A Bomlást úgy mutatták be a magyar olvasóközönségnek, mint Lengyelország egyik legnagyobb kritikai botrányát kiváltó műalkotását. Be kell valljam, számomra kicsit csalódást okozott a regény, mert elolvasva, nem igazán találtam benne botrányos vagy megdöbbentő dolgokat. A könyv nyelvezete igen szabad, de nem megbotránkoztató, a benne bemutatott világ pedig mostanra teljesen körülvesz bennünket, úgyszólván a mindennapjainkat mutatja be.

Bevallom, nem igazán gondolkodtam el azon, hogy hogyan reagálnak majd a könyvre a magyar olvasók, mert sajnos kevéssé ismerem a magyar kultúrát. Halványan ismerem a magyar filmeket, ebből adódóan annyi rálátásom van a magyar viszonyokra, hogy azt gondolom, bizonyos kulturális területeken Magyarország előrébb jár Lengyelországnál. Azt hiszem, jobban reagálnak majd a magyar olvasók, mint anno a lengyelek reagáltak. A magyarokra  frissebb dolgok hatnak. De ne felejtsük el, hogy ez a regény hét évvel ezelőtt jelent meg Lengyelországban, azóta rengeteg minden megváltozott nálunk is, ám az még sokáig igaz lesz, hogy Lengyelország nagyon konzervatív ország. Hét éve hatalmas botrányt kavart a Bomlás, megtört bizonyos tabukat, amelyek addig kőbe vésettnek tűntek. Például a szépirodalomból gyakorlatilag száműztek minden vulgáris kifejezést, de én a könyvemben nem fukarkodtam velük. A durva kifejezések mellett a narkotikumokról sem nagyon lehetett írni a regényekben, na  ezeket sem hagytam ki. Akkoriban erősen foglalkoztattak a tabudöntögető művészi akciók, performanszok, minden, ami a berögzült, rossz szokásokat rázza fel és szembe mer menni az egyházzal. Ezekben az időkben íródott a könyv is, és bár nem volt elkötelezett célom, hogy nagy lázadó művész legyek, de végül így alakult.

fotók: Valuska Gábor

Lehet, hogy nálunk előrébb jár ez a szabadabb megszólalásmód az irodalomban, viszont nagyon keskeny az átjárhatóság a magas irodalom és a könnyedebb műfajok között. Kevés magyar szerzőnek sikerült eddig úgy írni a yuppie-król, hogy azt az irodalmi kánon is befogadja. Érzett-e ilyen ellenállást a lengyel kritikában és a könyv recepciójában?

A baloldali kritika pozitívan fogadott, örültek az új hangnak és az is szenzációszámba ment, hogy a könyv kedvéért lemondtam a banki munkámról - végzettségemet tekintve közgazdász vagyok - és nehéz fizikai munkát vállaltam inkább. A jobboldali, konzervatív kritika viszont nem volt hajlandó tudomást venni a könyvről. Ebből persze nem az következik, hogy nekem bármifajta politikai elköteleződésem lenne vagy politikai író lennék. Természetesen közelebb áll hozzám a baloldali vonulat, de amikor azt várták, hogy majd ennek az élére állok és majd a politikai rendszer erős kritikáját is én fogom adni, csalódniuk kellett. A második könyvem erotikus tartalmú volt, na ez már egyöntetűen, mindenkinél kiverte a biztosítékot.

Ez azért lepheti meg a magyar olvasót, mert az erotika elfogadott és nem zavaró téma a magyar irodalomban.

A lengyelek tényleg nagyon prűdek. Hiába enyhült már ez a szigor, író-olvasó találkozókon máig gyakran kérdezik tőlem őszinte felháborodással, hogy miért használok vulgáris kifejezéseket. Pedig a második könyvemben már nem is használtam annyira durván a nyelvet, a Bomlásban ez a szélsőség is szerves része a könyvnek.

