hirdetés

Seres Lili Hanna: A szemmaszk

2018. február 4.

Időnként eszembe jut, hogy talán túl tágak a könnycsatornáim. Kibuggyan a könny, mint a pisi, amikor a húgyhólyag nem elég erős. És most mondhatnám, hogy vagy túl tág a kamra, a pitvar, kibuggyan az érzés. Én így érzek. Könnyen kibuggyan. – Seres Lili Hanna 2flekken.

hirdetés

Múltkor vettem a Rossmannban egy szemmaszkot. Türkiz színű, gumiborítású és a hűtőben kell tartani. Sírás után tökéletes. Megdöbbentő, hogy ez csak otthon jutott eszembe, holott, hogy is mondjam, folyton sírok. Nagyon gyakran, fogalmazzunk akkor így. És fogalmazzunk úgy is, hogy ezek szerint ráéreztem, mert a boltban csak az volt bennem, hogy hüm, ez tetszik, hüm, ez kell nekem. Na de tényleg tökéletes sírás után. Tíz percig rásimul a szememre, sokkal jobb utána. Kicsit olyan ez a simulás, mint amikor egy-egy szelet uborkát raksz a szemedre. Érzed, hogy szív. Valamit szív a szemedből. Ilyenkor is érzed, csak nem valami természetes anyag, hanem a gumi szív. Magába szívja a sírást. A sírás emlékét. Vagy hát a sírás következményeit. Gondolkodom. Elképzelem, hogy a szemmaszk transzcendens erővel lenyúl egészen az agyamig, és nem is a következményeket, inkább az előzményeket, az okokat szívja ki onnan.

Azt mondtam, tökéletes sírás után, de hozzá kell azért tennem, a bagolyszemen nem segít. Vagy talán kevésbé piros a puffadás, nem tudom, annyira nem tudtam tanulmányozni utána, alig bírtam kinyitni a szemem, ahogy a tükörbe néztem, bántotta a fény, meg biztos össze is húzta a maszk. Azt mindenesetre láttam, hogy a dagadt szem megmaradt. Elég gyakran kell látnom ezeket a dagadt szemeket, mondom, elég gyakran sírok. Időnként eszembe jut, hogy talán túl tágak a könnycsatornáim. Kibuggyan a könny, mint a pisi, amikor a húgyhólyag nem elég erős. És most mondhatnám, hogy vagy túl tág a kamra, a pitvar, kibuggyan az érzés. Én így érzek. Könnyen kibuggyan. A boldogsággal is hasonlóképp vagyok: repesek, őszintén, felhőtlenül, de nem annyira maradandóan. Érthető-e ez. Én értem-e. Nem a dolgok lecsapása-e egyszerűen szélsőségesnek neveznem magam. És helyes volt-e, amikor azt írtam, nem annyira maradandóan, és kell-e megint azon gondolkodnom, hogy a folyamatos jól-létet, életörömöt szakítják-e meg a rosszullétek, vagy fordítva. Tudok-e nem ezen gondolkodni.

Jó vétel volt a szemmaszk. A csomagolásra ráírták, hogy tíz percig tartsd rajta, rémlik még az is, hogy valami volt előtte, maximum? Minimum? Nem tudom, káros lenne-e benne aludni. Biztos nem, mert szép lassan fölmelegszik, nem hűtené ki az agyam. (Már megint az agyam. És akkor még a kamrákról hadoválok, hogy van ez.) Nem tudom, eltüntetné-e a bagolyszemeket egy egész éjjelen át viselt szemmaszk.

Dereng, hogy teafiltert is hasznos a szemre rakni nyugtatásképp. Talán kamillát. Leforrázod, hagyod kicsit kihűlni, aztán uzsgyi, nyugtasd a sírós szemeid. Mi ehhez a finom autentikussághoz képest az én bárgyú türkiz gumimaszkom. Modern, városi ember érzelmi viharainak pöttyös mintájú csillapítója. Ja, mert azt még nem mondtam, hogy mintás is! Az ember, ha nem is szomorú, legjobb esetben elgyötört, fáradt, amikor kiveszi a maszkot a hűtőből, gondolták, a türkizen kívül legyen még valami, ami egy csöppet felvidítja. Vagy nem tudom. Könnyebb eladni, mint egy unalmas szürke tárgyat.

*

Eddig jutottam pár napja. Most azon gondolkodom: a sírás jutalma. Meg azon: felhúzod a varázsszemüveget, és egy másik, virtuális életbe cseppenhetsz, mint ezekben a (utána nézek a szónak) VR-szemüvegeben. Virtual reality. Nézhetem tíz percig, lassan lefagyó szemekkel a belső valóságshowmat. Nem nézem. Megnyugszom, a végére majdnem elalszom. Jeges relax. A modern, városi ember instant relaxációja. Lenyúl az agyamba, transzcendens, és lekattintja a kikapcsoló gombot. Aztán szól az ébresztő a mobilon, folyik tovább az élet (aztán később újra a könnyek, kihagyhatatlan), a maszk bent hűsöl a konyhában, a hűtő ajtajában. Türelmesen vár.

Seres Lili Hanna

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.