Mi különbség van Para-Kovács Imre és Solymosi Bálint között? Lehetne ez a kiinduló kérdésünk. De nem lesz. Alibiből megvizsgáljuk az érintkezési pontokat. Volnának számosan. Ám semmiféle furmányos módszer nem lesz alkalmas a tény elfedésére, hogy az eredetileg meghirdetett láncfűrész-tollú újságíró, blogger és több kötetes író helyett – betegsége miatt – ma az épp budapesti munkatúráját tevő Solymosi Bálint lép a közönség színe elé. Nem lenne helyes azt állítani, hogy beugrik. Saját jogon van jelen, szerepet nem játszik.

Mindketten vidéken kezdték egyébként, az egyik Miskolcról, a másik a Szelevény-Szeged tengelyről érkezett a székes fővárost intravénásan elsajátítani. Voltak már hasonlóak a sorozatban, Térey János és Keresztury Tibor is más, nagyobb optikával, más szívvel vizsgálja Budapest szellemi-érzéki miliőjét.
Solymosi Szelevényen született, a Szeged-Budapest-Szelevény tengelyen élte az életét. Ma újra a kiindulópontról, Szelevényről igyekszik elrugaszkodni. Az első kaland tanyasi gyerekként érte. Szelevény ugyanis nem kisváros, nem falu, hanem egy tiszazugi tanya. Onnan került Szegedre az építőipari szakközépiskolába, és találkozott a – szavaival - „pesti geci” archetípussal. A pesti fiúk jelentős számban kerültek ugyanis a szegedi iskolába, akinek nem sikerült Budapesten, az jelentkezett Szegedre.

1973-at írunk. Szegeden barokk pompa fogadta, sokkolta a város a tulipánfáival, elképesztő kulináris és építészeti eldorádójával. A pesti srácok olyanok voltak, amilyeneket még sosem látott. Ő halványbarna nejlon dzsörzénadrágot hordott, fűzős pólóval, a pesti srácokon meg farmer volt, az egyiken Life, a másikon Levi's. De ő legalább nagyobb paraszt volt,  tahó, ha úgy tetszik, mondja.
Eperjes mutatja be legjobban a maga börleszkbe illő tagolatlan mozgásával ezt a típust az Eldorádóban. Felvette azonnal a ritmust, düh volt benne és frusztráltság. Elment az Ecserire Levi'st beszerezni. Ültek anyjával, a tanyasi asszonnyal a villamoson, zötyögtek a farmerért. Mert a harchoz, állítja Solymosi, jelmez kell és harcmodor. Verbálisan nem volt gyenge, de a térfoglaláshoz jelmezzel kellett  rendelkezni. Olyan volt, mint a macska, akit nem lehetett kidobni olyan magasról, hogy ne a talpára essen.
Jánossy Solymosi lakhelyeiről kérdez, érdemes lenne egyszer végignézni, egy ember hány albérletet él föl életében Solymosi Szegeden koleszban lakott, ahonnan egy éven belül kirúgták. Éjszaka az ereszcsatornán ereszkedett le borért. Amikor visszajött 2 literrel, a barátai már pálmatextől kábultan feküdtek a vécében. De valami miatt őt kérték számon mint vezért, ő volt az aszociális, a moral insanity.

Érettségi után egy lengyelországi stopos kiránduláson találkozott egy dzsesszrajongó fiúval, aki a Globus nyomdában dolgozott gépmesterként. Ő adta az ötletet, hogy a budapesti nyomdában próbálkozzon. Színmegadó lett, mint meséli, zsigeri, kulturális élmény volt neki. A  macskanyelv dobozát és a Jézus Krisztus szupersztár lemez borítóját is ők csinálták például. Az Aradi-Oktogon környékén működött a nyomda, Solymosi pedig a Ferenc körúton bérelt kicsi albérletet. 
Szegedhez képest mekkora váltás volt ez, érdeklődik Jánossy. Szeged számára kirakatszerű volt, olyan, mint egy nyitogatható mesekönyv. Budapest ehhez képest lakható tér. Szeged Potemkin falu, van benne minden, mesés városrészek, de olyan kurzus, ami lehúz, álmossá, lustává, opportunistává teszi az embert. Szeged dermesztően fenyegető, agyonismételt és közhelyes, szürke depresszió uralja, minden megúszásra törekszik benne, élet kiskonyhában, a panelban.

