hirdetés

Seres Lili Hanna: Napközis írótáborunk

2018. június 10.

olyan ez a Könyvhét-Margó, mint egy napközis írótábor, ezt már biztos elsütötte valaki, nappal kimész, éjjel hazajössz, aztán újra, újra és újra, míg véget nem ér, amit egyelőre nem tudsz és nagyon nem is akarsz elképzelni – Seres Lili Hanna hangulatjelentése a 89. Ünnepi Könyvhét harmadik napjáról.

hirdetés

Ráérős Kavafisz-olvasással indítom a szombatot, reggel kilenc, nem bírok felkelni. Vagy mi lenne, ha visszafelé mennénk. Sétálok a Múzeum cukrászdából az éjszakai busz felé, fél kettő. A PIM fröccsbuszából kiszűrődő utolsó swing(?)feldolgozás megy a fejemben. A Google mostanában valamiért engem potenciálisan érdekelhető hírekről értesít a mobilomon, Fleetwood Mac guitarist Danny Kirwan dead at 68. Ha nálam lenne a fülhallgatóm, lehet, hogy meghallgatnám a The Chaint.

A Múzeum cuki előtt a KK-val próbálkozunk, előtte a Csendessel, de hát szombat este van, be kell zárni éjfélkor (éjfél van egyáltalán?). Éjfélig(?) maxoltuk ki a PIM-et is, többek közt Pad Thai-PIM kombinációval, ami nem jött be, se a tésztát, se a Horváth Benjivel való beszélgetést nem tudtuk teljes mértékben kiélvezni, sajnos nagyon rossz vacsoraidőzítés volt ez. Na, meddig megy ez. Már a Keletinél járok, háttal ülök, ami kicsit idegesítő, de lusta vagyok áthuppanni a szemközti székre, így, hogy oldalról be vagyok zárva.

Picit csalok, ez az előző este, vagyis éjszaka, szóval már szombat, az én jelentenivaló napom!

Krusovszky-bemutató: hogy miért egy termet kapott csak, azt nem tudjuk, talán hogy látványosabb legyen a nagy érdeklődés. Az első olyan bemutató, amit úgy hallgatok, hogy már olvastam a könyvet, az önkéntelen bólogatásaim számán ez észlelhető is talán. Szilágyi Zsófia nagyon jókat kérdez, Dénes meg izgalmas (műhely)válaszokat ad, a történetek összefűzéséről, a roncsolt kézirat dramaturgiájáról, a 30-as generáció és a vidék megszokott ábrázolásának elkerüléséről, a figyelmetlenség és a megkérdőjelezhető minőségű, irányú figyelem motívumairól, és a lelkileg megterhelő témákról (légzésbénult gyerekek, '56-os pogrom) beszélgetnek, én meg élem újra a regényt, nemsokára el is olvasom újra, megéri.

Mi is volt előtte... Miért is találtam ezt ki... Hol járunk, mennyi időm van még pötyögni.

Igen-igen, Mán-Várhegyi Réka, „a kortárs magyar irodalom egyik legjobb novella- és fejezetbefejezője". Bár a Mágneshegy az első tervekkel ellentétben végül nem szkinhed közegben játszódik, én akkor is alig várom, hogy olvassam. Szóval meghozni nem kellett a kedvem, már megvolt, de az alig várom-érzést erősíteni tudták Turi Tímeával, és itt, a második sorból dokumentálni is tudom a hangulatot:

Udvar, Veiszer Alinda-Ott Anna páros, a Mágneshegy miatt nem tudom végighallgatni, de biztos vagyok benne, hogy a beszélgetés egyik fénypontját jelentő történetet elkaptam: Alinda január 1-jén szétválasztott egy késelőt és leendő áldozatát, mondván, fiúk, ne így kezdjük már az évet; a késes elkezdte magyarázni, miért olyan nagyon feldúlt, a másik meg okosan elfutott.

