hirdetés

Solymosi Bálint: Életjáradék

A Kalligram Kiadó ajánlata

2007. március 16.
Solymosi Bálint
Életjáradék
Kalligram, 2007.
Kötve
cca 188 old.
ISBN 978-80-7149-925-1
hirdetés

Az Életjáradék című könyv önéletrajzi elemekre és kordokumentumokra épülő „esszéisztikus regény”. Egy fiatalember identitáskereséséről és az önmagára ismerés lehetőségeiről szól, különös tekintettel a felnőtté válás problémáira. A hatvanas, hetvenes és nyolcvanas évek magyar társadalma az az élettér, melyben a gyermek, majd a kamasz és az „értelmiségivé” lett felnőtt sajátos feladatai és megoldási kísérletei közepette felbukkannak élményei, előhívódnak emlékei, amelyek viszont gondolati reflexiókra késztetik úgy a saját, mint a világ helyzetére vonatkozóan.

 
 
Részlet a regényből:
 
Életjáradék
Prózatételek
 
 
I           Nem látsz sem szabad, sem zárt tereket, ahol föllelhető lennél. Ahol voltál és vagy, vagy leszel, az nem egy tér, nem egy idő. Szabadsággyakorlat.
 
II         Mintha mindenki, akit ismersz, ott lenne az elsötétülő szobában; mindegyikük keze megtalálja a másik kezét, és így ülnek csendben körülötted. Így hagynak magadra, még ha csak egy pillanatra is. Onnét sejted ezt, hogy beszélni kezdesz, mintha most végre mindent el tudnál mondani, amit társaságukban soha. Egyébként olyasmiről beszélsz, amiről mindenki tud –, hogy nem erről kellene beszélni. Akkor miről?
Ismét szolga vagy tehát, de most nem tapasztalod a(z úri) társaság tolakodó jelenlétét.
                        Ennyi volna csak…? Kérdezed. Szokás kérdése minden?
 
XIV     Azt nem lehet elgondolni, milyen lelkiállapotban vagyok a tárgyalás óta, szívem, ti remélem rendben hazaértetek, írja apád a baracskai börtönből anyádnak. (1961. jún. 6.) „Nagyon kérlek, ne csüggedjél, még jóra fordulhat minden.” „A fényképeket még nem kaptam meg, ha nem adtad volna föl, arra kérlek, sürgősen küldd el, nagyon várom.” „Úgy érzem, soha meg nem bocsátom magamnak, hogy ott kellett hagyjalak benneteket, de bízom a jövőben, hogy mindent jóvá tehetek.” „Szervusztok.” Illetve szevasz, így köszön majd el mindig a leveleiben, miután milliószor csókol mindenkit. Te majd ezekből a levelekből tanulod meg a betűket, apád betűit, és így tanulsz meg elköszönni. (A levél hátoldalán későbbi, ismeretlen kézírással: „Egy tej”.)
 
