hirdetés

Simon Márton: A lényeg úgyis maga a futás

2015. január 20.

A vers fokozottan rétegműfaj, nem is nagyon alkalmas egy csomó dologra – és ezért hála Istennek, mert ettől az, ami. A slam ezzel szemben egy széles közönség jóval közérthetőbb, direkt megszólítására törekszik, logikusan látványosabb eredményekre jutva. – Író-olvasó találkozó című sorozatunk záródarabját olvashatják. Az olvasók kérdéseire Simon Márton válaszol.

hirdetés

Sándor Kati: Merre vezet út a végletekig redukált Polaroidok után? Egyáltalán: mit jelent az ön számára a letisztultság fogalma a költészetben?

Hát, a Polaroidok formailag egyfelől tényleg a kihagyásokra, elhallgatásokra – vagy néha inkább: jelzésszerű utalásokra – épülve íródott, másfelől viszont épp emiatt az elemek közötti, vélt vagy valós kohézió „szakítószilárdságáról” is rengeteget tanultam belőle. Vagyis sokat változott, hogy milyen sort merek/akarok/tudok leírni milyen sor után és milyen logika alapján. Van ennek a töredezettségnek egy sajátos ritmusa is, az is a fejemben maradt. Még én sem tudom pontosan, mi a következő lépés, bár alakul egy erős elképzelés. Ennyit tudok pillanatnyilag felmutatni.
A letisztultságról sajnos fogalmam sincs. Oravecz Imre, Pilinszky János, Macuó Basó. Ők letisztultak. (Én szerintem nem vagyok – bár nem tudom, ez része-e a kérdésnek.) Talán ennyi.

Sólyom Mónika: Honnan a japán nyelv és kultúra iránti vonzalom? Mit tud a japán kultúra, amit az európai nem, és amivel Európában lehet is mit kezdeni? Járt már Japánban?

Nem, sajnos még nem jártam Japánban, de remélem, fogok.
A japán kultúra a miénktől radikálisan eltérő gyökereiből kiindulva többnyire a miénktől radikálisan eltérő eredményekre jut, hozzám pedig ezek a „gyökerek” és ezek az „eredmények” valamiért egyaránt közel állnak, ez ennyire fantáziátlanul egyszerű. Viszont egy percig sem szeretném azt a benyomást kelteni, hogy én „tudom, mit tud, vagy nem tud” akár a „zsidó-keresztény”, akár bármelyik kelet-ázsiai kultúra, ráadásul amúgy sem hiszek ezek rangsorolhatóságában, sem semmi hasonlóban. Egyelőre még az ezzel kapcsolatos benyomásaim is tükör által homályosak, a személyes szimpátiám egyik vagy másik részlet felé pedig nevetségesen szubjektív.
Ha annyira bátor, nyers és leheletfinom tudnék lenni, mint azok a japán művészek, akikért rajongok, és akiktől igyekszem minél többet tanulni, akkor már „kezdtem volna valamit” az egésszel.

Sólyom Mónika: A japán nyelvismeret befolyásolja versíráskor?

Igen, bár ritkán és kis részben, ha ezen a japán nyelv grammatikájának, szókincsének stb. egy bizonyos szintű ismeretét értjük.

Józsa Antal: Szokott-e jegyzetelni ötleteket, és hova - telefonba? A Polaroidok egy része például ilyen jegyzetekből született vajon?

Folyamatosan jegyzetelek, az esetek 99%-ában az iPodomba, amiből alkalmanként felolvasni is szoktam.
A Polaroidok készülésekor is működött ez, természetesen, bár egy idő után valamiért elkezdtem ahhoz ragaszkodni, hogy csak olyasmit írjak le, ami ott és akkor jut eszembe, a gép előtt – ezeken persze később sokat melóztam még, de így a pillanatnyiságot is sikerült egy kicsit belevenni, ami valamiért fontosnak tűnt.

Hegedűs Anna: Különválasztható az életében a slam és a “hagyományos költészet”?

Nem, semmiképp, de nem is látom okát, hogy különválasszam őket. Olyan ez, mintha egyszerre próbálnék rövid- és hosszútávfutó lenni: a lényeg úgyis maga a futás. :)

Halmai Rita: Az írás önmaga felfedezése, aminek a végén meglepő eredményekre is juthat, vagy csak akkor ír, ha már letisztult önben egy gondolat?

Bárcsak azt mondhatnám, hogy az írás önmagam felfedezése – igaz, ez nem hangzana túl trendin, viszont nekem jót tenne. De minden viccet félretéve: azt hiszem, általában a konklúziókat szoktam megírni.

Tóth Gábor: Hogy dolgozta fel, hogy a slamnek köszönhetően, annak hatására kezdett nagyon sokakat érdekelni, hogy milyen költő is valójában?

Szerintem ez elég természetes „ügymenet” volt a maga módján. A vers fokozottan rétegműfaj, nem is nagyon alkalmas egy csomó dologra – és ezért hála Istennek, mert ettől az, ami. A slam ezzel szemben egy széles közönség jóval közérthetőbb, direkt megszólítására törekszik, logikusan látványosabb eredményekre jutva. A legpontosabb, ha azt mondom, szerencsésnek érzem magam, hogy a slamjeimtől drasztikusan eltérő verseimet is elkezdték szélesebb körben olvasni, ez ugyanis azért egy percig sem volt evidens. A legelső kötetbemutatónkon (Srácok a Nyugati térről, Corvin tető, 2013. április 11.) úgy mentem fel a színpadra, hogy lehet, hogy mindjárt frankón ledobálnak onnan, mert épp azzal készülök előállni, hogy „Tej”. Életem leghosszabb percei voltak. Nem vicc.

