hirdetés

Sötétkamra - I.

2012. április 9.

Öreg kert, ahol a halálnak, ha nem különösebben nagy igényű, mindig akad tennivalója. Nálunk például gyepszellőztetés volt, a tavalyi fű amorf hullája megmászhatatlan dombként magasodott mindjárt a kapu közelében... - Mostantól két új szerző, Németh Gábor és Lábass Endre tárcáit olvashatják egy éven át a Literán. Elsőként Németh Gábor 2flekkjét közöljük.

hirdetés

“Na jó. Én elmegyek”
(Hazai Attila)

(nagycsütörtök)

A halál nyilván a 11.08-as pomázi busszal érkezett, matt, fekete esőkabátban, a kabát övét gusztustalan pedantériával becsatolta, holott nincs fölöslegesebb egy matt fekete esőkabát övénél, nem beszélve arról, hogy maga a becsatolás, az öv hosszának helyes megválasztása és rögzítése önmagában kizár az emberi társasságból, és a téboly előszobájába tessékel, pedig erre a célra önmagában ott van, hogy épp te vagy a halál. A halálnak nem volt különösebben sietős, nem próbált - teszem azt - lyukat keresni a kiérdemesült drótkerítésen, vagy megmászni a galván fürdőben rozsdátlanított kaput, nem, hanem megvárta, amíg a feleségem kiáll a Forddal, addig a patak mentén sorakozó tuják mögé bújt, és kihasználva azt az ezüst pillanatot, amikor a feleségem, az útra kanyarodván, már nem látja, de még az elektromos kapu sem végezte el maradéktalanul munkáját, föltehetően oldalazva, ám különösebb horzsolások nélkül besurrant a kertünkbe. Öreg kert, ahol a halálnak, ha nem különösebben nagy igényű, mindig akad tennivalója. Nálunk például gyepszellőztetés volt, a tavalyi fű amorf hullája megmászhatatlan dombként magasodott mindjárt a kapu közelében, elképzelem, amint a halál kissé előrehajolva, kedvtelve beletúr, szétmorzsol valamennyit belőle a tenyerében, majd lehunyt szemmel beszívja a pusztulás illatát. Egy cinkét tépett szét reggelire, mintegy szájíznek, pour la bonne bouche - legalább is cinkefejet találtam a lábtörlőnkön, és kicsit arrébb az agyonnyalogatott testét, a kutyáink tanácstalanságának a legkevésbé sem élő bizonyítékát. Kipróbált egy-két ágat, majd a fűben talált nyomok tanúsága szerint, sikertelen kísérletet tett a legöregebb ezüstfenyő legalsó ágának elérésére, pedig nyilvánvalóan fascinálta a szomorú tény, hogy erről az ágról már nagyrészt hiányzott a kéreg, kilátszott a fa fehér húsa, amit pontosabb volna csontnak nevezni, ha már mindenáron ósdi metaforákban utazunk. Nincs rá magyarázat, hogy a halál miért tépett ki lapokat a nyugágyban felejtett Newsweekból (Special double issue, Welcome back to 1965, March 26 - April 2, 2012), arra pedig különösen nincs, hogy amint azt pár nap múlva, a Központi Szabó Ervin könyvtárban majd rekonstruálom, miért éppen Brigitte Bardot 1965 augusztusában készült, kétségtelenül, de hát mégiscsak rémülten szexi fotóját választotta, hacsak nem a képaláírás maga a magyarázat: No one could resist the call of French siren Brigitte Bardot. Actress, model, and sex symbol, -  és, ami talán még ennél is fontosabb! - she flashed her leg long before Angelina. A fényképet úgy tördelték, hogy kétharmad része a páros, egyharmada a páratlan oldalra jutott, ezért, mivel a tördelők nem áldozták be a centerfoldot a francia szirén kedvéért, két külön lapra esett, tehát a halálnak utólag majd, a nyelve hegyét kidugva, föl kell ragasztani mindkettőt egy makulátlan, 80 grammos, famentes rajzlapra, gondolom, Uhuval, vagy más, hasonló, stift-rendszerű ragasztóval, én a helyében az Uhut válaszanám, kesernyés mandulaillata miatt. A halál tehát akkurátusan egymásra fektette, majd négyrét hajtogatta a két kitépett lapot, és a belső zsebébe süllyesztette. Két kutyánk van, egy fekete puli és egy gyakorlatilag fehér, ám ennek ellenére  goldennek nevezett retriever, a puli bizalmatlan, a retriever, aki emberi számítás szerint idén tölti be hetvennegyedik életévét, aránytalanul gyanútlan, szinte már gyermeki ártatlansággal, amennyiben ez nem contradictio in adjecto, közeledik a vadidegenekhez, így tehetett ezúttal is: széles, a kerti ösvény bokrait borzoló farkcsóválásssal szaladt a halál elé, némi simogatást kunyerálva. Hogy megkaphatta, amit kért, arra utalnak az elmúlt két nap eseményei, azóta bágyadt és étvágytalan, nappal is órákat alszik, alig-alig emelkedő bordákkal, mint akinek még a lélegzetvétel is fáradság, a fiam, aki tegnap este megetette, perceket töltött a szólongatásával, majd annak a feltevésének adott hangot, hogy a kutya meghalni feküdt a bokrok alá, és mi ebben a nyugodt, szemérmes, és végső elemzésben méltóságteljes meghalásban zavartuk meg rigorózus és bornírt etethetnékünkkel. Jó, illetve hát nagyon is rossz okom van feltételezni, hogy a halál aznap, nagycsütörtökön, mégis meggondolta a dolgot, és kirágván magát a kerítésen, az első busszal visszament Pomázra, majd Budapestre HÉV-vel, az is lehet, hogy kapott egy hívást, hogy sürgős dolga akadt, amit föltétlenül és maradéktalanul el kellett végezzen, különben az állásával játszik, talán vissza kellett mennie segíteni valakin, akinek már nem volt kedve ehhez a világhoz, ám a távozása nem úgy sikerült, ahogy a hirtelen támadt öngyűlölet eltervezte, ezért a halálnak ezen az esendő testen kellett segítenie, jelesül beosonni suttyomban a kórházba, mint egy harmadosztályú thrillerben, fehér köpenyt vagy zöld műtősoverállt lopni az alagsori öltözőből, felmenni a kísértetiesen nyikorgó liften,  besurrani egy szobába, ahol egy sziszegő hengerben süllyed, emelkedik valami, olyan hangot hallatva,  ami távolról egy vigasztalhatatlan lélek panaszára emlékeztet.

Németh Gábor

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.