Arról, hogy Trója milyen szerepet tölt be az európai kultúrkörben, és milyen jelentéshálót von magával bármikor, amikor kiejtik a város nevét, órákig lehetne vitatkozni. Trója jelentése mindenképpen metaforikus, egyszerre jelent valamit, amit elpusztítottak, valami nagyot és klasszikusat, mely még egy - a hódító akhájok - által megrendelt Eposzban is nyilvánvaló. Szembe kell néznünk a ténnyel, hogy a homéroszi eposz, amely meghatározza európai kultúrkörünket, úgy ábrázolja Tróját, mintha nem is lenne teljesen jogos az akhájok eszeveszett haragja, melynek a csúcspontja, hogy Hektor kisfiát Asztüanakszot az istenek nevében nekivágják a falnak.

Erkölcsi fölénye van a védekezőknek, akik tudják, hogy el fognak bukni, mégis maradnak. Mert végül is mit véd Hektor Trójában? A családját, a városát, a nőjét és a kultúráját. Mindent, ami fontos. Kivel szemben védi azt? Egy felszarvazott férj és egy dühöngő hadvezér csapataival szemben.

Ha Tróját invokáljuk, akkor az pusztán annyit jelent, hogy olyan értékeket védeni, melyekről tudjuk, hogy pusztulásra, elmúlásra vannak ítélve. Ez Kántor központi koncepciója, minden egyes dolog az életében egy-egy variáció Trójára, amit vagy meg kell védeni, vagy be kell venni. Persze közben előttünk lebeg, hogy bármelyik opciót is válasszuk, a görög mitológia szerint Trója mindenképpen elveszik.

A verseskötetben huszonhét vers található, négy római számmal jelölt ciklusban. A kötet nyitóverse a legerősebb (Az iskola), Kántor megadja az alaphangot, minden eltűnik, múlik. Nem használ harsány vagy manapság divatos képzavarba hajló költői képeket, egyszerű és tiszta szöveg ez, ami éppen ezáltal válik igen erőteljessé:

Halljátok ti is berreg a csengő!
Milyen óra is jön most? Mi a lecke?
Rohanok a kórházba anyámhoz
fel a második emeletre.

Rohanok keresztül a városon,
feltúrt, bedugult utakon, ködön át.
Hogy vagy? Mit álmodtál anya?
„Láttam a mamát, a papát.”

„Egy kis széken ültem a zongora mellett,
és ott ült a papa is velem.
Holnap elkezdődik az iskola, mondta.
És ültünk és fogta a kezem.”

A nyitóvers ereje magával ragadja az olvasót, viszi befelé Kántor logikájába. A kötet második költeménye a Kántortól már megszokott játékosság jegyében telik, szinte gyermeki infantilizmussal. (Macska-egér).

Az Egy József Attila sorra című vers kezdősora kissé elüt a beszélt magyar nyelvtől (Boldog lenni ki ne szeretne?), ami nem baj, mert így jön ki az ütemhangsúly.  Kántor egyébként ritmikus formákat használ túlnyomórészt, jambikus, trocheikus illetve daktilikus sorokat, valamint ütemhangsúlyos verselést. A szabadvers kisebb számban van jelen.

A kötet legszebb versei a költő édesanyjáról szólnak, ezek igen szépen tágítják a magyar irodalom bőséges anyalíráját. A legizgalmasabb versszöveg ebben a tematikában a Minden időben. A költeményből lassan derül ki, hogy a szerelméhez vagy az édesanyjához beszél-e a költő, gyakorlatilag a két szereplő behelyettesíthető lenne.

Kántor veszélyes dolgokkal játszik, és nem hajlandó feladni semmit sem. A szerelmet, az emlékeket, édesanyját védi ez elmúlástól, Tróját védi. Úgy lesz komoly a kötet, hogy nem akar az lenni.

A leggyengébb része ennek az összeállításnak, nyilvánvalóan az epitáfiumok. Bár ma Magyarországon dicséretes dolog abból élni, hogy halott költők milyen jó barátai voltunk és évente termelni X verset arról, hogyan hiányzik nekünk éppen az elhunyt illető, nem gondolom, hogy Kántor Petrinek dedikált versei (Valami beszélgetésféle, Levél a kellő távolságról) fajsúlyosak lennének, szerintem kilógnak ebből az összeállításból, nekem legalábbis nem sikerült megfejtenem a funkciójukat. Csak gyengítik azokat a nagyszerű verseket, melyek igazán fajsúlyos kötetté teszik a Trója-variációkat. Kántor nem olyan nagyszerű epitáfiumíró, mint sokan a korosztályából, őt éppen a játékossága teszi izgalmassá, ami nem jellemzi ezt a műfajt. A felvett petris stíl pedig kifejezetten rosszul áll neki.

Mindez azonban elhalványul az anyaversek, a szerelmes versek, illetve az olyan összegző költemények tükrében, mint a Tanösvény, illetve a címadó Trója variációk. Ezek a költemények adnak pluszt egy napra, egy hétre, ezeknek a verseknek a sorai a mi életünk. És mi a tanulság? Lásd a fenti cím.

 

(Békésen ücsörögtem a kedvenc kávézómban a Az Abd El Rehim Pasha Sabrin. Meleg volt, a padlón már feketére színeződtek a köpések ellen elszórt faforgácsok, mindent áthatott a mocsok. Saiddal backgammont játszottunk, nyerésre álltam. Rendeltem még egy ahúa mazbutot (zaccos kávé), néztem a kalasnyikovokat, melyeket a szomszédos asztalnál teázó kiskatonák támasztottak a falhoz. Rám vigyorogtak, idilli volt a hangulat. Éppen léptettem volna ki az egyik korongomat a játékból, amikor Musztafa a baoab lépett be baljós tekintettel az egységbe. Közölte, hogy postát kaptam, de nem tudta átvenni.

A bejelentés komoly indulatokat szült, mindenki felélénkült, mert a fehér fiú levelet kapott. Said vigyorgott és elejtett egy poént, miszerint valami fehér nő küld a fehér fiúnak szerelmi zálogot, nyilván valami mocskos és lucskos dolog van a csomagban. Kérdezte, hogy esetleg lemásolhatná-e a pornót, ha azt kapok, mert ahhoz itt nem lehet hozzájutni. Mindenki igen kíváncsi volt, hogy mi lehet a csomagomban, fegyveres kísérettel sétáltam át a helyi postahivatalba.

A levelemet felbontották, esett le másodpercek alatt, ugyanis kizártnak tartom, hogy Wendy fekete celluxszal rögzítette volna sarkait. De semmi gond: miután kiderült, hogy Kántor Péter Trója-variációk című verseskönyve tulajdonképpen iszlámbarát kiadvány, minden könyvemet visszakaptam. „Mik ezek?” - kérdezte Said.

„Versek.” - mondom.
„A te hazádban ilyen fontosak a versek?”
„Azok.”
„És ki az a Kántor Péter?”
„Költő.”
„És miből él? Én ismerek egy költőt, aki autót szerel és esküvőkön énekel.”

Na így kezdtem neki az új Kántor-verseskötet olvasásának.)

 

 

Kántor Péter: Trója-variációk, Magvető Kiadó, 2008, 69 oldal, 1990 Ft