Párba állítható a Bomlás egy szintén magyarul most megjelent lengyel könyvvel, Michał Witkowski Kéjpart című riportregényével, amelyben a szinte láthatatlan lengyel meleg szubkultúrát mutatja be.

Igen, és időben is egymáshoz közel jelent meg a két könyv, alig fél év van köztük. A Kéjpart egyértelműen az első könyv volt, amely behozta a homoszexualitás témáját az irodalomba, az enyémben pedig az volt az újdonság, hogy az új és tökéletesnek kikiáltott kapitalizmust mutatta be egy radikális kritikai szempontból. A Kéjpart is igen traumatikus mű volt Lengyelorszában.

Mennyire vették magukra a volt kollégái a könyvében felvázolt társadalomkritikát?

A banki világban nagyon sokan olvasták a könyvet, nagyon népszerű volt. A főnöknőm miután elolvasta (róla mintáztam az egyik főszereplőt) büszkén  jelentette ki, hogy hogy ő volt az, aki ihletet adott nekem és akinek segítségével kibontakozhattam. Egy másik volt kolleganőm, aki szintén szerepel a könyvben, azt mondta, hogy nagyon tetszik neki, csak azt nem fogadta el, hogy azt írtam róla, hogy fonnyadt mellei vannak. Egyébként pokolian éreztem magam azon a munkahelyen, ezért is írtam ki magamból a bajaimat. Nem is gondoltam, hogy valaha szívesen viszontlátnának ott engem, főleg miután a könyv megjelent. Abból, hogy a volt főnököm egyenesen úgy fogta fel, hogy a szárnyai alatt bontakozhattam ki, azt kell mondjam, biztos vagyok benne, hogy egyáltalán nem értették meg a regényt.

Akkor hát ki értette meg a könyvet? A kritikai oldalon botrány fogadta, akiket viszont kritizált, teljesen félreértették.

Azok az emberek értették meg, akik alsóbbrendű munkakörökben dolgoztak a bankban. Például a pénztárosok, olyanok amilyen én is voltam, számukra ez egy fontos könyv volt.

Miért kellett ekkora utat megtennie, hogy író váljon önből?

Valójában egy rossz választás áldozata vagyok, fiatal koromban is érdekelt már az irodalom, írtam is, de igazán még magamnak sem ismertem be, hogy ezt szeretném csinálni. Nem volt bátorságom hozzá.  Ebben közrejátszott, hogy az a lakótelep, ahol akkor éltem, az a közeg, nem volt túl támogató. Egyszerűen eltapostak volna, ha kiderül, hogy én írogatok. Lengyelország és Magyarország abban nagyon hasonlít, hogy ha az ember egy kis faluból akar kitörni, megannyi akadállyal kell szembenéznie és fel kell költöznie valamelyik nagyvárosba. Ezen kívül Lengyelországban erősen létezik az a felosztás, hogy létezik egy Polska A és Polska B: a nyugati és a keleti oldal között meglehetősen mély szakadék tátong.

Miben változott meg a személyisége azóta, hogy megjelent a Bomlás?

Nagyon naiv voltam, amikor a mókuskerékből kilépve azt gondoltam, hogy a művészet világa majd a megváltást hozza el. Azt gondoltam, hogy a művészet egyfajta egyházi minőség. Mostanra sikerült belátnom, hogy ez nem így van, sőt nagyon is hasonlít ez a két világ, a karrierista, kapitalista szemléletmód és a kortárs művészet terei. Sőt a rendszerek is hasonlók. Mikor ezt felismertem, jött a depresszió. Most már más minőségekkel foglalkozom, befelé fordulok, nem az érdekel, hogy hogyan adjam el magamat. És magamat próbálom megvalósítani, ahelyett, hogy azon agyalnék, hogy fogadja ezt a lengyel kritika vagy a piac.  Nagyon optimista vagyok, azt hiszem, jó úton haladok.