*

Ezen a ponton kellett leszállnom a buszról, pedig egész gyorsan eszembe jutott, hogy Alindáék előtt az eléggé szerethető Libri-díjasoké volt a színpad. (Most már vasárnap délelőtt, tíz óra, Fleetwood Mac, a tegnapi swing(?)feldolgozás rég elszállt.) Valuska Laci kérdezi Tompa Andreát és Bödőcs Tibort, akik nem csak magukról, de a másikról is beszélnek, Tompa színházértőként elemzi Bödőcs egy-egy videóját, Bödőcs meg irodalomértőként szól bele, vet fel prózapoétikai dilemmákat, jó nézni ezt az egymás területére át-átsétálgatást. „A tíz legjobb Proust-összecsukó ember versenye" (BT), „szólistám van, de a mondatokat úgy szeretem, ha belém költöznek" (TA), „hogyan húzott egy barokk költő?" (BT), „az 50-es évek újságjai segítségével próbálni megérteni a kort olyan, mintha a mostani életünket az m1 alapján próbálnánk rekonstruálni" (TA), „ezért írtam ezt a könyvet, mert ehhez jókat kellett olvasni" (BT), „megmagyarázhatatlan izgalom, szerintem ez az ihlet" (TA). Ilyesmik hangzanak el, meg az, hogy „Kiadják Pilinszkyt hosszan, Tolsztojt röviden.", ez a Bödőcs-felolvasásból, a Tompa-felolvasásról meg csak annyit, hogy hidegrázósan dermesztő és csodálatos.

Nem a beszélgetés legelejére érünk egyébként, valahol ott kapcsolódunk be, ahol elhangzik Tompa Andreától a fönt nem idézett, csodás „47 éve nem beszéltem ilyen sokat, mint most a Libri-díj óta"-mondat. A Vörösmartyról sétálunk át a PIM-be, a karomban addig tartom a tíz frissen vásárolt/kapott könyvet, amíg ki nem zuhan egy részük, sietni akartam, meg persze jóérzés is látva érezni, ahogy lehúz a súly, pedig hoztam egy üres hátizsákot. És benne (még a tíz könyv előtt) az Akik már nem leszünk sosem mellett véletlenül egy Takács Zsuzsa-könyvet is, a Mán-Várhegyi Réka kötete helyett, úgyhogy egyiket sem tudom dedikáltatni ma (T.Zs. holnap lesz, a 10 könyv egyike, az egyik legjobban várt könyv A Vak Remény).

Zúdulgat a tömeg a Vörösmartyn, én nagyvonalúan térkép nélkül akarok körbesétálni, ez meg is történik, többször is, csak hát egy-két kiadót nem találunk a tervezettekből, és mivel kevés időnk van (későn kelés, lassú tanulás, későn indulás), inkább céltudatosra váltunk. Bolyonganék még, de majd holnap, vagyis ma, vasárnap folytatom, fülledt kánikula és esőveszélyes idő közt imbolyogva a tömegben, igen, ez a kábult időjárás is biztosan csak azért van, hogy még erősebb legyen a másik, elvarázsolt világba csöppenés érzete.

Későn indulunk, előtte Horváth Györgyi Utazó elméletek című könyvét olvasom az erkélyen, egész friss vagyok ahhoz képest, hogy nem tudom, hányadik napja éjszakázom, töretlenül rombolgatom a szervezetem, olyan ez a Könyvhét-Margó, mint egy napközis írótábor, ezt már biztos elsütötte valaki, nappal kimész, éjjel hazajössz, aztán újra, újra és újra, míg véget nem ér, amit egyelőre nem tudsz és nagyon nem is akarsz elképzelni. Azért azt itt is írjuk le, hogy a világ egyik legjobb ötlete, hogy évente kétszer van Margó Feszt. Kitartóan várom az első őszi Könyvhetet. Ráérősen olvasgatom Kavafiszt, még nincs bennem az a fenyegető melankólia, ami ma, vasárnap reggel, később és álmosabban ébredve, az a tábormelankólia, hogy ne-ne, mindjárt vége. Próbálok inkább arra koncentrálni, hogy még van egy (Margó), illetve kettő (Könyvhét) nap, aztán lehet a KönyvhétMargó-világból átcsúszni a könyvekébe. Igen, ez a legjobb vigasz.

Seres Lili Hanna

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.