Hát jó, a nagy igazságon kívül, miszerint úgyis mindig és mindenhol zene, rezgünk és rezegnek, napszag, fűszag, porszag, ha már fű, akkor Baker, a nyárra mit lehetne mást mondani, hogy alkonyattájt a gyomornak és a fülnek is jót tesz egy kis dobseprés és andalítás, amiben úgyis mindig és mindenhol a legfinomabb a halhatatlan Chet Baker, tőle ugyan minden klasszikus, de legyen egy annál is klasszikusabb:


Az a legnagyobb szerencse, hogy vannak olyan zenék, hogy át tudják fordítani a rossz napokat is, nekem például Beethoven D-dúr hegedűversenye is ilyen; a sok-sok felvételből ezt szeretem talán a legjobban: Itzhak Perlman hegedül, Daniel Barenboim vezényli a  Berlini Philharmonikusokat.
Semmi, de semmi nem számít.
És ez még csak nem is az első tétel.



Nem mondom azt, hogy marhaság az ilyen kérdés, még hogy kedvenc zene, nyolcévesen volt kedvenc zeném utoljára… áll (ül) a magyar író a közönségtalálkozón, és jön a harmadik kérdés: kik a példaképei… na de mégis, kit tekint mesterének….  mindig százzal több jó zene van… Mindegy, küldök egy kis Rajhastani songot Ghanésával és Majom-királlyal, azért, mert szeptemberben újfent szemtől szembe is megnézem őket…