Kovács Patrik: Változtatott-e a személyiségén, hogy a verseivel olyan népszerűséget ért el, hogy kamaszlányok tetoválják magukra a verssorait, ereklyeként őrzik a verseskötetét, és szerelmesen rajonganak önért?

Nem.

Kovács Patrik: Ez a fajta népszerűség az utóbbi években, évtizedekben szinte teljesen eltűnt a kortárs magyar irodalomból. Mi kellett ehhez a sikerhez - jó kiadói és szerzői promóció, rengeteg szereplés?

Elnézést, nem tudtam kihagyni. 
Ha lehetek őszinte, ötletem sincs. (Meg szerintem nem is egészen tűnt el, de az más kérdés.) A Libri nélkül az egészből nem lett volna semmi, nyilván. A slam nélkül az egészből nem lett volna semmi, nyilván. A barátaim nélkül, a Facebook nélkül, a mániáim nélkül, a beteges mázlim nélkül stb., szóval ezek nélkül az egészből nem lett volna semmi. Nyilván. És estig folytathatnám, és mind igaz lenne. Persze egy picit szeretném azt is hinni, hogy talán nem mindenestül sz*r, amit csinálok, mert elég sokat melóztam vele. De ez nyilván nem volna magyarázat.
Tudnék erre a kettőre (az előzőre meg erre) nagyon hosszan is válaszolni, de akármit próbáltam ide, leírva mind ostobaságnak tűnik – és tkp. lehet, hogy tényleg az. Két dolog maradt:
1. A valós helyzet a láthatónál egy jottányival azért bonyolultabb.
2. A közönségsiker sosem volt fokmérője semmi fontosnak, nem is gondoltam ezt én sem egy percig se – szóval attól, hogy valamit sokan szeretnek, még lehet jó.

Berniczky Dániel: A slamet jellemzi az aktuális mondandó, a közéleti-közérzületi és kritikai tartalom, a helyi értékű utalások, a közvetlen, lemérhető hatás és az azonnali visszajelzés. Van jövője ön szerint a slamnek, és ha igen, merre lenne az? El tudna képzelni egy japán-magyar slamestet, ahol - tegyük fel, nyelvtudás mellett - a két fél értené is egymás életét, problémáit?

A slam jövője, amennyire én látom, két tényezőn múlik.
Az egyik a demokratikus alapok megőrzése, vagyis a nyitott klub folyamatos fenntartása: szabad mikrofon bárkinek, akinek van 3 percnyi mondandója, minden szűrő vagy okoskodás nélkül. A másik a minőség javítására való folyamatos törekvés, minden szinten. A szövegeket minimum jól ismerve, ha lehet, inkább fejből mondva, kidolgozva, nem 3 szóviccel, hanem egy 3 perces, jól kitalált, kompakt, kész produkcióval kellene kiállni a színpadra minden egyes alkalommal... Legalábbis annak a rétegnek, amely az OB döntője körül sündörög minimum. A baj az, hogy ezt én is csak az esetek bizonyos százalékában tudom megtenni, de az talán látható, hogy egy ideje kimondottan törekszem rá.
A japán slamről, ha van egyáltalán, nem sokat tudok. (Ha valaki igen, írjon rám, légyszi.) Kerestem már sokszor, legközelebb talán ezzel jutottam hozzá.)

Máté Andrea: Mikor dőlt el, hogy verseket ír, és nem prózát? Alkati vonzalom ez, vagy életkori sajátosság?

Kamasz koromban, de az már elmúlt, szóval inkább alkati, gondolom. Igaziból annyi az egész, hogy arra már láttam esélyt, hogy írjak, úgymond, egy „jó” verset, de arra, hogy „jó” prózát, még soha.

Máté Andrea: Mi az, amiről tudja, hogy egyszer mindenképp meg kell írnia, és mi az, amiről soha nem akarna írni?

A család kemény dió.

Halmai Rita: Hogy áll a tabukkal?

Nem biztos, de valószínűleg mindennek megvan a maga helye és ideje, amikor lehet vagy kell valahogy beszélni róla. Maximum sosem találjuk meg egyiket vagy másikat.

Halmai Rita: Kire vagy mire gondol írás közben?

Mindenre, amire nem szabadna.

András Levente: Mi készül épp, mit várhatunk (könyv, film, slam stb.) legközelebb öntől?

Február 3-án lesz a Toldi Moziban Lichter Péter, a Polaroidokból készült kísérleti rövidfilmjének a bemutatója, eköré szervezünk egy remélhetőleg elég jó estét éppen.
A továbbiakra nézvést: alakul egy új projekt, ami talán most nyár elejére lesz kész, erről majd akkor. Közben eszembe jutott valami a Polaroidok második szülinapjára is, ha meg tudom csinálni, érdekes lehet. Meg szervezünk néhány nagyon komoly estét a tavaszi félévre, azok egy részében benne leszek (ezt a Whitman fiúk Facebook-oldaláról lehet majd többnyire megtudni).
Egyébként pedig van bő 20 oldalnyi vázlatom és jegyzetem új versekhez. Meglátjuk, ezúttal mire jutunk.

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.