Litera: Mióta van itt Sirály?

Szalay Szabó István, a Sirály tulajdonosa: 2006. október 5-e óta. Nézegettem már egy ideje ezt az épületet, s egyszer, amikor francia barátommal sétálgattam errefelé, mutattam neki, hogy itt lesz egy olyan hely, ahol újra kezdem, amit mindig is szerettem csinálni. Mire ő azt mondta, hogy ez sirály!

Tud magyarul?

Nem nagyon, de akkoriban ment ez a szleng a nagyon jóra, hogy sirály – a királyból, ugye –, és ráadásul itt vagyunk a Király utcában… Ehhez még jön azért, hogy én negyven fölött vagyok, és nekem, aki benne vagyok a színházas világban, a Csehov Sirálya azt az örök vágyat is jelenti, hogy saját színházam legyen.

Miért olyan fontos neked a színház?

Engem nagyon foglalkoztat, inkább: izgat abban a pillanatukban megragadni az új és új generációkat, a mindig új fiatalokat, amikor elkezdik megfogalmazni magukat. Nagyon szeretem a kortársaim színházait, irodalmát, de különösen azt, amikor egy új társaság jön.

Ezek nagyjából a húszévesek.

A húsz-harminc évesek, igen, ebben a korukban artikulálódnak. Amióta élek, mindig voltak ilyen helyek. Az FMK, a Tilos az á vagy 1992 és ’96 között a Szerb utcai Egyetemi Színpadom, ahol olyan emberekkel voltam körülvéve, akik azóta meghatározói a mai kulturális életünknek.

Kik például?

Ott jelent meg először Lajkó Félix, mi vettük neki az első rendes hegedűjét. Szabadkán ismertem meg, egy iskolai versenyen citerázott. De az irodalmi lapok közül ott tartotta első estjeit a Nappali Ház, a Törökfürdő, az ottani színházi csoport tagja volt Kovács Eszter, aki most Ónodi Eszter néven a Katona vezető színésznője, a Pesti Est is nálunk indult, úgy, hogy egy A4-es papírt lemásoltunk ezer példányban. Ültek a Melisék egy asztalnál, ők találták ki. Ez így van itt is egyébként: körülnézek, és azt látom, hogy összedugják a fejüket fiatal emberek, valamin dolgoznak, nem mindig tudom, kik ők meg mit csinálnak, de látszik, hogy valami ügyben vannak éppen. Nem kávézni vagy bulizni jönnek, amúgy is elég korán bezárunk, már éjfélkor. Tehát nagy, berúgós bulik itt nincsenek, ahhoz átmegyünk máshova. A Sirály nem arra van.

Azt hogyan éred el, hogy olyan szellemiség alakuljon itt ki, amilyet szeretnél? Mit kell ahhoz csinálni?

Nem zavarunk el senkit, aki egy kávé mellett ül egész délelőtt. Olyan, mintha egy napközi lenne, és ezt leveszik az emberek. Kiemelten közhasznú társaság vagyunk, tehát nem szorít bennünket  a profit kényszere. Én nem akarok hazavinni ebből egy BMW-t. A családom szeretné persze, ha kicsit komolyabban venném az üzleti részét, de én azt élvezem, hogy ez egy közösségi hely. Ez egy színház, azt gondolom róla. Egy olyan színház, ahol előadás előtt el lehet tölteni egy-két órát, utána meg nem kell rohanni a ruhatárba. De nemcsak színház van itt, hanem kiállítások, irodalmi estek, vetítések, zenei programok is. Az utóbbi időben egyébként egyre gyakrabban tűnnek fel velem egykorúak és külföldiek is. Benne vagyunk egy spanyol idegenforgalmi kiadványban és számos nyugat-európai internetes utazási kalauzban, mint ajánlott hely.

Nyáron is érdemes nyitva tartani?

Nem, de azért nem állunk le. Színházi műhelymunkát szervezünk Bánkon, a tó mellett, egy üresen álló szállodában. Ott készítjük elő az őszi előadásainkat, és részt veszünk a három napos bánki színházi fesztiválon augusztus 6-7-8-án.

A programokat ki állítja össze?

Felosztottuk egymás között. Én foglalkozom a színházzal, és a bábelőadásokkal. Tavaly két produkciónkat beválogatták a POSZT-ra is, tehát számon vagyunk tartva. Az idén teltházakkal játszottuk Kárpáti Péter Surprise party-ját, amit előbb egy titkos lakásban próbáltak az Astoriánál, ahova előre be kellett jelentkezniük a nézőknek. Úgy hallom, ez is szerepel majd Pécsett meg a miskolci független színházi napokon is. Indul egy írói műhelyünk is abban a bizonyos lakásban, Kárpáti Péter tartja, és szerencsés esetben az lesz az eredménye, hogy készül egy színházi szöveg, amiből pedig itt egy előadás. A Sirály arra való, hogy ki lehessen próbálni dolgokat. Most például Láng Annamária gondolkodik egy előadáson, ami lehet, hogy ebben az évben már nem valósul meg, de kivárjuk. Mi nem nagy költségvetéssel dolgozunk, akár azt is megengedhetjük magunknak, hogy olykor valami ne sikerüljön. A zenével is hasonló a helyzet, azt is jelentősen meghatározza az adott tér. Egyrészt tekintettel kell lennünk arra, hogy itt lakóházak vannak, leginkább akusztikus jazz-estjeink vannak. Rögzítjük is ezeket, most adunk ki egy CD-t a tavalyi koncertek anyagából. Az sem üzleti vállalkozás, anyagköltségen fogjuk árusítani. Kapok  olykor ajánlatokat, hogy vegyünk részt nagyobb vállalkozásokban, de nem vágyom rá, én ezt szeretném ilyennek megtartani. Engem a személyessége érdekel, a programjainkkal való napi szintű gondoskodás. Így történhetnek meg olyan csodák, hogy amikor a Nyári Zsidó Fesztiválon a Sportarénában játszott Frank London, iszonyatos pénzért, és meghívtuk, hogy ha van kedve, a koncert után látogasson meg minket, szívesen látjuk, eljött a fél zenekarával, meg a trombitájával, és egyszer csak kedve támadt játszani. Olyan fergeteges műsort nyomtak le, hogy azt nem lehet elfelejteni. Csak úgy, ingyen.

Hát, köszönöm a kávét…

Várjál, a legfontosabbat majdnem elfelejtettem. Mivel egyre több jó könyv kerül az utcára, a konténerek mellé lomtalanításkor, megpróbálunk egy kölcsönkönyvtárat működtetni "Első Magyar Cserekönyvtár" néven a Hátsó Szoba nevű terünkben. Adományokból összegyűjtünk könyveket, könyvtárakat és ezeket jelképes áron vagy három cserekönyvvel lehet majd megvenni.