Egy újabb történet következik. 1977-78-ban ingajáratban élt egy lány miatt. Éjszakai postavonattal indult le Szegedre, 5-6 óra körül ért le. Nem gondolta volna, hogy 19–20 éves gyerekeket figyelnek, de nem így volt. 1977 őszén sétált például egyedül az albérletbe, amikor hajnali 1-kor feltűnt egy szürke Volga, három ember ült benne, egyiknél pisztoly, falhoz szorították, és kérdéseket tettek fel. Amikor ment vissza a postavonattal, kis mellényben a határsávban odaült hozzá valaki, és beszélgetni kezdett vele. Olyanokat kérdezett tőle, hogy mi lóg a feje felett, mi van a zacskóban, hova viszi. Szafaládé, csecsemőkonzerv. Szamizdat volt benne. Meg is gyanúsították, hogy csecsemőkonzerven él, amit persze lop.
Solymosi felolvasása után aztán költészete kerül a fókuszba. Mint állítja Jánossy, erre a tapasztalati magra épül. Solymosi a kezdetekről beszél. Építészként művezető lett volna, de első bevetésén azonnal ráeresztette Pista bácsiékra a betont. Az építőipari munkára alkalmatlannak bizonyult, ám volt valami a kezében, a kiváló rajzkészség. Mazzag és Kopasz osztályába járt, és Barcsaynál is folytatott stúdiumokat. Ha van a keze ügylében ceruza és papír, rajzol. De ezzel párhuzamosan a latinos kultúra is rabul ejtette, Vas István és Petri irányában tájékozódott. A nagy héroszok izgatták, Nagy László, Juhász Ferenc és Latinovits világa. Az ő levegőjüket, gyökereit érzi magáénak. A természetgyűlöletéből kifolyólag számot kellett vetnie azzal, hogy nem a szántóföldön a helye. 9 éves korában, amikor először vitték ki kukoricát törni, a mentők vitték el, mert allergiás rohamot kapott. Igen, ő az az ember, mondja, akit a benzinszag gyógyít.
A szeptemberi Holmiban olvasható Tanyán című, önéletrajzi prózája. A 80-as években, meséli, felesége volt, az egyetlen, akit feleségül vett. Az merült fel bennük, hogy a benzinbűztől távol állattenyésztésből élnek majd meg. Egyszerre volt benne izgatottság és ellenállás az indulás előtt. Egy olyan nővel ment ráadásnak, aki ipari városrészből származik, fűzfát sem látott még életében. Benne született meg az ötlet, hogy mint a hippik, vonuljanak a természetbe, mert - érvelt - így pikkpakk meggazdagodnak. De hatalmas kínszenvedéssé, drámai történetté vált a vállalkozásuk, Solymosi úgy érezte magát, mint Csehov három nővére, nem érzett mást, csak elvágyódást. Feladta, csinálja más, mondja, ahhoz, hogy elviselje, hogy kutyák, disznók együtt hemperegtek a tyúkokkal az ól előtt, nyolc darab egydecis dzsint kellett naponta lenyomnia.
Személyes kapcsolatukra terelődik a szó. Solymosi és Jánossy '89-ben találkoztak először a Szegedi Alternatív Színházi Találkozón, és három nap, három éjjel múlatták nagyszerűen az időt egy Totó-Lottó nevű bárban. Lőrinczy Attila hozta össze Közép-Európa két legnagyobb hangú emberét, őket. És azóta, immár 15 éve mint barátok folytatják.

Egy 1990-es szilveszterre emlékeznek még a szegedi egyetem épületében. Az akkori pártirodát is feltörték, leverték a lakatot, újabb hangulatfokozó nedvekért. Sötét, fekete éjszakák jöttek sötét, fekete éjszakákra. Aztán Solymosi felkerült Pestre. Szegednek akkoriban tempója volt, felhajtóereje, mondja, ott volt Podmaniczky, Balog József, a nappali házasok, Orsós László Jakab, Szijj Ferenc, Hévizi Ottó, szellemi és kocsmai pezsgés jellemezte a várost. Mégis elfogyott valahogy a levegő. Budapest más volt. Szeged futóhomokba ágyazott langymeleg lokalitás volt hozzá képest. Senki nem volt az ottaniak közt szegedi. Ha elmentek, nem marad semmi utánuk, csak légüres tér.
Az ember önmaga bolondja (vagy pandantja?), filozofál Solymosi a városról. Az ember térben éli ki, kaland számára, becsvágyból, hiúságból. Az ember addig viszi ezt a kalandot, amíg azonossá nem válik vele. A 80-as évek derekán Szeged a nyugi helye volt, ahol lehet lakást venni, gyereket csinálni. Ő mégis  Budapestet szereti, a Kálvin tértől az Oktogonig és Újlipótvárosig tartó városrészt kedveli a tüdeje.
És akkor, valamikor, egyszer csak ő is pesti gecivé vált.

1990-től 95-ig különleges alkímiája volt Budapestnek, kezdi el a beszélgetés záró akkordjait Jánossy. Felkavaró tapasztalat volt, mondja. Mégis egyfajta félreértett szabadság. Nem volt óvakodás, szabadon kalandoztak az utcán, eufóriával élték meg ezt az időszakot. Ám közben általános volt a kétségbeesés, mondják. A régi avantgarde-ok átvették a várost, tétovázás nélkül, gyalázatos módon lehetett jelen lenni a hivatalos közeg ellenében. De ez, hangsúlyozza Solymosi, felfüggesztett dimenzió. Neki inkább dermesztő tapasztalat. Az örök ünneplésben elsősorban magukkal voltak elfoglalva. Különlegesen felszabadult idő volt, igaz. Megvolt a nagy euforikus élmény, de a helyzet maga felfüggesztett volt, nem konvertálható, nem lehet visszatalálni belé...

Fotók: Valuska Gábor