanc lilazomanc 2014-08-07 11:25

Egy hasonló weboldal, mint a Műúté vagy a Tiszatájé sokat segítene az Alföld image megerősítésén.