IX        Ott állt a fiú szemben a börtönnel (ezt az intézetet mindenki csak „Csillag”- ként emlegette és emlegeti), ott állt a Csillaggal szemben tehát, és nézte a friss, hajnali levegőt belélegző, nyüzsgő tömeget, melyen nem segített a késő őszi köd sem, aztán a rózsaszínű napfény sem, majd a derűsen csipkelődő szél sem, szürkébb, koszosabb és büdösebb volt, mint a piactér maga. (Azt most Marx térnek nevezték, a rendszerváltozás után megint Mars lesz a neve). Vitték, húzták az állatokat a vásárra, pakolták ki a zöldségeket, gyümölcsöket a standokra, a halasok is nekiláttak a harcsák, pontyok fejének levágásához, a belezéshez, a sarkon az egyik italbolt és mellette a lángossütő kinyitott, zajlott az élet, ahogy mondani szokás; tőle balra egy népes cigánycsalád énekelt, kannán és teknőn játszottak, egy fiatalember táncolt. Ahogy múlt az idő, egyre több ember gyűlt össze, várták, hogy megjelenjen a kapuban hozzátartozójuk, akinek mára ígérték a szabadulását. Nem érezte magát szabadnak a fiú, holott nemrégiben rúgták ki a kollégiumból, és harmadik napja csavargott; azért állt ott hajnalonként, mert be szeretett volna jutni valahogy abba a fogházba; úgy szeretett volna odakerülni, hogy nem követ el semmi bűnt. (Másnak ez is könnyen megy, gondolta, nálunk az igazság belügyi, rendőrségi megítélés dolga és még csak véletlenül sem a bíróságoké, bárkit lecsuknak, akit kedvük tartja, de engem nem, nincs akkora szerencsém, mondta magában.) Az volt a nagyszerű terv, hogy ha sikerül besurrannia, akkor biztos benntartják. A másik (a reálisabb és az ésszerűen kötelező) terv az volt, hogy előbb vagy utóbb átvág a téren a buszmegállóhoz, és ott felszáll egy távolsági járatra, hazautazik vele, majd elmondja otthon azt, amit már úgyis tudnak a szülei, hogy kirúgták a kollégiumból, és első albérleti létezése is csúfos kudarcba fulladt, nem is beszélve a többiről. Nem mozdult egyelőre, nekitámaszkodott az apjától elkért kord zakóban egy értelmetlenül felhúzott terméskőkerítésnek, nem tudta eldönteni még akkor sem, hogy melyik az ellenszenvesebb, itt maradni kint „ezek” közt, akik már puszta létezésükkel is büntetnek, vagy védetté nyilváníttatni magát „azok” közt, mert, ugye, ha ez az utóbbi megtörténik, akkor már az egészben nincs semmi érdekes, semmi izgalmas. (Izgalomra viszont szükségem van, gondolta nemtelenül a fiú, ilyesmire azóta gondolni sem mer!) Rágyújtott, és már talán el is indult volna, ha nem is a buszmegállóba, de a piactér közepe felé, a sárgás hullámpalával fedett, könnyű fémszerkezetre épült csarnok felé, ahol fiatal nők sütik a véres hurkát, a kolbászt, majd’ ki csattannak az egészségtől, ahogy a nagyothalló kofák is, a suttogó és aztán ordítozó jugó és digó csencselők is, merthogy, ha valami, ez megnyugtatja, ez az egyértelmű és ellenállhatatlan rothadás, melytől azt várta volna, hogy elhatározásra készteti, de el sem indult, mivel ezt csak kigondolva is rendkívül unalmasnak találta. Akkor történt, hogy egy postagalamb a mellére szállt és bebújt kord zakója alá. Először azt hitte, hogy a mellette lévő szemétkonténerben zajlik le valami furcsa esemény, és hogy ha valami hozzáér, hozzá surran, az ennek a következménye lehet. Körülnézett, de semmi különös, csak épp akkor hajították oda egy kicsomagolt baba dobozát. Élénk és egyre mélyülő forróságot érzett, és enyhébb simogatást, mint amit egy félliteres palack nyújthat; odanyúlt kezével, majd szemügyre vette; egy gyönyörű, kékörvös postagalamb volt, meggyűrűzve. Na, már csak ez hiányzott! Kiáltott fel magában a fiú. Megint szétnézett, majd lehajtott fejjel azt mondta, hogy Na, jól van; aranyoskám, galambocskám; írok egyszer valamit, valakinek, és te elrepülsz vele és odaadod szépen a kezébe! Ez már valami, gondolta, hanem ezzel végképp nem tudott elindulni semerre. Nagy megkönnyebbülésére a fiúnak mindjárt meg is érkezett a galamb gazdája, egy fiatal, huncut kék szemű, az akkori divat szerint hippiforma srác, aki szakállát karmolászva jókedvűen hozzálátott dumájának. „Mi a fasznak képzeled te magad, ha?! Ki a fasz vagy te egyáltalán?!”
 
I/16      Tudod, hogy apád egy gyilkos? Kérdezte egy váratlan pillanatban az anyja. Istenem, hová bújjak?! Mondta magában a fiú, de úgy, mintha ő követette volna el azt a bűnt.
 
II/12    A mi családunk más, és, nem beszélve róla, én is más vagyok, de mindenki annyira egyforma egyébként –, gondolta a kisfiú, írom. Mi a mennykő ez, ha nem az, hogy mintha a ménkűütött volna bele (tudniillik a családunkba)!
 
I/1        Mi vett körül? Amióta a nyakamról levágták a köldökzsinórt –, semmi. Vagy nevezzük tágasságnak?
 
I/1/a     „A világrengető nagy események kábító tűzijátékában néha észre sem vesszük bizony a mindennapi élet sodrában felbukkanó percemberkéket...”
 
Így számolt be születésed körülményeiről vezércikkében a helyi újság egy héttel az esemény után. Áh! Kit érdekel! Csak fekszel elkékülve az inkubátorban, mely inkubátor –, lift a világűrbe.
 
I/1/b     Az első magyar űrhajós, Farkas Bertalan mondja arra, hogy milyen is ott fent: Nézd csak –, egy nagyobb térben dolgozol.
 
III        Itt a Körös mellett a táj egy kísérleti televízió képernyőjéhez hasonlít; a folyógátak, a távoli házfalak, az akácok, a lovak remegnek akár a szitakötők. Nem beszél senki. Apám se. Nem fogja sokáig szó nélkül kibírni, ismerem. Ő a legjobb zsákoló. Zsákolók –, búvárok a portengerben. A traktor melletti cséplőgép veszettül kattog, száll a pelyva. Óraműpontossággal cserélik a telt zsákokat üresekre, a gép alól lányok hordják a töreket. Egyszerre a homokfutón megérkezik „futáslajos”, a téesz elnöke. „Elnök elvtárs!” Kiált fel apám nevetve. „Nyitna ablakot a kommunizmusra...?”
 
III/a     A téeszelnök homokfutóval járt, azért is volt futáslajos a neve, meg mert állandóan futva járta a határt; az új agronómus motorral járt (majd dzsippel) mindenhová, a tanácselnök meg autóval (Warszava).

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.