hirdetés

Tóth Kinga: Síppal-dobbal

2018. október 3.

A japán művész náci relikviákat próbál a főtéren sétálgató emberektől begyűjteni. „Megvan még a (náci) nagypapa náci kalapja a padláson? El tudná hozni nekem? Gyűjtöm őket."– Új sorozatunkban Tóth Kinga HuBook.de felkérésére írt városírói jelentéseit olvashatják magyarul a Literán Grazból.

hirdetés

30 aztán meg 6 fok, zoknit kell vennem, este láttam a kirakatban arany és ezüst zoknikat, nem akarok még bakancsot meg sportcipőt venni, a szandállal fogom hordani kész, ilyen nincs, hogy tegnap még nyár volt, most meg „még Ausztria egyes részein is találkozhatunk reggelre faggyal". A szandál zoknival lázadás, sosem próbáltam, de a hegyről ez az egyik legjobb nem csúszós cipőm, megadom a divatos utcának, ami jár neki, a Laibach meg nekünk. Nem ez a legjobb átkötés, de a lázadás jár a fejemben, amire a Stájer ősz (Steireischer Herbst) gyakorlatilag szinte az összes programját ráfűzte.

Van igazi írólakásom, de a régi nomád üzemmód persze nem teljesen enged, két nap Berlin, két nap Prága, performansz itt, workshop és oktatás ott, természetesen a Laibach-koncert alatt. Egy színes rácsos kockarendszer a naptáram, a szeptember lila és rózsaszínnel karikázom, amikor úton vagyok, a karika alá írom azt a programot, amit Grazban néznék meg, ha nem lennék valahol. Az egyik a Laibach, a Laibach, amit nagyon régóta szeretek, akinek a Whistleblowerje a mi Fehér tenyérünk, a tornaóránk, a gyerekkorunk. Azt írják a cikkek, az idei stájer ősz egyik főmottója, hogy keleti művészekkel tiltakoznak a nyugati fasizmus ellen. Az új programigazgató is egy Oroszországból származó hölgy, aki rendhagyó akcióknak ad teret a városban.

Videón nézem meg, ahogy a japán művész náci relikviákat próbál a főtéren sétálgató emberektől begyűjteni. „Megvan még a (náci) nagypapa náci kalapja a padláson? El tudná hozni nekem? Gyűjtöm őket." Idén mutatták be Berlinben a Waldheim keringője c. filmet is, amelyben hasonló feldolgozatlan eseményeket feszeget a rendező. Valóban leszámoltunk a múlttal? Mennyire „ragadós" a nagypapa őszi kalapja? Leszünk-e áldozatból együttműködők, aztán meg elengedők, lehet-e új lapot kezdeni, hogy lehet emberségesnek maradni?

Esther Dischereittel Berlinben ugyanekkor mi is hasonló kérdéseket teszünk fel, a Virágok Othellónak (Blumen für Othello) című könyve az NSU által elkövetett törökök ellen irányuló merényleteket, gyilkosságokat foglalja össze, dokumentumok, bírósági jegyzékek, interjúk és vers. Angolul-németül tavaly Denverben, most először németül-magyarul kapcsolódunk mi is a grazi lázadáshoz. Lekésem Vera Hageman utcai performanszát, lekésem a Buharov testvérek filmbemutatóját, összeírtam egy jegyzetlapot azzal, amiket lekések, itt vagyok már, de lekésem Andreas Unterweger gitáros kötetbemutatóját, mert szomszédommal, Ammar T Khadourral elmegyünk Jézus-nézőbe és elkeveredünk és minden elcsúszik. A folyóparton sétálunk, friss a levegő, ezzel kihagyhatom az aznapi muszájtornát, és Ammar azt mondja, tud még egy hegyet itt, nemcsak nekünk van. A szandálom megcsúszik a köveken, kiváló a terepruha, de szerencsére megmentenek, így egyelőre nem esek bele a Murába (még).

A Jézus-hegy (nem ez a neve, hanem Grazer Kalvarienberg) olyan, mint egy Golgota, először egy kápolnában halottsirató csoportjelenet, majd végig a hegy tetejéig kacskaringós kőlépcső fel a három Jézusig. Persze csak az egyik a Megváltó, a két lator viszont ugyanolyan Jézus-arccal mered ránk, Ammar kérdezi, hogyan is volt itt a történet, mire próbálom angolul summázni, hát tudod, az egyik megbánja bűneit, ő mehet upstairs, a másik, aki nem, ő downstairs. Középen az aranyba öntött Jézus, vele mered a súlyos a városra, miközben mi épp a vallások közti párhuzamokat keresgéljük. Ilyen vallástörténeti hegymászó túrákat kellene szervezni, ahol valami köztes nyelven kézzel-lábbal lehetne megírni egy közös sztorit, nekem a együtt örülés mint vallásprogram lenne a legkedvesebb, azt hiszem.

Szerencsére nem vagyok egyedül a leutopisztikusozott gondolatokkal, a prágai SHAPE zeneprogram után esek be a graziba, a hó végi elmaradhatatlan hétfői Grazer Impro Klubba, a mai vendég Manu Mayr. Játszunk, Patrick Wurzwaldner a főnök, és az a szabály, hogy ha a hátadra csap, akkor mész a színpadra, így az összeszokott csapatok mellett spontán formációk is alakulnak, január végén együtt énekelhettem már Graz népével, most csak hallgatónak jönnék, de a nagy tenyér landol az én hátamon is, így együtt nyithatok Patrickkal (dob) és Manuval (torzított gitár). Jobbnál jobb szettek következnek, hangszerek, objektek, jazz, noise, hihetetlen izgalmas és vicces vokálok oldják fel ezt a sok-sok kérdéssel és nagypapa-kalapokkal tele hetet.

Az egyik női énekes most furulyával jön, finoman sípol, megengedőbben, nyugodtan figyelve a többiekre, ennél jobban nem is zárulhatna az etap, a marsírozó sípok, a harcias zoknik és a sok-sok lázadás után ez a finom, több hangon szóló, mormoló, kántáló furulya itt a Forum pincében.

(Németül is megjelenik Zádor Éva fordításában: HunBook.de)

Grazer Kalvarienberg

Tóth Kinga

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.